Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-27 / 22. szám
Szín érváralja, 1913 Tizedik évfolyam TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 "korona 50 fillér. Egyes szAm ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 4 í fillér. MEGJELENIK MINDEN K ED DEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény vala int az előfizetési dijak a „Szinérváralja" szerketó- s tőségéhez Szinérwáraljára küldendők. " < 4's. Hirdetésehet mérsékelt árakon közlünk. V ' Mozdul a pénzvilág. Eltűnt a háború réme és a pénzvilág lassankint megmozdul. Letűntek az abnormis idők fekete felhői és fokozatosan derűs lesz a pénzvilág láthatára. Mindinkább útban vagyunk a rendes kerékvágás felé, amely nem rázódtat többé, siklik, mint a sima aszfalton. Azok a gyárak, amelyek szinte már beszüntették volt az üzemet, mivel a nyomasztó viszonyokhoz képest túltermelést produkáltak, lassanként ismét zakatolni kezdenek, éleire kelnek, Hazánk nyomora kezd enyhülni. A kisebb vidéki bankok, miknek vérkeringése teljesen elállt, ugjra fellélegzenek. Mert hisz nagyobb bankok, amelyektől a kisebb bankok táplálkoznak, már tudnak folyósítani, nincs többé egyáltalán milöl rettegnek, elmúlt minden veszély, minden eshetőség arra nézve, hogy őket a kölcsönök folyósításától visszariassza. Igaz, hogy évtizedek kellenek hozzá, mig teljesen kiheverjük azt a nagy veszteséget, amit szenvedtünk, dehát az nagyon természetes, ebbe bele kell törődnünk, mert mi ma nagy *»«B6iS535*a betegek voltunk, most egyelőre csak lábadozni fogunk, azonban most már számíthatunk arra, hogy pénzügyi viszonyaink javulni fognak, a városok és a falvak népei nem fognak már annyira elzárkózni, hogy a legszükségesebb k llékeket sem vásárolják be. Újra üzembe jön minden, eljön a nyugodt munka ideje, az ipari cikkek kereskedőkre találnak, a magyar gazdaság neki lendül és a kereskedelem is fölelevenedik. És tényleg már a legfőbb ideje, hogy elérkezzék hozzánk is a Ranaán országa, itt az ideje," hogy végre is I ikászolódjunk ebből a nyomorúságos helyzetből, amelybe önként jutottunk. A hurok már a végsőig feszült, elkeseredés van minden vonalon, mindenütt megjelenik a csőd halálmadara és ellenállhatatlanul pusztít, gazdagot, középpolgárt maga alá temetve. De hagyján még a munkaadó sorsa, nyomorunk leghübb tükre a hivatalnok és a munkássereg állás- és munkanélkülisége. Tények mutatják, szomorú, kézzelfogható valóságok, minden egyes állásra százszámra jönnek be a pályázatok és mi leghorgasottzt fővel kiáltjuk : hova fog mindez vezetni ? No dehát fojtsa ei kétségbeesésüket az a tudat, hogy immár jobb idők fognak következni, alapos a reményünk, hogy vigasztalóbb hangokat fogunk hallani, melyek kedélyünket fel fogja villanyoznRhogy elmondhassuk a költővel: «megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt.» Az ipari pálya. Itt a tanév vége! Ilyenkor sok’ szülő aggódva néz a jövőbe. Mi lesz a fiával, ha megbukik s hová fordul, ha sikerülsz érettségi? A tapasztalat szerint rengeteg sok maturáns hosszú küzdelmének a vége egy dijnoki, vagy irnoki állás. Szóval nyomorog egész életén keresztül. Ezen nyomorúságos élet helyett sokkal szebb s biztosabb életet képes biztosítani önmagának egy iparos, ha csak egy .kis szikra törekvés őt sarkalja. Az élet is azt mutatja, hogy amig ezer és ezer iparos jó módban él, amig azok egyrésze háziúr, addig az irodákban görnyedő, jobb jövöt várt Írnokok, legfeljebb többszörös váltótulajdonosok. Az iparos pálya az, amelyen boldogulni lehet 1 Boldogulni lehet pedig azért, mert azon iparos, aki mesterségét igazán érti és törekvő, nemcsak bizonyos vagyont, hanem kellő tekintélyt biztosit magának. fi „SZIHÉRURRflMfi“ EflRCflDfl. BeSsbámuloh a ... Belebámulok a S/emed világába Te zörgö, zsongó pii kadás, Mikor a nap az Ég terére lép fel Megkezdeni a Vártelea csatát. Belebámulok a Szemed világába Te ódes, csendes alkonyat,. Mikor a lelkem A munkásvilággal Beletemeti A bánatomat. Szeress... Szeress, te édes napsugár, Ragyógyj a szemembe, Csókold körül az arcomat, Csókolj a lelkembel Csókold el a fájdalmakat, A báuatvilágot,.. Csókolj belém hamvat, tüzet, Elégető lángot. Balogh István. A zenélő (ua. A szobában félhomály uralkodott. A sötétplüs bordó függönyökön áttörték magukat a napsugarak, mintha végleg széjjel omlani nem tudnának, mielőtt búcsút nem vesznek a vén barokk stílusban épült massiv palotától. A szobában ketten voltak, a beteg, meg Ferenc barát, a házi gyóntató. A vén fali óra épen zenélni kezdte a hetet. Egy ősrégi finálét játszott. A pap elállitani akarja a halk muzsikát, de a beteg tagadólag oda szól: — Ferenc Páter, ne bántsa. Hagyja, hadd játszók, ki tudja, nem-e utoljára hallom. Hadd játszók, Istenem, tudja mi jutott az eszembe ? Rokokó s krinolinos hölgyek, pa- rókás férfiak, a finálé, a körmagyar. Igen ebben a teremben tartották mindég a mulatságot. Három éves voltam. Azóta minden megváltozott, pedig csak húsz esztendeje. A régi világból semmi sem maradt meg, csak az a zenélő óra, meg a képek, Ferenc Páter mondja ! Mi varázsolja azt a szép s kellemes derűt ennek a sok dédatyáimnak az arcára ? Őszbe borult valamennyi. Milyen sokáig is éltek az előtt az emberek. Nézzen meg engem. Huszonhárom éves vagyok, már is megyek. El kell mennem. Igen én érzem, hogy meg fogok halni. Higyje el, nem sajnálom. Mit sajnáljak ?. . . A beteg felsóhajtott, s úgy tett, mintha valami nagyon nehéz teher nehezedne a mellére. A páter az ima zsámolynál térdepelt, s két tenyerébe temette az arcát. Az óra egyre játszott. Mélabus lafranzeszerü melódiát pengetett. A nemes s tiszta hanghullámok befutották a kissé nehézkesen be_ rendezett nagy szobát, s a klassicizmusba" kontárkodó akkordok szinte hozzá illettok az ősök derült s ártatlan arcához. — Ferenc Páter 1 jöjjön ide, ide mellém. Huzza errébb a széket s beszéljen valamit. Igaz, hiszem nekem gyónnom kellene. A pap odaült az ágy mellé, s egy latin imát mor- gott. A kuszáit hajú fiatalember melle zihál, s szemei beesettek, szava szakadozott. — így ni. Hallgasson ide. Bűn az, ha ... ha ..., ne haragudjék, nem tudom, nem merem kiuiond-mi, bocsássa meg a nélkül, hogy meggyónnám. — Nem, gróf ur, azt nem tehetem. A jó Isten csak aat bocsátja meg, amit meggyónnak. — Higyje el az nincs rendjén. Hogy adjam elő mondanivalómat, mikor oly csúnya még gondolatnak is. Maga az én tékozoló és parázna életemet úgy is ismerni. Mindezt azonban még tetézi egy becstelen tetten».;De mégsem, ez nem becstelenség. Ez nem csúnya. Úgy e nem ? Nos, feleljen 1 Nem hallja ? — Megbocsát, még azt sem tudom, hogy mire feleljek! — Egy törvénytelen gyermekem van. Mit néz oly ijedten,? Nem bűn volt a célom,
