Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-25 / 9. szám

9 szám (2) SZÍNÉR VÁRALJ A 1913. február 25. említjük azt, hogy a német „Vöröske­reszt Egylet“ mintegy 1200 községben rendszeres egészségügyi szolgálatot is teljesít, szerencsétlenségnél, vagy járvány esetén úgynevezett egész- ségügyi kirendeltségeit azonnal a köz­ségek rendelkezésére bocsátja, akko- talán elszomorodunk egy|kissé,hamegj gondoljuk, hogy ami magyarországi Vö­röskereszt Egyletünkről legfeljebb csak annyiban hallunk hébe-korban valamit, hogy a bizottságok hölgyei valami táncmulatság-félét rendeznek, vagy amikor a lapok kitüntetései rovataiban olvassuk, hogy ezt-, vagy amazt az előkelő urat) ellentengernagyi rangban fő-, vagy alvédővé nevezték ki. Népek fejlődés történetében két­ségtelenül a legfőbb szerepre hivatott a a betegápolásügy, csodáljuk, hogy szociológusaink e térre még nem terjesztették ki figyelmüket, különösen nem abban az irányban, hogy tisz- tultabb gondolkodási módoknak meg- felelelően, a falusi betegápolásügy szervezését gyakorlatilag is közre­munkálták- és előbbre vitték volna. A magyar nép zömét a földmű­velők és a földmiveléssel foglalkozók adják ki és csodálatos, hogy főként ez a néposztály van közegészség- ügyileg legjobban elhanyagolva, hol­ott az országos betegápolási adó terheit ez a néposztály ugyancsak jelentékeny mértékben viseli. Községi és körorvosok helyzete rendezetlen, holott néhány év múlva ugyancsak nagy tömegben kerül ki a fiatal orvos-nemzedék az egyetemről, ahol tudvalevőleg az idén már a medikusok száma felülhaladta a jogi pályákra készülök létszámát, itt van tehát az A kaszárnya udvar felől egy közlegény tartott az őrségből a főhadnagy felé és csá- kájóval és patrontáskával, három lépésnyire tőle megállt, jobb sarkát bal sarkához ütötte és bal kezét a nadrág varrásához fektetve ordította: — Jelentem alássan főhadnagy urnák, hogy egy nő akar a főhadnagy úrral beszélni, — Egy nő ? — Parancsára, főhadnagy ur 1 — Hol van 8Z a hölgy ? — Az őrségen, főhadnagy ur! — Egy nő ? Milyen nő ? A közlegény jóiztlen röhögött. — Jó nő, főhadnagy ur! — kiáltotta ezután. — Ne ordíts úgy! Abtreten 1 — szólt a kis báró nagyon kíváncsian, átadva a felügyeletet az őrmesternek és megindult a kaszárnya udvaron keresztül az őrség felé. * # * A kis báró még mindig nagy zavarban vo't, mikor az irodai írnokok kiexpediálása után, az ezred irodájában végre egyedül maradt tété a-téte ben Etlyvel,{ aki valóban bájos volt. — Na — nevetett — micsoda savanyu pofát vágsz barátocskám ? Gyere ide, adj egy puszit. — Ilyen ostobaság! dadogta a kfs báré — ebbe a kis rongyos fészekbejönni — Ne beszélj — kacagottj Elly és a időpont, amikor orvos hiányról már beszélni nem lehet, csupán arról, hogy igenis az az orvos végre is első sorban saját megélhetését keresi és azért telepszik le a kulturközpon- tokat képező városokban és nem fog magától önmagát teláldozva olyan helyekre vonulnh ahol a betegápolás­ügy rendezetlenségénél fogva, tudását, jó akaratát ne érvényesítheti. Földmi- velő népünk szinte védtelen egyes vidékeken az esetleg fellépő járványok ellen, a tüdővész elleni védekezés körül kifejlett akció is ma még nagyon kicsinyes, mért nincs kiterjesztve éppen a mezőgazdasági rétegekre, szükséges tehát, hogyha már az állam nem tud vagy nem akar a fenti irányban ered­ményes munkát végezni, a társadalom figyelme hivassák fel ezekre a jelen­ségekre akkor, amikor még annak ideje van, amikor még tervszerű munkálkodás megindításával lehet­ségesnek látszik mindazokat a hiányo­kat pótolni, melyeket a múltban mu­lasztottunk. HIßEK. Eljegyzés. Dr, Kölcsey Ferenc, szat- márnéme.ii ügyvéd eljegyezte Csaba Katát, Csaba Adorján vármegyei fiispán leányát Nagykárolyban. Előmunkálati engedély. A keres kedelmügyi miniszter Bay József földbirtokos n így bányai lakosnak előmunkálati engedélyt adott a Zsibó —nagybányai helyi érdekű vasút Szilágycseh állomásától Szilágyszeg, Lele, Hadad, Bogdánd és Korond községek érintésével a sziiágysági helyi érdekű vasutak Alsószopor állomásáig vezetendő szabályos nyomtávú gőzüzemű helyi érdekű vas­útvonalra. A községi és körorvosok nyugdíj- intézete. A belügyminisztériumban a múlt év szeptember elején az érdekelt orvosok képviselőinek bevonásával tartott értekezleten Jakabffy Imre, államtitkár a belügyminiszter kis báró nyakába repült és selyemszoknyái végigsuhogtak a piszkos kaszárnyapadló felett. — Édes Elly — mondta a báró hősies elszántsággal, — to tudod, hogy okosaknak kell lennünk. És igy valóbannem mehet tovább. Az apám ... Egyszóval, köztünk minden­nek vége. — Jó, jó én tudom, mit csinálok. Azután vége lesz mindennek. De most min­denek előtt két vagy háron hétig itt maradok. — Hogy érted ezt ? — Ne légy olyan fad, bárócskám, Szabadságot kaptam a színháztól és mig a »megegyezést* el nem intéztük, úgy fogunk tt élni, mint az Úristen Franciaországban. — A megegyezés ? — Természetes, a pénznek a családban kell maradnia. De kérlek ... — védekezett a kis báró, elgondolkozva pödörte ritkás bajuszát. A lány azonban erősen fogta, fejét magához szorította és fülébe súgta: — Ez a tizennégy nap szép lesz. bárócskám! Olyan szép, mint amilyen soha­sem volt. Majd meglátod 1 És a kis báró már teljesen beleegyezett és megcsókolta és meghatottan mondta: — Még’-s csak jó nő vagy te, Elluskám. — Hát persze — nevetett a lány — hiszen azért vagyok a színpadon drámai szende l képviseletében tudvalevőleg azt a kijelentést tette, hogy ha az uj állami nyugdijjavaslat még az év folyamán törvényerőre emelkedik, akkor a községi és körorvosok országos nyugdíjintézetének tervezetét az uj törvény elvének alapfelvételével fogja kidolgoztatni és amennyiben a terhek tulnagyok lesznek, a nyugdíjintézetet ezen alapon lógja kidolgozni ás megalkotni. Miután az uj állami nyug-, dijtörvény szentesítést nyert, a községi és körorvosok országos nyugdíjintézetének szabályrendelettervezetét pedig a beiügymi- niszteriumbanjmár kidolgozták, a tárgyalások, amelyekhez az érdekelt orvosok képviselőit ismét meg ftgják hívni, a napokban megin­dulnak és befeiezésüket a belügyminiszter lehetőleg gyorsítani kívánja, úgy, hogy a nyugdíjintézet minél előbb legyen életbe léptethető. Uj levelezőlapok. A m. kir. postaigaz gatóság a jelenleg használatban levő leve­lező lapok mindegyike helyett, a készletek felhasználása után fokozatosan uj levelező­lapokat bocsát forgalomba Az uj kiadás» nyílt levelezőlapok az eddigiekkel azonos nagyságúak, de közülök úgy az egyszerű és válaszos (belföldi), mint a nemzetközi levelezőlapoknak címoldalait közepén függő­leges vonal osztja ketté, azért, hogy a bal­oldali rész írásbeli közleményekre szintén felhasználható legyen. Az uj levelezőlapok alapszíne úgy mint eddig, világos sárga, címoldalaikon a korona, a szövegnyomás é* a bélyeg a belföldieknél élénk világos zöld- szinü, a nemzetközieknél pedig mint eddig is élénk piros szinü. A 6 és 10 filléres zárt levelezőlapok alapszíne mint eddig kékes­szürke marad, azonban lyukasztási vonalai eltérőleg a most forgalomban lévőktől, a széleken nem metszik egymást. A hat fillé­res zárt levelezőlapokon a bélyeg a korona és a szövegnyomás a hatfilléres levéljegy- gyol azonos szürkés olajzöld szinü, a tiz filléresnél pedig a korona, a szővegayomás ós a levéljegy mint jelenleg is éléak piros- szinü. Az uj kiadású összes belföldi leve­lezőlapokon a „M. kir. posta“ szövegsor, miután a bélyegen úgyis rajta van, elmarad. A püspöki székhely érdekében fölmenő küldöttség fogadási napja már pontosan meg van á lapítva. A fogadás aárcius 4-én kedden lesz. A föhnenetel tetszésszerint, vagy pedig március 3-án, hétfőn a délutáni gyorsvonattal történik. Találkozás március 4-ón kedden Budapesten déle ott 10 órakor a Pannonia-száilóbaa Az ügy Isikére érde­kében kívánatos, hogy a küldöttség minél nagyobb legyen. A küldöttségben a résztvevők részvételüket levelezőlapon Kóródi Katona János h. föispáai titkárral tudatni szíves­kedjenek. Szolgabirdság Felsóbáuyán. Abbéi az alkalomból, hogy a »agysomkuti járásban egy uj szolgabirói állás szervezését kérték, Felsőbánya város elhatározta/ »hogy Felső­bánya részére szolgabiróságot kér. A fel­sőbányái járás létesítését úgy tervezik, hogy a nagysomkuti járásból 14, a nagybá­nyaibél 5 községetj kapcsolnának ki az uj járás részére. A törekvés rokonszenves, de alig hisszük, hogy a mostani nyomorúságos pénzviszonyok között, mikor a vármegye pénztára is kong az ürességtől, sikerül azt keresztülvinni. Csőd Kepesék ellen. A szatmári törvényszék elrendelte a csődöt Kepes Sándor szinérváraljai kereskedő és Kepes Testvérek Első Műmalma bejelentett cég tagjai: Kep*s József ós Kepes Lajos, szinérváraljai lako­sok ellen. Csődbiz'os: Szegedi László tör­vényszéki jegyző, tömeggondnok lett dr. Székely József, helyettese dr. Lányi Sándor szinérváraljai ügyvédek Súlyos baleset történt pénteken Szinér- váralján. Bogdán János, 72 éves öreg em­ber kasornyával fát hozott az erdőről, A jeges hegyi ösvényen jobb lába megcsúszott, minek következtében a bal lábának alszár- csontja ketté törött úgy, hogy a csont az izmon és a bőrön átü ölt. A szerencsétlen ember iszonyú kinok között este 8 óráig hevert a földön, mikor észrevették s szeké­ren hazaszállították. Felgyógyulásához nincs remény.

Next

/
Thumbnails
Contents