Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-08-01 / 8. szám
1968. augusztus hó SZITTYAKÜRT 3. oldal DR. SZHIKÁR LÁSZLÓ: / SZOCIALIZMUSÉRT! A közfelfogásban nem ítélet, inkább csak fésületlen felületi benyomás állandósult a szocializmusról. Eszerint olyan közösségi életforma az, mely a keleti féltekén jutott politikai érvényesülésre és diktatúrával, meg terrorral jár. Vele szemben a nyugati félteke szabad-világ és népeinek életformáját liberális kapitalizmus alakítja ki. Ez így felületesen, legfeljebb anynyira igaz, mint amennyire hamis is. Még az egyszerű ítélet-alkotó szándékot is félrevezeti. Azt hiteti el az emberrel, mintha eszmei szocializmus táplálná a kommunista életrendszert, noha az éppenolyan távol áll a szocializmustól, mint akár a mammut-kapitalizmus. Aztán a térbeliséget emeli ki, mintha ez egyáltalán számítana a kérdésben. Pedig még olyan érteimben sem számít, hogy a szocializmus talán megfelel a keleti népeknek, de a nyugati népek más fából vannak faragva, hát az ő társasközösségükre nem illik az. Micsoda merő tévedés mind a kettő, és a közfelfogás mégis rájuk támaszkodik! Egyetlen pillantást kell csak vetni a történelmi múltra, máris világosan látszik, hogy a társközösségi életforma értéke a fejlődéssel párhuzamos. Ez pedig IDŐ kérdése elsősorban. Térbeli vetülete legfeljebb annyi, hogy emittre hamarabb, amottra meg később ér el az emberi szellemnek az a folytonosan emelkedő színvonala, mely felemeli az egyes társközösségek életszintjét is. A különböző színvonalú térségeken is az időnek a kérdése tehát az, hogy mennyire fejlett az életforma. Mind elmélete, mind pedig érvényre jutó gyakorlata szerint tehát: a szocializmus olyan probléma, melynek nyitját az időnek, és persze a velejáró fejlődésnek a vonalán lehet és szabad fürkészni. Egyben az a kérdés is ezen a vonalon kap választ, hogy egyáltalán van-e érvényben szocializmus?! És ha van kiforrott ideológiája, lehet-e és kell-e rá számítani, hogy alkalmazása egyszer elkerülhetetlenné válik? Hogy kiszorít majd minden más közösségi életrendszert? ♦ Napjainkra mind az úgynevezett "vörös”, mind az úgynevezett "szabad” életrendszernek már az elméleti alapozása is tele lett ellentmondással. Olykor velőtrázó ellentmondások sikoltanak belőlük. Még kombinálásukból is. Egyenesen így lehetne megfogalmazni a kritikájukat: helyreigazítani elmulasztott tévedések halmaza az elvi alapja mindkét életrendszernek. Merész állítás az ilyen, de érthető, és szemléletes példákkal is bizonyítható. A fejlődésben nincs megállás, és egypár alapvető életigazságon kívül, minden más igaznak tartott dolog előbb-utóbb elavul, sőt hamisnak mutatkozik meg. Társadalomtudományaink is, gazdaságtudományaink is igen fiatalok. Az emberi szellem, mely tudományos tételeket teremt, ha ráébred arra, hogy valami téves, azt nyomban korrigálni igyekszik. És örvendezik a korrektúrán, mert azt hiszi, hogy a hamisat igazzá tette. Idő múltán azonban ezt a vélt igazat is tévesnek látja meg. Ismét korrigál, ismét örvendezik, meg ismét — téved. És ez így megy a végtelenségig. Az emelkedő józanság ezzel számol, amikor nem a célbajutásban látja az emberi élet sorsát, hanem csupán a célnak mindinkább való megközelítésében. Az életnek olyan szellemi és anyagi színvonalában, melyen viszonylag több az igaz, és kevesebb ami téves, tehát emberibb az élet. Az adott vagy előrelátható szövevényes körülmények között, így lehet csak javuló és kivitelezhető élettervet készíteni. Persze azt sem azoknak a számára, akik majd évezredekkel mi utánunk fognak élni! Előregondoskodni épp elég néhány soron következő nemzedék számára. Ők aztán majd továbbadják, ami maradandót kaptak az elődeiktől, s ami maradandót még hozzátesznek majd maguk is. Jókora tekintélye azonban fiatal tudományainknak is van. A manapság felhígított tudományoskodó szellem pedig — mert bonyolult a tudományok világa! — márcsak tehetetlenségénél fogva is hajlamos arra, hogy inkább egy-egy hamisság alá szőjjön "tudományos" indokolást (és bizonygatást), mintsemhogy alapjainál kezdjen el kutatni egy megvillanó tévedést. így jönnek létre azok a logikai ellentmondások, melyeket ténylegesen meg kell élnünk, mert tudomány és politika rájuk építette a gyakorlati élet formáit. ♦ Ne is komplikáljuk itt a problémát azzal, hogy nem is csak tehetetlenségből fakadó tévedéseken járunk, hanem göröngyökön, csuszamló sziklatörmelékeken is: a hatalombirtoklók érdekei szerint hepehupázó úton. Legyen szabad itt most csupán egyetlen példával világítani rá az olyan tévedésekre, melyek miatt különösen a civilizált élet konszolidálásának minden kísérlete, rövid idő múltán mindig válságba csap át. (Azt a témát, hogy a józan konszolidálási kísérletek erőszakos támadásnak is vannak kitéve, maga a második világháború a szemünk előtt példázta meg, s annak politikai irodalma bőségesen ki is merítette.) A példa így kezdődik: Az őskorban is megélt az ember a Föld hátán. Azt ehette csupán, ami a természet öléből épp a kezeügyébe került; s ennivalón kívül alig volt más életszükséglete. Pedig a természetben előforduló anyagok ugyanúgy megvoltak. Drámaian megrendítő a különbség az őskorok és a mi mai korunk között. Az emberiség általánosan a javak eldorádójájban él ma, viszonylag még a nincstelen tömegek is. Milyen varázslatos erő vezetett ide? A TALÁLÉKONY EMBERI MUNKA!!! Egypárféle táplálkozásra alkalmas anyagból az élelmiszerek milliós változata termett. Ez mind ott tárol a civilizáció üzleteiben. A barlanglakok ivadékai ma fölszerelt lakásokban laknak. Nem állati bőr a ruházatuk, és nem csupán egy dorong vagy éles kő a szerszámjuk. A fantázia határán innen és túl: millió és millió jószág áll az ember kezeügyében, mint az életének az eszköze. Mindet, mindet, az utolsó szálig a találékony MUNKA hozta létre! Az alkotó munka és a gyarapító munka! CSAK a munka! MINDENKOR a munka — régen is, ma is! Primitíven is, fejletten is. ♦ Az ősember olyan nívón élt, amilyenre személyes alkotó munkája segítette. A társközösségi életben meg a kevésbé találékonyak ellesték a találékonyabbaktól a módját annak, hogy miként lehet szolgálatba állítani hiányzó életeszközöket, vagyis miként lehet emelni az életnívót. Az anyag ugyanis — melyet a természet nyújt — csak úgy válik értékké, ha a gondolkodó és munkálkodó ember ráteszi a kezét. SEMMI más módon nem! Egyedül a belefektetett munka teszi hát kinccsé az anyagot. A találékony, a tervező és kivitelező munka ráfordítása idézi elő azt, hogy a nyers vagy haszontalan anyagokból hasznos javak válnak. SEMMI MÁS tényező nincs, mely befolyásolná a javak értékét. Mégsem a munka jutalmazása és javadalmazása a javak árában az uralkodó tényező! Pedig az emberek ma már csak az áron keresztül jutnak hozzájuk. Sőt az alkotó munkaerő — szellemi és fizikai egyaránt — rabszolgamódon munkapiacon ácsorog, hogy valaki megvegye magának, alku-áron. Viszonyítva lehetőleg: bagóért. Az életnek az eszközeit ÁRUCIKKEKNEK a formájába öntötték sötét tévedések és sötét nyerészkedési szándékok. Az árucikkek ára pedig elvesztette összefüggését a jószág értékével, sőt a hasznosságával is. Ehelyett absztrakt és abszurd tényezők szabják meg az árukat. Olyasmik például, hogy sok van-e belőlük a piacon vagy kevés. Meg hogy átlagos kelendőség mellett mekkora nyereséget lehet elrejteni az árakban. MICSODA VELŐTRÁZÓ ELLENTMONDÁS EZ, ha jól átgondolja az ember! ♦ AZ EMBERI MUNKÁNAK ÉS MUNKATELJESÍTMÉNYNEK egyedülálló gazdasági értéke ellenére profitgazdálkodás jött létre, melyben a munka csak éhbérszerű munkabért kap. Profit érdekében irányítják a termelést a pénzgazdálkodás rendszeréből kinőtt tőkések, és nem az emberek érdekében, nem az emberek életszükségleteiért. Ez leminősítette az emberi élet örök és szent tevékenységét is: a munkát. A profittermelés és pénzgazdálkodás rendszerében a tömegek pénzért dolgoznak, és nem azért, hogy érdemes munkálkodásukkal résztvegyenek az emberi élet szintjének emelésében, benne pedig a sajátjukéban is. Életeszközeiket vásárlás útján szerzik meg, amivel mint fogyasztók is leróják külön-adójukat. És nem is társadalmuk vagy nemzetük életgazdaságába, hanem társadalmuk és nemzeteik élősködőinek a markába. Pedig hol vagyunk már a marxi munkaérték-elmélettől! Hol vagyunk már attól, hogy a munka értékének a többletét "ellophatják" a dolgozó társadalmaktól, s ezt "vissza kell lopni” elkommunizálással, államosítással, ami csak cégtáblák kicserélése, mert a termelés ugyanúgy megy tovább: az államkapitalizmusban is profittermelés folyik! És az államkapitalisták talán kétannyit is "ellopnak” a munka érték-többíetéből! Fokozza a bajokat, tetőzi a velükjáró feszültséget, hogy a tőkések pénzérdeküen használják ki az új tudományos, és technikai lehetőségeket, és nem ember-érdeküen. A feszültség természeténél fogva állandósul mindaddig, amíg ki nem robban. Mert ma párszáz nagytőkés és egypár államosított tőke-konszern zsebére három milliárd ember dolgozik, és ennek háromnegyed része rémes szükséget szenved. Tessék körülnézni á világon: mindenütt látható, hogy a mai közösségi élet csődjének rendszereiből sápot húzó bitang-érdekek akadályoznak meg minden fejlődést, mely szellemi és anyagi jobblét mellett nem termel búsás profitot, pedig az ember javát szolgálhatná! A tisztes haszon nem elég a gazdaság harám-basáinak! Körömszakadtáig védik bitang-rendszerüket! És végnélkül költik hozzá az érveket — "tudományos” szinten. ♦ Csak egypár magános, ki nem mosott agyú, erkölcsileg-szellemileg talpon álló egyéni lélek termel megoldást hozó meglátásokat, hirdet hamisítatlan igazságokat, és tervez tisztes életrendszert, az adott eszközök értékelésével. És főleg: megmerevedett ál-igazságok gyökereinek a megbolygatásával! Pedig nincs más mód arra, hogy a MUNKA és a MUNKATELJESÍTMÉNY váljék a közösségi élet uralkodó tényezőjévé, a profit meg eltűnjék a termelés sötét hátteréből. Tehát nincs más út a civilizált élet tartósabb konszolidálására. Ilyen alapvető megigazításokból áll össze teljessé korunk SZOCIALIZMUSÁNAK teóriája. Az tehát nem a fellegekben tervező ember ábrándja, hanem a kísérletező ember félrecsúszott munkálkodásának a helyrezökkentése. Nem tudni, hogyan válik valóra. De valóra kell válnia, ha az Embernek van hatalma ahhoz, hogy az Élet kiteljesítését, amibe belefogott, valóban a fejlődés egyenes vágányára vontassa. Talán összeomlás, talán elemi erők robbanása, talán valóban brutális erőszak kell hozzá. Vagy az, hogy élenjárásra képes tömegek vallják tudatosan és tántoríthatatlanul? SZENT ISTVÁN NAP - DIÓSGYŐRÖN Tizenöt évi munka után befejezéshez áll közel a diósgyőri vár újjáépítése. Már most, augusztus 20-án megnyitják a nagyközönség előtt. A belső udvaron zenei esteket rendeznek, elsősorban operákat, oratóriumokat és rekviemeket mutatnak be. A vár különben már a 9. században is állt, és a 13. században építették át kővárrá. Inkább kastély jellege volt azonban, mint erődítményé, és a magyar történelem sok eseményének volt a színhelye. Falai között Nagy Lajos velencei követet fogadott, szívesen időzött ott Zsigmond király, Mátyás király és a tragikus sorsú II. Lajos felesége. A Thököly-szabadságharc alatt bujdosó kurucok foglalták el, majd négy évvel később, a labancok elől menekülve, felrobbantották. Újjáépülve egyik legszebb történelmi emléke lesz Hazánk északi tájainak, s a megnyitó ünnepség napján az ezeréves magyar múlt emléke találkozik az ezeréves magyar valósággal.
