Szinérváralja, 1914 (11. évfolyam, 1-31. szám)

1914-03-10 / 10. szám

(2) I&M ebiu 10 szám. nevelje, önnálóságra olyan értelem­ben, hogy a gyermekek iskolai segít­ség nélkül is tovább fejlesszék a maguk^ sajátos egyéniségüket Ezt pedig, ha nem is éri el, de az ideált megközeliti a szabad iskola, ahol a tanító csak előad a fiú pedig jegyez, feljegyzi azt, ami őt legjobban érintette és ez legyen a föladata, nem pedig a tankönyvben kijelölt oldalak. Oldalak szövegét bemagolni, magyartalan és mesterkélt stílusban megirt dolgozatokat szószerint agy­velőbe vésni nehezebb munka a favágásnál. Nehezebb és lelketölöbb olyan munka ez, amit még büntetés­ből sem szabadna a gyermeknek elvégeznie. Ez nem hogy fölnyitná a gyermek szemét, nemhogy fejlesz­tené agybeli képességeit, hanem még lerontja azt, amit a természet telépi- tett. A kerti iskola hivatva van arra, hogy a nyomasztó nyűgöt egyszerűen megszüntesse a gyermeknevelésben. A kerti iskolában, mint a görög bölcsek iskoláiban kinnt a szabadban kérdés és felelet és dialog formá­jában tanítják a gyermekeket r mind­arra, amit tudniok kell az életben A kinek az egyik vagy másik tárgyhoz van nagyobb hajlandósága, annak módjában áll ezt a haj'andóságot fejlesztenie. A tanítói ügyel reá, hogy az parlagon ne maradjon és gondos­kodik róla, hogy a gyermek jókedvvel és ne muszájból tanuljon, Egy oly nemzedéket fog nevelni a kerti be ilyenkora pályaudvarokra, vendégek nem érkeznek és az eléb még mozgalmas, lármás hall egy órára x kettőig — elnémul, pihen A portás. A hall és vele együtt a szálld főem­bere a portás. Ő kormányozza a szálló életét, az ő kezében fut össze minden esemény. Ő tud miedenről és ő tud mindent. Egy portás fellendítheti a szállót, de tönkre is tud tenni egy vállalatot. A halinak talán a legérdekesebb alak­ja a portás. Ha igazán az. Mert ritka a jó hotelportás. Udvariasságnak, szereteti eméitó- ságnak, intellegenciának, nyngodt eleganci­ának kellennie egy hotelportásban és min­denekelőtt kötélvastaságu ideg remszerben Minden panaszra, bármilyen jogtalan és alaptalan, választ, megnyugtató választ kel adnia, minden kérdezősködőt felvilágosítania, egyszerre tizfelé intézkednie és semmit sem szabad elmulasztania. Szintén meglepő, hogy egyik-másik budapesti szálló portása milyen gépszerű biztonsággal végzi ,’a munkáját. Minden vendégről tudja, hogy hányas számú szobá­ban lakik, az állandó vendégekről tudja, milyen szobát szeretnek, milyen külön kívánságaik vannak, hova és mikor szoktak menni, mintha minden egyes ember magán­titkára volna. Igaz, hogy egy. előkelő hotel portásá­nak lenni anyagi szempontból nem megveten dő dolog. Fiz.tése ugyan egy hote portásának rendesen nincsen, de budapesti előkelő hotelek portásai havonfa 6 800 koronát a borravalókból Jiönnyen megkeres­nek. SZÍNE RVARALJ A iskola, amely életér.ek legelején már magába szívta a természettel a friss levegővel együtt a szabad, önkéntelen tanulási módot, az élethez, fiatalság­hoz való örömet, a szabadságot és a kényszer gyűlöletét. Ilyen generáció kell a jövőnek, olyan társadalom kell amely tudja azt, hogy mit jelent szabad embernek lenni. Ezt várjuk a kerti iskoláktól, amelyek mostanában még csak szór/ányosan mutatkoznak: de a melyek gyarapodni fognak okvetlenül, mert parancsoló szükség van rá: a gyermek testi és szellemi jókarban tartása követelik ezt igy és ez az idősebb generációra nézve kötelező. H I HE K. Áthelyezés. A földmivelésügyi mi­niszter ifj. Molcsányi Gábor erdömérnököt Zólyomlipcáéröl a nagybányai főerdőhivatal- hoz helyezte át. Királyi kitüntetés. A magyar ke­reskedő világ egyik hiváló tagját Mauthner Ödön nagykereskedőt és törvényes utódait Öfelesége a magyar királyi földművelési miniszter ur előterjesztésére díjmentesen a magyar nemességgel Jánoshegyi előnévvel tüntette ki. Ezen kitüntetés általános rokon- érz ssel találkozik, mert Mauthner Ödönnek a hazai magtermeles, magkereskedelem és kertészet terén elért sikereit jutalmazza. Megbízhatóságáról ismert cégének, amely az idén ünnepli 40 éves évfordulóját, sike­rült a külföldön is kivételes eredményeket elérni. Nagy segítsége van az öreg, de még mindig fiatal Mauthner-ne« két fiában Mauthner Alfréd és Mauthner Pál-ban, akik szintén páratlan szorgalommal és nagy szak­tudással viszik tovább előre e világhírű céget előnyére és díszére a magyar keres­kedelemnek. Esküvő. Marosán László borpataki bányabirtokos, vasárnap tartotta Fogarason esküvőjét néhai Pokol Sándor leányával : Mariskával. Hárcius 15. Az idő távoladásával mind halványabban tűnik fel felettünk a a nagv nap, mely egykor tüztengerének (ényözönét egy felviiagra szórta. Általános, szomorú jelenség ez az egész Magyar- országon s az Szinérvaralján is, ahol pedig kéiszeres ok van e nap megünneplé­sére. Istennek hála, még mi nem vagyunk az utolsók között. Ha nem is olyan nagy külső fénnyel, de a szívben a legnemesebb érzelmekkel ünnepelni fogunk ez évben is március 15-én. 14-én este a kaszinóban társas vacsora lesz, melyen a társaskör egy tagja ünnepi beszédet mond. Vasárnap, 15-én délelőtt 10 órakor a ref. templomban ünnepi istentisztelet lesz, melyen az ezen alkalomra szervezett vegyeskar a ,,Nemzeti imát adja elő. Az izr. nőegylet este fél nyolc órakor teaestélyt tart a Koronában. Ezt műkedvelő előadás vezeti be, melynek műsorát lapunkban „Meghivó“ cim alatt közöljük. Szó van a tüzoltóegyesület ünnepi felvonulásáról a Kossuth — szoborhoz, me­lyet az előjáróság is megkoszorúz. Gyászhir. Csomay Imrének, a néhány éve elhunyt ügyvédnek és függetlenségi párti elnöknek az özvegye, szül, Valkóvszky Mária 55 éves korában hosszas betegség után meghalt Szatmáron. Emberbaráti adomány. Pásztori Árkád, pápai trönálló, bikszádi nyug. zárda- főnök ismét tanujelét adta nemesszivüségé- nek. A bikszádi zárda épületét közkórház céljaira ajánlottá fel a varmegyének. Ezzel szemben csak azt kötötte ki, hogy a vár­megye egy saerény lakást építtessen részére. Szakfelügyelői kinevezések. A földmivelésügyi miniszter Hajgató Géza, szatmári gazd. iskolai igazgatót a szatmári, nagybányai szinérváraljai, és avasi, Maluska István nagykárolyi gazdasági isk. igazga ót a nagykárolyi és fehérgyarmati, Kopniczky Kamii szatmárhegyei szaktanítót az erdődi, nagysomkuti, csergeri és mátészalkai járások gazdasági szakfelügyelőjévé nevezte ki. Vásárnapi munkaszünet ideje alatt végzett munka esetében mindig elbírálás tárgyává teendő, hogy a végzett munka nem lett volna-e muskaközben vagy a munka befejezése és megkezdése közti időközben elvégezhető. Meghivó. A szinérváraljai jótékony izraelita nőegylet 1914. évi március hó 15-én a Koronában programmal égj bekötött theaestélyt rendez, melyre kívül címzett urat és b, családját tisztelettel meghívja a rendezőség. Beléptidij: I-ső hely és oldalszék 1 korona 60 fillér, Il-ik hely 1 korona, állóhely 60 fillér. Kezdete este fél 8 órakor. Jegyek előre válthatók Wilkovits Miksa ur üzletében. nűsor: 1. Hófehérke és a hat törpe (Előkép) bemutatják : Lővy Feri, BiróGé/a, Dresdner Ernő, Jakab Ernő, Grósz Samuka., Apfel Laczí, Katz Elza és Neumann Piri. 2 A levél (monológ) Előadja Rózner M..rgit. 3 Hegedűn játszik Wiener Erzsiké, (Szatmár.) Zongorán kiséri Dr. Székely Dezsőné. 4. A szerenád, (magánjelenet.) Előadja Markov ts Bella. 5. Az oroszlánbör (vígjáték 1 felvonásban.) Személyek: Jávorka Tóbiás : Zinger Mihály : Málcsi felesége : Lővv Sseréna, Piroska, leányuk;: Weisz Frida: Rideg Mátyás.: Rózner Ernő: Cseresznye Ivor ; Lővy Jenő 6. Kupiék. Előadja Feldnei Endre (Szatmár.) 7. A menyasszony (monológ) Előadja Apfel Frida­Gyújtogató parasztgazda. A szátmárcsekei csendörjárör megjelent a na­pokban Kiss András ottani lakos házánál, hogy öt letartóztassa. Mikor a csendőr belépett a házba, Kiss András az ajtómögé ugrott, előkapta vadászfegyverét és célba vette a járőrt. A fegyvert elsütni azonban már nem volt ideje, mert a csedör kirántotta sí kezéből. Kiss András állandó renitense volt a falunak. Ezelőtt 24 esztendővel már embert is ölt, amiért a munkácsi fegyházban tizen­két évet ült. Mostanában is sok galibát okozott a a faluban. A télen 40—50 nyulat és négy özet lőtt a tilosban, Ezekkel keres­kedett /Sertést is szokott vágni, amelynek a húsát engedély és ipar nélkül árusította a faluban. Legújabban aztán nagyobb bűnt követett el, felgyújtotta heller Vilm: s csekei lakos kocsiszínjét. Úgyszintén felgyújtotta — alapos a gyanú — Kaufman Mózes lóheré boglyáját. Ezekért a bűncselekmé­nyekért tartóztatta le Kiss Andrást, a javulni nem akaró vén bűnöst, a csendőrség. ínség az Avasban. Az elmúlt két esztendő gyümölcs és gabona termé­ketlenségét és eddig soha sem látott — borzalmas árvizeit az Avas sínyli meg legjobban. Növeli az ezek Dyomán fellépett ínséget a nagy pénzhiány s a bankok kiméletlen eljárása, nemkülönben a jószág állományban fellépett métej, mely egyes községeket teljesen kifosztott a jószágtól, De ki tudná elősorolni a sok isten­csapást, mely teljesen tönkre tette az Avast, s melyek nyomán^ egyes községek­ben — mint Tartólczon is — kiütött az éhínség, ezen borzalmas istencsapás. A nép éhezik, nincs kenyere, nincs munkaia. ínséges tengerit kért a kormánytól, de nein kapott; csak készpénzért Ígértek ; de hol szerezzem pénzt, ha elpusztult még a jószága is, munka pedig nincsen ! Várták a Bikszád — Halmi.vasut*kiépitését[m3lynél sok munkát ! kaphattak volna ! de ezt a vasutat := úgy látszik — csak a jövő században építik ki. Ha a kormány sürgősen nem segít ezen veszedelmes állapotokon, a legrosszabb­tól lehet tartani. Kenyeret és munkát az éhező népnek ! Községi képviselőtestületi tagok választása. Tiz választott képviselőtestületi rendes tagnak és pedig : Kepes Sándor, Berinde Elek, Losonczy Gyula, Kepes Lajos,.

Next

/
Thumbnails
Contents