Színház, 1918 (1-10. szám)
1918-10-27 / 4. szám
4 szám. Színház Midőn ön azt hazudta, hogy szeret. Iván : Hazudtam ? Én hazudta™ ? Én ? Irén : Igen ; A férfi kedvtelés reményiben . . . Mindaz, ki férfi, hirt, babért kíván... S gázolni át az asszony-sziveken, Ábrándon, álmon és emlékeken — Ezt megtanulta jól Fabó Iván . . . Iván : Irénke, mit beszél megint!? Irén : Valót! Ön vakmerőn játszá a hüt, a jót; S igy játszva át a nyári hónapot, Megunva engem, végleg elhagyott. Sokáig el se’ hittem csalfaságát, S remélve, hogy majd újra visszajön, Az én szemembe nem szökött a könny. Virrasztva sok-sok hosszú éjszakán át, Ön volt eszembe’ s vártam untalan. Ön még se’ jött — hiába volt a várás. Vágyó szememre rárepült a fájás, És bánatom nagy volt s határtalan. Úgy fájt a lelkem! — Ámde jött (Balázs, S megtört a régi oktalan varázs. . . Tiszteltem őt, becsültem és szerettem, S egy hosszú évre rá a nője lettem. Azóta néki élek s gyermekemnek, S azóta régi bánátim pihennek. (Rövid szünet után.) Most ön beszéljen s mondja: mit [kíván ? Iván : Jól van ! Feledje el szerelmemet. Legyek gyűlölt, utált és megvetett. — Csak ennyit érdemel Fabó Iván . . . De hogyha majd szép csillogó haját A kor fehér ekéje szántja át, Idézze vissza azt a régi álmot, Amely az ön szivén is átsugárzott! Idézze vissza azt a régi nótát, A csókot és a régi boldog órát! Idézze vissza vágyva, önfeledten, S bocsássa meg, hogy egykor úgy (szerettem ! . .. Most már csak erre kérem asszonyom, Tovább maradni immár nincs okom ; Isten megáldja! Én tovább megyek. (Indul.) 11 Irén : (Meghatottan néz utána, majd erőt vesz rajta a szerelem s halkan, kétségbeesett .hangon mintegy önmagának beszél.) Higyjek, ne higy;ek? Óh mit is tegyek!? (Hangosan.) Iván, megálljon !. .. Édes Istenem1... Mindent, de mindent mondjon el (nekem ! Oh mondja : mért hagyott el engemet ? Oh mért hagyott el ? — Mondja: [mért gyötört ? Mért zúzta szét a tiszta szent gyönyört ? Miért . . . miért gyötört — ha még [szeret ? Iván : (E szenvedélyes kitörés közben visszajön s a pamlagra roskadó asz- szony előtt megáll.) Irénke ; mondja : hisz nekem ? Irén : Igen. (Folyt, köv.) Gondolatok. A szeretet mindég csak épít — a szerelem gyakran rombol is. * Milyen, könnyen megvalósulhatna az örök béke; csak szeretettel kellene kormányozni a népet! * Az irigység olyan mindennapi megszo- . kott dolog, hogy aki véletlenül nem irigy : arról azt mondják, hogy nincs benne ambíció. * Ritka a gyémánt; sárii a garas, kürt- hatatlan a gaz. * Az aranynak fénye nem csillogó; és mégis mennyi sokan megvakulnak tőle. * A szerelmes szív ritkán hallgat a számitó ész rideg szavára.
