Színházi Hét, 1911

1911-12-16

1911.

SzluliásEi Hét

December 16.

Kulissza titkok.

Komáromy Gizivel szemben lakik egy igen nagy erkölcs csősz, aki reggel röstell átnézni a szomszédja ablakán. Panaszkodik a háziasszonyának.

— Komáromy megint próbál, de most egy fél órával korábban és a szobája másik végében.

— De hiszen akkor jól van. Akkor nem látja!

— Hát hogyne látnám, felel az erénycsősz, — csakhogy most egy órával korábban kell felkelnem és hozzá még egy jó kukkert is kell vennem ! . . .

*

Van itt a városban egy kedves öreg bácsi, aki nagyon szereti a színészeket. A társulat két bohém tagja beállít hozzá a minap. Az öreg nagyon fukar ember.

— Eljöttünk bácsikám bemutatkozni, meg aztán egy kis barátságos murira.

Az öreget majd a szél érte; az egyik színész hirtelen bemutatkozik:

— Én Shakespeare Vilmos vagyok, a drámairó, a barátom pedig Offenbach a zeneszerző.

— Az én diadalmas szerzőim ? ! — mondta az öreg és estig muriztak.

*

Színházunk egyik tehetséges művésze eljegyzett egy igen szép színésznőt. A parti visszament. Kérdik tőle miért?

— Azért, mert mint férj túlságosan féltékeny lennék.

— Hát miért csalhatná meg a felesége ?

— Hogyan, - hogy miért?? — Hát mert megnősültem!

*

Egyik művésznő igy sóhajt fel a kulisszák mögött: „Irigyelnek, tehát vagyok — — — “

*

Egyik művésznő azt mondja: te Milói Vénusz ! — Becsületsértés, — mert a Milói Vénusznak nincsenek kezei.

*

A színészek kávéházban ülnek. Stellának nem jut hely. Odamegy Faragóhoz és a fülébe kezdi énekelni a Szózatot.

— Megbolondultál? — kérdi Faragó. — Mit fújod nekem itt a fülembe a Szózatot.

— Csak azt akarom, hogy állj fel, — nevet Faragóra a huncut Stella.

*

Neményi igazgató mesélte, az alábbi kedves esetet, még abból a korból, amikor nem volt prémes bundája és színtársulata. Egy este — az állomás neve felesleges, — egy idegen férfiú bukkant fel a színpadon. Neményi — mint ügyelő — hivatalos komolysággal állta útját.

— Mit keres a színpadon ?

— Éppen azt akartam, magától is megkérdezni! válaszolt az idegen.