Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
HATODIK OLDAL SZITTYAKÜRT 1968. JANUÁR HÓ Négy gondolat az év elejére Az óra nem áll meg, az egyik percből másik lesz, órából óra, napból nap, az egyik év követi a másikat, s közöttük még csak egy pillanatnyi megállás sincs. Az emberi képzeleterő mégis rendszerbe szedi a rajta túl bekövetkező valóságokat, évszakok egymást kergető, de ütemesen visszatérő sorában logikus, áttekinthető rendszert alkotott. így változott számunkra a beláthatatlan, végtelennek tetsző idő legalább az emberi láthatárokon belül lemérhető kis egységek, az évek sorozatára. Valahogyan a világmindenséget alkotó Erő elrendelései öszszefonódnak az embernek nevezett parányi féreg képzelőerejével és közösen alkotnak egy rendszert, melynek mikrokozmikus valóságát csodálatosan elfogadja a föld minden lakója, hivő és hitetlen egyaránt. Ha az Alkotó ezt az elrendelését az emberi képzeleterőn keresztül magunk számára rendszerezett formájában mi magunk axiomatikus igazságnak fogadjuk el, vajon más, hasonlóan felismert természeti elrendeléseket, melyeket ugyancsak az emberi képzeleterő fogalmazott valósággá, miért nem tudunk az előbbihez hasonló bizonysággal magunkévá tenni. Az emberi képzeleterő, szépre vágyó teremtési láz, rendszerező tulajdonság fogalmazza meg gondosan népi hovatartozóságunk alkotó elemeit, de nagyon kevesen vannak, akik kétségbe merik vonni az Alkotó rendelését, amikor a föld lakóit egymásra hasonló életalkatuk mellett olyan testi és szellemi különbségekkel látta el, hogy fajták, ezeken belül népek szülessenek, így a többi között a mi magyar népünk is. Nem véletlen, nem is szükségtelen, hogy ennek az új esztendőnek pirkadó hajnalán kicsit mélyebbre szaladjak, mikor magyarul magyarokhoz szeretnék szólni. Ügy érzem, túl sok a mai, a divatos gondolat, jelszó, kényszerzubbonyos értékítélet, mától máig terjedő politikai eszmefuttatás, hogy az évek pergésének magyar valóságát szívünkre vegyük. A mi gyorsan tűnő, gyermekeink gyorsan növő élete rá kell ébresszen bennünket, hogy az emberi, így a magyar alkotás is születést jelent, de annak megszűnése következésképpen halált hoz, még akkor is, ha a természetes halálra még egy-két évtizedet kell várni. Nincs megállás, várakozás, egyhelyben topogás, amikor megszűnünk alkotni, akkor megszűntünk élni is. 1968 első hajnalán vegyük számba, hogy magyar népünk sorsa a valóságban a mi sorsunk, azt történelmi távlatban nem a világpolitikai események, hanem az eseményeket átölelő és átgondolkodó magyarok döntik el. Akármennyire fontos a vietnámi háború, a közelkeleti kérdés, az amerikai elnökválasztás, a Közös Piac vajúdása, az orosz tétovázás, a román útkeresés, vagy a kádári politika, mindez csak epizóddá szelídül az egymást kergető évek forgatagában, lényeges és döntő csak egy marad, a világpolitkai eseményeket átélő magyarok gondolkodásmódjának maradandó szintézise, az az anyaméh, melyből a magyar cselekelet, a következő évtizedek történelme fakad. Ha gondolataimmal itt megállnák, nem haragudna reám senki, a bölcselkedéseket meg lehet mosolyogni, el is lehet beszélgetni róla, hiszen mi olyan szívesen bölcselkedő népség vagyunk. Lesznek, akik szívesen fogadják, hiszen annyira kevés a konkrétum, felelősség nélkül tehetik. Most azonban nem állok meg, nem állhatok meg öncsalás nélkül. Néhány mondattal szeretnék elmondani négy gondolatot. Ez a négy gondolat az előbbiek következményeként alakult ki bennem, ismereteim és magyar szellemtörténelmi értékelésem alapján szinte felölelik tennivalóink nagy részét. ♦ A magyar gondolkodás szintézise Mátyás óta nem volt gondolat, vagy cselekedet, mely népünket összefogja. A kuruc—labanc idők, az aulikus, vagy független vita, a feudalista vagy szociálista ország nagy töprengéseinek minden, még ma is élő kérdése egyetlen nagy harmóniává vált, határon innen és túl minden szegény és gazdag magyar egyet akart. Az 1956-os magyar forradalom mondanivalója talán nem mindenkor világos, de olyan nagyszerű cselekvési szintézist eredményezett, amihez foghatót történelmünkben a 15. század óta nem láttunk. Bűnt követ el, aki ezt a nagyszerű szintézist megbontja, 1956 magyar vonatkozású kül- és belpolitikai cselekvési egységét a maga önös céljaira használná. A kivégzett miniszterelnöktől a Korvin-közig, az életét vesztő hadügyminisztertől a Széna térig, a Forradalmi Munkás Tanácstól a Nemzetőrparancsnokságig mindenki ugyanannak a cselekedetnek részese. Nem véletlen, hogy élő magyar költő, vagy a leglabancabb miniszterelnök is cselekvő részesei voltak 1956 szintézisének. Aki 56 alapján ma pártigazolványt készít, ezt vagy azt kirekeszti az 56-os közösségből, legalább annyira hibázik, mint a tisztázó, purifikáló periratok, melyeknek sajnos hosszú sorozata, annyira megkeserítette 23 nehéz menekült évünket. Vétkezik 56 szintézise ellen, aki különbséget tesz fegyveres és fegyvertelen, határon innen vagy határon túl élő magyar között. Kötnivaló könnyelmű bolond, aki 56-ot aprópénzre akarja váltani idegen hatalmak titkos szerveinél. 1956 kétségen kívül a magyar szellemfejlődés legközelebbi mérföldköve. Tegyük részesévé minden magyart, aki hisz benne, és tegyük mondanivalónk alapjává mindazt, amit ebből a párját ritkító megmozdulásból tisztán leszűrhetünk. 1956 a magyar történelem betlehemi csillaga. ♦ Magyarságunk, mint közösségi gondolat Egyszerű történelmi tény, hogy népünk földjén a kiváltságos születés joga megszűnt. Megszűnt ez feudális értelmezésében és megszűnt kapitalista értelmezésében is. A történelmi hűség kedvéért kell megjegyeznem, hogy ezt a folyamatot nem az orosz megszállás hozta magával, ismerve a történteket tudjuk, hogy ez be kellett következzen tekintet nélkül arra, hogy ki nyeri meg a második világháborút. Ez a néha vérrel, de mindig sok könnyel járó változás nem természet ellenes. Ebből visszaút nem kell és nem lehet. A mezítelen magyar kisgyerek önálló és teljesen egyenjogú az összes többi magyar gyermekkel abban a pillanatban, amikor anyjától szétválasztják. ♦ Szomszédainkkal kell éljünk, nem szomszédaink ellen Nincs még egy területe a hazáját féltő, menekült magyarnak, ahol jobban elvesztheti valóság-érzését, szellemi egyensúlyát, mint akkor, amikor európai beilleszkedésünkről és különösen közvetlen szomszédjainkról beszél. A fegyveres felszabadítás illúziója sok nagyszerű magyar testvérünk előtt úgy lebeg, mintha a Shermanntankok az éneklő magyar bakákkal a Kárpátok vonulatáig vonulnának előre és attól kezdve a derék amerikai fiúk megvédenék ezer éves birodalmunkat a mintegy 25-szörös túlerővel szemben, amivel a mai Magyarország szomszédai rendelkeznek. Ez a túlfűtött, dübörgő menekült hazafiság odavezetett, hogy környező szomszédnépeink egyszerűen nem hiszik el, hogy velünk lehet békében együttélni. Szerintük a magyar közvélemény és a közvélemény által irányított politikai vezetés expanziós jellegű, nem csak megegyezésre, de még tárgyalásra sem nyújt alapot. Szerintük a magyar törekvések lényege, hogy idegen nagyhatalmak segítségét nyerjük meg követeléseink kielégítésére, amire ők úgy válaszolnak, hogy szintén idegen nagyhatalmak felé fordulnak a magyarság ellen garanciákat kérve. Ezek a tételek állnak még olyan nemzetiségekkel kapcsolatosan is, akik ma a legsúlyosabb harcban állanak más, nem magyar soviniszta törekvésekkel szemben. Ezekkel a premisszákkal a mai (menekült) magyarság egyszerűen alkalmatlanná válik bármilyen megoldásra, földrész-idegenné válik saját hazájában és a mai körülmények között még egy európai integrálódási folyamat is beláthatatlan következményekkel járna népünk számára. Ha ezen a téren egy új nemzedék nem alkot új definíciókat, akkor népünk történelmének utolsó századában élünk. Ezt a kérdést tovább elodázni nem lehet. ♦ Népünk fejlődése nem bír el egy-két emberöltős kiesést! A hosszú osztrák kolonizálás, két vesztett háború, a közöttük elmúlt Cindarella-világ, az új, már több mint 20 esztendős új gyarmatosítás mind hozzájárult, hogy a magyar, tehetségétől és kiválóságaitól függetlenül messze elmaradjon a világ, Európa,, de még a környező államok fejlődésétől is. Népességünk megdöbbentő adatai, tragikus politikai elkötelezettségünk, egyoldalú, öngyilkosságszámba menő gazdaságpolitikánk többszörösen tetézik a kérdés súlyosságát. Világosan láthatjuk, hogy mindazt, amit ma elmulasztanak, a jövő esztendők be nem hozhatják. A környező államok sokkal nagyobb ütemű fejlődése, többé-kevésbé önálló útja olyan új területeket nyit meg számukra, ami a mi országunk számára még teljesen lehetetlen. Pedig véleményem szerint ma már nincs idő még egy-két generációt várni, hogy a helyzet megváltozzon. Ebben a vonatkozásban ugyancsak mélyreható vizsgálatot kell tartanunk. Talán vannak olyan területek, ahol még a mai ország gazdasági fejlődését is megtámaszthatnánk. Ha valaha magyar vezetők között szükség volt egy alapos megbeszélésre, úgy érzem, most van. Erkölcsileg, politikailag és társadalmilag sem választhatja egyetlen magyar menekült szervezet sem,, hogy ebből az akcióból kimaradjon. Befejezésül csak annyit, tudom kemény szavak a fentiek, lesznek, akik felfogásuknak ugyan ilyen kemény hangon adnak utat. Talán megért valaki, amikor azt szeretném, hogy az új esztendő magyar disputájába ez a négy kérdés nagyon szorosan beletartozzék, s talán érdekesebb lesz ezeket a kérdéseket átbeszélni személyes nyelvöltögetések helyett. A Kereszt és Kard Mozgalommal kapcsolatos cikkek, szervezési kérdések és anyagi támogatásokat kérjük az alábbi címre küldeni: KERESZT ÉS KARD MOZGALOM c/o Zoltán Vasvári 256 Dayton Ave., Clifton, New Jersey 01011 Telefon: (201) 773-53442 Andreánszky Károly Az Egyesült Nemzetek stílusa JOHN R. RARICK louisianai képviselő a washingtoni alsóházban "Force Politics — U.N. Style” cím alatt tartott beszédében ilyképpen nyilatkozott: "Az Egyesült Nemzetek Szervezetének megnemválasztott demagógjai megismételték Rhodesia elleni vendettájukat azzal, hogy elítélték Nagybritanniát és felszólították az Egyesült Királyságot, hogy ‘minden szükséges lépést tegyen meg, beleszámítva az erőszak alkalmazását is', — szegény kis Rhodesia ledöntésére. El tudják önök képzelni, hogy az ún. egy-világ intellektuálok oly erőszakosokká válnak és szélsőségesekké, hogy Rhodesiát ‘a világ békéjét fenyegető veszélynek’ nyilvánítsák? E nagy világ-szocialisták vagy nem olvasnak, vagy pedig nincsenek tisztában a világ ügyeivel, vagy azon vannak, hogy Rhodesiát, mely egyike a még kevés békés és haladó afrikai kormányzatoknak, bűnbaknak használják, azt állítva, hogy Rhodesia az oka az ő általuk gyakorolt hiányatosságoknak és általuk elkövetett tévedéseknek. Csodálkozik az ember, hogy ezek a tiszavirág-életű, most születő nemzetek nem látnak a világbékére nézve semminemű veszedelmet Ho Chi Minh és kommunista bandája részéről, nem látnak veszedelmet Castróban, Kuba kommunista diktátorában s száz más hasonlóban, akik forradalomra, lázadásokra és vérengzésekre esküdtek össze ..
