Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1968-05-01 / 5. szám
1968. május hó SZITTYAKÜRT 5. oldal mmmmm , . KERESZT ÉS KARD MOZGALOM TÁJÉKOZTATOM CSAK ÖNZETLEN EMBEREK ÖNZETLEN MUNKÁJA VISZI ELŐRE A MAGYAR ÜGYET Kiadja: A MOZGALOM KÖZPONTJA X. ÉVF. 5. SZÁM — 1968. MÁJUS HÓ Kiadásért felelős: VASVÁRI ZOLTÁN Egy öreg honvéd naplójából... A Kreml ás a magyar forradalom Irta: PÓZSGAI JÓZSEF Mikor megtudtam, hogy a lövészek téli gyakorlatra készülnek, engem is elfogott a vágy, mint régi katonát és elhatároztam, hogy velük megyek. Engedélyt megkaptam, felszereltem magam téli holmikkal és hátizsákkal. Március 2-án, szombaton reggel indultunk a megadott helyre, ahová déli 12-re kellett beérkezni. Öröm volt látni, ahogy a különböző vidékekről a kocsik érkeztek kipirult arcú lövészekkel. Ott tudtam meg, hogy a nagyok között most vannak elsőízben azok az apródok is, akik elmúltak 16 évesek és a lövészek korcsoportjába kerültek. Megérkezés után a gyakorlatvezető Vasvári Zoltán löv. tti. a löv. közp. pk.-a kijelölte Csorna István löv. segédtiszt napostisztnek, akinek feladata lett a tervszerinti időpontokra a lövészeket készenlétbe helyezni. Parancs szerint 1 órás ebédszünet következett, a fiúk jó étvágygyal falatoztak, közben a kupa is körbe járt, mert az idő kezdett hűvösre fordulni, így nagy szükség volt az erősítőre. Evés után elméleti oktatás volt, a gyakorlatvezető ismertette a gyakorlat célját, feladatát és a lövészek magatartását a gyakorlat alatt. Ezt követte a félparancsnokok kijelölése és a lövészek beosztása, majd a gyakorló puskák kiosztása. A félparancsnokok Ludányi Tamás és Tökési Lajos löv. segédtisztek elvezették az egységüket a megindulási helyzetbe, a hőmérő mutatója egyre lejjebb ment, de ez mitsem zavarta a nemes célért fáradozó magyar ifjúságot. Támadás közben ott ülök egy gödörben és nézem a fiúk szakszerű mozgását, akaratlanul is összehasonlítást teszek a katonai behívó-kártya égető oroszlán sörényű úgynevezett haladó szellemű ifjúsággal és hálát adok magamban az Úr Istennek, hogy vannak még rendes fiaink. Az idő sötétre fordult, a támadás is megállt, parancs szerint a fiúk éjszakai védelemre rendezkednek be, mert számítani lehet éjszakai rajtaütéssel. A sötétben két alakot látok mozogni, mikor közelembe érnek felismerem Varjú László löv. szkv.-t és Kovács Sándor lövészt, hozzák a finom rumosteát a forró sültkrumplival. A vezetőség gondoskodott, hogy a fiúk meleg italt is kapjanak, mert közben a hőmérő már —6 foknál jár. A fiúk mondogatják is, ebből a hidegből jó volna átadni egy kicsit Vietnámban harcoló lövész baj társainknak, akiknek nagyrésze a marinoknál és az ejtőernyősöknél szolgál. Közben látom, hogy Vasvári Zoltán gyakorlatvezető is dörgöli a füleit, miközben ellenőrzi a fészkeket és a vezetőknek újabb utasítást ad. A hideg ellenére a gyakorlat megy tovább az előre meg határozott menetrend szerint. Éjjel több rajtaütés is történt, így a fiúknak gyorsan múlt az idő. A gyakorlat végét jelentő sípszó éjfél után 3 óra 15-kor megszólalt, a fiúk a megadott helyre összegyűltek, ott rövid megbeszélés volt, majd szállásunkra mentek. Vasárnap reggel gyönyörű verőfényes napra ébredünk, de a hideg nem enegedett, később a szél is belekontrázott, amely megzavarta a céllövészetet. A vezetőség kénytelen volt előbb befejezni a lövészetet és elrendelni a hazatérést. Röviden csak azzal fejezem be tudósításomat, örülök, hogy résztvehettem a lövészek téli gyakorlatán. Elmondhatom, hogy ilyen egészséges gondolkodású magyar fiatalokra van ma szüksége az elnyomott és rabságban sínylődő hazánknak. Vezetőknek, de különösen Vasvári Zoltánnak köszönöm, hogy fáradságot és időt nem kímélve nevelik és képezik a jövőbe látó magyar fiatalokat. Az emigráció pedig jobban tenné, ha az öles tervek helyett támogatásukat a tettek mezején mozgó lövésfiatalságnak adnák ebben a sorsdöntő időben. Balog Ambrus volt honvéd Az 1956 októberében lezajlott magyar forradalom történeti feldolgozása nem minden vonatkozásban teljes. Az annakidején megjelent összefoglaló jellegű művek és cikkek, habár naplószerű részletességgel kísérik és rögzítik az eseményeket, mégis egy rendkívül lényeges tényezőt kissé elhanyagoltak: nem vizsgálták időrendi összefüggésében és láncolatában az oroszok sokszor változó és határozatlannak tűnő magatartását a forradalom előtt, alatt és azt követően. Ez az oknyomozó vizsgálat pedig könnyebben érthetővé tette volna, hogy miképpen kerülhetett sor október 23-ára, amikor a politikai rendőrség és az államvédelmi gépezet soraiban semmiféle lazulás nem történt, hiszen tagjai nem számíthattak arra, hogy egy liberálisabb kormányzati rendszerben nem kell félniök korábbi tetteikért. S mindamellett végig Magyarországon tartózkodott az orosz megszálló hadsereg. Pontos, okmányokon alapuló felderítése a teljes igazságnak — valószínűleg az utókorra marad. Hogy milyen viták és megegyezések zajlottak le a Kremlben 1956 októberében és november első napjaiban a magyar kérdésben, azt a moszkvai hatalmi harcok mindezideig nem hozták felszínre, s nem is valószínű, hogy erre egyhamar sor kerülhet. Az ma már kétségtelen, a Kreml urai, a Politbüro tagjai nem voltak egy véleményen sem a forradalom előtt, sem pedig utána, hiszen a sztálinista rendszer és a hruscsovista klikk óriási küzdelmet vívott egymással ebben az időben a hatalomért, s ezt a harcot Budapesten nyíltabb formában ismételte meg a Rákosi-klikk és Nagy Imre csoportjának küzdelme. Közelebb visz az események megértéséhez, ha abból a kétségtelen tényből indulunk ki, hogy október 23- ig, a magyar forradalom kitörése napjáig, egyre dagadó erjedési folyamat nyílt formában a kommunista párton belül zajlott le. Emögött azonban egy óriási feszítő erő állt, a magyar nép sokéves elkeseredése a sztálinista kormányzati módszerek ellen. A Rákosi—Gerő klikk kegyetlen és tehetségtelen vezetési módszerének nyilvános bírálói szinte kivétel nélkül a Nagy Imre táborában gyülekező párttagok voltak. Meg kell jegyezni, hogy ezek nagy része — mint később igazolódott — csak azért állt a "nemzeti" kommunizmus oldalára, mert azt hitte, hogy feltartóztathatatlanul ezé az irányzaté a jövő és a sztálinisták már csak utóvéd harcokat folytatnak. A magyar nép nagy fegyelemmel, de nem leplezett izgalommal figyelte az eseményeket, de október 23-ig tétlen és gyanakvó maradt. A Magyarországon maradt polgári politikusok, azok, akik Rákosi színpadán nem vállaltak szerepet, szintén nem léptek elő a passzív elszigeteltségből. Egyikük, aki Nagy Imre koalíciós kormányában azután államminiszter lett, meglepő éleslátással mondta el véleményét a kommunista pártban folyó zendülésről, közvetlenül a felkelést megelőző napokban: "Csak forradalom ne robbanjon ki, mert az oroszok biztos, hogy leverik és évekig nem lehet majd arról szó, hogy idáig eljussunk a kommunista rendszer liberalizálásában." A Petőfi Kör híres sajtó-vitáján, több mint 60 felszólaló bírálta a Rákosi-féle vezetést. Jelenlevő szemtanúk szerint valamennyi kommunista párttag volt. Pedig ott ültek a hallgatóság soraiban Illyés Gyulával az élen a magyar irodalmi élet kiemelkedő egyéniségei, s mindegyiknek több törleszteni valója lett volna a rendszerrel szemben, mint a szónokoknak. Ezeket a tényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha azt kutatjuk, hogyan robbanhatott ki nemzeti felkelés az orosz megszálló hadsereg jelenlétében és miért volt tétlen a Gerő irányítása alatt álló államvédelmi apparátus, egészen október 23-án, estig-Az események idevezető szálait azonban kissé távolabbról kell gombolyítanunk. Sztálin halála után, amikor Malenkov után Hruscsov került a moszkvai Politbüro élére, Nagy Imrét nevezte ki miniszterelnöknek, Rákosit azonban meghagyta a kommunista párt élén. Nagy Imre nemzeti érzésekre appelláló kormányprogramja általános fellélegzésre adott okot. Ha megvalósul, valószínűleg túl ment volna azon, amit Hruscsov változtatott a sztálini államrendszeren. A Rákosiklikk politikája az volt ekkor, hogy hagyni kifutni Nagy Imrét és csak akkor csapott le rá, amikor Moszkvából, nyilván a sztálinista Molotovklikktől biztatást kapott rá. 1955-ben Nagy Imrét Rákosi megbuktatta, sőt még a pártból is kizáratta. Az izgalmak következtében elszenvedett szívinfarktus hosszú időre, csaknem egy esztendőre kikapcsolta a küzdelemből a leváltott miniszterelnököt. Hruscsov csillaga azután ismét felfelé ívelt. 1956 elején sor került Moszkvában a kommunista párt emlékezetes 20. kongresszusára, amelyen Hruscsov látszólag teljesen megszilárdította vezető pozícióját a pártvezetésben. Már többnek tűnt, mint "primus inter pares”. A jobbra helyezkedő erők ekkor ismét mozgolódni kezdtek Rákosi ellen a magyar kommunista pártban, gondolván: Hruscsov előbb-utóbb el fogja küldeni majd a megrögzött sztálinista vezetőit. Ismét egyre több bírálat hangzott el a Rákosi—Gerő klikk ellen. Ekkor Rákosi ismét cselekvésre haVasvári Zoltán (fekete kucsmában) honvédéi között a Don kanyarban, 1943. januárjában, 30 fokos hidegben.
