Színház, 1918 (1-10. szám)
1918-10-03 / 1. szám
5 1. szám. Szinház, « ' Az öreg zongora, A kandalóm halvány fényébe nézve’ , Álmodoztam egy őszi délután. Sok édes arckép mosolyg rám a falról És a sarokba . . . ócska zongorám. Csöndes a hangszer. Halk melódiái A múltba veszve surrannak tova S ha szólni tudna, egy forró szerelmet Mesélne el e régi zongora! Ha esténkint a színház elsötétül Zajos sikerű premier után, Felcsendül a dal elhalóan, lágyan. Kicsiny szobámban, a vén zongorán. Átkaroltam a vállait epedve S arezomba csapott éjszinü haja... i . . . Nagyon, nagyon boldogok voltunk [együtt A szubrett — én s az öreg zongora! De boldogságunk nem tartott sokáig. Az óceánból egy csepp volt csupán, És egy este fagyosabb lett a csókja És egy húr elpattant a zongorán! Olyan volt 0 is mint egy lázas álom Amelyből nem lesz valóság soha, S a szép regényből,—egyetlen barátom— Te maradtál meg, öreg zongora ! ! Ifj. t. /, Impressiók, Egy nagyon aktuális darabot mutattak be héttőn és kedden színészeink; a „Takarodó!“. Bayerlein német eredetijéből ültette át magyarbaZboray Aladár úgy a tökéletes foiditás mint a stilus, semmi kívánni ' valót nem hagyott hátra. A darab meséje tulajdonképpen a katona- életkulissza-titkát állította elénk. A fegyelem, a szabályzat minden még a iegrendkivülibb embeii érzéseken is urálkodó és elnémító befolyása van kidomborítva néhány mozzanatban. A lovasezred 35 éves címeres és éjdemekben gazdag, továbbszolgáló törzsőrmesterének leánya, együtt nőve fel az örökbfogadott fiúval, úgy a gyermeki mind a zsendülő korban szerelem fejlődött ki közöttük. A fiú katona lesz ? két évig elkerül a nevelő szülőktől^ de szerelme a két év alatt csak erősbbödik — inig a leánynál, melynek lelke fogékonnyá válik fejlődése közben, minden iránt mely a megszokottoknál finomabb, csillogóbb — változik. Megszereti az ezred egyik csinos hadnagyát s a viszony tetőpontján állakkor, amikor, a nevelt fiú visszatér. A szerelmesek általános ösztönével megérzi az első találkozásnál, hogy szerelme tárgya már nem a régi, majd rá jön,‘ hogy ki az aki mindezt úgy változtatta meg de sejtelmei meggyőződést szerezni ösztökélik és még az nap éjjel, mikor nevelő atyjával és altiszt bajtársaival a viszontlátás örömeinek élnek eltűnni látva a leányt — felkeresésére indul, Ösztöne a legjobb útra tereli és megtalálja a leányt — elrejtve, hadnagya lakásán. E pillanatban megfeledkezik magáról és mint embc'
