Szittyakürt, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

u VOL. VII. ÉVF. — No. 1. SZ. A KÁRPÁTOKTUL LE AZ AL-DUNÁIG EGY BŐSZ ÜVÖLTÉS, EGY VAD ZIVATAR! SZÉTSZÓRT HAJÁVAL, VÉRES HOMLOKÁVAL ÁLL A VIHARBAN MAGA A MAGYAR. (PETŐFI) «ITT V A KÖM A Hungária Szabadságharcos Mozgalom lapja 1968. JANUÁR HÓ MINDHALÁLIG! AHOL egy nép lelke kihajt, szárba­­szökik és virágzik, ott él eleven életet a nemzet, — s nem ott, ahol csak a teste húzza az igát. Ezért van jelentő­sége az emigrációs sajtónak, a kül­földön megjelenő magyar lapoknak. És ez egyben megszabja hivatásu­kat is: visszavinni az elszakadtan vi­rágzó nemzeti lelket a magyar nép­testbe, hogy a termést a Hazájában arassa majdan a magyar! Kishitűség is, ócsárlás is szorgal­masan rakta elibénk a torlaszokat, s mégis hetedik évfolyamába lépett ezzel a számával a Szittyakürt. Áttört a közöny sziklafalán, a tehetelenség nyűgén, az ellenség barikádjain, mert nemcsak újság lett, hanem Hit is, nemcsak betű, hanem Ige is. Közömbös, hogy hová rangsorol­nak. Nyers előítélettel szemétdomb­ra-e, ahol kakasok kukorékolnak vagy rajongással: az emigrációs sajtó él­vonalára. Nekünk mindegy, mert csak a nemzet napszámosai vagyunk iga­zán. Vállainkon hordjuk a magyar élet minden terhét, kérges kezünkbe pedig a megváltó Ige kapáját fog­tuk. Dolgozunk. Munkánk nyomán mélyről tör föl a magyar néplélek csí­rája, s oktalanság volna tagadni, hogy virágzik. Virágai színezik a magyar emig­rációt, és lesz mit aratni a termé­séből — otthon! • Pedig ijesztő korszakába jutott a sajtó történelme! A betűvetés kezdetén egyszerre Ige lett minden leírt szó, mert a gondo­lat igazát fejezte ki, s akkor még nem mert annak a közelébe férkőzni a hamisság és rontás bújócskázó szel­leme. Ma azonban éppen ez a rossz-szel­lem hetvenkedik a betű birodalmá­ban, s nagyítóval is alig látni, hogy az ige állít-e vagy tagad. Épít-e vagy rombol? Mi igaz benne és mi nem? A szófűzés valamikor csak éke volt a gondolatnak, ma már éppúgy lehet kendőzése is a hazugságnak. S nem tudni, mi rejlik alatta. A betűnyom­tatás fejlődése azt eredményezte, hogy az igazságról ma nehezebb tudo­mást szerezni, mint a sajtóélet kez­detleges idején. Aki ma könyvben-újságban rá akar találni arra, amit az igazság-szomja keres, az ember legyen a talpán, hogy áldozatává ne váljék a hiszékenysé­gének! A betű hatalmaskodói előtt ma nincs erkölcsi gát: vezethetik olvasói­kat és félrevezethetik. Rajtuk múlik, a leikükön. Elrettentő korszakában élünk az írás történelmének. • Az írás válsága visszahatott a gondo­latra és annak is a válságába veze­tett. Naív ember, aki ezt a válságot nem látja összefüggésben azzal, hogy korunk ugyanakkor a gyűlölködés és a bosszúállás százada lett. Ezt az erkölcsi semmit nem lehet kitölteni a technikai vívmányok káp­­rázatával. Csak el lehet szédíteni a benne minden szellemi támpont nél­kül lézengő modern tömegembert, s az erkölcsi támpont nélkül kapálózó intellektuelt. Óriási távolságokat összezsugorított a tudomány. Utat nyitott az élet glo­bális szemléletéhez. De ezzel ki is lép­tünk a szeretet és a szolidaritás me­leg kuckójából. Lelkünk ellenségévé tettük a környezetünket, s vérzünk, fuldoklunk benne. Elhisszük, hogy mindez maga a fej­lődés, mert annak a címkéjét ragasz­tották rá. És nem vesszük észre, hogy az egész mutatványnak a magja a gyűlölködés és bosszú: az ellen a vi­lágnézet és gyakorlat ellen, mely két évezredre gerincet adott a puhány embernek. Kioltották az életünkből a keresz­tény eszme magasbavilágító lámpá­ját, hogy "globálisan” három milliárd rabszolgája legyen a kiválasztottság mithoszában áporodó nép írástudó farizeus osztályának. Az emberi lélek ösztönösen érzi a veszélyt. Semmit sem számít, ha ho­mokba dugjuk előtte a fejünket. Vagy ha fölismrejük is, de lakatot teszünk a szánkra, és toliunkat a mismásolás tintájába mártjuk. Két véres világ­háború győztesei fölkan tározták az írástudók farizeusait a világhódítás fegyverzetével. Ember non tört még pusztítóbban ember ellen, sajátmaga ellen. S az atomveszély csak szimbó­­likus anyagi árnyéka annak a rom­bolásnak, amit az ítélet alkotó gon­dolkodás félrevezetésével már el is végzett a “szabadelvű" sajtó-fertőzés. • Gondolat nem állt még keményebb sziklafal előtt, hogy az igazit segítse az emberi tudat felszínére. Keresztény és magyar újságírásnak nem volt még kemér.yebb — és szebb! — feladata, minthogy a meg­­igazulás rejtekének útját világítsa a Gondolat előtt azok számara, akikben még megmaradt a hit... csak már nem tudnak mibe kapaszkodni az eszükkel. • Köszönjük támogatóinknak és ol­vasóinknak, hogy hozzásegítettek eh­hez a verejtékes, golgolát-járó ma­gyar munkához. Nem hagyjuk abba — mindhalá­lig! Major Tibor FILMRE KERÜL A MAGYAR TRAGÉDIA TURÁNI TESTVÉREINK: A TÖRÖKÖK MEGFILMESÍTIK DR. TÓTH IMRE KÖNYVÉT! MACAR iHTlLAlJ A könyv nemrég jelent meg, s törté­nelmi dokumentumokra építve, él­­ményszerűen fogja össze a magyar nemzeti fájdalmat. (Tudósítás a 2. oldalon.) FOKOZÓDIK A VÁLSÁG Percenkint jönnek jelentések a ki­szélesedő vietnami csatatérről, a je­lenlegi nemzetközi helyzetet mégis az dominálja, hogy tárgyalásokba vetet­tek bele fokozott stratégiai erőket. Az USA elnöke még a Vatikánba is ellátogatott, nyilvánvalóan azzal a cél­lal, hogy igénybevegye a Pápa béke­közvetítését. Már nem is az a csúcskérdés, hogy békésen-e vagy háborúsán jussanak a kitűzött célba, és mindkét oldal ro­hamával mindenáron csak oda. Arra fordult a kérdés éle, hogy egyáltalán lehet-e pozitív eredményre jutni azon az úton, melyre rásodródott a világ­­politika. Az egész amerikai diplomá­cia ezért mozog, és mozog a másik fél is. Nyilvánvaló, hogy az erőszak további forszírozása végzetes helyzet határára tolhatja a világot, de a visz­­sza-út már járhatatlan. Délvietnam új elnöke kapcsolatba lépett a Vietkong szervezettel. Nem kétséges, hogy Saigon olyan megol­dásra törekszik, melyben Washing­ton minél kisebb súllyal vesz részt. A mérkőzés nagyhatalmai szemmel láthatóan mellékszereplőkkel kapar­­tatják parázsból a gesztenyét. A kis­­hatalmak lassan észreveszik, hogy ők maguk bármelyik oldalra állnak, mindenképpen hoppon maradnak, és az áldozatuk is oda vesz. Ez a fölismerés mutatkozik meg Hanoi részéről is Kínával szemben. • Ha erről az oldaláról nézzük az ese­ményeket, a kishatalmak törekvései most, a szovjet-kínai ellentétek óta előnyösebb helyzetbe kerültek. A vö­rös potencia! megoszlásával kelet felé nyílt kilátás olcsóbb egyezmé­nyekre, mert diplomáciai téren a Szovjet erősen megpuhult. És Kína se sárkány — egymagában. Ezt a helyzetet ki lehet használni még ak­kor is, ha semmi kedve sincs elvörö­södni valamely hatalom kormányza­tának. A nagy nyugati demokráciát is a szovjet—kínai ellentét állította ismét válaszút elé. A kapitalista oldal me­gint a szovjet-kommunisták felé ké­szíti elő a szükségessé válható baráti kézfogást, pedig most nincs a színen náci-fasiszta hatalom. Mert a déli tengerek, s a szigetvilág kincseinek a kihasználását közvetlenebbül ve­szélyezteti a közeli Kína, mint a Szovjet. Ezen a ponton derül ki, hogy a küzdelemben csak kulissza-szerepe van az úgynevezett "ideológiáknak", — jelen esetben annak, hogy kommu­nista vagy kapitalista-e i küzdő fe­lek világa. Mindkettő haopolni akar, még pedig mindkettő azt a maximu­mot akarja megkaparimani, ami a profiton keresztül nemcsak gazdasági egyeduralmat biztosít, hanem katonai és politikai egyeduralmat is. Nem "ideológiai babra” megy hát a játék, hanem a legvaskosabb ha­talmi pillérekért folyik küzdelem, de még mindig sokszínű és változatos külsőségek fedezéke alatt. • Pillanatnyilag a tőkének van na­gyobb esélye, helyesebben annak a félnek, amelyik szilárdabb tőke fö­lött rendelkezik és kézbentartja a további frofit tőkeszükségletét is. Vagy megszerzi azt magának minden­áron. Ez az elszántság húzódik amö­­gött, hogy ilyen forróvá lett az egész nemzetközi helyzet. S ezt igyekszenek most némi alkuvások árán, egypár fokkal lehűteni. Az atomnál döntőbb fegyvernek bizonyult az a nemzetközileg kiépí­tett pénz-és valútarendszer, mely máris a szovjet közgazdaság torkára szorította a kést. A szovjet iparosí­tás nem a birodalom nyersanyag-ka­pacitására van méretezve, hanem messze túl azon. És a Szovjetben már vészharanggot kongat a nyersanyag­hiány! Egyelőre még palástolják, és a rabországok terhére pótolgatják. De annyi már bizonyos, hagy a vörös deviza jelentősei vesztett az értékből a nemzetközi nyersanyagpiacon. Nem tudja megvenni, amit akar. Ügy látszik, amióta a kis Izrael nagyhatalmi szerepre kapott, azóta a nemzetközi pénzrendszer bábái nem juttatnak elég előnyt a vörös gyermeknek, akit ők segítettek világ­ra jönni. • Ez a Szovjet legnagyobb gondja. Ez tette lehetővé azt, hogy Romá-

Next

/
Thumbnails
Contents