Színház, 1918 (1-10. szám)
1918-11-23 / 7. szám
2. Színház. szereptől, vakarta a füle tövét, a direktor félreértve a dolgot, még egyszer elmagyarázta az egészet töviről-hegyire. „Na, megértette? Hát aztán vigyázzon, nehogy belesüljön!“ Nyárait bosszantotta a dolog. Figyelmeztetett benünket, hogy esté megugratja majd az öreget ezért., Mikor a kérdéses jelenetben Baczur Gazsi nagy garral, oda hívta a pincért, Nyárai Tóni a legkedvesebb s udvarias pofával odalibeg eléje, hóna alá csapja a „hangerlit“ és fuvola hangon megszólal: — Nagyon sajnálom, de már ki van •egyenlítve! A direktor lenéző és egyben gyilkos pillantással csóválja gyönyörű fejét és ismételten felszóllitja: „Cálen!“ — Mint mondám nagyon sajnálom, ki van már egyenlítve! Volt a válasz. A súgó még habozott nehány pillanatig, de mit volt mit tenni, mégis csak leeresztette a függönyt. És most jön a point. Bogyó-direktor ur odaállott Tóni elé, megvetöleg végignézte, köpött egy hegyeset: — Na hallja maga félvederes büdös zsidó, magából se lesz soha színész. Eny- nyit se tudjon valaki megcsinálni ! Még egy hegyes köpés és megvetéssel fordult el Tónitől. tete* * tetex tefextete*-*itetex astetet ate***!« :«í*xtetexMtextetextetex-«te-ate* Figyelmeztetés. Nem akarunk színházi kritikát Írni Csak egy hibára szeretnők felhívni a színművészek és művésznők figyelmét. Sok lkat bánt ez a — főleg drámai darabokban előforduló — szépség-hiba. Ezért említjük meg t Arról van szó, hogy a drámai szereplők a színpadon, mialatt a partnerük, vagy más valaki beszél — jóllehet az életükbe vág, a lelkűkre hull minden egyes szó — ahelyett hogy éreznék a mondotíokat, ahelyett hogy alakulnának, hogy minden szóval együtt játszanának — egykedvűen igazgatják a toalettjüket s a nézőtéren barangoló szemükből kiri oda-sem-figyelő lelkűk. Csak a végszóra szedik össze magukat s mesterkélnek magukra olyan pózt amely egy lelki fejlődés utolsó frázisa volna, ha odafigyelve játszanának. A ,Kőszívű ember fiai“-ban különösen megnyilvánult ez annál is inkább, mert a hosszúlélegzetű magánbeszédek egyenesen alkalmat nyújtottak erre. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Kónya Gizit semmi ilyen vád nem érheti. O talán az egyedüli, aki fellépése első pillanatától kezdve az utolsóig állandóan játszik. Ö mindenre reagál. Finom érzékkel fogja fel a legfinomabb érintést is s mire rákerül a sor már egy csudásan megjátszott lelki fejlődésre teszi rá megszólalása a koronát. Hasonló szerepbe elmélyedést kell kérnünk a többiektől is. 4t«. oiíitetex 4tx •'tex ^texafexteteítetexteiíitetextetex -•1 • ■;.-.«!**s«te*te»x»su Sirató ének Nekem be’ sokszor jött eszembe E ed borulva vallani S a porbalörten, Meggyötörtén Te lágy beszéded hallani. De mindhiába, nem tehettem : ■ A büszkeségem nem hajolt. Ha búban élünk, Ha nincs reményünk: A lelkem átkot, átka volt. Szemedbe néztem százezerszer, Keresve bent a szivedet. De nem találtam . . . Magam se láttam. Látom ezért sirat, — temet . . . Elég időnk volt vallomásra De büszke lelkünk nem hajolt. Temethetünk már. Kihűlt a tűz nyár A tél takarja életünk S e télre többé uj tavaszt Mi nem remélhetünk. Léber János. isfcx «textete«..-textete* «x«teXtetexteteXtetextetex .•’texjrtexölßstex *n:ate*!stex Ugyan tudja a cime Kalmár Tibor ismert szövegíró poetikus verseinek, amit a „Színházi Élet“ pályázata utján Propszt Géza, városunk szülötte meleg átérzéssel megzenésített s mint első szerzeményét legújabban kiadott. Kottája kapható Singer Testvérek könyvesboltjában, Deák tér 12.
