Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-07-01 / 7. szám
2. oldal SZITTYAKORT 1969. július hó MÉGIS JÓ, AMI RÉGI! A Rákosi-éra alatt nagy dirrel-durral gyártottak terveket egész Budapest aláásására, — mármint a földalatti vasúthálózat céljára is. Rengeteg pénzt, verejtéket pocsékoltak rá, töméntelen kárbaveszett munkát, aztán leállították az egész építkezést. Budapest földalattija — az első a világon — marad a régi, az Andrássy-út alatt, alig három kilométeres távon. Pár éve új tervekről lehetett hallani. Hasonló földalatti vasúthálózatról, Duna-alatt, Duna-felett, — keresztülkasul mindenfelé. Mintha bele is kezdtek volna. Most mégis új szenzációként arról hoz értesítést a Hazai Tudósítások, hogy az öreg földalattit meghosszabbítják, azt is csak egy kilométerrel és Zugló felé. Majd ez is két év múlva lesz kész. Megintcsak jó a régi! ... Van is valami végzetszerű baj azzal, ami új. Például azzal a fura szisztémával, hogy túl korán dobra vernek száz és száz tervet. Még nem is konkrét tervek ezek, csak terv-embriók, aztán csendben legtöbbjüket elvetéli a mama: a vörös rezsim, ami inkább sárga, mint a mógendóvid. Annyi szép, befejezett munka és teljesítmény ékesíti már a hazánkat, amióta nem láthatjuk, — de ezek a blöff-létesítmények még az igaziakat is leértékelik. Tudjuk, mi az, kötött kézzel, szovjet rabbilinccsel kormányozni. Sokszor azonban mégis úgy tűnik, hogy kirakat-Magyarország épül otthon. ... Koldus-országban luxus-kirakatok, — fényes tervmintákkal... papírból... (Folytatás az 1■ oldalról) ha nemzetünk utolsó ezredének előbb említett négy nagy tragédiáját, azok térbelileg és időbelileg ható fizikai súlyossága, valamint a nemzet erkölcsi életére gyakorolt romboló hatása tekintetében vesszük szemügyre. Csupán csak pár perces vizsgálódás elegendő ahhoz: rádöbbenjünk arra, hogy minden következő lényegesen súlyosabb volt a megelőző eseménynél! De hát miért? Igen, de hát miért is? Ágaskodik elénk hatalmas kérdőjelként az az egyszerű három szó. És mindjárt utána, ezzel szerves összefüggésben és logikusan szökken fel egy másik kérdés is. Vajon megtettünk-e mi is és eleink is mindent annak érdekében, hogy ezek a nagy nemzeti tragédiák be ne következzenek? A kielégítő válasz után kutató agy filmszerű sebességgel veti elénk mindazokat a nemzetünk életét formáló és irányító döntéseket, melyekről kétségtelenül megállapíthatók, hogy azok mozgató rúgója is, no meg a célja is éppen az volt, hogy a nemzetet a fenyegető veszélytől megmentsék és az országot a békés életet és a nyugodt fejlődést biztosító révbe vezessék! De beszéljenek a tények! A hont visszafoglaló Árpád fejedelem hadai jóformán mégcsak ki sem fújhatták magukat, amikor a déli és a nyugati szomszéd gyanakvó és ellenséges tekintete preventív intézkedéseket követelt, ha azt akarta a magyarság, hogy otthonában nyugodtan berendezkedhessék és nekiláthasson a Haza újjáépítésének. Ezek azok — a tulajdonképpen a Hon biztonságát szolgáló hadjáratok — melyeket a rosszindulatú, vagy talán éppen ellenséges érzelmű történetírás ‘rablóhadjáratoknak’, enyhéb♦ MOSZKVÁT fejbekólintotta, hogy a "Brezsnyev-doktrina", mely a Csehszlovákiához hasonló elözönlések jogosságát igyekszik alátámasztani, a jelenlegi szitulációban túlságosan kellemetlen a szovjetpolitika számára. Még az egység megmentése végett öszszehívott kommunista pártok küldöttei is majd’mind ellene vannak. Az a hír járja, hogy emiatt nem a doktrínát teszik süllyesztőbe, hanem Brezsnyevet. Feltűnés elkerülése végett őszre halasztják a besózását, — a káposzta-elrakás szezonjára. ♦ WASHINGTON beletévedt a demokrácia egérfogójába. Már gazdasági szakértők tanácsolják, hogy be kellene vezetni az árak és bérek ellenőrzésének rendszerét, mint a háború alatt, mert az inflációt csak ilyen hathatós eszközökkel lehet megállítani. De az Egyesült Államok most hivatalosan nem visel háborút, hát a szabadosság elvéhez ragaszkodó fődemokrácia inkább hagyja rongálni az egészségét meg a pénzügyi vérkeringését, mintsem hogy "szégyenflastromot” ragasszon a homlokára, ami ténylegesen meggyógyíthatná. ♦ PEKING sziporkázik. A "Vörös Zászló" című újságba maga Mao Cetung írt cikket. Ő is a Brezsnyev-doktrínát gyalázza. Ügy látszik, hogy ez most a legfőbb fegyvere a szó-háborúben kifejezve ‘kalandozgatásoknak’ aposztrofál. Majd mikor már ez sem bizonyult elégségesnek és biztonságosnak, úgy gondolta Géza fejedelem, ha a nemzetet a keresztény hitre téríti, akkor ezzel — hogy úgy mondjam belépőjegyet vesz a nemzet számára, melynek birtokában joggal teheti be lábát az európai keresztény országok közösségébe, — ahol a hőn óhajtott béke és a háborítatlan nyugalom osztályrészese lesz az ország és vele együtt a nemzet is. S ezzel megkezdődött a hosszú ideig tartó, a nemzet nagy részének komoly és dacos ellenállásába ütköző, rengeteg testvér-vért és életet követelő keresztény hitretérítése a nemzetnek. Aztán most már mint keresztény ország a kereszténység védelmében, — a többi keresztény országoktól félrevetve és cserbenhagyva — a saját vérrokonaival szembeállítva és egymást kölcsönösen irtva, sőt majdcsak kiirtva azért, hogy azon a helyen, ahol vagyunk, a többi "keresztény” nemzetek megtűrjenek minket. És így folytathatnánk tovább egészen napjainkig. De ez fölösleges, mert hisz akármelyiket is vesszük, annak mindig ugyanaz az oka és mindig ugyanaz a célja! Minél jobban elmélyedünk ennek a vizsgálódásában, annál világosabban, annál meggyőzőbben kiált, ordít felénk a véres — igen, ezt is így kell mondjuk — a véres valóság, amit az ember nem akar elhinni, mert hiszen bennünk Krisztus Urunk fennkölt és magasztos tanítása, az általa meghirdetett erkölcs gyakorlatilag is él. Hisz azok a mi lelkűnkben sokkal mélyebben vertek gyökeret, mint más nemzetekében, mert hiszen a mi "pogánynak” nevezett őseink ugyanilyen tiszta erkölcsöt vallottak és akként is éltek — tehát ez a mi számunkra tulajdonnak. Azt mondja róla, hogy az gengszter-teória, már pedig a gengsztereket a pokolba kell kergetni. A kínaiak majd gondoskodnak róla, hogy oda is kerüljenek. Érdekes lenne most, ha Kína és a Szovjet nem kakaskodnának évek óta egymás ellen. Ezesetben a kínai pártküldötteknek kellett volna a moszkvai kommunista világkongresszuson elmondaniuk azt, amit Mao a Vörös Zászlóba írt. Szemtől-szembe csattanósabb lett volna az ilyen tűzijáték sziporkázása. ♦ A SZOVJETBEN is vannak, akik szabadon jártatják a szájukat. Ebből szivárgott ki, és külföldi újságírók szállították nyugatra azt a hírt, hogy a hadsereg megint komolyan berzenkedik a párt ellen. Ez világítja meg a hét tábornok tavaszi, újabb sorozatos likvidálásának a hátterét is. A hadsereg vezetői egészen másképp értelmezik az orosz hazafiságot, mint a párt-muftik. Véleményük szerint az ország nagy, alig lakott, főleg keleti területeit kellene elsősorban biztosítani a mai szorult helyzetben, és esetleg el is ejteni az újabb nyugati hódításokat. Állítólag Koszigin is hasonlóan méri föl a helyzetet, és a tábornoki kar véleménye felé hajlik. Ebből lehetne olyan helyzetet teremteni, ami nem a visszáját mutogatná. képpen és lényegileg sohasem jelentet újat — szóval, amit az ember nem akar elhinni, de aminek hátborzongató rémétől sohasem tudunk szabadulni az, hogy itt valami borzasztó, valami szörnyű, valami tragikusan komoly dologról van szó! Megdöbbentő és mélyen elgondolkoztató! Iganzán csak bárgyú jóhiszeműség és igen-igen jóhiszemű naivitás kell ahhoz, hogy meg ne lássuk, észre ne vegyük azt, hogy a színtéren soha nem mutatkozó, mindig csak a háttérben meghúzódó, a sötétben rejtőzködő hatalmi csoport már sok-sok évszázaddal ezelőtt kimondotta nemzetünk fölött a halálos ítéletet! Itt ebben a küzdelemben, ebben az élet-halál harcban vagy győznünk, vagy meghalnunk kell! Tertium non datur! Nincs harmadik út! És ha most újra fölvetjük a "dehát miért?” kínzó, marcangoló kérdését, akkor igaz lelkem szerint csak Adyval válaszolhatok: "Valahol utat vesztettünk, Várat, Tüzet, Birodalmat, Valamiben késlekedtünk! — S most harcolunk kedvet vallva — kedvetlenül! Keressük meg az elveszett utat, várat, tüzet, birodalmat és többé ne Késlekedjünk! Harcoljunk ezen az új úton ésszel, kézzel, bátorsággal! Hisz Hazánk és nemzetünk léte, vagy nemléte a tét! ♦ (Sirchich László kötetekre terjedő Trianoni Adattárából szemelgette öszsze nagyhatású és nagyszabású előadását. Augusztusi számunkban majd ismertetjük. — Kossányi Miklósnak köszönet remek szavalatáért. Édesapjának "Trianon” c. versét adta elő.) Tátognak a semmik a vörös mechanizmusban Tavaly már írtunk arról, hogy a hazai közönség a panaszok áradatát zúdítja az "illetékesek” felé, mert nem képes kisiparost találni, aki megjavítaná elromlott holmiját. Ezek a nyilván illetéktelen illetékesek nagysokára eljutottak addig, hogy tárgyalják — nem a panaszokat, hanem a javítóipar hiányát. Mikor lesz még ebből pótlás?! Mert az egész kérdés, nem jutott még egy lépéssel sem tovább, mint a téma elméleti boncolgatásáig. Már pedig az a helyzet, hogy tízmillió cipőt kellene talpalni kétszer is egy évben, rádiókat meg mindenféle más bedöglő szerkezetet, háztartási gépeket javítani, villanyt, gázt szerelni, a vízvezeték csöveket és csapokat rendbehozni, — szóval karbantartani a háztartási cikkeket, mert anélkül nem használhatók. Újakra nem telik, de ha telne, azok is hamarvást bedöglenek. Az idén már nemcsak a közönség toporzékol a vörös tervgazdálkodás ellen, hanem a tervgazdálkodók is veszettül kaparásznak kibúvók után, pedig ők kerítették ketrecbe magukat. Ma is gyártanak távlati terveket 15, sőt 50 évre előre, de az orruk hegyéig nem látnak. (Igaz, hogy a kampós orr hegye nem a szem elé kunkorodik...) Megoldás? Erős a gyanú, hogy pár éven belül az új mechanizmus keretében elkészítenek majd háromlépcsős ötéves terveket, a kijavított mechanizmus kijavítására. De a háztartási mechanizmusok továbbra sem fognak működni. TALÁLÉKONYAK A KÍNAIAK Frappáns trükköt eszeltek ki arra, hogy a lengyeleket felvilágosítsák az elnyomóik jellemtelenségéről. Nem is kellett cikornyás hamisításhoz nyúlniok. Egy film, mint kétségtelen dokumentum, raktárukban porosodik huszonnyolc év óta. Csak elő kellett venni. Elővették, és Varsóban a kínai követségen bemutatták. Saját külképviseletük alkalmazottainak a számára ugyan, de több volt ott a meghívott lengyel vendég. A dokumentum-film pedig nem volt más, mint az, amit a Katyn mellett lemészárolt hat-nyolc ezer (egyes adatok szerint tízezernél is több) hadifogoly lengyel tiszt tömegsírjának a feltárásáról annakidején készítettek. Annak a bestiális szovjet tömeggyilkosságnak az élő bizonysága, amit a Szovjet a német hadsereg nyakába akart varrni. Éveken át kínlódott ezzel, de nem sikerült. Azóta sűrűn hallgatnak róla, mintha meg sem történt volna. A filmszalag azonban nem is csak a tömegsír feltárását, és a nemzetközi vizsgálóbizottságnak a munkáját tálalta a lengyel vendégek elé. Bemutatta azokat az eredeti mozgófelvételeket is, amelyeket korábban maga a Szovjet készített a lengyel tisztek haláltáboráról, agyonlövetéséről és elföldeléséről. Nyilvánvaló, hogy ezt a filmsorozatot az előrelátó Kína akkor szerezte meg a Szovjettől, amikor még jóban voltak. Bizonyára a kínai kémszolgálat csinált kópiát róla, mert a becstelenség ilyen kézenfekvő dokumentumát a szovjetemberek is hét lakat alatt őrzik, és barátjaiknak sem mutogatják. A szovjet—kínai hidegháborúnak ez a bemutató volt a legügyesebb jelenete. NINCS HARMADIK ÚT Minden a visszáján!
