Színház, 1904 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1904-12-25 / 2. szám
2 SZÍNHÁZ A legszebb és legjobb kaiapokat, ingeket, gallérokat, kezelőket, harisnyákat, zsebkendőket és mindenféle uri-divat czikkeket bevásárolni a z— ■ ■■ ■-:= legolcsóbban — ■■ — csak SCHVARTZ TESTVEREKNEL lehet Deák-tér 17. Milton. Dráma 4 felvonásban. Irta Jókai Mór. Szatmár város inteligencziája ! Első sorban Önökhöz van egy-két szavunk, ha lesznek szívesek ide kölcsönözni füleiket. Önökből áll az a hires kényes ízlésű szatmári publikum, a mely szóval, de csakis szóval kultür intézménynek veszi a színházat. Nem egyszer hallottunk Önöktől bánatos szívvel méla keserveket zokogni szinmüvészetünk és a jó Ízlés hanyatlásán, Önök azok a szerencsétlenek, akiknek a körébe rossz végzetük ripacs igazgatókat és falukra való trouppokat vezet stb. stb. Napestig folytathatnók ezt, az Önök szája- ize szerinti panaszt, ha lelkünk mélyéből nem unnók igaztalan feljajdulásuk ismétléseit. Tisztelettel vagyunk bátrak kérdezni, tudják-e mi történt csütörtökön a színház- | ban ? Egy tiszteletre méltó bátorságü férfiú, j névszerint Krémer Sándor színigazgató, át- [ hatva azon nemes hivatás érzetétől, mely kell, hogy egy „közművelődési“ intézet vezetőjében meglegyen, botorul számítva az Önök fínyás müizlésére s nem rettenve meg attól a kongó ürességű nézőtértől, mely a biztos deficzit rémével fenyegeti, ismét merészkedett drámai előadással járulni Önök elé. S mit tettek Önök ? Nem kérlek a sütetből és távollétökkel tündököltek. Önök nem kérnek a világ egyik legnagyobb szellemének megrázó drámjából, nem még akkor sem, ha azt a drámát a világ egy hozzáméltó másik nagy szelleme, a mi nemzeti büszkeségünk Jókai Mór irta is, nem még akkor sem, ha ez a dráma hallhatatlan koszorúsunk legjobb színpadi műve, sőt akkor sem, ha az egyúttal irodalmunk egyik legértekesebb gyöngyszeme. De miért is néznék meg ? Azért talán, mert Krémer úr a viszonyokhoz képest kifogástalan kiállításban hozta színre a darabot, vagy azért, kétségtelenül nagy és való érdemekben gazdag színművész Peterdi Sándor izzó és jogos ambicziótól sarkalva, egy komoly tanulmányokban eltöltött életen át kijegeczesedett tiszta művészetét ójhajtatta Önöknek bemutatni, egy tehetsége csillogtatására bőven alkalmat nyújtó hozzáméltó műszerepben, vagy azért talán, mert a többi szereplő hölgyek és urak, akik mellesleg szólva kivétel nél kül sokkal nagyobb városokban és sokkal íinyásabb izlésii közönség előtt is arattak igaz nagy sikereket, most tehetségük javát vitték ez estén a deszkákra, hogy tőlük tellhetőleg méltók lehessennek nagy költőnkhöz és nagy müvéhez? Higyjék meg Önök, nagyérdemű publikum, a csütörtöki este ulán csak Önök a vesztesek, no meg Krémer Sándor úr zsebe Vigasztalódjék azonban Krémer úr, zsúfolva megtelik majd a színház, ha ostoba és trágár operettet fog adatni, tapsolni fog akkor a magyar, ha kurta szoknyács- kákban éneklik majd hogy: „Három szabó legények, mek, mek, mek, Elindultak szegények, mek, mek, mek“ Ez a tapasztalat Önnek aranyakat érhet. A szereplőkről szólva, feltétlen elismeréssel kell adóznunk Peterdi Sándornak „Milton“ ábrázolójának. Azok után, amit eddig elmondottunk róla, el kell még ismernünk, hogy szerepében teljes illúziót nyújtott megjelenése, játéka kifogástalan volt. Szentes János H-Károly szerepét adta. Játéka egységes, befejezett, művészi volt, komoly tanulmány eredménye, érdemes minden elismerésre. Pataki Riza Bórája helyes felfogásra vall, de jövőben kevesebb pózzal, több egyszerű bensőséggel és több szívvel próbáljon játszani, sikere nagyobb és igazabb lesz Játékában sok megragadó részlet kötötte le figyelmünket és megérdemelte az ezeknél felzugó nyiltszini tapsokat és ^azt a szép virágállványt, melyet megjelenésekor nyújtottak fel neki.
