Színház, 1918 (1-10. szám)
1918-12-28 / 10. szám
4. Színház tournéera szerződtem és dirigáltam Szentpétervár, Moszkva, Kiew, Odessza és Varsó ragyogó színházaiban. A háború kitörésekor kellett volna egy második orosz tournéera mennem. Persze nem lett belőle semmi. Bécsbe szerződtem, ahol a „Mozitündér“ példátlan sikeréből vettem ki részem három színházban is egymásután. Aztán jött a katasztrófa. A háború hivó szavára odaállottam a mérce alá aztán besoroztak ! Törődött, öreg csontjaimmal ha nemi is a'lövészárokban, de a kolozsvári kerületi parancsnokság irodáiban kivettem részem a háborúból két és fél éven át. Most idekerültem Szatmárra, ahol már 24 év előtt megfordultam Makó Lajos társulatával. És 24 év után ismét csak a zongorát verem, ezzel vert meg engem a béke ! Ezért nem jubilálhatok, csak emlékezem harminc szép esztendőkről ! Mert- ha volt is sok-sok tövis az utamon, — szép volt mégis ! Csak a vég lenne egy kicsit nekem valóbb! De hát reméljük, ez is még lesz nemsokára ! Lesz ismét zenekarunk, akkor aztán jubilálhatok! Donáth Lajos. Bendiner Nándor. Egy látogatás története. Csendes, esős délután volt, hogy elhatároztam magamban ; meglátogatom Bendiner Nándort, a városi zeneiskola igazgatóját. Nem tudom miért, ez az ember tetszik nekem. Van benne valami, ami egyenesen lebilin- cselővé teszi. Valami ösmeretlen érdekesség, ami tisztára egyéni vonás. Ahogy elnézem azt az erősen karakterisztikus férfias barna arcot, a mélyen bennülő sötét árnyalásu szemeket, kedvem lenne megmondani, hogy érdekes ember. Sőt tipikus ember. Zenei dolgokról beszélgettünk és közben elárulta, hogy zeneszerzéssel is foglalkozik. Sok kérés után aztán rávettem, hogy játszón valamit a szerzeményeiből. ' Ahogy leült a zongorához, egyszerre nem maradt belőle semmi ami emberi, csak művész volt. Egy melódiát játszott el és én csak gyönyörködtem benne, meg a játékában. Megcsendült a zongorán a dal és benne volt egy művészi lélek minden érzelme, álma . . . Finom, átérzctt hangok, amik egy melódiává simulnak és magukkal viszik az embert oda, ahol nincs emberi kicsinyesség, nincs öröm, meg nincs bánat, magukkal viszik az embert a mesebeli álomvilágba. Átszellemült arccal játszott és mikor egy futammal befejezte játékát ernyedten hullt vissza a székre. És én nem szóltam semmit, csak nagyon megszorítottam a kezét. Annyira el voltam fogódva, hogy nem tudtam szavakkal megköszönni ezt a nekem ajándékozott drága délutánt. Azt hiszem ő igy is megértette a köszönetét. — S. — ísfe-í.--5!« s&twax Mteüsfe: tífeí wfc Safeí Megint hozzá. Talán majd egyszer, ha hiv magához S ha menni . . . menni én is elmerek, Be fog kopogni ajtóján halkan S elsugja szerelmét lágy könyörgő dalban Remegve, remélve egy bohó- gyerek. Talán majd egyszer, ma még korán van, Ma még keményen a szivemre verek, Boldog időre fog felvirradni Csókot fog kérni és csókot fog adni Piros ajakra egy bohó gyerek. Talán majd egyszer, ha látni fogja Milyen komiszak az emberek, S ha könnyet öntve búsult szerelmet Sirat s faszlodó -álmot temetget, Vigasztalója is csak én leszek. Jácint. ÜvKs; 'ígTÍ 'í-fyzj VífclK a XZfcZvSÍv'a t-VfcT Székelyek a színházban. Itt vannak a székelyek, mind szinmagyar fiuk és éppen ezért nagyon kellemetlen megírni róluk, hogy vannak közöttük egyesek, akik nem törődve a renddel, előadás közben hangosan beszélgetnek, nevetgélnek, szóval zavarják a figyelni akaró közönséget. Vannak ugyan bizalmi emberek, akik felügyelnek rájuk és szép szóval igyekeznek tsendre inteni őket, de úgy látszik, mégis akadnak egyének, akik szinte sportként űzik a zajcsinálást Pedig leszokhatnának róla És igazán csúnya szokás és semmi előnye sincs senkinek belőle. Mire jó a lármázás? Nem szebb, ha ezek a különben kedves magyar fiuk szépen, rendben nézik végig az előadást? Sokkal, nagyon sokkal szebb.
