Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-04 / 6. szám
1013. Február 3 (2) mederbe terelni. Uton-utfélen működnek az úgynevezett temetkezési egyletek, ezeknek exisztentiája legtöbb helyen igazán nagyon labilis, ismét tisztelet a kivételnek, azonban úgy vagyunk értesülve, hogy ezeket a temetkezési egyleteket legközelebb már erőteljes megrendszabályozás alá veszik, itt van tehát a kellő pillanat, hogy minden ilyen itézmény keblében kellöjj kezdeményezés vezettessék ke- reszktül abban az irányban, hogy azok a bűnös spekulációra is oly nagy mértékben alkalmat adó temetési segélyezések helyett, vagy azok mellett a- betegsegélyezés áldásainak terjesztésére átszerveztessenek. Az ország területén ma alig van falu, melyben ilyen úgynevezett temet- kézésí segélyző egylet nem működnék, van az országnak községe, ahol kettő-három is dolgozik csendben, sokszor 500-tól 1000 létszámig. Ezek körében kelljmeginditani apropagandát, hogy ők necsak az embertárs halálesetére a hátramaradottaknak, de a tagtárs életében is, annak netán bekövetkező betegsége esetére nyújtsanak gyógyszert s nyújtsanak megfelelő ápolást, mellyel munkaképességét a legtöbb esetben visszaállíthatják. Végre is az ilyen betegsegélyző intézmények nem fogják ingyen kívánni a kórkázak és az orvosok segítségét, mert hiszen a társadalmi tömörülés utján létrehozott anyagi erő első sorban az orvosi kezelés és a gyógyszer költségek fedezésére kell, hogy forditassék. Beláthatják tehát a magyar orvosok azt, hogy az ilyen szervezkedés — még saját anyagi érdekükben álltam a templomban, akkor láttam, menynyire igazam volt. Maga ugyebár tudja, hogy hogy vélekedem én a ceremóniákról, a szertartásokról, de mikor kis unokahugom ragyogó arcát láttam, amint magasra emel' szóke fejét, éreztem, hogy igenis neki van igaza, ennek a 20 éves gyermeknek. Mert az ifjúság öröme és boldogsága nem arra való, hogy rejtegessék és ha az ő megdicsü- lésének, asszonnyá válásának napján maga körül óhajtja látni jó ember-it, hát igaza van. Orgona bugás, aranypalástos püspök szava operaénekesek kara adja tudtul mindenkinek, hogy akis Mariszerettésjasszonnyá lesz. Ne gondnlja, hogy gúnyolódom és ne csodálkozzék azon, ha többet foglalkozom Mari esküjével, mint magam székfoglalójával. 40 éves múltam, drága barátnőm éa bátran beszámolhatok gondolataimról és ézréseimről, a bolondokról és képtelen ékről is Azonfelül meg maga boldog asszony és anyaésigy megfogja érteni, amit mondok. Mig a kis Mari ott állt vőlegénye mellett és erős hangon mondta el az eskü szavait, arra 8ondoltam, hogy én . . . hogy nekem ohasem fogta igy a kezemet egy férfi ember. ki én kezemet megszorították bajtársi szolidaritással, igaz,|benső, becsületes, komoly barátsággal, de soha egy erős kéz nem remegett, mikor az én ujjaimhoz ért. Az én szemembe soha sem nézett igy férfi, ahogy akis szőke Marira nézett szerelmes vőlegénye Velem vagy vitatkoztak a férfiak, vagy S z IN É R V Á R A L J A iis — kívánatos és akkor, amidőn lyenek létesülését magasabb szempontból a nép szociális segítségének érdekében munkálják, egyúttal saját jövedelmi forrásaik gyarapítása érdekében is cselekesznek. Nemcsak a magyar orvosoknak, de magának az orvosszövetségnek is figyelmébe ajánljuk cikkünk tendenciáját, mert minden tekintetben antiszociális megnyilatkozás volna az orvostestületek részéről az, ha a nép- egészségügyet a tömörülés és szövetkezés elve alapján szolgáló ilyen társadalmi és magánvállalati intézmények alakulása ellen foglalnának állást. Magunk részéről az itt felvetett eszmének nem akarjuk levonni, az orvosok szempontjából még megvitatható előnyös következményeit, mert e kérdés felvetése körül vezérelvül nem annyira a magánérdekek megvitatása és megvilágositása szolgált, mint inkább az a gondolat, h ~>gy rámutassunk a népegészségügy szempontjából azokra a mérhetetlen előnyökre, melyeket a társadalmi rétegeknek e cél érdekében való szervezése és tömörítése utján a nemzet javára elérnilehet. Csak amahitanknek kívántunk kifejezést adni, hogy ezen eszménk megvalósítására tényleg és legelső sorban a magyar orvosok volnának hivatottak, akik hisszük, hogy fentiekkel vázolt társadalmi munkájuk révén rá is fognak szolgálni az ország jövő nemzedéke hálájára és elismerésére. A tanítók. Minden politika mellőzésével is, igen furcsákat kell gondolnunk arról alázatosan meghajtották a fejüket előttem. Pedig, drága barátnőm, ón tudom, én érzem, hogy semmiféle asszony nem tudott volna úgy szeretni, mint én, ha akad a világon férfi, aki ezt a szerelmet kívánja, vágyva óhajtja. Csakhogy én reám soha sem nézett szerelmes vágyakozó slemmel férfi ember. Voltak bámulóim, voltak ellenségeim, voltak irigyeim, de szeretőm nem volt soha. Egyetlen egy férfi arc el nem halványodott, ha én rá néztem, soha férfi szemben ki nem gyuladt a vágy lángja, ha én mellette álltam. Eddig — milyen különös — nem is jutott eszembe ez. Nagyon elfoglalt a munkám, meg fiatalabb is voltam, Mert elhiszi-e kedves Barátnőm, hogy szeretetre nekünk nagyobb szükségünk van, mint a 20 éves leányoknak? Azoknak talán elég a maguk diadalmas, gőgös, szép ifjúsága. De később ? De most ? nem nevetséges, hogy most kezdenek kínozni ezek a problémák, mikor már semmiféle választ nem kaphatok reájuk? Hogy van az, hogy mellém soha férfi ember nem állt, hogy én ne m biram egy férfi lelkében minden helyet betölteni, miért nem tudtam fantáziájukat és vérüket felgyújtani ? Nem voltam szép ? De láttam nőket, kedvezőtlenebb külsővel, mint az enyém és hozzá még ostobák, kislelküek, alacsony gondolkozásuak voltak, mégis magukkal ragadták a férfit, kire tekitetük tévedt. Ne gondolja, hogy Öntől várok ezekre az eljárásról, amiben Magyarországon pártkülönbség nélkül a tanítókat a mindenkori kormányok részesítik. Hosszú harc eredményeként egyszer az egyik, egyszer a másik miniszter ad valami ígéretet, esetleg meg is foltozza a tanitók szomorú fizetési viszonyait. Az a javaslat, amit a jelenleg vallás és közoktatásügyi miniszter a képviselőhaz elé terjesztett és amely szintén nem nagy megelégedést okozott a tanitók körében, mindenesetre haladás az eddigihez képest. Azonban ez a két javaslat sem hozza meg azt a javulást, amire a tanitók joggal várhattak. A községi és felekezeti tanitók fizetéséről szóló javaslatban azt mondja ugyan a miniszter, hogy azt „eyyseyes fizetési elu megátlapitasa folytán megszüntethettem kitűzött czélomhoz képest az állam és nem állami tanitók fizetési rendszere közötti külÖmhséqet.li Ez szép dolog volna, ha igaz volna. A két javaslat első tekintetre úgy is fest, minthaigazvolna, de azértjaz még sem igaz, csakannyiigaz hogy aíizetési rendszeri ettegységes, a kezdő és a végső fizetésként feltüntetett szám 'lett egyforma,de azértanemállami tanitók jelentékeny összeggel kevesebbet kapnak, mint az államiak. Ez a különbség kezdődik a lakáspénznél, mely az állami tanítóknál egy minimális summával kezdődik és majdnem késieresére emelkedik, mig a nem állami tanilóknál a lakbér véges-végig a minimális summánál marad. így azután előáll a működési hely szerint 160 és 400 korona közt változó differencia a nem állami tanitók rovására. A kezdő fizetés ezenkívül mindkét a kinos kérdésekre feleletet. Ezek olyan kérdések, drágám, amelyekre nincs felelet, sehol. De maga impressiómat kéri tőlemi Azt kérdezte, mit éreztem, mikor akadémia, székfoglalómat elmondtam ? Csupa vanalitás Nem érdemes beszélni róla. A Mari esküvője érdekesebb gondolatokat váltott ki belőlem. Arra is gondoltam, hogy ezek a kinos kérdések nem is fognak nyugtot hagyni, mig az elmém elé újabb probléma nem vetődik, amelyért harcolhat, viaskodhat, küzdhet. Addig mindig fog gyötörni, hogy miért nem akadt férfi, kinek én volnék a nő, a legfontosabb, a legdrágább ? Határozottan munkához kell látnom, mert ez a sok ostobaság megőrjíti idegeimet. Eddig nem volt velük bajom, rendben tartottam magama'. De már 40 éves múltam, vigyázni kell... Kár, hogy most nincs semmi dolgom, üres a lelkem. Do azért ne vigasztaljon drágám, mert ezt most még nem bírom elviselni. Talán később, 10 év múlva... lehet... akkor talán igen És most búcsút mondok magának, hogy felkeressem Mari fiatalasz- szonyi lakását és mig az ifjú pár a násznéppel mulat, te eszórom piros rózsákkal a szobát. Odaadom nekik azokat a piros meleg, szerelmes rózsákat, melyek engem illettek volna meg és amelyek soha-soha sem jutottak el hozzám. Zsófia.
