Szittyakürt, 1969 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1969-04-01 / 4. szám
1969. április hó SZITTYAKÜRT 7. oldal fA NYOLCADIK TÖRZS HANGJA? J-JAZÁNKBAN kongresszust tartanak Nemzetiségi Szövetségek: a délszláv, a szlovák, a német és a román szövetség. A tanácskozásokon felmérik majd a szövetségekben tömörülő mintegy félmillió nemzetiségi dolgozó helyét a magyar társadalomban. Nemzetiségi probléma, nemzetiségi sorskérdés, ma hazánkban nem létezik.. Nemzetiségeink számára a törvény előtti egyenlőség, nyelvhasználati jog és az iskoláztatás biztosítva van. A Művelődésügyi Minisztérium adatai szerint: 30 német, 25 szlovák, 30 délszláv és 7 román kultúrcsoport működik — az állam jelentős anyagi támogatásával. A nemzetiségi kultúra ápolása mellett 42 nemzetiségi óvoda áll a legkisebbek rendelkezésére és 254 általános iskolában húszezer diák tanulja anyanyelvét. A kétnyelvű iskolákban pedig kétezer diáknak 156 pedagógus oktatja a humán tárgyakat anyanyelvükön. A Csonkahaza nemzetiségeinek gyermekei kétnyelvű gimnáziumokban folytathatják tanulmányaikat. Felsőfokú képzettséget szerezhetnek a szegedi egyetem román és szlovák tanszékén. Pécsett a délszláv és német, Budapesten a román és szlavisztikai tanszékeken. Szarvason és Sopronban a német óvónőképzőben. A magyar nemzetiségi kérdésekkel foglalkozókat — a HSzM Tanulmányi Osztályát — nem vezetheti más szempont, mint a valóság feltárása. A kisebbségi sors a két világháború között sem jelentett másodrendűséget. A nemzetiségek akkor is mintaszerű bánásmódban részesültek. Magyarország jóval számarányukon felül engedte be a legfontosabb pozíciókba a nemzetiségek képviselőit — ugyanakkor elhanyagolta a faj magyar Alföldet és gazdaságilag a nemzetiségi vidékeknek kedvezett. Annak ellenére, hogy valamennyi utódállamban az idegen uralom berendezkedését azzal kezdte, hogy földönfutóvá tette az ősmagyar lakosságot. Az elszenvedett vérlázító trianoni igazságtalanságok dacára a szociális reformokat nélkülöző magyarság az emberi boldogulás maximumát biztosította a nemzetiségeknek. ^ZOK akik a trianoni békediktátum alatt Magyarországot vádolták, akik felette ítélkeztek, sohasem nézték népünk egész történelmét. Soha nem vizsgálták meg népünk jellemét, alaptulajdonságait, hanem hamis beállítások vagy küzdelmes sorsunkból magyarázható, de meg nem értett egyes cselekvések alapján ítélkeztek. Pedig a háborúelőtti "elnyomó” magyarság megértette, hogy a kultúra minden nyelven egyetemes emberi érték, amit a háború után keletkezett "felszabadító” utódállamok, a mai napig nem akarnak megérteni, ha a kultúra kisebbségi és nemzetiségi kultúra. Magyarország mindig elérte a nemzettudatnak azt a mértékét, amely a nyugati országok népeit vezette, sőt sok tekintetben azok fölött állt — a habsburgi elnyomatás alatt — nem tudott nemzetivé is lenni. Az érzelmi, kultúrális és végül a hatalmi nacionalizmus fejlődésében a magyarság akkor vált a nyugati népek előtt a nemzetiségek "elnyomójává”, amikor saját belpolitikai függetlenséggel és szabadsággal sem rendelkezett. Ha volt elnyomás Magyarországon, akkor a magyar nemzet volt az elnyomott, maga az áldozata a Habsburgok centralizáló törekvéseinek. Ez a politika volt az, amely a magyarság és a nemzetiségek között elhintette a viszály magvait és törvényesítette a nemzetiségek változását a történelmi Magyarország ellen. ■pRIANONI határokkal és szovjet megszállással Csonka Magyarország ma sem érkezett el a történelmi fejlődésnek arra a pontjára, amikor a magyarság veszélyeztetése nélkül újabb jogokat adhatna a nemzetiségeinek. A most tanácskozó nemzetiségek kongresszusa is magán viseli azokat a töréseket, amelyeket a nemzettől idegen célokat követő országhódítás diktál. A nemzetiségi kultúra ápolása a rabtartók kezében nem jelent mást, mint a "magyar nacionalizmussal megvívandó hatásos vita egyik legfontosabb eszközét”. A nemzetiségek nacionalizmusát élesztgetik a magyarság gyöngítése végett. A kongresszus előtti időszakban egymást érték a hazai vörös sajtóban a tanulmányok és vitacikkek az ország összlakosságának 4—4.5 százalékát kitevő nemzetiség mibenlétéről. Aczélgyörgyös "magyarsággal” azon aggódnak ezekben a cikkekben, hogy "Vajon megtettünk-e mindent azért, hogy a nemzetiségi értelmiségben megfelelő hivatástudat ébredjen? Eleget tettünk-e azért, hogy anyanyelvi kultúrájának legkorszerűbb színvonalán tanulhasson?” Micsoda szemfényvesztés folyik a hazai vörös sajtóban! Eddig csak arról írtak, hogy a "baráti” országokkal való megállapodás eredményeként eredeti csehszlovák, román és jugoszláv tankönyvekből tanulhatnak a nemzetiségi diákok. Sőt a nemzetiségi nyelvű pedagógusok továbbképzései — a nyári tanfolyamok is — a szomszédos országokban történik. Délvidéken, Erdélyben, Felvidéken, az utódállamokban a magyar szó fölött ott őrködik a cenzúra. Az előszóra szájkosarat, az Írott szóra pedig sajtótörvényt rendelt. Míg Nagyváradon és Kolozsvárott az Ady Endre-évforduló óriási érdeklődése miatt a román kommunisták Ady költészetében “irredenta” románellenességet kutatnak, addig a magyarországi román nemzetiségek gyermekei "Mare Romania” térképről tanulják népük “igaz” történetét. Vajon eddig tettek-e valamit az elszakított magyarság védelmében az országhódítás basái? Előttünk fekszik a Csehszlovák Szocialista Köztársaság sematikus elrendezésének vázlata, a föderáció után. A cseh meg szlovák nacionalizmus remekműve. A Cseh Szocialista Köztársaság nemzeti bizottságaiban cseh és morva képviselet van. A Szlovák Szocialista Köztársaság nemzeti bizottságaiban: Keletszlovák, Közép-szlovák és Nyugat-szlovák képviseletet találunk. Hol van a magyar kisebbség (?) képviselete! Vagy csak így épülhet “igazi híd” a népek és a nemzetek között, a lenini útmutatásoknak megfelelően? Vizsgálják csak meg gondosabban otthon a lenini útmutatásokat és nyugodtan napirendre kerülhet: a trianoni szerződéseknek a revíziója! Magyar igazsággal, Fekete Lajos délvidéki költőnk versével köszöntjük a csonkahaza nemzetiségeinek szövetségi kongresszusát: “Minket megint átok páhol velünk balszerencse játszik s a nagy folyó úgy folyik, hogy: nem Dévénytől, de Mohácsig! Csak Mohácsig... ahol fájón megborzong a habok fodra s újabb magyar történelem hajtja fejét a habokra." Major Tibor Nem lehet elhamvasztani a történelmi örökségeket! Világproblémák összeütközésének korát éljük. A hatalomra törtetők minden áron általánosítani akarják a "világpolgár” színtelen, anyagelvű életszemléletét. De nem megy! Nem sikerül elfojtani az örökemberi hagyatékokat, melyekkel népek és fajták írták meg nagy évezredek történelmét. A modern polgári- és proletár-testvériség erőszakolásán mindenütt átüt az igazabb, a valóságos testvériségnek az ereje: a népi származás és rokonság öntudata. Dr. Málnási Ödönnek "Magyarország szétdarabolása” című történelmi tanulmányát most török nyelvre fordítják Ankarában. A viszonylag szabad törökök, mint a rabmagyarok rokonnépe, előtárják a trianoni országcsonkítás igazi hátterét. A Málnási-mű töröknyelvű fordításával azonban nemcsak Törökország népe látja majd meg azt a vegzetes ígazsagtaiansagot, mely Magyarországot sújtotta, mert sok-millió török él országuk határain túl, és a környező államokban híven ápolják az anyanyelvűket. Hozzájuk is eljutnak majd a hamis csomagolástól megszabaduló magyar fájdalom szavai! ERRE VÁRTUNK 24 ÉV ÓTA A magyar emigráció nagy kötelességmulasztást követett el azáltal, hogy 24 év alatt senki sem akadt, aki világnyelven, lehetőleg angolul megírta volna az ezer éves hazánkat eltemető három USA-elnök: Wilson, Roosevelt, Eisenhower ellen a perrendszerű ügyészi-történetírói vádiratot. Erre hivatott lett volna az a 6—8 régi, átlag 80 éven felüli emigrált magyar diplomata és az a 4—5 amerikai magyar történész professzor, akik a tárgyhoz értenek. De függő helyzetük folytán tilos mezőbe nem mehetnek. Sok nem tudományos munka jelent meg a tárgyról magyarul, de kocsmai búsmagyarkodásszerűen, s szavukat éppen az illetékesek nem hallhatták meg. Ily előzmények után a hivatásos magyar történettudósok nesztora: Prof. Dr. Málnási Ödön nemrég irta meg és világszervezete, a Hungarian Union nevvyorki tagozata adta ki THREE PRESIDENTS (Wilson, Roosevelt, Eisenhower. "Fifty years of US history”) címen, Trianon, Yalta és 1956. november 4. történetét. A műben a három USA-elnökön kívül 86 diplomata és hadvezér munkatársának 121 kötetnyi emlékirata, diplomáciai levelezése, stb. van gondos kiértékeléssel feldolgozva. A feldolgozás még a szerző 45 éves történetírói gyakorlata mellett is (ez volt 53-ik önálló történettudományi munkája) három évbe került. Érthető, hogy 24 év alatt miért ment el a kedve sokaknak ily feldolgozás elkészítésétől? Az 1918 és 1961 közötti USA- történet eddig csak szűkebb körökben ismert történetalakító tényeinek tömény összefoglalása, nem amerikai, hanem európai szemszögből értékeli ki az eseményeket, s természetesen a magyar, sérelmek kihangsúlyozásával, anélkül, hogy az idegen olvasó magyar propaganda-munkának minősíthetné, a THREE PRESIDENTS-et. Wilson 1918. jan. 8-iki 10-ik pontjával robbantotta szét az ezeréves MAGYARORSZÁGOT. Roosevelt 1945. febr. 11-én Yaltában kiszolgáltatta a szovjetuniónak és re-trianonizálta az 1938-as határok közé. Eisenhower pedig az 1956. nov. 2-iki, Títón keresztüli üzenetével a zöld szemafort kinyitotta a Szovjetunió tankcsordája számára a magyar szabadságharc vérbefojtására. De Prof. Dr. Málnási ezen tényeket nem egyoldalúan adja elő, hanem Európa és az USA 1918 és 1961 közötti történetébe ágyazottan. Ezért Prof. dr. Málnási könyve elsősorban külföldi államférfiak, diplomaták, vezető publicisták kezébe való, hogy belőle az érem mindeddig gondosan eltakart —másik oldalát is megismerhessék. Az egész Európa és benne az ezeréves MAGYARORSZÁG 1918— 1956 közötti megrendítő tragédiáját. Ezért kár lenne, ha Prof. dr. Málnási Three Presidents-ének egyetlen példánya is magyarok polcain maradna. Arra hivatott, hogy külföldi magyarság szervezetei sok aláírású leveleikhez mellékelve megküldjék befogadó államuk vezető államférfiainak, publicistáinak, hivatásos történészeinek. A mű az 1918 és 1956 közötti 13 USA-t vezető államférfi fényképeit is közli. Szerzője az élő magyar történészek nesztora, 1924 óta 53 történettudományi könyve jelent meg, 1927-ben francia, 1932-ben olasz tudományos akadémiai, 1933-ban pápai kitüntetéssel, s a "PEACE IN EUROPE” című (9 moslem egyetemen 1961 óta tanított műve) 1964 január 14-én első helyen volt jelölve NOBEL BÉKE-díjra (Javíts szenátor jelöltje, King kapta meg). A külföldi magyarság közömbösségére jellemző, hogy a THREE PRESIDENTS-et Ázsia és Afrika 1487 vezető államférfia, diplomatája, professzora, publicistája rendelte meg, — de külföldi magyar összesen 42 ... A nyolcmillió példányban megjelenő tokiói Asahi Shimbumban a pánturáni mozgalmat vezető Hayashi japán tábornok, a karachii Al Islamban Prof. Ahmad, a cairoi Al-Akhbarban Prof. Dr. H. Sultan méltatta, recenzálta. De a külföldi "magyar” sajtó zöme elhallgatta, hogy egy 24 éve esedékes magyarságvédelmi fegyvet jelent meg. Prof. dr. Málnási THREE PRESIDENTS-je ellen csak egy kifogást lehet tenni: aránylag szegényes kiállítású. De a Hungarian Union World Organization (melynek vezetője a szerző) mindössze csak 3000 dollárt tudott beruházni a csak 3000 példányban megjelent mű kiadására. Ezért a mű túltömör és nyomdai kiállítása szegényes. Egyelőre azt kell felhasználni magyarságvédelemre, ami van. Az 1487 nem-magyar vásárló után legalább a maradékpéldányokat illene, hogy külföldi magyarok vegyék meg és sokaláírású leveleikhez mellékeljék szenátoroknak, képviselőknek, diplomatáknak. Mikor pedig a kevés példányszám kifogy, akkor illene egy magas példányszámú, ezért díszes és olcsó kiadásról gondoskodni. A sok külföldi magyar szervezet legalább ennyit megtehet ezzel a magyarságvédelmi könyvvel. A mű példányonkénti ára 3 dollár, tíz példányos rendelés esetében 10x2=20 dollár. Akik a maradékpéldányokra igényt tartanak, azok előfizetéseiket megküldhetik csekken a szerzőnek: A—1031 WIEN, P. O. BOX: 347, Austria, Europe. (b. c.)
