Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-30 / 40. szám
Melléklet a „SZINÉRVÁRALJA“ terhe alatt nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. \ evő köteles a vételárat 3 egyenlő részletben és pedig az elsőt az árverés jogerőre emelkedése nap ától számított 15 nap- alatt, a másodikat ugyanazon naptól számított 30 nap alatt, a harmad kát ugyanazon naptól számított 45 nap alat az átverés napjától számított 5 százalékos kariatokkal együtt az 1881 évi dec. 6-án 39425 1MSZ- a. kelt rendeletben előirt módon a szinér- váraljai kir. adóhivatal mint birói letétpénz tárnál lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámitatni. Súnérváralja, 1913 évi augusztus hó 2g Gaál s. k. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Ébertli, tkvezető. 468 szám. 1913 végr. i Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881 évi LX. t.-c. 102 § a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti kereskedelmi és váltó kir, törvényszéknek 1912 évi 161817 V. számú végzése következtében Dr. Forbáth Tivadar budapesti ügyvéd által képviselt Magyar bank és kereskedelmi r. t, javára 360 kor s jár. erejéig 1912 évi december bó 9 napján foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 3110 koronára becsült következő ingóságok u. m. gabona, szalma, vetögép nyilvános árverésen cladatnak. Mely árverésnek a szinérváraljai kir« járásbíróság 1912. évi V. 962/3 számú végszeptember 40-ih számához. zése folytán 318 kor. 30 fill, hátralék tőkekövetelés, ennek 1913 évi február hó 1 napjától járó 6 százalék kamatai és eddig öszszesen 59 korona 44 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Ara- nyosmegyesen adósnál leendő megtartására 1913 évi október hó 11 napjának d- u. 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érin.ett ingóságok az 1881 LX. t.-c 107 és 108§«ai értelmében készpén fizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés a' 1881 évi LX. t.-c, 120 § értelmében ezek javára is elrendeltetik. Szinérváralja. 1913, évi szeptember 2. Tatay Bertalan kir. bir. végrehajtó. 448 szám 19 J 3 végrb. f Árverési hirdetmény. Alulíró,t bírósági végrehajtó az 1881 évi LX t.-c. 102 § a élteimében ezenne közhírré teszi, hogy a szatmárnómetii kir törvényszéknek J913 évi V, 31186 számú vég zése következében Koroknay Káioly szinérváraljai ügyvéd által képviselt Szatmár- vármegyei takarékpénztár r. t. javára 425 K. s jár erejéig 1913 évi augusztus ho 27 napján foganatosított kielégitési végrehajtás uijan lefoglalt és 93ő koronára becsült következő ingóságok u. m egy kézi cséplőgépnek és egy szóró malomnak eszményi felerésze, továbbá épületfák, bordók, borsajtó, hombár, búza, széna, zab, vászonkendők, és lóhere széna a határban n) ilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a sunérváraljai kir. járásbíróság 1913 évi V. 837 számú végzése folytán 425 korona tőkekövetelés, ennek 1913 évi julius hó 15 napjától járó 6 százalék kamatai, egyharmad százalék váltédij és eddig összesen 126 kor. 45 fillérben biróilag már megái apltott költségek erejéig Kissebespatakon adós házánál leendő megtartására 1913 évi október hó 8 napjának d. e. 9 órája határidőül kitüzetik és ahho'. a venni szándékozók ezenne oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az ét intett ingóságok az 1881 évi LX. t.-c 107 és 108 § al értelmében kés'.pénz fizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingósá* gokat mások is le- és felülfoglaltattak és azokra kielégitési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 évi LX. t.-c. !20 § értelmében ezek javára is elrendelte ik Szinérváraljan, 1913 évi szeptember 16. Tatay Bertalan kir. bir. végrehajtó, 1370 szám 1913 végr. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 18ál évi LX. t.-cz. 102 ^értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szíréi vára jui kir. járásbíróságnak 1912 évi Sp II 32/3 számú végztse következtében Dr. Székely Dezső szinérváraljai ügyvéd által képviselt Neuman Testvérek c\g javára Í7 korona 08 f. s jár. erejéig 1913 évi január hó 3 napján foganatosított kielégitési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 620 koronára becsült követkt ző ingóságok u m. bútor, kocsi es szán nyilvános árverésen eladatnak.