Szinérváralja, 1914 (11. évfolyam, 1-31. szám)
1914-08-04 / 31. szám
I Seiner váralja, 1914. Augusztus 4. — 31. szám Tizenegyedik évfolyam l i\i:kv\kal TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. 6 Előfizetési árakE gész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szirti ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 50 fillér. MEG J E U EN I K MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű köziem In/ és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinéroáralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlőnk. Nyugalom. A háború kitört és a maga rettenetességeivel folyik. A világbéke világháborút szült, de ez a világháború csak előjátéka a világbékének. A háborút csak az vesztette el, aki a fejét elvesztette. A levegőben suiyosodik már évtizedek óta a háború veszedelme, mely kizökkentett a rendes kerékvágásból országunkban minden életet. A királygyiikosok, a politikai kalandorok, akik egyébként szánalomra- méltó bohócok volnának, egy — műveltségben és emberi érzésben hozzá hasonló — nagy baromcsorda háta mögé sudulva kikezdették az Osztrák-Magyar monarchia szivét, megsértették a magyar nemzetet, a végsőkig elkeserítették a forrón szeretett ősz királyunkat, ki a béke királya-veit mindig. A iüreíem halára betelt. Aki valaha valamit adott a becsületre és önérzetre, beláthatja, hogy a gyalázatos bűnösök megbüntetése végett háborút kellett indítani. Megtörtént. Okosan tették. — Megyünk mindnyájan szívesen egy szó, egy panasz nélkül. Nincs most közöttünk ur, paraszt, nincs magyar, nincs román, nincs semmi náció, egyek vagyunk mindnyájan, kik e haza földén élünk, érezzük, hogy a szerb horda a nagyobbra nőtt baromtársa mellett és aljas cselszövényei következtében mindnyájunk létérdeke ellen tör. Ne féljetek azért egymástól, j kedves polgártársaim I Mindnyájan egymásért küzdünk s ha mégis akadna elvakult, értelmetlen ember közöttetek, ki embertársa becsülete, vagyona, vagy talán élete ellen szót emelne, jelentsétek nyomban a hatóságnál, hogy az Ábrahám kebelében élvezze piszkos álmainak gyümölcsét. Legyetek nyugodtak I A katonaság elvégzi a maga dolgát. Ti is teljesítsétek itthon kötelességeteket. Apai, testvéri, emberbaráti kötelességetek terén tegyetek meg mindent! Ha akadna közöttetek olyan, aki előtt semmiféle kötelesség sincs, aki a mások verejtékes munkájának gyümölcsén akar élösködni, mert ö maga lomha, rest; ha akadna közétek egy u. n. ur, aki izgatni akarna benneteket, mert a saját tekintetes háját a ti bőrötökön úgy akarja hizlalni, hogy ő semmit se dolgozzék, semmibe se vegyétek, ntasitsátok dologra, adjatok fejszét a kezébe, hogy vágjou fát, ha egyéb dolga nincs, de az itthon maradt szegény népet, melynek még egy falat kenyeret sem adott, ne bolonditsa el. Éljetek egymássál emberbaráti szeretetben s várjátok be nyugodtan, mit hoz a jövő. Egyebet nem hozhat, mint fegyvereinknek győzelmet, katonáinknak dicsőséget és a háború befejeztével mindnyájunknak békés, boldog életet Amen 1 Fábián István. A tüntetés. Az egész országot áthatta a lelkesedés, amely a hadsereg részleges mozgósításakor nyilvánult meg, magával ragadta községünket is. A háborúért való lelkesedés í különösen az ifjúság körében nyilvánult meg nagy erővel s ez a lelkesedés egy tüntető menetben öltött alakot. A tüntetés lefolyása röviden a következő. Egy kisded csoport hazafias dalokat énekelve az Erdőssy-térre vonult, ahol a kis csoport tömeggé növekedett s a „SZINÉRUflRflljDA“ CflRCflJfl Anarchisták Parisban. Irta: Fabula Árpád. Nagyobb nemzetközi piac nincsen a párisi másodrangu éttermeknél, ahol képviselve van a világ minden népe, a helgolandi eszkimótól a délamerikai négerig. Érdekes csoportok verődnek össze s beszédben akkora a bábeli zűrzavar, hogy maga Mesophanti sem tudna eligazodni. Csak a kiszolgáló pincér nem vesziti el a fejét, ő ismer mindenkit, tudja, hogy ez az asztal az angoloké, másik a lengyeleké, amaz a magyaroké, legtávolabb a sarokban, az orosz forradalmároké. Ez utóbbi a leghirhedtebb. Vendégei közé hosszuhaju, piszkoskezil piktorok, bitófaszökte zsurnaliszták, suhanó egyetemi hallgatók, divatjamúlt ruhás, villogó szemű nők tartoztak. Nem szívesen láttak maguk között idegent, de nem is ment szivegen senki a társaságukba. Veszedelmesnek látszott a velük való érintkezés: örökösen konspiráltak, a fejüket összedugva sugdostak, a legújabb pétervári eseményeket tárgyalták, minden tizedik szavuk vér, gyilkosság, revolver volt s az emberi élet — önmaguké is — nem ért többet előttük, mint egy csirkéé, melynek nyakát lelkifurdalás nélkül nyisszenti el a konyhaszolgáló. És folyton vigyázták őket. Titkos rendőrök, politikai ágensek kisértők minden lépésüket s figyeltek szavukra, hogy idejekorán alkalmatlanná tehessék, »kegyetlen szándékukban meg tudják akadályozni. Mert sok vér száradt a lelkiismeretükön. Közülök nem egynek a neve van reászögezve az akasztófára, mivel a gazdája eltűnt az ítélet végrehajtása elől. Ha kézrekerithemék, bizonyára nem szőne többé cselt a miniszterek ellen és nem törne a szent atyuska életére. De nem bolond egyik is, hogy kitegye lábát Páris határából, ahol minden szabad, mondhat, cselekedhetik az ember szájaize szerint, anélkül, hogy bántódása esnék. Jó itt a halálra szánt szökevénynek. Valamelyik este, mikor teljes volt a vendégkoszoru a Voltaire-utcai csapszékben, egy idegen ur telepedett egyik üres asztal mellé. Nézték minden oldalról, de senki sem ismerte Alig telte elébe a pincér az étlapot, sugár leányka nyitott be. Kicsiny, de arányos termetű nő volt, arcán sok báj és naivság, előkelő Ízléssel öltözve. Nem lehetett több tizenhét, tizennyolc esztendősnél. Körülnézett, mintha keresne valakit. Odafordult a muszka asztal felé is, de hirtelen oldalt vágott s a magános fiatal embertől kért engedelmet, hogy melléje ülhessen. Emez udvariasan kínálta meg székkel, lesegitette róla a kabátot, amint jól nevelt és úri társaságban forgó emberhez illik. Mosolyogva köszönte meg a szívességet. — Nagyon Lálás vagyok — szólt. — Igazán nincs párja a francia kedvességnek. —r Bizony nincs, elismerem én is, de ha személyemre alkalmazta, kisasszony, e'.t a megjegyzést, kénytelen vagyok megval- lant, hogy gyöngédsége célt tévesztett, a dicséret nem engem illet. — Hogyan, nem értem, miért nem illetné meg ? — Nem vagyok francia. — Ah úgy 1 Azért ez nem változtat a dolgon. O'yan gavallér volt, akár egy francia. Bizonyosan régóta lakik Párisban. — Na, nem olyan régóta. Négy-öt napja mindössze Nincs is ismerősöm senki, azért vagyok ilyen elhagyatott. — Akárcsak én. Tegnapelőtt érkeztem a pétervári expressel s ma jöttem ide először. — Tehát orosz, vagy lengyel. — Orosz vagyok és maga ? — Magyar. — Ennek nem örülök, nem szeretem a magyarokat. Ők ölték meg a nagyapámat. — Magam sem rajongok az orosz nemzetért. Magyarnak egyáltalán nincs oka rá. Hiszen tudja mért ? — nem kell magyaráznom. — Tudom. Nagy tévedés volt apáink-