Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-06-01 / 6. szám
4. oldal SZITTYAKÜRT 1968. június hó VULKÁNOK DÜBÖRÖGNEK! A Kínai Nagy Fal, pár évtizeddel ezelőtt a franciák Maginot-, a németek Siegfried-vonala olyan biztonsági szerszámnak épült, ahonnan én lelőhetem az ellenségeimet, de ők hiába lőnének engem. Mára ugyanilyen bunker-rendszerrel vette körül magát a demokrácia. Ragaszkodik a félreértelmezett szabadelvűséghez, mely alatt az ő nyeregbenülői félrecsinálhatják, amit csinálni akarnak. Tűri, hogy a tömegek is félrecsináljanak, szóval anarchiába csapjanak. Még agitátorokat is vezényel közibük. Teheti, mert pénzbőlhatalomból biztonsági hálózatot épített maga körül, ahonnan csak kifelé lehet lövöldözni — lesből. De Gaulle is külföldre utazott egy kis európai külpolitikát gyakorolni, aztán lesből belelőttek az ő országának a fővárosába. A vezényszó úgy szólt, hogy mutassa meg a demokratikusan szakszervezetekbe gyömöszölt tömeg, hogy: van, és hatalma van! Csak éppen azt nem tudta megmutatni, hogy mit akar — az élet bénításán, tehát anarchián kívül. ♦ A SZTRÁJK JELSZAVAI bármit fejezzenek ki egyenkint, öszszességükben értelmetlenek. Nem illenek bele egy államvezetés koncepciójába. Legfeljebb a törvényhozás munka-asztalára kerülhetnének, ahol közéleti rendbe lehetne fűzni őket, és szukcesszív kormányzati intézkedésekkel valósítani meg. A hatalmon kívüli hatalmaskodók bunker-politikája sikeres volt: az általános sztrájk az életet megbénította Párizsban. De az államvezetés is súlyos sebet kapott. Olyan kibújót keres, ami csak akkor segít, ha megcondolodik a tömeg, szóval, ha a szakszervezeti parancs egy kis takarodót fúj. A népszavazás, amit a francia államfő kénytelen volt bejelenteni, nagyszerű dolog, de nem forrongó állapotban. Mire ezek a sorok megjelennek, talán már leszavazott a francia nép. Ma azonban csak annyi látszik még a tervből, hogy ha de Gaulle javára dönt, ez egyidőre biztosíthatja az elnök eddigi politikáját, és meg is gyorsíthatja. De ha "nem”-et mond ki, akkor csak a fejetlenséget biztosítja. Végnélkül, vagy olyan franciás földrengéssel, ami még nem volt. Kár elbizakodni, hogy milyen fene modernek lettünk, s akinek tetszik, akár rakétával szállhat a mennyek országába. Technikánk elkápráztat, de a ma is megismétlődő ósdi válságokon mégiscsak régimódi módszer segíthet egyedül. De Gaulle is ahhoz fordult. Föladta első ötletét, mert az csak az anarchiánál is sötétebb fejetlenségbe vezetne. Megint a katonaságban élő hazafiság segít Franciaországon, de legalábbis az segít át a Franciaországban is kirobbant válságon. Ez az erő mégiscsak uniformisban a legfegyelmezettebb. A népszavazás elmarad, és de Gaulle — marad. Csak a Pompidou-kormányban változik egypár miniszter, s megújítják a parlamentet. Milliós tömeg rendezett ellen-tüntetést az elnök mellett, és a katonaság is biztosította a támogatását. Nincs más megoldás! S hogy még az ilyen ideiglenes félmegoldást is elfogadja a “modern + DE GAULLE ÁTFORMÁLTA A FRANCIA KÖZÉLETET Stabillá tette az államevzetést, mely már a háború előtt is, de azóta meginkább nem volt más, mint “demoKratikus” és “parlamentáris” obstrukció. Ha semmi mást nem hozott volna az ő egyénisége és jócskán kibővített elnöki hatásköre, akkor is fejezetet írt vele a francia történelemben. De ha most leszavazzák, ennek a fejezetnek egyszerre vége, és vele bizonytalan időre megszakad Franciaország fejlődése, mert semmiféle komplett politikai koncepció nem kandikál a lesállásokból, csupán anarchia. + NYUGATNÉMETORSZÁG PARLAMENTJE mintha gyökérig lemérte volna a helyzetet, és előrelátna. Törvényjavaslatot tárgyal — végszükség esetére. A szükség-törvény felfüggeszti a kormányzás demokratikus formáit, ha forradalom, háború következne be, vagy másféle felfordulás mutatkozna. Nem tetszik ez az előrelátás azoknak, akik a demokratikus bunkerekben rejtőzködnek és onnan biztonságosan lövöldöznek. A szakszervezetek általános sztrájkkal fenyegetőznek, ha a parlament végleg elfogadja a szükségtörvényt. Amilyen sötét a helyzet Németországban is, olyan világosan mutatkozik már maga az elsötétítő szerkezet mindenütt! Ez pedig pontosan a democsokráciának a tolvaj-szervezete, melynek semmi sem fontos, csak kilophassa a nemzeti államok rendjéből a lelket. ♦ AZ ANARCHIÁT CSUPÁN ŐRÜLTEK TEHETIK CÉLLÁ, mert még a zervezett gazságban is kell lenni annyi józanságnak, hogy ha kháosz felé törekszik, akkor is fölvázolja legalább valamilyen idétlen formáját a kialakítandó közéletnek. De ilyennek sehol semmi nyoma. És ez így van valóban. A helyzet rémítő sötétségét az mutatja leginkább, hogy egyforma intenzitással működnek mind a kommunista, mint pedig a liberális irányzaember”, ez bizonyítja kétséget kizáróan, hogy a politikában milyen siralmasan el vagyunk maradva. Még a legrosszabból sem vagyunk képesek kievickélni, egyszerűen, mert nincs készen semmiféle jobb, amibe belebújhatnánk. A második világháború derékbatört egy éledező politikai formát, s azóta nincs politikai fejlődés! Ezzel szemben ma már majdnem mindenütt válság tátong, mert a nyugatra-keletre szubvencionált formákba már sehol sem fér bele az élet. Az meg túlságosan kérdéses, hogy a régimódi politikai megoldások, az esetleges katonai diktatúrák, meddig bírják cipelni a kultúrális és tudományos fejlődés roppant terheit! Amit még hozzá jócskán megtetéz az elrabolt istenhit, és a vallásformáiból kifosztott, de megszaporodott emberiség követelőzése a modern élet feltételeiért. Az élet totális próbatétele elé jutottunk! tok. És anélkül, hogy a zűrzavarból bármelyiknek a határozott körvonalai mutatkoznának, mint pozitív célkitűzések. Pedig szintézisük még tervben sem készült el! Egyszerűen nincs mit meg-Koszigin Karlsbadban, ezen a régi és jóhírnevű fürdőhelyen próbálkozott meg azzal a feladattal, hogy szovjet katonaságot erőszakoljon Csehszlovákiára — szépszerével. Egyelőre nem sikerült. Dubcekék ügyesen tértek ki előle. A zárt ajtók mögül is kiszivárgó hírek szerint más vágányra terelték az igyekezetei. Bebizonyították az oroszoknak, hogy a cseh gazdasági élet szorult helyzetbe került, s abból csak párszáz millió dollár nyugati kölcsön tudná kihúzni. Ne okoskodjanak hát most keleti fegyverekkel A szovjet miniszterelnököt erre hirtelen elhagyta a köszvénye, és ő is elhagyta Karlsbádot. Hazaröpült, feltehetőleg azzal a céllal, hogy saját kormányát vegye rá Csehszlovákia gazdasági kisegítésére. Ennek ígéretével azonban úgy látszik, nem nagyon sikerült csillapítani a hullámokat. Elutazása után ugyanis első dolga volt a csehszlovákiai kommunista pártnak, hogy kizárja a sorából a sztálinista Novotnyt és volt minisztertársait. Ezenkívül különbizottság kezébe adták annak a földerítését, hogy ezek a sztálinisták személy szerint vétkesek-e az uralmuk alatt elkövetett politikai gyilkosságokban! Csehszlovákiában tehát nem sikerül kibontakozás felé sürgetni az eseményeket, se egyik, se másik irányban. valósítani, ha hirtelen szétpukkan akár az egyik, akár a másik szúette rendszer. Vagy valóban a formális talmudi világrendszer leselkedik az emberiségre, — ugrásra készen már? Kérdéses, hogyan fognak tudni Dubcekék megbirkózni azzal, ha a Szovjettől valóban megkapják a tekintélyes dollárkölcsönt? El bírják-e majd hárítani annak a liberalizálódást megbénító feltételeit? Annyi mindenesetre kiderült, hogy a karlsbádi kúra politikai betegségek ellen nem ér semmit. A legújabb fordulat az, hogy CsehszlovaKia területen mégis naagyakorlatokba' kezdtek szovjet csapatok. Fegyverekkel szemben nehéz szavakkal ellenkezni. A “hadgyakorlat” azonban ma már nevetséges elnevezés. Csak nemzetközi salabakterek hajlandók vele számolni, akiknek nem a valóság a fontos, hanem a jogi és politikai forma, mely alatt jogosan és politikusán azt csinálhatnak, amit akarnak. • • MAGYAR-HÉT VOLT NYUGATBERLINBEN. Május 11 és 18 között "Budapest belvárosa bemutatkozik" címmel magyar hetet rendeztek Nyugat-Berlinben. Különböző városrendezési és képzőművészeti kiállításokon mutatták be a magyar főváros jellegzetes belvárosát. Művészegyüttes lépett fel, magyar kisfilmekre, majd divatbemutatókra került sor. Több neves író kultúrális kérdésekről rendezett vitán vett részt, és részleteket olvasott föl műveiből. ÉLET-PRÖBA KÜSZÖBÉRE KERÜLTÜNK AZ ERDÉLYI MAGYAROK REMÉNYKEDNEK ! NEMZETKÖZI LAPOK TÁRGYALJAK A MAGYAR KISEBBSÉGI SORSOT Klaus Berningnek, a délkeleteurópai problémák egyik legtekintélyesebb szakértőjének terjedelmes cikke jelent meg a német Staats-Zeintungban, és más lapok is ismertetik. A cikk lényege az, hogy az erdélyi magyarság, Románia legnagyobb létszámú és legjelentősebb nemzeti kisebbsége, elvesztette autonóm tartományát a román államkeretben. Románia ugyanis ez év elején újrarendezte az állam politikai beosztását, helyesebben viszszatért a régi megyei beosztáshoz. Egyben megszűntette az eddigi tartományok szerint való közigazgatást. Ezzel eltűnt a “Hargita-Maros Autonóm Régió” is, melynek elég nagy volt a kiterjedése, és színmagyar volt a lakossága. Vele azonban megszűnt a magyarság kultúrális önkormányzata, még abban a formában is, ahogyan eddig érvényesülhetett, szüntelen korlátozásokkal szemben. Érdekes megállapítása a német írónak, hogy a magyarság helyzetét súlyosabbnak tartja, mint az erdélyi szászokét. De mert Magyarországgal szomszédos az erdélyi magyar kisebbség,minden jogfosztás csak erősíti a reményüket, hogy ősi településhelyükkel együtt vissztérhetnek az anyaországukba. • Románia különben, mely Magyarország testéből nagyobb területet kapott, mint amennyit Magyarországnak meghagyott a trianoni békeszerződés, Európa második legnagyobb nemzetiségi állama. A félévszázados románosítás után is kénytelen két és félmillió idegen nemzetiségű népességet kimutatni. Pedig közismert, hogy a nemzetiség megvallása olyan hátrányokkal jár, hogy azoknak elkerülése végett sokan vallják magukat románnak, amivel a statisztikában jelentősen csökken a nemzetiségek létszáma. A legutóbbi népszámláláskor például már csak 1.600,000 lakos vallotta magát magyarnak, holott nyilvánvaló, hogy sokkal több magyar él a mai Romániában már csak azért is, mert Erdély ősi magyar települési hely. Jellemző azonban a román államvezetés sovinizmusára, hogy a magyarságnak még annyi kisebbségi jogot sem ad, mint tizenhárom egyéb nemzetiségének, pedig ezek létszáma együttesen is alatta marad a magyarokénak. Megállapítja még Klaus Bernig azt is, hogy az elnemzetlenítés és beolvasztás politikájában Románia vezet valamennyi délkeleteurópai állam közül. Nem gyógyít már a karlsbadi kúra! — Ausztriai tudósítónktól —
