Szinérváralja, 1914 (11. évfolyam, 1-31. szám)
1914-02-10 / 6. szám
itli február 10 E AP A LJA (§> _ ____ ame lyek arról szólnak, hogy 10—15 év előtt hol szolgált a Csengery és Wesselényi utcákban és esztétikai fejtegetéseket, amelyek azt tárgyaljak, hogy Szász Zoltán szerint tulajdonképpen disznó volt-e, vagy kéjgép? De hát mit tehettünk róla, ha a ! közönség az ilyeneket lesi mohó vágy- j gyal ? Nemcsak az újságírásban, de | a közönség ízlésében is erős az elfajulás. Szomorú, de való 1 A legkororosabb vármegyei tisztviselő, Szinérváralja, 1914. február 8. A vármegyei összes lapok foglalkoz- ■ak azon méltánylásra érdemlő rendkívüli j körülménnyel, hogy mint Szatmármegye legidősebb hivatalnoka, Medvey Lajos — alispáni iktatónak stb. — 42 évi szolgálati ideje van, nyugdíjaztatását kérte és hogy arany érdemkeresztlel lett kitüntetve. Megbecsülhetetlen érdemei vannak nevezettnek a megyei tisztviselők táborában, hol úgy is mint hivatalnok, úgy is mint magán embe r az elsők között volt. Mi a vidékiek nem ismertük — mindnyájan — annyira, mint a hogy ismerik a vele állandóan érintkezők, de jól esőleg vesszük tudomásul a lapok ismertetését és az elismerést. Ezen alkalomból időszerűnek ' tartom egy másik szinte régi vármegyei tisztviselő bemutatá-’ sát, kit a vármegyei központ kevésbé, de mi a vidékiek jól ismerjük, - ez ': Bajnóczy Géza, szinérváraljai járási tiszti orvos. — Bajnóczy Géza 1867. évben lett a szinérváraljai volt a közkórház orvosa, egy év múlva 1868. évben kineveztetett járási orvossá s az óta, tehát 46. éve áll Szatmármegye szolgálatában,mint a szinérváraljai járás orvosa, — a ki mindig és most is — 72. éve dacára — a legpontosabban, nagy szakértelemmel, előzékeny odaadással, fiatalos kön y'nséggel végzi imjlbmuhi—i ti—BaasUMi—Miiiwnwi'K.Kia.^ ■iurrinimmomiWPWiwwur—iM — Miért zavarja uraságod a tanitást ? Kérem, ez máskor elő ne forduljon. Tessék pontosan tizenegy órakor megjelenni. Ifjú barátunk vezekelt és tisztesség tudóan exkuzálta magát: — Bocsánatot kérek, tanár ur, belátom, hogy hibáztam. Ne tessék haragudni, de bizony most megtörtént velem, hogy elaludtam az időt és elkéstem. Ezzel szerényen beült a negyedik padba. A tanár ur kiengesztelődve folytatta az előadást. Elkésett barátunknak a diákszomszédja pedig jó reggeli ! helyett ezt súgta a fülébe : — Te'svind er, miért füllentettél ? Hát e otthon is szoktál aludni ? Szókimondó uraság. Mehet! — kiál'ja a kondukter és a budapesti gyorsvonat elindul az Istenáldotta Altodon. Egy másod osztályú fülkében két régi, jó ismerős egész véletlenül egymás mellé kerül és örülvén a szerencsének, elrendezgetik csomagjaikat. Az egyiknek a csomagja csupán egy ese nyő és egy becsomagolt vil á-reggeli, A másik nagy bőrönddel utaik s a kundukter őrizetére bizz.-i azt a gyönyörű szép csokrog amelyet a. a várai visz. Ezt az utóbbi utast nevezzük egyszerűen rajongónak, az eserny set pedig ■, om'oának. És mert goromba, természe- .s • szolom,odúis egyszersmind. teendőit, — a mi sokszor nagyon fárasztó mert járása minden községét — meglehetős rossz utakon — évnegyedenkint pontosan beutazza a járás közegészségi ügyeit elmaradhatatlan buzgalommal végzi. Előfordult több rendbeli kolerás években fáradhatatlanul működött, éjjel-nappal talpon j volt és utazott a kolerás avasi községekben. — Több évben és ez évben is sorozó i orvos. — Még nem is gondol nyugdíjazta- i tásra, pe,:ig ez évben lesz 50 éve annak j hogy az orvosi diplomát nyertei — Elmondhatni róla, hogy testestől, lelke-stöl öntudatos tisztviselő, hithü vármegyei bizottsági tag és politikai elve is ilyen. Tevékeny része van' a községi és más j közintézeti ügyekben Is. Bizonyos, hogy Bajnócy járásorvos j kiváló tevékenysége felsőbb helyen is figye- 1 lembe vétetik és kiváló érdemei jutalmaz- | tatni fognak. Tudtommal még hasonló régi — de Bajnóczynál,kevesebb tzolgálati évvel biró— vármegyei tisztviselő Illés Olivér, vármegyei árvaszéki ülnök is, a ki, azt hiszem, szinte részesült érdemei elismeréséül legfelsőbb kitüntetésben, mert ő is a vármegyei tiszt- ; viselők kiválója és a vármegye régi 1 munkása. G. H I R E K Pályázat. Az y„gvh •/megyei hatóság a mezőtőreim plébánia-javadalomra inárc. lá-ig, a sárközi plébánia-javadalom; a pedig inárc. 3l-ig pályázatot hirdetett, Kitüntetés. A - Országos Hírlapírók | Pázmány Egyesülete- a folyó évi tiszujitá alkalmával Bodnár Gáspár, képc-zdei tanárt, az Egyházmegyei Irodalmi Kor éluökét választmányi íag“ui v.1 latóttá; Előléptetések. A i kir pénzügyminiszter Máiénszky ároly és Gálíf.v Pá! nagybányai m. kir. íjőbányatanfi esosokat a VII. fizetési osztály második fokozatába léptette elő. Pályázat. Nagykároly városnál nyugdíjazás folytan megüresedett városi állatorvosi állásra a vármegye alispánja pályázatot hirdet. A kupébeli párbeszédet a rajongó kezdi . eg, mert a megorva inkább aludni szeretne. A rajongó : Pompás, hogy együtt utazunk, regen láttalak. Valóban szerencsémnek tartom hogy, véletlenül összekerültem veted. A goromba Részemről a szerencse. Akárcsak egy négylevelü lóherét találtam volna, olyan szerencsésnek érzem magamat. A rajongó : Hová utazol kedves barátom? A goromba : Megyek Erdélybe a csuzo- mat füröszteni egy sóstóban. Pártolom a hazai fürdőket, mert külföldi útra nem telik. A rajongó: Én pedig Debrecenbe utazom, leánykérőbe. Egy tekintélyes hizlalda tulajdonosának a leányát veszem el. A jövő hónapban taián már a lakzit is megtartjuk. A goromba : Jól teszed, legalább lesz sok naturáléd. Pesten úgyis drága a hús. A-, rajongó : Barátom magasab szempontból keil az ilyesmikről beszélni. A leány igen bájos, kedves és müveit. A goromba: Szóval úgy beszél franciául, mint a viz. A rajongó: Mit franciául ? Érti az angolt, az olaszt is. A goromba: De azért mégis a francia a fő. A rajongó : Barátom, ha látnád, még te is elragadtatással szemlélnéd. Milyen karcsú, milyen sikkes, - milyen szóbőség és gondolatgazdagság, mennyi grace. Tudod barátom, Berendelés. A debreczeni kir. tábla elvű* Bili . K un n szatmári törvényszéki jegyzőt u kir. tabl dio- tanácsjegyzői szolg. 1 fra berendelte A vármegye állandó választmánya február 18-sU délután az alispáni kisteremben ülést tart. k katholikus egyh 2 vagyona. A káptalani peuz arakbsii, á .bankokban és érték- papirokb. ;j eUi lyeaett mLtpóuzok és egyéb ovyh 7.i aHpftvanyok összege teljesen megbízható forrásból származó becslés szerint körűibvlől háromszázmillió korona. Az egyházmegyék törzstőkéi és kés- pénzvagyona mintegy harminchárom millió koronára tehető. A vallts- és tanulmányi alap vagyona készpénzben és értékpapírban hatvanmillió korona. Az összes egyházi birtokok terjedelme 2.487,131 katasztrális hold, amely így oszlik r cg: érseki és püspöki földek 830.olO, katasztrális hold. (Legtöbb földje van a nagyváradi latin szertartásu püspöknek: 187,393 hold); kapta an jős napnevelő intézeti földek 477,862 hold (legnagyobb a nagyváradi káptalan birtoka: 130,00u hold: apátságok, prépost- ságok és szerzetesek földjei 332,574 kát. Uold, (ebből 64,848 hold a pannonhalmi Benedek rendé) : lelkészi és templomi birtokok 214,780 hold. kántortanitói, t.Bitói és iskolai földek 49097 hóid ; a. vallás- és tanulmányi alap földje .391,208 hold. A két és félmillió hold földbirtok értéke holdanként átlag 600 koronára tehető, összesen tehát 1,000 millió koronára rúg. Ehhez hozzászámítva a csaknem 500 millió kor. készpénzt és értékpapír vagyont, láthatjuk, hogy a magyarországi katholikus egyház körüibelől kétmilliárd korona felett rendelkezik _ Öngyilkos tisztviselő. Kedden este Szatmáron egy kis szállodában Füzes- séry Pál, a Hangya Szövetkezet szatmár- megyei fiókjánek ellenőre borotvával felmetszétte karján és nyakán az ereket úgy, hogy néhány órai ' kínlódás után a közkórházban kiszenvedett. Vármegyénk legtöbb adót fizetői. A legtibb adót Tizetők között az első dr. báró Vécsey I Aurél, csegöldi birtokos 16479 K. 12 fillérrel, kinek adója azonban lelkészi oklevél alapján kétszeresen van számítva s igy tulajdonképpeni adója 8239 K. 61 f; utana Jasztrabszky Kálmán budapesti birtokos következik 11054 K. 54 f- adóval, azonban ennek az adója is kétszeresen van számítva, ügyvédi oklevél alapján. A legtöbb adót tehát Korde Zsigmond tuiistvándi birtokos fizeti s ez 8573 K. 42 f,. a legkisebb adót fizető bizotsági tag adója 601 K. 56 f. a házasság közvetítők mindig túloznak, mikor egy pártit ajánlanak. Ez érthető is mert hiszen ők érdekeltek. De, hidd el, az én közvetítőm m g keveset mondott róla Ot meglátni és megszeretni egy és ugyanazon dolog. Akarod látni az arcképét ? Nálam van. Akarod látni ? A goromba: Aludni akarok. Tíz perc szünet. A goromba végig- nyujtózik az egyik oldalon. A rajongó az arcképet előkeresi, azt csókolgatja, majd a noteszét veszi elő és gondolatokba merülve ir valamit. Aztán leteszi a noteszt és ismét megszólal A rajongó: Kérlek alássan, mennyit tizeinek a nagyob bankok most a betétek után ? A goromba: Úgy tudom, 3. 15 százalékot. A ragyongó : Egy szívességre kérlek, edes barátom. Én gyenge számoló vagyok, főleg törtszámokkal nem tudok bánni. Légy olyan szives, számítsd ki énnekem, hogy harmincötezer korona tőkének mennyi az évi 3. 15 százalékos kamata ? A goromba (gorombán :) Ugyan hagyj már békén aludni és ne molesztálj éngem a te szivbeli ügyeiddel I