Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-10-01 / 10. szám
VOL. VI. ÉVFOLYAM — NO. 10 SZÁM A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM LAPJA 1967 OKTOBER HÓ Munkából fakad a szabadság! Szabadságharcunk azért volt nagy tett, hősi, — azért vetett világraszóló dicsfényt a magyarra, mert nem egyenlő erők kaptak szembe egymással. Fegyveres ereje a magyarnak volt kisebb, szándéka a magyarnak volt nemesebb, és a magyar tettnek az erkölcsi tartalma volt nagyobb. Fegyverrel a Szovjet győzött, de az elbukott magyar az ő erkölcsi többletének a világítótornyából vetheti rá történelmi pillantását. Mert ami emberi tett, azt mindenkor az Erkölcs méri, ami cselekvés, azt mindenkor az Erkölcs törvénye menősíti. Semmit sem számít, hogy a dicsfény kialvóban van, s a nagyvilág, a maga viharzó életútján, átlépett fölötünk. Az számít, hogy az emlékezés, mely eddig csak sajogni vagy dicsekedni tudott, az elmúlt tizenegy esztendő alatt mennyire töltötte föl magát a magyar jövő útjának tartalmából. Megragadta-e már az épülés tégladarabjait fejben és szívben, szándékban és tervben? Mert karddal kiállni sokszorosan nagyobb ellenség ellen, hőstett ugyan, de a jelen pillanat müve, mégha hosszú is a harc, sokáig folyik is a vér. A kar, mely kardot villogtat, egyszer mindenképp lehanyatlik. Az életet a munka tartja fenn, ha szabad élet az, ha rab, — s minél nagyobb a munka, minél szorgalmasabb a munkálkodás, annál magasabbra emeli. Mit markoltunk meg tizenegy év alatt ennek a nemzetépítő, nemzet-fölemelő munkának vitathatatlan kötelezettségéből? Van-e munkaterv a koponyánkban, amikor a harcra való emlékezésről szól a szánk? Mert ha nincs, akkor üres minden szó, a fejünk kong, az áldozatból és az emigrálásból nem lesz semmi, s a nemzet élve temetheti fiait száezer számra, akik tudtak hősök lenni, de nem képesek a nemzet munkásaivá válni. Szó se lehet róla, hogy csak bárgyúan ismételgetni tudnánk a nagy magyar tragédia legszomorúbb felvonását, vagy újból megírni azt a huszadik század stílusában. Tudunk építeni, mert vannak erőink hozzá. Voltaképp egész történelme alatt szabadságharcot vívott a magyar. Félévezredig úgy, hogy nekifeszült a fenyegető veszélynek és elhárította azt. Évezredének második felében meg akként, hogy lerázni igyekezett az elnyomót. Tűrt, aztán föllázadt. Kardot rántott és vérzet. Sorozatban hajtotta végre a hősi tetteket, sebesülten is harcolt, s nem nézte, hogy érdemben-e vagy hiába. Garmadába gyűjtötte a hősiesség babérkoszorúit, de a nemzetépítő munkálkodásban elmaradt. Tanítói verseket írtak, diákjai vérmezőkön hullottak. Amíg palotáit mások húzták föl, az ő építészei a nagyvilágot díszítették. Kandó Kálmánokat termett a magyar tudás fája, de amikor már nem győzte lóval és szekérrel, hatezer százalékos kamatra idegenek rakták le a vasút-hálózatát. A tudós is, az útkaparó munkás is bizony, hogy jobb bankár Weiss Fülöpnél, de rajtuk is beszedik a hatezer százalékos kamatot a Weissek, a Chorinok és Kornfeldek. Nos, ezeknek a hatezerszázalékos kamatoknak a terheit nyögjük századok óta és ma is. Nemcsak pénzben és anyagi javakban, hanem azon a történelmi számlán is, hogy folyton csak a szabadságért öntjük a vérünket, erőnket, tehetségünket, — s közben másokat gazdagítva, mi magunk koldusnál is szegényebbek lettünk. A büszke magyar, a szabadságharcos nép alamizsnáért esdekel már, s fél, hogy így is éhenhal, kipusztul. Az elnyomó száraz és savanyú kenyeret lök elibe? — nem kell, mert — vörös. A szabadság tündérének alakjában démonok idéztek meg, hogy inkább haljon érte rabszíjon a magyar, mint éljen annak a munkának, mely nemzetet emel a magasba ... ha szabad, ha rab . . .? De káprázat csal meg, ha nem értjük jól az igazságot! Nincs ennél a népnél dolgosabb! Vályogból is kastélyt tud magának rakni, nem is csak fészket, és a semmiből épít sokkal szebbet, mint a díszes valami. Ha szétűzik a nagyvilágba, nyomban települ, akár sivatagban, akár jéghegyeken, és gyarapszik. Tehetsége van nagyszerű. Alig tanul újat, de tanít idegeneket, mert: tud. ö a jövevény, de kincseket ő szór a bennszülöttek felé. Mi a hibája? Mi az átka? Mi igézi? Mi az a lidérc, ami rajta ül éjjel, nappal? Ami vérét szívja, s ami miatt alig lélegzik már, pedig alkotó munka vár rá, és jobban meg tudna felelni annak, mint bárki más?! ... Mi van velünk, magyarokkal? Miért élünk a tények tudatos igézetében, amikor a tudat jobban bénít a tényéknél? Tudattal tetézzük a sorsot, s balsorsnak nevezzük. Okos ez? Akit megtámadnak és tönkre akarnak tenni, azon nem segít, ha halálfélelemben reszket — tudatosan, és ott kucorog a csapás alatt. Az sem segít, ha vallja és hirdeti, hogy a fenyegetés és támadás igazságtalan. De kibújhat alóluk a réseken át és talpra állhat, ha nem is ölthet nyomban cifra magyar kacagányt. A harc győzelme sem jön magától és rögvest, a munka győzelme méginkább századokat kíván, de telik rá a nemzet életidejéből! Nemzedékünk belebénult a tények gondolati elemzésének bűvöletébe. Az ellentétekbe, a vitába. Absztrakciókban él a valóság fölött. Olyan tünet ez, mintha az intelligenciáját feszítette volna túl. Nemcsak gondolkodik fogalmakban, hanem él az elvont fogalmak világában. Alkotásvágyában nem téglákat, hanem tételeket rak egymás mellé és egyiket a másik fölébe. Azon töpreng, hogy hogyan kellene lennie a dolgoknak, — így-e, vagy úgy? Észre sem vesszük, hogy maga az élet folyik tovább, mert forrás az, és a forrás mindig megkeresi 1849 OKTÓBER 6 Magyar nemzeti atlasz készül A Hazai Tudósítások híradása szerint otthon nemsokára megjelenik Magyarország Nemzeti Atlasza. Közel 300 térkép fogja érzékeltetni a hazai néptelepülést, az ország földrajzi, gazdasági és kultúrális viszonyait. Látszik majd róla az iskoláknak tájak szerint való szétoszlása, valamint más kultúrális intézmények országos elhelyezkedése. Az Atlasz külön részét képezi az az érdekes térkép, mely azt mutatja szemléltetően, hogy hol élnek magyarok a nagyvilágban. Európa persze első helyen áll a magyar népsűrűség grafikonján. Lélekszám szerint a hazán kívül legtöbb magyar él Nyugatnémetországban. A számszerű sorrend aztán így következik: Anglia, Ausztria, Franciaország, Svájc, Belgium, Svédország, Olaszország, Hollandia, Törökország, Norvégia és Görögország. Az amerikai kontinensen az USA-ban él a legtöbb magyar. Utána következik Brazília, Kanada, Argentína, Uruguay, Chile, Venezuela, Bolívia, Columbia, Ecuador és Mexikó. Lényegesen kevesebben vetődtek közülünk a többi földrészre. Lebanonban és Iránban, a Délafrikai Köztársaságban és Rhodéziában, valamint Ausztráliában és Űj Zélandon élnek még magyarok kisebb-nagyobb csoportokban. Kevesen pedig Indiában, Japánban és a Hawaii-szigeteken. A Magyarország Nemzeti Atlasza magyar nyelven kívül angol szöveggel is megjelenik. Felénk is eljut majd, mert bizonyára a hazai export futószalagjára kerül. Az Atlasz — a híradás szerint — nem tünteti fel a Szovjetunióba hurcolt magyarokat. Ez néprajzi hamisítás! A vétkek vétkek maradnak, ha el is hallgatják. De a tények is tények, — akkor is, ha nem statisztikáznak róluk. És az áldozatok magyarok akkor is, ha élve vagy halva eltemetik őket a munka- és haláltáborok, meg Szibéria. Másik hamisítás is fogja ékteleníteni a munkát. A térkép ugyanis úgy tünteti föl, hogy az ázsiai földrészen Izraelben van a legnagyobb magyar település. Hogy’ lehet ilyen mániákus bárgyúsággal állni magyarok és a világ elé? Épp Izrael az egyetlen ország a világon, ahol nagyítóval sem lehet magyar embert találni (hacsak nem üvegkalitkába, vagy aquáriumba zárva). De van egy ajánlatunk mindjárt. Sürgősen vándoroljon a mi hazánkból Izraelbe az egész mai kormányzat, pereputtyával együtt, és minden “kulcspoziciós” izroindiánnal. Akkor a következő néprajzi statisztikába majd már valóban belekerülhet egynéhány Izraelben élő magyar is. Néhány — gyászmagyar . . . ★ ★ ÚJABB SZÖKÉSI KÍSÉRLET REPÜLŐGÉPPEL. —■ Egy volt katonai pilóta öt társával együtt elhatározta, hogy repülőgépen bújnak ki a vörös paradicsomból. Kiszemelték egy termelőszövetkezet permetező repülőgépét, s azt akarták fölhasználni a nem mindennapi utazás céljára. A kaland nem sikerült, mert a kis társaság egyik tagját elfogták, és az bevallotta a szökési tervet. Mind a hátukat letartóztatták. A fővádlottnak öt évi fegyházbüntetésre van kilátása.
