Szittyakürt, 1962 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1962-10-01 / 1. szám

EBREDJMAGYAR! /íimAKÓUT I. évfolyam 1. szám A H.T.K. ÉS A H.Sz.M. HIVATALOS LAPJA • 1962 október hó MAGYAR OKTÓBEREK Érdemes-e kapaszkodni ia regi dicsőségbe? — Vetik fel a kérdést egyesek. Nem volna-e jobb azzal törődni, hogy miképpen tudjuk fel­színen tartani a magyar nemzetet és hogy miképpen tudjuk azt beil­leszteni a „haladó” életbe? Minek vessük fel a faji kérdést? Hogy ez­zel a hitleri faji őrületet keltsünk életre? A mai világhelyzet demok­ratikus nemzetköziséget kíván, — mondják mások, — amely előbb utóbb a határok és faji elkülönülés felszámolásához vezet. Ezeknek az a válaszom, hogy csak annyit érünk a jövő szempontjából, mint nemzet és nép, amennyire meg tudjuk őriz­ni sajátos mogyarságunkat. A nagy téregységek konn,a:ionalizmusa meg fog valósulni. Ez nem azt jelenti] hogy adjuk fel magyarságunkat, hanem azt jelenti, hogy csak azo­kat a nemzeteket fogják megbe­csülni, amelyek öntudatosan vall­ják nacionalizmusukat, amelyek büszkék faji adottságaikra s ame­lyek sajátos jellegüket megtartva termékenyítő erőként tudnak hatni a nemzetek konnacionalista közös­ségében Nem hirdetünk soviniz­must, mert meggyőződésünk, hogy más népek lebecsülésével nem emel­jük saját magunkat. Éppen azért értékeljük mások népi és nemzeti építő erejét, mert értékesnek tart­juk önnön jó tulajdonságainkat is. H,a Európa szempontjából nézzük helyzetünket, nem szabad elfelejte­nünk, hogy ez az öreg földrész a mi szélesebb hazánk. Egy évezred kötelékeit és akarva nem akarva átvett és kifejlesztett közös eszmé­nyeit nem dobhatjuk el anélkül, hogy soha be nem tölthető űr ne támadna szellemiségünkben. Mi eu­rópaiakká lettünk a szó legneme­sebb értelmében. Európa sorsa így a mi .sorsunk is. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy őseink vérségi és szellemi kötelékeit ne tartsuk tisz­teletben és hogy ne keressük az utat rokon fajú néptestvéreink felé is. Árván és sokszor elhagyatottan, mint egy nagy szigeten állott a vártán a magyar harcos évszázado­kon keresztül. Köröskörül hömpöly­­gött a népek árj.a, hogy ellepje és elsodorja nemzetünket. Trianonnak kellett jönnie, hogy az első nagy csorba essen egy évezreden át vérrel é.s vassal összekovácsolt országon, amely védte Európát még saját ro­konaival szemben is. Nem értették meg ezt a nagyszivű, hős nemzetet újabban sem, amikor hangját és kardját az istentelenség új pogá­nyái ellen felemelte. De ha el Is veszett az ország és ha bitorlók szív­ják vérét máma is, mégis büszkén valljuk, hogy a m.a.gya,r becsület to­vábbra is töretlen maradt. Budapest 1944-45-ös és 1956-os hősei nem hi­ába e.stek el. A világ, a nagyvilág megbecsülésének számtalan jelét kezdjük észlelni. Egyszerre észre kell vennünk, hogy egyedüliségünk megszűnt. Törökországtól Pakisztá­non keresztül Japánig testvéri ke­zek nyúlnak felénk. Mindegy, hogy szittya vagy turáni alapon, de száz és száz milliók tekintenek bennün­ket testvérnek. Nem vagyunk többé egyedül Európában sem, mert 1956- ban Earópa bajtársi népei ragyogó bizonyítékát adtak annak, hogy ve­lünk vannak, önkéntes harcosok légiói gyülekeztek' segítségünkre és csak a nekünk annyira érthetetlen (vagy talán nagyon is érthető) ame­rikai politika gátolta meg Európát abban, hogy az európai konnacio­nalista egység megszületését Ma­gyarországon vérükkel pecsételjék meg az öreg kontinens bátor fiai. Rockwell Montrealban Valószínűleg a Social Credit Párt Real Caouette nevű elnökének sajtó­­nyilatkozata ihlette meg az Ameri­can Nazi Party vezérét: George L. Rockwellt, hogy a kan? iái Montre­aliba látogasson. Mivel a szálloda halijában dob. harminc hivatásos kanadai újságíró ostromolta, sajnos nem válthattunk szót vele. Pedig szerettük volna — nemcsak megin­terjúvolni, hanem — véleményün­ket is megmondani neki bizonyos személye körüli jelenségekről. Az amerikai „NÁCI” vezér ugya­nis kereken kijelentette az angol és francia lapok riportereinek, hogy montreali látogatásának az a célja, hogy Kanadában is megszervezze a „Náci Pártot”. — Az újságírók to­vábbi kérdéseire pedig úgy nyilat­kozott, hogy Montrealban kib. ezer „náci” él, de eddig nem akadt meg­felelő vezetőjük. Ezt a problémát is rendezni akarja. Elsősorban a ma­gyar és lengyel antibolsevista mene­külteket veszi számításba, akikkel a kapcsolatot máris fölvette. Micsoda isteni szerencse, hogy a magyar antibolsevista menekültek alatt nem a H.T.K. Montreali Cso­portját értette. Hogy a magyarok » közül kikkel vette föl a kapcsolatot, koltuk és burkoljuk ködös szavakba vagy fél mondáitokba. Leszögezzük, hogy a magyar nép harca 1956-ban nemzeti és szocia­lista szabadságharc volt. Forrada­lom volt amig fegyverrel törte le a bolsevista zsarnokság hatalmát, de szabadságharccá érett midőn a nép akarata két rövid jelmondatban nyilvánult meg; s adta meg küzdel­me céljának jellegét. Nemzeti volt, mert szabadságot, függetlenséget követelt mikor ezt kiáltotta: „Rusz­­kik Haza!” Szocialista volt midőn kijelentette, hogy „Gyárat, földbir­tokot vissza nem adunk!” OLVASÓINKHOZ Jelen első számunkat min­den rendelkezésünkre álló címre megküldjük, mint mutatványszámot.. További mutatványszámot, sajnos, nem áll módunkban küldeni. Aki tehát igényt tart a „Szittya­­kürt”-re, az legyen szíves pon­tos címével együtt egy évi elő­fizetést is a legközelebbi ter­jesztőnk címére elküldeni. Kiadóhivatal. Történeti — s írhatom történelmi — igazolásul idézek például, a sok eredeti nyomtatvány — ma már dokumentum — egyikéből:— „Követeljük: 1. A szovjet csapatok azonnali ki­vonását hazánk területéről. 2. A szovjet csapatok kivonása után új választási törvényt és sza­bad választások megtartását. 3. Nem akarjuk a tőkések és föld­­birtokosok uralmát. 4. Megígérjük, hogy az ország szent határait és a népet esetleges felsőbb utasítás ellenére is minden idegen támadással szemben meg­­védjük. Szembefordulunk minden • FOLYTATÁSA A 2. OLDALON SZITTYÁK Ü R T j Évezredekkel ezelőtt szólalhatott meg először. Marcona kato- ( nák nyilai záporoztak hangjára és a szittya vitézek harci kiáltása j egybevegyiilt száguldó paripáik dübörgésével. Amikor ennek az j újságnak SZITTYÁKÉRT nevet adunk, egyúttal jelképet is nyúj- j tunk magyar testvéreink felé. Talán soha nem volt szükség olyan? lelket és agyat rázó cselekvésekre, mint ma. Költőink és íróink ma! is sóhajtoznak: „Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban?”.) „Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át.” — Halljuk mártír Szálasi Ferenc hangját. Bár­mennyire is akarja a materialista világnézet lekicsinyelni és elavult­nak, nevetségesnek feltüntetni e szavakat, az igazság az, hogy a hő­sök és bátrak vériből születik meg az az erő, amely felrázza még a pu­hákat és az ellágyultakat is, hogy diadalra vigyék az igazság, a szabadság és — igenis — az emberi testvériség eszményeit, amelyek nél­kül céltalan az élet s amelyek nél­kül nincs jövője a világ népeinek. Ez eszmék szolgálatában áll a SZITTYAKÜRT. Ne vitatkozzunk azon, hogy mennyire voltak szity­­tyák ő.seink. A lényeg az, hogy a szittya szó hallatára megpezsdül valami bennünk és büszke elszánt­ság vesz erőt rajtunk. Felemel ben­nünket ez a szó a mindennapi élet letargiájából és tekintetünket a Hadak Htja felé vonzza, ahol Csaba királyfi seregei száguldanak szilaj paripáikon, hogy győzelemhez se­gítsenek bennünket. Szólaljon hát meg a SZITTYA­­KÜRT. Legyen ez az újság a hungarista seregek harcos hangja. 'Legyen ébresztő az alvók,, a ká­bultak és elfáradtak felé. Legyen kiáltás a nagyvilágba a magyar nemzetet ért igazságtalan­ságok orvoslására. Legyen figyelmeztetés ellensége­ink felé, hogy a magyar virtusosság és a magyar harcakarat nem halt ki még belőlünk'. Legyen szívet és lelket emelő iro­dalom, hogy szavai nyomán öntu­datos magyarság fejlődjék ki azj emigrációban. Legyen vészkiáltás, amely vég-! szükségben egy táborba kovácsolja | árva kis Hazánk hűséges fiait és: leányait. S ha a nagy pillanat elkövetkezik) ez adjon jelt a döntő rohamra. Végezetül kérjük a magyarok Is­tenét, hogy ha majd egyszer aj SZITTY AKÜRT-ben ,a „Tüzet szün­tess!” csendül fel, ez egyúttal a sza­bad és boldog, független Magyar-j ország újjászületését is jelentse. j Kitartás! POLGÁR LAJOS I nem tudjuk, de az a gyanúnk, nogy senkivel. Egyszerűen kifogyott >az időből, mert hatósági felszólításra már 29-én délelőtt 10.45-kor Boston felé vette útját. Mielőtt repülőgépre szállt, a lépcső tetejéről római kar­lendítéssel búcsút intett Montreál­­nak és a televíziós kameráknak... Az egészben az az érdekes, hogy Rockwell még mindig horogkeresz­tet visel a szive fölött és kizárólagos eszményképének Hitler Adolfot te­kinti. Csak éppen azt nem veszi tu­domásul, hogy Hitler sohasem ne­vezte magát „náci”-nak és hata­­lomrajutása előtt sohasem ment a német haza határain kívülre NSD­­AP-ot szervezni. Különben is kije­lentette, hogy az ő nemzeti-szocia­lizmusa „NEM1 IMPORTESZME!” Hogyan jön akkor Mr. Rockwell ah­hoz, hogy pártját Kanada területén szervezze, ha egyszer nem kanadai állampolgár? S mit akar a magya­rokkal és lengyelekkel, ha egyszer nemzeti-szocialistának, vagy horri-i bile dictu „NACI”-nak nevezi ön­magát? .. . Milyen szomorú, milyen tragikus,: ha valakiben ,az imponáló, bátor ki­állás mellől hiányzik a józan ész! i. s. TŰZ ÉS ESZME Az októberi hónapok sokszor játszottak fontos szerepet a magyar történelemben, különösen az utóbbi száz évben. 1849 október 6-án 13 magyar tábornok halt mártírhalált, mert hittek abban, hogy csak szabad nemzetnek van értelme és jövője. E hős katonák mártiromságát úgy viselte a magyar "nemzet, mint nagyszerű példaadást, tudván, hogy a mártírok szelleme erősebb az elnyomók erejénél és előbb-utóbb legyőzi azokat. Aztán jött a második október 1944Jben, amikor egy szűk klikk hátba akarta támadni a velünk együtt küzdő német bajtársakat hogy soha be nem heggeszthetc sebet ejtsen a magyar becsületen De mint mindég a nagy szükség esetén, támadt egy magyar vezér, aki a már csaknem elveszített há­ború minden következményét vál­lalva ismét magasra emelte az el­dobott zászlót. Ez az ember Szálasi Ferenc volt 1944 október 15'-én. Bár­mennyire is próbálják lekicsinyíteni egyesek e nap jelentőségét, voltak akik csak kis epizódnak tüntették fel azt, de elég nagy volt ez a nap ahhoz, hogy egy neves angol törté­nész Magyarországról szoló nagy háromkötetes művének “Október 15-e” címet adjon. Nincs szándé­komban most itt erről többet írni csak annyit szeretnék megjegyezni hogy ha akkor azon a végzetes na­pon nincs egy magyar Szálasi Fe­renc, ma már egész Európa 'bolse­vista járom alatt nyögne. Az annyit ócsárolt hungarista erőfeszítés hét értékes hónapot adott a szabad vi­lágnak, amely idő alatt a nyugati seregek Európa szivébe ha tolhat, lak 1944-45 hősei: a magyar katonák és a polgári lakosság hősiesen helyt­­íllottak még akkor is, amikor a ma Dlyan nagy szájjal antikommuniz­­rrust hirdető népek bombázói éjjel­­rappali támadásokkal verték ki a ’egyvert a magyar hadsereg kezéből, ibból a kézből, amely a nyugatot is nindenét feláldozva védte. Elvesz­ettük a háborút, legjobbjainkat ha­­álra kínozták, bitófára, golyó elé íurcolták, de lent a lelkek mélyén i háború nem ért véget. Ez a hábo­­ú, mint lassan égő tűz, mint pa­­ázs a hamú alatt továbbra is ott :lt a magyar nemzet lelkében s nint valami csodálatos szent tűz zikráját hordta magában a tooise­­ista elnyomás megszégyenítő, csú­­os éveiben. Csak nyelt és nyelt a nagyar paraszt, a magyar munkás, , magyar értelmiség és magyar if­­úság. Befelé hullottak a magyar .nyák könnyei és duzzadtak a szen­­edés és megaláztatások árjai. Azután valami kezdett mozogni a. asfüggöny mögött. Jött kelet-Ber-j in és jött Poznan. A szovjet kíme-| letlenul közbelépett es hatalmas ereje előtt visszahúzódott mind a keletnémet, mind a lengyel felkelés. A magyar nép felfigyelt: Azok oda­át tiltakoznak, ha sikertelenül is. Miért ne lehetne nekünk is felkelni egy kicsit, hiszen mi sem vagyunk alábbvalóbbak azoknál. Ilyen volt a hangulat 1956 őszén. Azok, akik megpróbálták csirájába fojtani az október 23-i forradalmat egy nagy és jelentős dologról feledkeztek meg. Ez pedig az volt, hogy a magyar ember se nem keletnémet, se nem lengyel. Talán soha nem tört volna ki igazán ez a világhírű októberi forrodalom, ha az ÁVO nem lő a tüntető tömegre és nem veti be a tankokat, hogy úgy mint kelet Ber­linben és Poznanban történt, meg­félemlítve szétszórja a tüntetőket. A magyar bátorságot és virtusossá­­got hívták ki próbára. Olyan választ kaptak, amely alapjaiban rázta meg az egész szovjet birodalmait. Való­ságos pánik tört ki Moszkvában is és az egész bolsevista rendszer lángba borult volna, ha nagyon igyekvő tűzoltók meg nem jelentek volna — nyugatról. Dicsőséges és lájhalmas októbe­rek ezek. Dicsőséges, mert a magyar nemzet csodálatos erejét tükrözik vissza és fájdalmas, nrert annyi jó magyar vér hullott el 'bennük. Mégis semmi sem történt hiába. A hős tá­jornokok, a hős politikusok es a hős budapesti fiatalság a világtör­ténelem lapjaira írták be nevüket, ök meghaltak és életáldozatukkal bizonyították be a nagyvilág felé, hogy a Kárpátokövezte Duna-Tisza medencében él egy nemzet, amelyre mindég számítani lehet, ha az igaz­ságért, az emberi szabadságért és a keresztény ideálokért 'kell szembe szállni a csalárdság, a zsarnokság és az istentelenség hordáival szem­ben. De ezek az októberek figyelmez­tetnek is bennünket. Figyelmeztet­nek pedig arra, hogy csak addig él Magyarország, amíg fiai és leányai hajlandók érte minden áldozatot meghozni. A történelem vihara nem ismer kíméletet. A ml nemzetünket viharállóvá edzette a magyarok Is­tene. Sok szenvedésen és megpró­báltatáson esett keresztül a magyar s mindég talpra állt. Ezért hiszünk abban, hogy a ma­gyar nemzet Isten segítségével és saját kipusztíthatatlan erejével ki fogja vívni magának azt a helyet, amelyet megérdemel és amelyért annyit szenvedett a múltban és szenved a jelemben is. Ez a mi hitvallásunk és ez a mi erőnk! Zászlóinkat kegyes emléke­zettel meghajtjuk a magyar októ­berek előtt. Lent a völgyet meg a hajnal de­rengő fátyla borítja. Csend van. De a pírkadó nap sugara, hegyes süve­­'gű, délceg harcos körvonalait raj­zolja ki, a völgy felett őrködő szírt­­tetőn. Alakja szoborra emlékeztet, csupán éles, fürkésző tekintete bizo­nyltja, hogy él. Szemében a pirka­dat, a kelő nap tüze lobog, amint a szírt szélére lép. Bal kezében erős íjja, jobbjával hajlott türtjét emeli ajkához s amint a kürt búgó hangja betölti a völgyet, felélénkül a ,szuny­­nyadó tábor. — KI ez a délceg kür­tös-harcos? A Te ősöd, magyar Testvérem. — Beszéde, ruházata, fegyverei már a történelmi múlté; de a szemében, a lelkében lobogó tűz a jelené s a jövőé, — a magyar jövendőé. Ez a tűz lobogott honalapító őse­ink, a nándorfehérvári védők, a végvári bajnokok, a kuruc vitézek, 1848-49 nemzetőrei, az I. világhá­ború és 1919 hősei, a II. világháború honvédéi és 1956 szabadságharcosai szemében. Ez a tűz hevítette Hunyadi, Rá­kóczi, Kossuth, Széchenyi, Apponyi, Prohászka, Szálasi lánglelkét. Ez a tűz izzik Mindszemty Hercegprímás élő mártírságában. S lángoljon az a tűz minden hű magyar szivében. Ez a tűz hol parányi zsarátnok­ként ízzott hol égig érő lánggal lo­bogott — de élt több mint egy év­ezreden át — és élni fog az idők végtelenségéig. Élni fog, mert ez a tűz nem más, mint a magyar sza­badság és hazaszeretet tüze. Ez a tűz éltet és pusztít. A nemzet kohó­jában acélossá edzi az értékes ele­met s kiégeti, elhamvasztja az ér­téktelen salakot, szemetet. Ebbe a kohóba akaratától függetlenül min­denki belekerül aki magyarnak szü­letett — de akaratától függően ke­rül ki — acélként vagy salakként. Magyar Testvérem. Amit hirde­tünk nem utópia, hanem a XX. szá­zad öntudatos magyarságának ter­mészetesen kialakuló életrendje, mely a nemzet jövőjét biztosítja a szabad magyar élettérben. Amit akarunk, amiért küzdünk nem búr-

Next

/
Thumbnails
Contents