Szinérváralja, 1913 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-30 / 40. szám

Szín érváralja, 1913 Tizedik évfolyam Szeptember 30. — 40. szára B g TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szim ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 4 ) fillér. MEGJELENIK MI N D E N K E D DEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesz­tőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetésehet mérsékelt árahon hözlünh. A vármegyei közigazgatás reformja. A kereset minden ágazatában erős fejlődés indult az utóbbi években. Amerre tekintünk a technika terén, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben- és az ipari foglalkozások között, min­denütt erős törtetést tapaszlalunk olyan irány felé, amely a közre és a kereseti közületek vezetői és a vele foklalkozók számára előnyös. Minden téren újításokat látunk, látjuk, hogy az üzleti és üzemi körzetek mint tá­gulnak, mint alakulnak, mint javulnak. Az állam is, különösen azokon a pontokon, ahol gazdasági érdekei forognak kockán, lépést tart a ma­gánüzemmel és intézményeiben min­denütt odatörekszik, hogy hatalmas apparátusával versenyezzen a magá­nosok ügyességével, ötletességével és vállalkozó kedvével. Monopóliumai, kincstári birtokai, bányái és közleke­dési szervezkedése megannyi hatal­mas vállalkozás, mely fejlődik, tágul, reformálódik és nem engedi magát háttérbe szorítani a külföld hasonló üzemei állal. Másként áll az ügy a közigaz­gatás terén. A technika és mindaz, amiben az emberi agyvelő és kéz hasznosat és praktikusat^alkotott, ezen a téren nem jutott érvényre. Nem törődött vele sokat sem az;Állam, sem a közvélemény és azért a közigazga­tás mai állapotában nem különb, mint a-milyen volt egy évszázaddal azelőtt. Pedig szemünk előtt játszódott le a nagyszerű átalakulási processus min­den téren; nyomai ott vannak a leg- elhagyatattobb faluban is, épen csak a közigazgatásban maradt még meg a régi jó táblabirói idők szelleme, las­súsága, komázása és az uj korba való beillesztéstől való félelme. Csakhogy az idők folyását meg­állítani a legnehezebb dolgok egyike. Az egyetlen érv a régi állapotok mellett, hogy nem engedhetjük meg- Csorbitani az autonómiánkat, nem en­gedhetjük, hogy ügyeinkben kinevezett áilami tisztviselők döntsenek, nem tűrhetjük, hogy mindenre felsőbb hely­ről jöjjön á szankció. Nohát ez egy nagyon gyönge fegyver a közigazga­tási ortoxia mellett. Mert az egyál­talában nem baj, hogy ki dönt ügyes­bajos dolgainkban: kinevezett vagy választott tisztviselő-e. Ez csak a tisztviselő szempontjából fontos és rá nézve az előbbi állapot, a kinevezett- ség mindenesetre előnyösebb, mert biztosítja az exisztenciáját, nem teszi ki a törvényhatósági bizotLágitag urak kénye-kedvének, nem kell vá­lasztások előtt megalázkodva kilin­cselnie a szavazatokért. De a közvé­lemény szempontjából is fontos, hogy szilárd exintenciák irányítsák a köz- igazgatást. Akiknek nincsenek protek- torjaik és akik nem reszketnek állásuk miatt. Aki nem protektor és aki nem / bizottságitag is, nyerje el az igazát. És mindenekelőtt fontos, hogy gyors lebonyolítás legyen a közigazgatásban amit mostanában keservesen nélkü­lözünk. ft „SZlWÉHUftRfiliDfi“ CftRCftDft. Nász előtt. Irta: Sas László. Iva egy vaskos banánfa alatt heveré- szett és leomló fekete haját befonta. Eddig bontva viselte, de most, hogy nászra készült, gondosan kisimitgatta, egymásba, törte meg- láncolgatta és bokor-tövissel feltüzdelte. Hosszú, sűrű, bársonyos, m;ikrancos haja volt; mostanáig tündéri palást, de ezután királynői korona. így készült Iva a nászra, amit ülni fog a délceg Kerehhel, a Tipperah- törzs legbátrabb vitézével, akinek szürkés­barna bőrét még nem érintették asszonyi ajkak és aki csak most készüli vinni Ivát a sátrába, mert meghozta a haragos Braifma- istennek az első nagy áldozatot, amikor kemény, nagy csatában levágta az Oraonok góliáti főnökének, Csingunakdurva, bozontos fejét. Ekkortól kezdve belépett az erősek, Brahma kedvencei közé és vehetett feleséget, magának, a legszebb lányt, akit Tipperah- anya szült. Választotta tehát a fehérbőrű, feketeszemü Ivát, akire türelmetlenül alkudott komor atyjának, a vagdalt-arcú Meroh-fő­nöknek bivalybőr sátrában. Meroh sokat kért Iváért : tüzes nyilat fújó kígyó bőrét, rejtett helyek gyógyító füveit, tenger mélye ritka gyöngyeit, de nem volt az, amit Kereh nem fizetett volna, ha az é'etével fizetne is érte. És most mindent odahajitott a vagdalt arcú vezér lábához és most Ivát akarta, hogy ház ívigye a zergebőr-sátrába, az illatos nász hajlékába. Iva pedig künn, a nagy nász-palotában, a sürülevelü banán alatt várta szerel­mesét, álmai lovagját, a szép Kerehet. Vár­ta és most még hosszabbnak tűnt fel neki a várás, mint akkortól kezdve, amikor elő­ször jött tudatára annak, hogy az illatokban és színekben van valami bűvös erő, ami megkergeti a vérét és ami valami olyan után hajszolja, amit nem is ismer, amit nem tud elképzelni, csak sejti létezését, várja eljö tét. Sok álmatlan, forró éjszakán érezte tüzes lángnyelvét annak a titkos erőnek, amint végignyalta bőrét, delejes futást lehelt a vérébe, hogy futnia kellett ki a hűvös éjszakába. Voit úgy, hogy hirtelen, váratlanul meglepte valami különös, valami ismeretlen vágyakozás és nem tudta, hogy támadt és hogy mit akar tőle. De későbben ezt is meg­tudta. Ösztöne lassan rávezette és most már csak várt, várta álmai lovagját. Végre az is eljött, a legszebb vitéz Kereh, hogy sátrába vigye. Es most, hogy ott a banán alatt, minden percben várva az ő urát, mégis hosszabb volt, mint amit idáig várt. Mert az eddig leikébe kuszón belerajzolódott képek egyszerre kezdtek kié esedni és a langyos tavaszi éjjelek minden vágyódásai előtörtek belőle. Féktelen ujjongások támad­tak szivében, ami a vékony kékes erecské- ken át befutotta egész testét. Fázott, pedig érezte, hogy kiüt rajta a forróság, hogy nagy melegség árad ki testéből, ami egybe­olvad a tüzelő nap hevével, a virágok és nombok leheletével. Lehunyta a szemét, hogy ne lásson semmit, mi még jobban felingerelné benne az érzéseket, melyek már úgy is tulfeszül­tek és az ébredő élete a feltámadás hozsán­náját zengte. Bejeszoritotta fejét a fűbe, fehér foga­ival harapta a leveleket, saruival feltörte a zöld szőnyeget, körmeivel belevájt a fekete földbe. Ingerelte a nagy csendesség is, feljaj- dutl, de csak azért, hogy megtörje a néma­ságot, hogy zajjal csillapítsa le háborgó vérét Az érzések pedig mindig jobban előtolakod­tak, feltódultak, fel egészen az agyára és kisebezték gondolkozását Keskeny márvány homloka összeráncosodott, kezecskéi ökölbe szorullak, amivel ütötte a combját, hogy kékes daganások támadtak rajta, A forró napsütés már egészen átütött vékony vászonleplén, és a langyos melegség lassan végigcsuszott testén, még jobban megkergette a vérét, hogy most már tajté­kos nyála futott vékonyan alá az ajkán. És akkor lépett melléje Gámon, aki bár levágott Oraon-fejekkel rakta körül sátrát, még s« vihetett nászra asszonyt, mert rut volt, mint maga a gonosz ördög. Pedig Gámon vágyta az asszonyt, nagy bika­erejével vágyta. És most, hogy jött, a szeme- feketéje körül a szürkés-fehérségben vékony vörös erecskék úszkáltak, aminél csak arca volt vörösebb, ahol kiütött a vágyódás tűz- rózsája. Egész testében valami lázas reszke­tőst érzett, mert tudta, hogy most valami olyasféle fog bekövetkezni, ami egész egészen uj misztériumokkal teli, szebb világot fog előtte feltárni. Egy kis borzongás- is érzett, mint amikor valami n*gy homá, lyos szobába lépünk be, ahol nem tudjuk mi rejtőzik, mi lappang, mert először nem

Next

/
Thumbnails
Contents