Szinérváralja, 1914 (11. évfolyam, 1-31. szám)

1914-01-06 / 1. szám

Szia érváralja, 1914. január 6. — 1. szám * izén egyedi k évfolyam TÁRSADALMI, QAZDASÁQ1 ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. ■Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkiirt 40 fillér. MEGJEUENIK MIN D E N K ED DEN. Felelős szerkesztő : fAbiAn is tv An. A lapra vonatkozó mindennemű közlémény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesz­tőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon köslfink. Farsang. A tél szórakozásai között még nem áll első helyen a sport; a ród- lizás, a korcsolyázás és a szabadban való hancúrozás hólabdákkal. A tél töszórakozása] mégis csak a] kályha köré, meleg termekbe, fényes parket­tekre szorítkozik. A tánc istennője üli szezonját ezekben a hónapokban, ek­kor szövődik a legtöbb szerelmi ese­mény és ilyenkor lendülünk egy kis vigasságra. A farsang az ötletes és ötletlen mókák évadja. Szelíd, és kicsapongó mulatságok hetei ezek, fe­ledjük ilyenkor a létnek minden gond­ját, küzdelmét és ez jól van így be- í rendezve a természettől. Olyan álta­lános, olyan régi farsangi szokás, hogy bizony az ókori bacchanáliák, 'amelyek ugyan szüreti időbe esnek, bizonyára már utódjai és pedig késői utódjai valami ős mulatozó intézmény­nek. Mert amig emberek élnek és éltek a földön, addig; mindig volt ok arra, hogy önfeledten köszöntsünk néhány jó napot a tobzódó mulato­zás jegyében. A tavalyi farsang szomorú far­sang volt, noha a feledésre és a bá­nat elnyomásra több okunk volt, mint emberemlékezet óta bármikor. A múlt esztendőben még a balkáni háború réme fenyegetett, tartalékosainkat be­hívták katonai szolgálatra, majd min­den családnak köze volt ahhoz a nagy kérdéshez: háborúba indulunk-e a Balkániakkal ? vagy béke lesz a nagy készülődés után. De a nehéz várako­zás, amely sokkal nyomasztóbb an­nál, mintha háborúba indultunk volna, ez megbénitotta akaraterőnket és még a mulatságra sem volt semminemű kedvünk. Bizonyos, hogy ez az esztendő kárpótolni fog amult év hiányaiért és most már, hogy a pénzpiac némileg javulni kezd és hogy hozzáértő em­berek határozottan állítják, hogy a jövő rrár csak jobb lehet és semmi esetre sem rosszabb a mostani hely­zetnél, most ki fogjuk tombolni ma­gunkat és részt kérünk azokért is, amiket a tavaly elmulasztottunk. De azt hisszük, hogy egy intő szó nem lesz ártalmára mindazoknak akik mohó falánksággal vetik magu­kat majd a farsang mámorába. Gon­dolják meg, hogy még nem olyan boldog ez ország, hogy el lehessen feledkezni azokról, akiknek még az sincs módúkban, hogy elfeledtessék mámorban gondjaikat. Hiszen a leg­több mulatság a jótékonyság orvé alatt folyik, ezzel mintegy dokumen­tálni akarjuk azt, hogy érettek va­gyunk s dacára ennek a kis férecsu- szanásnak még mindig van bennünk ideálismus annyi, hogy legalább ilyen­kor nem engedünk önzést és haszon­lesést a közelünkbe. Vagy talán azért csináljuk mi ezt a jótékonyság leple alatt, mert valami bűntudatot érzünk, hogy addig, mig mi mulatunk, a kül­telekén sir és fenyeget és jajveszé- kel a nyomor. Bárhogy is van, azért mégis^ megérdemeljük azt, hogy a farsangot szórakozással és a szokott­nál élénkebb mulatsággal töltsük el. Álszenteskedő az, aki azt mondja, hogy csak bőjtöljünk és ne szórakoz­zunk. Di a szórakozást lehet bizo­nyos korlátok között tartani, de vi­szont lehet elfajulni hagyni is. A kö­zép utat minden okos ember meg­találja. Azonban fontosabb ennél a kér­désnél az, hogy a jótékonycélu báli R „SZINÉRUflRAliJA“ CARCftifi. Sápadások. Irta : Korvin Ottó. Amikor délelőtt megérkeztem Álom­országból, (még küzdők s biztatom magam: Fiam aludj, még szorítom le a szememet, még állítom az agyamat, de mégis) kinyi­tom a szememet — olyan, olyan idegen köröttem minden: a lámpa halott és a roló résén jövő világosság ébresztgeti az ájult képeket a falon és én vagyok a legidegenebb. Hát felébredek, hát kezdődik a másik élet: a rosszabb, csúnyább, kegyetlenebb. Álomország, ott jobb mindenki hozzám. A hajamra teszik a kezüket. Megsimitanak. Megcsókolnak. S délelőtt, ha felébredek, arra kell gondolnom, hogy most majd a hajam­hoz azért nyúlnak, hogy megborzolják. Azért simítanak, hogy behasitsák körmükkel az arcomat és azért csókolnák, hogy elvegye­nek engem magamtól.,Elhagynak. Temetés nélkül fogok feküdni. És nem lesz hangom, hogy sírjak. Hát felébredek. Köhögés ráz meg. El­nézem : vér, az enyém, megreszketek, a szomszédban telefon cseng és valamerre egy bánatos cseléd nótáz. Vagy tán csak a nó­tája bánatos. Gondolni akarói'' : Jo ánrá ián és a többi nőre. Előveszem a tárcámat, egy ké­pet nézek: valaki nekem adta, hogy, ha szomorú vagyok, megnyugtasson. Leejtem a képet s már el is felejtem, köhögök és gyűlölöm a szobámat. Gyűlölöm a szobámat, mely lassan ébredez, a szék árnyéka nyújtózkodik és a diván ’ lomhán fekszik a földön, fáradtan szunnyadt, mert most bus ölelésemmel nem háborgatom. Az Íróasztalon fehér papírok vannak szétszórva. Mi is az? Igen. Éjjel valami nagyon szépet akartam és hozzá is fogtam, de, emlékszem, ,hirtelen sírni kezd­tem és már nem tudom, hogy miért. — Jó volna, fiam, felkelni, az ágyat megnyugtatni, valamit csinálni, sétálni . . . Fölriadtam, — Ki van itt ? — kérdeztem, de nem feleltek. Itt vagyok ? — szóltam újra, megresz­kettem és a könnyeim kibuggyantak lázas szememből. — Itt vagyok ? — kérdeztem magamat és kezemmel végigsimogattam az arcomat, mely nedves volt és hideg. — Ki vagyok ? — gondolkoztam. A kezem a nyakamra hullt és körülfogta. A szememből könyeim ömlöttek és nem lát­tam semmit. Nem láttam semmit, mert éjszaka volt, az ágyamon feküdtem és Álomországból jöttem meg, sápedtan, mint egy tikkadt vándor az árok-.zél: Nagy tündérekről álmodtam, arany és ezüstlevelü fákról és a virágoknak olyan il­latuk volt, mint az asszonyoknak. Beléptem a kapuján. Valamelyik fán egy madár kezdett énekelni és én ráismertem, hogy amit éne­kel, az Mendelssohn. És távolról a párja felelt neki halvány Chopin-etüdökkel és ami­kor a koncertnek vége volt, az arany és ezüstlevelek összecsengtek és én olyan zaj­talanul léptem, mintha csak a lelkem lettem volna. A nap sütött, sugarai olyanok voltak, mint egy szőke lány haja és átlátszó njja- immal bele is akartam nyúlni azokba, mint a Jolán hajába tegnap, amikor fehér szobá­ban kibontotta. Finom, törékeny tündérlányok közé léptem, végigcsókoltak és én megszépültén lerogytam előttük a fűre. Csittitgattak : egy sirós gyerek lettem, olyan, amilyen igazán sose voltam ; finom, törékeny tündérlányok közt megszépültén a földre rogytam és megtisztultan a szemem ragyogni kezdett. Fogócskát akartunk játszani. Kiszá­moltuk szépen, hogy ki lesz a fogó: egy lány lett: csak annyit tudok még róla, hogy szőke volt a haja és nagyon hosszú, ami­kor utánam futott, úszott mögötte és ezüst levelek hulltak rá és az illata olyan volt, hogy meg kellett csacsi rs-HáV.tám állnom. Megálltam es c- : .;■> i. M gc_- kok «i

Next

/
Thumbnails
Contents