Szittyakürt, 1967 (6. évfolyam, 2-12. szám)
1967-05-01 / 5. szám
1967 MÁJUS HÓ SZITTYAKÜRT HARMADIK OLDAL DR. SZHIKÁR LÁSZLÓ: ÜJ SZOCIALIZMUS Igen jelentős kérdések átgondolására késztető cikk jelent meg a Nemzetőr februári számában dr. Töttösy Ernő tollából. Az adott neki időszerűséget, hogy Széchenyi Györgyék a “szocialista demokrácia” jegyében bejelentették a “Demokratikus Magyar Nemzeti Szövetség” megalakítását, és ez alapon mindjárt kapcsolatba is léptek a szovjet s a magyarországi szovjetcsatlós vezetőkkel. A cikk persze elítéli ezt a zúg-politikai manővert. Vele szemben az 56-os felkelés és szabadságharc politikai szemléletét eleveníti meg. Olyan élénken, hogy az magán viseli az akkori szorult helyzetből való megszabadulás hirtelen hatásának ismérveit is. Széchenyi Györgyék lépését ezenkívül ideológiailag is taglalja, és állásfoglalását a cikk első felének társadalomtudományi keretbe vágó fejtegetése volna hivatot alátámasztani. Ez a rész azonban már régesrég túlhaladott szociológiai szemléleten nyugszik. Kifejezetten ebben a vonatkozásban tehát, helyreigazító megfiatalításra szorulnak az ott elmondottak. • Töttösy jóhiszemű emberek megtévesztésére lát lehetőséget abban, hogy Széchenyiék brossúrái nem jelölik meg: “keleti vagy nyugati értelmű szocializmust” ajánlanak-e a főkommunistáknak. Ennél azonban sokkalta megtévesztőbb, ha a bírálatban eleve nem teszünk különbséget szocializmus, valamint a szocialista elvek és jelszavak szerint fogant gyakorlati életrendszerek között. Enélkül pedig éppen azt nem láthatjuk, amit nézünk. A szocializmus ugyanis a társadalomtudománynak egyik szektora, egyik tana, s mint minden izmus: teoretikus, még akkor is, ha alkalmazásra kész életrendszerré volna kidolgozva. Ahol főbb elveit alkalmazzák, érvényesítik, ott lehet ugyan “alkalmazott szocializmus”-ról beszélni, ha nem találunk az elv realizáltságára egyszerűbb kifejezést. De a szocializmust azonosítani gyakorlati szocialista életrendszerrel, vagy szocialista pártok, kormányzatok, törekvések fogalmával, — körülbelül olyan megtévesztő, mintha a nemzetközi jogot azonosítanánk azzal az UN nevű szervezettel, mely a nemzetközi jogszolgáltatás gyakorlati szerveként igyekszik működni. A szociológia nem ismer keleti vagy nyugati szocializmust, mert ilyen nincs. Annyi van csupán, hogy egyes szocialista elveket, vagy jelszavakat másképpen valósítanak meg a demokratikus nyugaton, és másképpen a kommunizmus keleti gyakorlatában. Széchenyi Györgyék hamiskártyázása nem annyira megtévesztő tehát, mint az, hogy a rávonatkozó kritikában nyoma sincs a megkülönböztetésnek: szocializmus és alkalmazott szocializmus között, amikor éppen ez adna döntő nyomatékot a lépés bírálatához. • Mindjárt gondoljuk itt át: lehet-e egyáltalán akár pillanatnyilag, akár történelmileg “alkalmazott szocializmus” létezéséről beszélni? Olyan gyakorlati életrendszerről tehát, mely megvalósította, politikai faktummá tette a szocializmust? Mert ami e téren vagy ilyenfajta szándékkal történt, az semmiesetre sem nevezhető egyébnek, mint különböző próbálkozásoknak, vagyis kísérletnek. Az ilyen próbálkozások igen változatosak. A mai értelemben vett nyugati államok között akad egykettő, ahol a politikai és gazdasági közélet rendezettsége elég nagymértékben közelíti meg a szocializmus követelményeit. Nincs már talán egyetlen nyugati állam sem, ahol a közéleti fejlődés ne kényszerített volna ki legalább valami keveset azok közül. Ami pedig keleten történik, az olyan kísérlet, ami már inkább visszaélés a politikai helyzetekkel, vagy méginkább: merénylet az Ember, s minden történelemhagyományos emberi ellen. Gyakorlata sem lényegében, sem igazában nem is szocializmusnak, hanem kommunizmusnak az alkalmazása, és az előbbi kifejezést csak azért szajkózzák, mert az utóbbi túlságosan visszataszító. Szocializmus tehát nincs megvalósítva. Nincs, mert nem is volt alkalmazásra “kész” szocializmus. Viszont volt, ami nem akart várni: maga az élet. (Egyes forradalmárok az élet türelmetlenségével éltek vissza, a nem-forradalmár szocialisták közül pedig sokan megalkudtak.) A társadalomtudomány szocialista tana a múlt században terebélyesedett ki hirtelen, és elég konkréten körül is határolta magát. Elmondta újszerű mondókáját. Érveit főként a nemzetközi proletárököllel támogatta, pedig ilyen “érv” csak az elv gyakorlatba ültetését segítheti, akár igaza van, akár nincs. Épp ebből folyóan egyik alapvető jellege a nemzetköziség lett, holott ez politikai és nem társadalmi jelleg. Szellemi építményéről még nem kopott le egészen a “szocializmus” címke, de ebben a században már inkább marxizmus a neve. Ez logikus is, mert Marx kiáltványa óta nagy robajjal a kommunizmus felé fejlődött, és Lenin kezében már tisztán az is volt. A kezdődő szocializmus tehát eltűnt, mielőtt megvalósulhatott volna. Ez történelmi tény. Nemzetközi jellegét elvileg a 19. század mechanikus társadalomszemlélete igazolja, és társadalmi vonatkozásaira is ez jellemző. Ebben a szemléletben született meg ugyanis a séma-egyén fogalma. Kölnivízzel illatosítottan ilyen séma-egyén a világpolgár, — az a séma-egyén pedig, akinek nem finnyás a szaglása, a “büdös” proletár. Egyiknek a képletében sem a természetes ember legjellemzőbb vonásai vannak kirajzolva. Ugyanez a szemlélet alkotta meg a társadalom doktrinér fogalmát, aminek felhasználásával a realitás talajáról lecsúszott utópisták futószalagon kezdték gyártani a különböző társadalmi szabványokat. Képzeletben és tervben már nemcsak a földi zűrzavart merevítették ilyen “ideális” társadalmi rendszerbe, hanem az égitestek élő világának hipotézisére is ráhúzták szabványaikat. (Olyan koponyák is akadtak köztük, mint H. G. Wells!) Talán éppen .ez a fellengzős eltúlzás ébresztette rá a gondolat egynéhány hősét a társadalom organikus szemléletének követelményére, óriási és eldöntő eredménye lett hatásuknak. A mechanikus szemlélet azt hitte, hogy együttélés vagy egybeterelés társadalommá rendezi össze az egyeseket, azoknak természettől adott különbözőségek dacára, s akár mint absztrakt lényeket is. A mai szociológia azonban már állítja, hogy minden társadalmi létnek eleve élő és szervesen fejlődő szubsztanciája van, és társadalmosítani csak népi kultúregységeket lehet. Elvont egyénekből és szedett-vedett tömegekből soha nem lesz társadalom, sőt élő idegenek beszóródásával is csak akkor, ha. generációk alatt teljessé lesz az assszimiláció. Az organikus társadalomszemlélet századunk elején új szocializmust termelt. Teóriái és kísérletei közismertebbek annál, hogy névvel kellene szólni róluk. De mindazok a kívánalmak, melyek mint az 56-os felkelés követelményei, a Nemzetőr cikkében is kifejezést nyertek, — egytől-egyig ennek az uj szocialista tannak, ennek az ÜJ SZOCIALIZMUSnak a védjegye alatt születtek. Más kifejezéssel: a szabadelvű nagykapitalizmus és a kommunizmus gyakorlati alkalmazásának véres ütközőterén, melyet a szociológia új szocializmusa szántott föl, és kíván pacifikálni. Ma tehát, ha valaki szocializmust ajánl, vagy egyáltalán szocializmusról szól, ezt már nem lehet úgy értelmezni, amilyen értelme maradt a múlt század kommunizmusba hajlott marxizmusának. Sem pedig úgy, ahogyan az a szociáldemokrata pártokon keresztül itt-ott és többé-kevésbé megvalósult nyugaton. A mai népi, gazdasági és társadalmi vágyaknak eszmei kerete az új szocializmus, és a követelések ebben találnak rendezett értelmezést, ebben kereshetnek csak rendező megoldást, épülő megvalósulást. • Az organikus társadalomszemlélet nem elvonatkoztatásokból alkotott képletekre épít, hanem a legtermészetesebb életvalóságokra. Vérségi népközösségekre, élet-, társ- és sorsközösségekre, tehát történelmi alakulásokra és fejleményekre, nemzeti keretekre, kultúrkörökre. Sőt még a földrajzi táj lélekformáló hatását is az élreállított szempontok közé veszi, amikor elméleteit, rendszertervezetét készíti. Ezért az új szocializmus nem nemzetközi szocializmus, sőt a marxi nemzetköziséggel szükségkép szembenáll, mert elméleti felépítésének és gyakorlati értékének tényezői között mérhetetlenül több a népi és kultúrális sajátosság, mint az általános emberi vonás. Osztály-szemlélete is egészen más az új szocializmusnak. A társadalmi “osztályok” kialakulása társközösségi fejlődés eredménye, és azon belül főleg a civilizálódás élezte ki markáns karaktereit. Munkajellege a döntő, nem pedig társadalmi, karitatív vagy politikai jellege. A társközösségi életnek alapvető rendtörvénye a munkamegosztás, s ezt a gazdaságfejlődés még szentesítette is. A szakmunka szakembert kíván, és a szakmáknak életformáló erejük van: különböző életformákat alakítanak ki a sajátos munkák köré. (Az organikus társadalomszemlélet itt keresi a társadalmi harmónia kifejlesztésének gyökereit, láthatólag a leghelyesebb nyomokon.) A szakmunkákhoz illő öltözködési forma nem divatmajmolás, hanem az egyéni hivatásgyakorlás egyik megfelelő eszköze, s mintegy szimbólum is. A nemzeti lét fenntartásának munkagazdálkodás körébe vágó igényei is vannak, amiket csak a munkakategóriák szerves összehangolásával lehet teljesíteni. A kommunista osztályharc ezeknek a tényeknek és követelményeknek a félreismeréséből keletkezik, pedig a munkagazdálkodást erősen hajszolja. A kommunizmus az osztályokat nem a nemzeti munkamegosztás rendtörvényéből nézi, hanem a politikai hatalomszerzés és hatalombirtoklás szemszögéből. A hatalom birtokában pedig, hogy a proletár osztályuralmat leplezni lehessen, erőszakosan lefelé szintez. Ezzel- a társadalmi osztályok különbözőségeinek élét koptatja, ami nem volna éppen baj. Módszerével azonban nagyfokú süllyedést, sőt társadalmi bomlást is eredményez, mert az életképes társadalom szerkezete úgy természetes, ha az nem homogén szerkezet. Különben nincs versengés, tehát fölfelé szinteződés, épülő fejlődés sem lehetséges benne. Az osztályok azonban — ha történelmi kifejlődésüket előtérbe helyezzük — lényegükben élethivatáskategóriák, s így az össztársadalmakon belül mintegy önkormányzati igényük van. A legtermészetesebb és legigazságosabb önkormányzatra való igény, mert a hivatásszerű munka teljesítéséből származik. A munka erkölcse, modern államban a szakteljesítmény nélkülözhetetlensége és értéke ezzel nyer elismerést, de biztos támaszt is. Ez ad jogot a hivatásszerű termelő munkának ahhoz is, hogy a hatalompolitika aktív tényezőjévé lehessen. Semmiesetre sem kategóriánkint kizárólagos joggal, hanem egyetemesen, a nemzeti értékrend szerint, melyben a minőség és mennyiség nyer harmonikus kiegyenlítődést. Eszerint jöhet csak létre társadalmi egyensúly, és ennek megfelelően: társadalmi rend. Mérhetetlenül magasabb szinten azonban mindama társközösségi rendszerek szintjénél, ahol csupán politikai tényezők, hagyományok, kormányformák, demokratikus és parlamentáris jogok igyekszenek biztosítani (vagy inkább leplezni) a jogi egyenlőséget, de inkább csak annak látszatát, társadalmi harmónia és belső nemzeti egyensúly nélkül. • Ezt az új szocializmust a század elején még társadalombölcseleti nyelvezettel sem lehetett volna megfogalmazni. A társadalomtudomány konkrét terminológiájával mégkevésbé, mert akkor még hiányoztak az azóta fakadt ideák és eszmék, meglátások és történelmi formálódások. A marxizmus elméleti fölépítésekor még nem volt bolseviki forradalom és alkalmazott kommunizmus. Vagyis teljesen hiányzott a gyakorlati nagykapitalizmusnak az ellenpólusa. Nem volt mód tapasztalaton alapuló szintézist érvényesíteni benne; A múlt század szocializmusa tehát csak féloldalról fejlődhetett. Hiányos, torz és tele van ellentmondással. Alkalmazás közben tételeit egyremásra cáfolja az élet. Ma azonban odáig jutott a szociológia, hogy az új szocializmusnak még a legmodernebb gazdasági vonatkozásait is bele tudja szőni eredményeibe: az élet és a közélet valamennyi tényezőjét. Nem állhatunk meg ott, hogy fejlett terminológiával ugyan, de avult ideákat, sőt elöregedett társadalmi formákat igyekszünk megvilágítani a tisztább közértelmezés kedvéért. Vagy ha ezt tesszük, akkor oda kell szúrni hozzá a “volt” szót, mert ma már nem az a szocializmus, ami a századfordulón volt. Az új eszmék rendszerének keretében kell új rendet létrehoznunk. Túl vagyunk a múlton, túl kell érnünk a múlt szabványain is. Nem volt addig tudomány, amíg az ember csak azt vette észre, amit az öt érzékszerve közölt vele a világ és a lét felszínéről. De mire való a tudomány, ha ma is csak annyit ve(Folytatás a negyedik oldalon)
