Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)

1969-06-01 / 6. szám

1969. június hó SZITTYAKÜRT 5. oldal KERESZT ÉS KARD MOZGALOM TÁJÉKOZTATÓJA CSAK ÖNZETLEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET Kiadja: A MOZGALOM KÖZPONTJA XI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM — 1969. JÚNIUS HÓ A BOLGÁR ÉS MAGYAR KÉRDÉS NEMZETKÖZI VONATKOZÁSAI Az Europäische Exil Union 1968. évi okt.—nov.—dec.-i számában a bolgár dr. Bankovski “Die Bulgarische und Ungarische Frage betrachtet im Zu­sammenhang mit der Internationalen Lage” címmel igen figyelemre méltó eszmefuttatást írt a balkáni kérdés nemzetközi vonatkozásairól. Éppen ezért nem lesz érdektelen, ha szabad fordításban közlöm annak lényegi ré­szét. Néhány hónap óta Csehszlovákia orosz megszállása miatt a nemzetközi helyzet igen bonyolult — írja dr. Ban­kovski. Aki csak egy kicsit is ismeri a kommunizmust és brutális módsze­reit a világuralom megszerzésére, az egy cseppet sem csodálkozik a történ­teken. Ugyanakkor a bolgár hazafia­kat igen kellemetlenül érintette a "képletes" részvétel ebben az orosz katonai akcióban, mert az semmiféle képpen nem egyezett a nemzet érde­keivel. • Ismert tény, hogy a nagy világbo­nyodalmakban a kis népek csak "kép­letesen” tudnak résztvenni és mégis egyesek súlyos árat fizetnek érte. Ilyen tipikusan képletes cselekmény volt a bolgár hadüzenet Amerikának és Angliának, aminek folyamánya­­képpen olyan súlyos nemzeti kataszt­rófa zúdult rá, hogy 24 év után még mindig kommunista uralom és meg­szállás alatt sínylődik. Ugyanakkor más népek "képletes” részvételükért mindig jutalomban ré­szesültek. Ilyen pl. Görögország, mely csak 1917-ben lépett be képletesen az Entente oldalán az első világháború­ba és ezért megkapta a bolgár Dél- Macedóniát és Tráciát. Hasonló Ro­mánia esete is. Néhány hónapos vesz­tes háború után 1918. májusában a központi hatalmakkal kötött béke biz­tosította neki a legyőzött Oroszország­ból Besszarábiát, míg néhány hónap múlva, a központi hatalmak összeom­lása után "képletes” és csúfos részvé­teléért megkapta az egész bolgár Dob­rudzsát és az egész magyar Erdélyt. A bolgárok most — írja tovább — az orosz katonai akcióban "képlete­sen” csak egy gépesített ezreddel vet­tek részt (26 hadosztály mellett, ami­ből 18 orosz, 4 lengyel, 2 kelet-német és 2 magyar volt, plusz 24 orosz légi egység), s ezért csak a csehek és szlo­vákok, sőt az egész világ közvélemé­nyének a gyűlöletét érdemelték ki. És akkor, amikor az orosz—román fe­szültség folytán számos orosz, magyar és bolgár egység áll Románia határain és amikor az orosz rádió és sajtóköz­lemények nyíltan beszélnek egyrészt Oroszország és Románia, másrészt Magyarország és Románia, ill. Bulgá­ria és Románia között fennálló vitás területi kérdésekről. • Ennél a kérdésnél meg kell állapí­tani, hogy az első világháború után Románia megkapta Erdélyt, ahol még most is 3 millió magyar él, a bolgár Dobrudzsát, ahol annakidején egyet­len román sem élt és Besszarábiát, aminek lakossága eredetileg 40 száza­lékban bolgár volt. Úgy véljük, hogy Oroszországnak a románok ellen veze­tendő katonai akciójában való "kép­letes" részvételéért végre igazságot kell szolgáltatnia a bolgár és magyar népnek vissza kell adatnia elrablott területeiket, akárcsak az első világ­háború után létesített, mesterséges Ju­goszlávia ellen vezetendő katonai ak­ció esetén 1,5 millió bolgárral Ma­cedóniát Bulgáriának és 1 millió ma­gyarral Délvidéket Magyarországnak. Oroszországnak annál is inkább jóvá kell tennie a múlt igazságtalanságait és helyre kell állítania Balkán béké­jét, mert Amerika teljes szabad kezet adott neki a vasfüggöny mögött. Tudjuk jól, hogy a kommunizmus mint minden diktatúra, egy napon le­tűnik a világ színpadáról. Reméljük, hogy addig Oroszország jóváteszi a népeink ellen elkövetett igazságtalan­ságokat és ezzel némileg enyhíteni fogja a 24 éves uralma alatt kiérde­melt gyűlöletet és megvetést. Eddig a közlemény. • Tudtommal ez az első eset, hogy a bolgár emigráció nyíltan kiállt a ma­gyar ügy mellett és ugyanúgy jogos­nak ítélte Erdély és Délvidék vissza­adását Magyarországnak, mint Mace­dónia, Trácia és Dobrudzsa visszaadá­sát Bulgáriának. Érdekes, hogy a Fel­vidéket és Kárpátalját — ez utóbbit valószínűleg az oroszok miatt — meg sem említette, jóllehet Csehszlovákia megszállásában ezek a területek is érintve voltak. Talán azért, mert a közlemény írója kihangsúlyozottan balkáni szempontból vizsgálta a bol­gár és magyar kérdést, már pedig a Felvidék és Kárpátalja sehogyan sem vonható bele a balkáni övezetbe. Hogy a nyugati kultúra keleti bástyája, Er­dély és a magyar Délvidék földrajzi fekvése ellenére jelenleg a Balkánhoz tartozik, az kizárólag Trianon és Jal­ta bűne. • Az is érdekes, hogy Erdély és a Dél­vidék magyar lakóinak a számát a je­lenlegi elkeserítő helyzettel szemben kissé felértékeli. És nagyon helyesen, mert ha a Trianon előtti állapotot vesszük alapul és hozzáadnánk az el­múlt 50 év természetes szaporulatát, pontosan ezeket a számokat kapnánk. (A külföld számára készített Magyar Hírek 1969. évi április 5-i számában dr. Dávid Zoltán a magyarok számát Romániában 1,800.000, Jugoszláviában 550,000-re, stb., az összes idegen ura­lom alatt élőket pedig 3,350.000-re te­szi, ami azt jelenti, hogy a nemzet­­tesst több mint 25 százaléka, vagyis minden negyedik magyar közvetlen a szomszédságban idegen uralom alatt kényszerül élni. Ez tűrhetetlen, külö­nösen ma, amikor naponta születnek új országok 100—200 ezer ,vagy még annál is kevesebb lakossal. • Végül, hogy a kép teljes legyen, idézem a New York Times 1968. nov. 17-i számából a lap külpolitikai kom­mentátorának, C. L. Sulzberger "Fo­reign Affairs: Love’s Labor Lost” cí­mű írásának első bekezdését: "Az egész Duna-völgyében Magyarország és Bulgária áll rendületlenül a Szov­jet mellett és előreláthatólag ez a ket­tő fogja Moszkvát hűségesen támo­gatni minden további vállalkozásában is. Mégis alapvető különbség van a két ország között, mert amíg Szófia (már ti. a kommunista kormány) azért áll szilárdan a Szovjet mellett, mert a bolgár nép lelkes oroszbarát, addig Budapest (már ti. a kommunis­ta kormány) annak ellenére áll ren­dületlenül a Szovjet mellett, hogy a magyar nép kimondottan orosz-elle­nes.” • A magam részéről a fentiekhez csak annyit fűzök hozzá, hogy amíg a bol­gár emigrációnak volt bátorsága til­takozni a bolgárok Csehszlovákia le­­rohanásában való "képletes” részvé­telének elítélése ellen, addig fizikai fájdalom volt látni, hogy a szabadföl­di magyar sajtó és szervezetek veze­tői egymással versenyezve hogyan ájuldoztak a magyarirtó ‘csehszlovák’ (?) nép nagysága, hősiessége, tragé­diája előtt, s ugyanakkor a magyar­ság hírnevének mérhetetlen kárára hogyan ostorozták a magyar katonai egységek "képletes” részvételét. Pedig semmi más nem történt, mint az, hogy a Varsói Paktum főparancs­noksága a közvetlenül alája rendelt kelet-német, lengyel, magyar, bolgár egységeket — akárcsak a NATO-ban részben, vagy egészben egy hadgya­korlat keretében Csehszlovákia meg­szállására rendelte. Hogy ebben az akcióban az alája rendelt csehszlovák egységeket nem használta fel, — az érthető. De az sem egetrengető vala­mi, hogy a pillanatnyilag szerencsé­sebb körülmények között lévő Romá­nia túlértékelve saját jelentőségét, el­játszotta Franciaország NATO-beli dicstelen szerepét, amibe a nagy fran­cia: de Gaulle már bele is bukott. Csíkménasági LORD ROTHERMERE TRIANON ELLEN ! Európa-szerte nagy feltűnést keltett a Daly Mail 1927. június 21-i számá­ban lord Rothermere: “Hungary a place in the sun: Safety for Central Europe” c. cikke. A szerző nyiltan ki­mondja, hogy a három békeszerződés közül, amelyek Közép-Európa térké­pét újjáalakították, az utolsó és leg­esztelenebb a trianoni volt. A cikket annak idején az egész eu­rópai sajtó különböző nézőpontokból tárgyalta. Benes cseh külügyminiszter július 14-én, a szenátus külügyi bizott­ságának ülésén kritika tárgyává tet­te és kijelentette, hogy annak nincs az a jelentősége, mint amit a magya­rok tulajdonítanak neki. A cseh sajtó gúnyolódása kísérte a nyilatkozatot, mire Lord Rothermere július 18-án kimerítő nyílt levélben fe­lelt Benesnek. A levél szövege a követ­kező: Benes külügyminiszter őexcelenciájának, Prága Kegyelmes Uram! Értesültem, hogy szenátusi beszé­dében azzal vádolt meg, hogy háborút szítok az utódállamok között. Ez tel­jesen ellenkezik céljaimmal. Háború szítása helyett éppen az igazi békét akarom előmozdítani fellépésmmel. Sokkal nagyobb véleménnyel vagyok Excellenciád államférfiúi képességei­ről, mintsem föltételezzem, hogy Ön higgyen tartós béke lehetőségében a mai határok alapján, magyar terüle­tek visszaadása nélkül, mindenütt, ahol az utódállamokban ők többség­ben vannak. Excellenciád éppen úgy tudja, mint én, hogy a trianoni béke mai formá­jában egyedül azért jöhetett létre, mert a nagyhatalmak képviselői telje­sen tájékozatlanok voltak a területek komplikált nemzetiségi és politikai vi­szonyai felől. Rendelkezései éppen ezért nem te­kinthetők véglegesnek. A prágai parlamentben számos olyan kerület képviselője ül, melyeket soha nem lett volna szabad Magyarország­tól elszakítani, ezeknek lakossága so­hasem nyugszik mai helyzetébe, min­iig visszatérni igyekszik hazájához. Nem azért halt meg egy millió brit katona, hogy haláluk árán a jogtalan­ságot tegyük úrrá Európa ezen részé­ben. Ilyen kiáltó igazságtalanságokat nem lehet szótlanul nézni. Magyar­­országnak vannak barátai, kik nem nyugszanak, míg az egész világ tudo­mást nem szerez a vele történt igaz­ságtalanságokról, arról, hogy az utód­államok mennyire elnyomják, jogaik­ból kirekesztik a hozzájuk csatolt ma­gyarokat. Kérem Excellenciádat, mindig tart­sa eszében, hogy Anglia és Francia­­ország barátsága és áldozatai nélkül Csehszlovákia nem is léteznék. A győ­zelem azonban, amiért Anglia annyit áldozott, nem szolgálhat igazságtalan­ság és jogtalanság takarójául. Ha Csehszlovákia visszaél azzal, amit kapott, úgy el kell készülni ar­ra, hogy Anglia barátsága és érzelmei teljesen elfordulnak tőle, helyüket csalódottság és közömbösség foglal­ja el. Elvárom Excellenciádtól, hogy levelemnek olyan publicitást ad, mint szenátusi beszédének. Lapjaimban egyébként újból visszatérek a dolgok­ra. Emlékezzünk és emlékeztessünk! Emlékezés Körösi Csorna Sándorra Erdély magyarsága különböző ren­dezvényeken emlékezett meg Körösi Csorna Sándorról, a világhírű magyar Ázsia-kutatóról és orientalistáról, szü­letésének 185. évfordulója alkalmá­ból. A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházban emlékestet tartottak. Ha­sonlóképpen ünnepség volt Kovász­­nán és Csomakőrösön. Készül Körösi Csorna mellszobra is, amelyet az ősz­szel lepleznek le Csomakőrösön, az egykori Kőrösön, a tudós szülőhelyén. Ez év novemberében lesz különben 150 esztendeje, hogy a nagyenyedi kol­légium egykori székely szolgadiákja elindult Tibetbe . . .

Next

/
Thumbnails
Contents