Szinérváralja, 1914 (11. évfolyam, 1-31. szám)
1914-05-26 / 21. szám
Szinérváralja, 1914. ftiájus 20. —j2l. szám Tizenegyedik évfolyam Előfizetési árak :^Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre I korona 50 fillér. Egyes számára 12 fillér. Nyilttér soronkinf 50 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : fAbiAn istvAn. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetésehet mérséholt árahon höslünh. Vasárnapi gondolatok. Szinérváralja, 1914. máj. 24., Ha az ember , kezébe veszi az időszaki, vagy a napi sajtó termékét, rendszerint futva-fut végig a sorokon, tekintet nélkül arra, högy azok mit hoznak. Mert manapság a »gyorsan élni« századában, nincs időnk ahhoz, hogy úri kényelembe helyezkedve sirjunk és nevessünk végig a hírlapon, amely külsejével annyira szimbolizálja annak belső tartalmát: Fehér papíron — fekete sorok ... az erény és a bűn, a fehér ártatlanság es a fekete piszokbün . . . Harmonikus láncolatát. Az ember olvassa az eseményeket, miközben ráncba hull sötét homloka egy-egy vérfagyasztó riport hallatára; majd tovasiklik borús tekintete — és a fellázadt jobbérzés elvész a következő hir izgalmaiban. Az ember olvassa az eseményeket és felderül, mint nyárban a nap, ha veszett, iramló, gyors zivatar után — ha felragyog fényes sugara s az emberi lélek magasan szárnyal a kellemes léttudat rózsafelhős, virágillatos szféráiba . . . Milyen szép is lenne itt minden, itt e paradicsomkertben, ha emberi gyarlóságunk, a saját külön önérdekhalmaz, a rideg, rut, bűnös önzés pokoli varázsvesszejével azt siralom- völgygyé nem változtatná 1 . . . Egyszerű a tanítás s szól mindenkinek! Oly egyszerű, oly világos e tanítás ebben az egyszerű bővített mondatban s mégis oly nehézen vesszük be, és még nehezebben emésztjük meg. Mert lelki gyomrunkat elrontotta a felette kényelmes bűn undok rákfenéje. Igen nehéz kenyér annak, aki jó akar lenni, a szó szoros és egyszerű értelmében — jó: cselekedetben, szóval, gondolatban. Aki a sártenger küzdelmes, rögös utján végig verejtékez — szivében a Szeretet egyszerűen nemes érzésével, — kevés virágot lel a tövises, véges utón. Kevés elvben testvért fog találni, aki a Szeretet klasszikus, hozzáférhetetlen értelmében fogna vele baráti jobbot. Mert mai nap mindenki tagja valami egyesületnek, valami titkos vagy nem titkos társaságnak, amely a szeretetet hirdeti. Mai nap uj eszméket vetnek felszínre, u filozófiai tételek virágzanak a bün- tömkeleg fekete földjében. Leszűrik azok kvintesszenciáit, de a dicséretes jelszzót dicséretes tett nem követi. Ellenben fejtegetünk jobbra, fejtegetünk balra, fejtegetünk össze, fejtegetünk vissza, sőt össze-vissza fejtegetünk — és bünösrosszak maradunk. Telerakják fiatal fejünket a leg- képteienebb filozófiák legképteelenebb tételeivel, ahelyett, hogy a Szeretetet a maga halványkék tisztaságával, a maga fehér közvetlenségével magyaráznák meg nekünk a Szeret e lényegét: a jó és a rossz között különbséget és az úgynevezett magasabb értelemben vett igazságérzet tokozott /mértékét fejlesztenék bennünk. Pedig mit értünk el az egyetemes emberiség egyetemes nevelésével. Azt, hogy a Szeretet fenséges szavú szivünkig nem ért, annak külső mázát amajliroztuk magunkra csupán, s bensőnkben va állatokká lettünk fi „SZINÉRUfiBALafi“ CflRCfcJfl A szerelem ereje. Van nekem egy igen jó barátom: Jolánka, aki tudvalevőleg végtelenül csinos, okos és szellemes, kedves asszony. Van nekem egy gyönyörű fekete kutyám, amelyet én imádok, ő pedig gyűlöl. S van ő neki egy kedvenc hiedelme, amit viszont ő imád és én gyűlölök. Az ő hite ugyanis az, hogy létezik még igaz szerelem. Azt pedig, hogy én a pessimismus legsötétebb szemüvegen át názem a világot, már elégszer mondottam. Legkedvesebb thémánk mindazonáltal a szerelem fölötti vitatkozás. Ó harcol mellette, én ellene s ez elég érdekes és mulattató mindkettőnkre nézve. Barátnőm példákkal szokta védeni álláspontját. Most legutóbb párisi útjáról visszatérve, büszkén mondá, hogy egy olyan esetet látott útjában, mely minden kétséget kizárva, a szerelmet a lehető legnagyobb és legfenségesebb érzelemmé teszi. * Egy kisvárosi kioszkban ülve — igy kezdé a históriát — azt veszem észre, hogy a másik asztalnál levő, hirtelen szőke, kopott fiatal ember nagyon bámul reám. Bár láthatta rajtam, hogy csöppet sem vagyok elbűvölve pillantásaitól, egyre boldogított semmitmondó tekintetével. Tudod, valami olyan hülyeség, bár- gyuság látszott az arcán s ugyanilyen volt a szemkifejezése is. A férfiaknak bármily nagymérvű fixi- rozasához hozzá vagyok szokva ugyannyira, hogy manapság már ügyet sem vetek reájuk. Hisz mind egyformák , . . Egy kitartó asszonytekintet képes a legokosabb férfi fejét is elbolonditani, ha nem továbbra, legalább egy pár pillanatra. Én tehát — mint mondám — bámulóim iránt egyáltalán nem szoktam érdeklődni. Most egészen nyugodtan gondolkozni kezdtem. És csodálatosképen mig gondolkozom, folyton magamon érzem azt a hülye tekintetet. . . . Elképzelheted, mennyire bosszant ez a dolog. Hogyan szabaduljak tőle. Gyorsan kanalazom a jegyeskávét, miközben ismét a gondolataim rendezéséhez fogok. Magam dühösen mormogom : Nézze meg az ember, sehol sem lehetek egyedül, ez a kiállhatatlan tacskó mennyire zseniroz ! Eh, egyszerűen hátat fordítok neki 1 Elhatározásomat tett követte s már éppen mosolyogni kezdettem naivságomon: Hogy ez előbb nem jutott eszembe! Egyszerre a hátam mögött egy roppant kellemetlen hang megszólal: Pincér! A feketémet vigye át arra az asztalra. S a velem szemközt Lvőte mutat Tovább nem lehetett tűrnöm. Fizettem, felkeltem és távoztam Az ajtónál valami megfoghatatlan erő kénysze- ritett, hogy visszanézzek, de azután ugyancsak siettem. A fiúnak olyan dutak voltak a vonásai, olyan fenyegetők a szemei. Örültem, hogy ilyen könnyen megszabadultam egy roppant kellemetlennek Ígérkező kalandtól. Bebolyongtam az ismeretlen, néptelen utcákat, miközben egyre sötétedett. A vil- i lanylámpákat nem gyújtották fel. A taka- ! rékos város számított a hold ingyen suga- I raira. A jó öreg meg is felelt világító hivatásának, mindaddig, mig egy végtelenben látszó felhőgomoly megtalálta és ke- ! gyetlenül kezdte gázolni. Most teljes sötétség uralkodik. Hideg j borzongás fut végig rajtam s ott lebeg I előttem a fák lombjai között, ott kisért az j a fakó arc s a szintelen szemek. Csak most vészéin észre, hogy ismét a kioszk i közelébe kerültem. Az ablakon benézek. A terem egészen üres. A kellner ásitozva törli le az asztalról a maszatokat. Iszonyú I kíváncsiság fog el megtudni, ki az a kopott I fiatal ember. Kérdésemre az ásítozó pincér szomo- ! man feleli:
