Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-23 / 52. szám
1913 December 23 SZINERVÁRALJA 52 szám (4) zasságot kötött B. Sayre mérnökkel. Ez alkalomból hbonszámra érkeztek a nászajándékok az Unió előkelőségeitől a Fehér Hazba. Mindenki igyekezett juttatni valamit az ifjú párnak. Az egész esetnek érdekessége, hogy egy magyar asszony, Sólyom Andrasné is emelkedett az ajándékozók díszes sorába, amennyiben egy párnát ajándékozott az elnök leányának. A ibato lai kitömött párnába egy pár ga ambtollat is tett, mert a galamb- tolinak — állítólag valami varázs ereje van, amely a szerelmesek szivét örök boldogságban kapcsolja együvé. Ezt véli Sólyom Andrásné. CSARNOK. A jövő titka. (MESE) . Irta Internus. Volt egyszer egy vidéki város, mondjuk a Duna mentén. Abban a városban sokan éltek s a többek között egy nagyon szép leány es egy állítólag — szép ifjú. A szép leány és az ifjú nagyon sokszor taiálkoztik, még többször nem találkoztak. De ha találkoztak is, nem beszéltek egymással, nem is beszélhettek, mert nem ismerkedhettek meg a társadalmi illemszabályok, szigora — butin szigorú — paragrafusai szerint. Múltak az idők, múltak egyre és csendesen, amint az a csendes vidéki városban szokás. Egyszer azonban az előirt formák komoly betartásával sikerült megismerkedniük s a szótlan szembeszéd hangossá, édessé, csengővé vált. Beszélgettek az időről, mint jól nevelt gyermekek, de beszéltek egyébről is, nevezetesen a szépmüvészetről, az medálomról, a zenéről, a világot mozgató nagy eszmékről s a szerelemről, mint olyanról, — mint a rosszul nevelt gyermekek. A tekintet és eszmecsere közelebb hozza a sziveket — mondják és igazuk van azoknak, akik ezt mondjak, *erta szép leánv és az ifjn megszerették egymást szabályszerűen, visszavonhaílanul és végérvényesen. Most következik a drámai rész A szép leány jó mamijának figyelmes szeme észrevette, hogy Ámor szikrája szeretve féltett gyermekének szenvedő szivében tü'.et fog s anyai hatalmának teljes latbavetésével csakhamar gondosan elválasztotta az egymásért égő két nemi egyedet. — Nem találkozhatunk többé ... — mondta a szép leány az ifjúnak.-- Miért? Mert . . mert ... — és elcsuklott a szép leány édesen csengő, szép hangja. Értem, értem. Presszió. Családi és egyéb társadalmi körülmények tolakodtak fölszinre — úgy ? — jegyezte meg az ifjú kérdőleg. — Sejtettem, hogy ez be fog következni. Ez azt jelenti, hogy hozzátok sem mehetek többé. — Igen . . . — Szeretsz ? —kérdá az ifjú halkan suttogva. — Szeretlek. Felejts el és igyekezél mást megszeretni. Én boldog leszek, ha .tudom, hogy boldog vagy, ha boldegnak tudlak mással. Felejts el . . . — Nem felejtlek el, ha akarnám is, se tehetném. Szivemben ég minden pillanat, melyet veled töltöttem elJSzeretlek nagyon és mindig fogiák szeretni. És egyszer eljövök érted. Egyszer, ha valaki leszek; most senki sem vagyok. Egyszer eljövök érted —jönni fogsz velem? .. . — Fáradt vagyok és beteg. Éi az élettel megküzdeni nem tudok — szólt a leány — igazságtalan lenne tehát, ha sorsodat az enyémhez kötnéd, egyedül kellene küzdened. És én ezt nem akarom. Nem . . . Felejts el, kérlek, felejtse!. Nem — A tövist, a gazt, amely közös utunkon fölburjánoz, — veté ellen az ifjú — letaposom, mert erős vagyok és érzem a képességet egyel :: letaposni, letarolni ait hogy járt utón Imádhass. S In úgy sem birsz j haladni, szeretettel nyújtom segítő, erős I jobbomat, hogy haladni képes légy. á merre I jársz, az utat virágokkal ültetem tele, hogy j letakarják a letarolt töviseket, a gazt, hogy I feledd el, hogy csákón taroltam le azo%at. I Ugy-e jönni fogsz, ha eljövök érted ? . . . — Ha nem tudsz elfelejteni s akkor j j is szeretni nem szűntél, —jövök és megyek j | veled . . . Érzem, hogy mennem kell, mert ! — szeretlek . . . Egy utolsó kézszoritásban - raiudea j érzés, minden fájdalom, mely kiséri őket I küiön utakon ... egyelőre külön utakon. * A mese lnmnemü hőse, Tanyay Sándor gondolt merészet és nagyot és egy esős, szomorú, komor délután bejelentette magát Bayoréknál, a leány, szüleinél. A véletlen csodás játéka volt, vagy kiszámított, előre megfontolt véletlen, hogy Bayorné fogadta H. Tanyay Sándort. Ba- yorné egyedül — B. Tauyayt néma főhajtással üdvözölte. ,— Asszonyom, nagyon jól tudom: tőlem — kinek lehetőleg óvatosan tudtul adatott, hogy fogadni töobé nem óhajtanak — talán minős ithetlen vakmerőség, hogy átlépjem féltve őrzött szentélyűk küszöbét. Teljes tudatában vagyok tettemnek. Gondolkodtam s meggondoltam a dolgot és megjélentem, itt vagyok. Bayorné szótlanul egy karosszékre mutatva, intett. H Tanyay helyet foglalt I önérzetesen, simán, fesztelenül.-- Asszonyőm, jelenlétem nagyon kínos lehet önre nézve. Rövid leszek — és j távozóm. Magyarázatot nem kérek — folytatta Tanyay —• mert tudom előre a választ. Asszonyom, az önök társadalmi helyzete, keretük sokkal masabb, semhogy egy szürke, kicsi, nagyon kicsi hivatalnokot befogadjanak. Ez érthető — általában, mert ilyen a mai ferde erkölcsi alapokon nyugvó közfelfogás. Ez azonban tncatgondolkodás ! Bocsánat súlyos kifejezésemért. Meglepő, nagyon meglepő, hogy ön is igy gondolkodik, öa, aki a művészeteknek is hódol, tehát müvésziélek s éppen ezért a nemesebben vett érzelmei sokkal .jobban kell legyenek kifejlődve, mint az átlagembereké. És a szivén győzött a praktikus ibb, a számító ész s azzal a nyugodt tudattal, h >gy kedves j leánya iránti szerétéiből tette, gyengédte- len kézzel ketté, sőt immár darabokra tépte azt a rózsakos sorút, malyet az öa gyermeke annyi vággyal, oly sok reménnyel kötött — melyet oly boldogra kötöttünk, szivünk mélyén a mindent átható, szent szerelem fájó és édes gyönyörűségével . . . Tudja asszonyom, hogy valóságos merénylet saját gyermeke elleu ? — folytatta monoton hangon H. Tiaya: Sindor, monoton hinghordozását végig őrizvén meg. Asszonyom, ön egy rozsává fejlő bimbót virágzásában, legnagyobb s legszentebb ünnepén, talajtaiaa, tövis tartóba kóaysze- ritett. Hűvös helyre parancsolta, mikor az melegentö, édes napsugárra vágyik s kegyetlenül sötétítette el a szerelmes lélek ragyogó, derűs, kék egét . . . Asszonjmm, én nem ismerem életének regényét s annak szép vagy kevésbbé szép meséjét kutatni semmi jogom, de legyen olyan jó, visszagondolni é etének ifjú éveire. Talán önt is presszionálta a tiltakozó, szigorú szülei szó . . . És uem borulhatott annak a keblére, kit szeretett s ha leborul úgy lopva tette. — Oh sokat szenvedtem, — sóhajtotta Bayorné, ki hirtelen megfeledkezett anyai szerepéről. —• Látja asszonyom, sokat szenvedett j s most saját gyermekének akar hasonló fájdalmakat okozni ? — Nem akarok fájdalmat okozni sen- ! kinek sem. Csak azt akarom, hogy a leányom okos legyen. És . . . Ez azt jelenti, hogy ón nem neki való párti vagyok, ahogy szokták mondani. Ne legyen ideges asszonyom! Legyünk tárgyilagosak. — Ezt nem mondtam — szólt idegesen kézleejtésse! Bayorné. — De hatarozottan gondolta, asszo- íy > n Ön nagyon gvöngéd. asszonyom, hogy nem gondolkodik hangosan. És nagyon udvarias, hogy még nem jelezte a kihallgatás vegét. Még egy kis türelmet kérek — azután távozom. — Ráér. — Igen, ráérek. Ugy-e beszélni lehet ? Haszontalanok szavaim s mindig azok lesznek, vagy csak sokáig lesznek. Meglátjuk. De térjünk vissza a szomorú, tragikus témára. Igen, ön most saját gyermekét rabolta meg. Elvette tőle azt, mi egyedül és kizárólag az övé. Elrabolta tőle azokat az órákat, azokat a perceket, melyek sohasem fognak vi szatérni, melyeket sohasem lehet pótolni. Elrabolta tőle azt az érzést, melyet csendes esték nyújtanak, mikor az egymásért epedő szerelmes szivek összebújna* s dobogásukat hallják, érzik, — mig a lelkűk bo dogan szemlélődik a pihenni térő nagy mindenség csodás egyhangúságán, változa- tosságáu. S amint a csendes est — még csendes ószakába sötétül, mindjobban érzik azt, hogy szerelmes szivük ünnepel . . . S látja asszonyom, ön ezt az ünnepet komor, szürke hétköznapokká változtatta. S az ünnepek hétkozuapokká lettek, keserű hét- ‘ köznipokkí, melyek annál keservesebbek, mert tudjuk, hogy ünnepnek kellett volna, lenniük. • * Elrabolta az ünnepeket és járulékait- Elrabolta az említett estéket s azok szép folytatásait: Az álmokat, melyek rendszerint szebbek mint a föltételezett valóság. És az álmok olyan szépek és olyan nélkülözhetet- enek a szerelmes léleknek, mint poétának a dalok. Az álmok egy — álmokból ismert — világba varázsolják a szerelmes lelket, hol minden szép, hol minden jó. Az álom mosolyt varázsol az ébredő ember arcára s derűssé tészi reggelét, egész napját. Boldoggá teszi az embert. — Az álom a boldogsághoz nem elég — vetette ellen Bayorné. — Nem elég asszonyom, de sok. Mert mi teszi az emberi boldogságot? Szerénytelen nézetem szerint, a kellemes érzetek összesége — ugy-e, S ha ez áll, akkor az ember igyekezzék minél több kellemes érzést gyűjteni s az által legalább megközelíteni a boldogságot. Es ön asszonyom, saját gyerm jKét akadályozz i abban, hogy boldog lehessen. Mert elvégre is engedje meg, feltételezek kedves leányáról annyi képességet, hogy megtudja külömoözfetni a kellemes érzetet a kellemetlentől. — Látja uram, hogy nem tudja ! — vágott H. Tanyay szavaiba Bayorné. Ön téved asszonyom, mert nem szabad figyelmen kivül hagynia azt a körülményt, hogy kedves gyermeke nem az ön eszén keresztül, gondolkodik s nem az ön szivével érez. Én meg asszonyom, nem önt szeretem szerelemmel, hanem a gyermekét. Furcsán hangzik, megengedem, de szükségesnek találtam tisztázni a helyzetet. Látja asszonyom, öa még bűnül rójja fel, ha gyermeke keresi a boldogságát bennem, általam találta meg azt. Ez csak véletlen asszonyom, hogy az éppen ón vagyok. És e véletlen miatt épit a gyermeke részére rózsatemplom helyett tövises golgotát ! — Ne folytassa kérem, nincs értelme — és különben is az az állítólagos szere lem és minden szerelem betegség, semm inás. _ Legye» igaza asszonyom, betegség De olyan szép betegség, melyet gyógyitan vétek, gyógyítani bűn ; melyet csak ápoln szabad, hogy erényesebbek lehessünk. — Maga nagyon okos, túl okos. Magának mindenre van mondani valója. — Igen asszonyom, én okos vagyok és még sok mindenre lenne mondani valóm. Ön engemet csak mint vázlatot ismer. Azt hiszem, egyszer teljesen kidolgozott képben fogok bemutatkozni, ha megengedi; ha meg nem engedi, — akkor is, — mart kényszeríteni fogom. Bocsánat merész stílusomért ! Egyelőre végeztem. Most távozom. Asszonyom ! — H. Tanyay hajbókolt 3 nyugodtan távozott. Bayorné, mintha lábai gyökeret vertek volna, nem birt felkelni a karosszékböl, hogy a küszöbik kisérje H. Tanyait. Mereven nézett a távozó H. Tanyay utón. Nyomatott: Vieler Jakab könyvnyomdájában Szinérváralján.
