Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-28 / 22. szám
TÁRSADALMI, GAZDASÁGI |S SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes sz'mára 12 fillér. Nyilttér soronkint 4) fillér. MEGJELENIK MI N O E N K ED DEN. Ä Felelős sífy rkesztő : F A B 1 A N í S T \7 A N. . A vala lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény int az előfizet si dijak a „Szinérváralja“ szerkesztő ségéhez Szinérváraljára küldendők. : Hirdetésehet mérséhelt árahon hözlünh. = A jegyzők. Az ország községit és körjegyzői kongresszusra jönnek össze a fővárosban, hogy érdemlegesen megbeszéljék ügyeiket. Nem csak személyes érdek hozza egybe őket, amely körülmény felette dicséretre méltó, hanem a községi közigazgatás helyes mederbe való terelésének módját, tehát a nép helyzetének javítását is célozzák, A közigazgatási ügyvitel keretében nehezebb, felelősségteljesebb és sokoldalúbb hivatást a községi és körjegyzőknél senki ember fia nem tölt be. A községi élet minden ügye-baja az ö vállukra su- lyosodik, a közigazgatás megannyi szö- vényes és tekervényes szála az ő kezükbe fut össze, a tömérdek felmerülő, változatos, fontos és kevésbé fontos ügy elintézése reájuk tartozik; adó kirovók, adó beszedők, végrehajtók, utimunkára kergetök, anyakönyvvezetök egy személyben. A nép hozzájuk fordul minden panaszos dolgában, tőle kér, vár tanácsot, remél segítséget;; de tőlük többé kevésbé retteg, mert a jegyzők felsőbb zaklatásokra kénytelenek a legkellemetlenebb dolgokba ártani magukat. A jegyzőnek valóságos ezer mesternek kell lennie. Úgyszólván napot-éjjelt tölt görnyedő vérejtékes munkában. Mindenre telik idejéből. Restanciája kevés akad, lelkiismeretesei:, köteles szerűen elvégzi munkáját. Valóban hazafiasabb, ügybuzgóbb és kötelesség teljesitöbb testületé nincs az országnak a jegyzői karnál. Hihetetlen munkabírással, nemlankadó energiával és szívós kitartással intézi rengeteg ügyeit Kedvét nem szegi a sokféle ügy, a néppel tud bánni, eligazgatja bajaikat, a polgárság lelkületét természetét és észjárását ismeri, úgyszólván össze van forrva a néppel, amely között él, a melynek ügyeit intézi, vezeti és ellátja. A polgárságnak is csodálatos bizalma van a nótáriusához, tudja, hogy amit ez mond, az helyes, amit ez javasol, az célszerű, amit magara vállal, azt teljesíti is. Mikor ezt mondjuk, természetesen egy valódi jegyzőről beszélünk. Igaz ugyan hogy a községi és körjegyzők nyakába varrott kellemetlen ügyek intézése miatt a polgárság előtt — ami természetes is — némileg veszítettek nimbuszokból, de a falu pennája érthetőer tudja megmagyarázni az egyszerű népnek, hogy ő felsőbb utasításra, kötelességszerüen cselekszik ilyképen. Az államérdek végrehajtása pedig nágyon fontos és lényeges dolog Ez ellen tenni nem lehet, de nem is szabad. Midőn még a Széli-kormány felszínre vetette a közigazgatás egyszerűsítésének szép tervét, a jegyzők föllérzettek: „No végre-valahára megvirradt nekünk is. A ránk nehezendő, minket lenyűgöző terhek közül egy és más elkerül más hová, szabadabban mozoghatunk majd s következéskép: valójában élhetünk igazi hivatásunknak“ Derék jegyzőink megcsalatkoztak. A közigazgatás egyszerűsítésének terve papiroson szépen festett, de gyakorlatilag megvalósithatatlannak bizonyult. Keresztülvitele még nagyobb zűrzavart, bonyodalmat és kavarodást idézett volna elő. Maradt tehát minden md regiben és az ó- lomsulyokat tovább cipelték a jegyzők De hát örökké nem akarnak vagy legalább is nem szeretnének emberfeletti munkát végezni, noha zúgolódás, panaszkodás nélkül ellátták és ellátják mindenkor összes teendőiket. Meg vannak győfl „SZlMÉBUfiBflMfl" CfiBCfiJfl. Két diák. Sitiikéi sárga, mély homály töltötte meg a meleg, de merev diákszobát. Sol<s/inü táblás könyvek, kopkásfedelü füzetek, apró paptrs/.ele- tek fedték be nagy; részét e szobának, A szkpá közepén kimért, egyszerű, lelketlen asztal állott. Most nem volt lelke semminek. Máskor minden könyv, minden papírlap élte az ő életét, azt az életet, amelyet ez az egész összetartó, homá yos diák szoba élt. Most minden papírlap külön feküdt, a könyveket élesen választották eí* a máskor erős, szoros harmoni ába o vadó színek. Élettelen volt a . szoba és durva, fojtogató, vad a levegő e. Néha egy —egy félig elmqrogo t szó tette még izgatoftábbá a szobát. Élettelenül feszült, izgatott vöt minden ‘ Az asztal mellett kétdiák ült. Az egyik egyszerre hirtelen felkötötte eddig, mélyen le- szegett fejét. Szempiíláit lecsukta, úgy szűrődött be hozzá a gyenge lámpa ha vány fényé Azu tan kinyitotta &' szeméi s látta a barátja lehajtott fejét, gépiesen mozgó ajkat. Az az ember tudja magát1 idehozni, ösz- szeforrasztani eggyé, azzá, aki tanul, aki nem csinál mast, mint szedi ki egymásután a szavakat. Mikor látta, hogy nem ve zi észre, hangosan szólt hozzá; — Nem tudok dolgozni. A másik felnézett rá, elcsodálkozott, azután tovább tanult. — Nem tudok tanulni — mondta mégegyszer. t A másik becsapta a füzetet és ránézett. — Te? Te, nem, tudsz tanulni? — kérdezte. Az egyik: Én. A másik: Miért nem tudsz tanulni? Mi történt veled ? Hiszen sohasem zavart még meg semmi. Beteg vagy? Az egyik : Nem. A másik: Meleg van talán a = szobában ? Az egyik: Nem, Semmi bajom. Mindaketten hallga tak. Az egyik lassan dühösen mondja ; Megcsókolt egy leány. A másik : (elmosolyodik); Ezért nem tudtál- tanulni. Örülj neki. Örülj. Éltél legalább. Lány, csókot kaptál ebbén a diaknyomoruságban Fehér egyet en leánycsókot. Örülj neki s légy nyugodt. Az már a tied. Az a csók a tied. Még szebb lesz, ha többet kapsz. Tanuljunk tovább. Kinyfotta a füzetet. De lehajtja a fejét és ajkai mozogni kezdenek. Taisa nem néz bele a könyvbe, mély lélegzetet vesz, többször k nyitja a száját, mintha beszélni akarna, végre megszólal. — Ha nem kapok több csókot .. . Talán kérdez, talán csak éppen mondja. A. másik felnéz rá, ránt egyet a vállán. — Annál szebb lesz. Megint lehajtja a lejét Egyszerre csak könnyek csillognak a szemében. Lassan beteszi a füzetet, feláll, ráteszi a könyvespolcra, megáll a polez előtt, azután csendesen visszafordul és remegő ajkakkal mondja; Én sem tudok tanulni. Én sem tudok tanulni. Leül újra az asztal mellé, rákönyököl és úgy nézi a barna egyhangúságot. — Én se n tudok tanulni — mormogja A homályos diákszobában két ember emlékezik, tázik, sir, szeret: két ember egymás mellett. N így pi lanatokat szenvednek végig es a s ob.i élettelen, részvéttelen. Egyedül van nak a szobában semmi, sincs. velük. Az egyik szeretne már megszólalni. Valamennyire boldognak tudja magát, fáj neki a másik kínlódása, szeretne kérdezősködni. De a másik előre megszólal; Eszembe jutott az én egyetlen csókom. Nem tudok tanulni. Egyenlőre meg voltak elégedve mind a ketten. De ezután a másik újra megszólalt : Eszembe jutott az én egyetlen- csókom. Sokakat elcsokpkain már azóta, sok-sok csók követte az első csókjaimat, de az a-legelső csókom volt. Igazi csók volt. Én is igazán csókoltam és a lány is igazán csókolt. Es én vártam a többi csokot,. de ő nem adott. Nekem nem ad több csókot. Mást nem fog senkit egyszer megcsókolni. Sok csókot fog rádobni mindenkire, akit csókolni fog, mindenkinek egyszerre. Nekem még egyet Ígért. Akkor kellett volna kapnom, mikor elbúcsúztunk. Ne.n kértem, nem kaptam, nem adta. Egyetlen maradt az első csókom. Egyetlen nála n, egyetlen nála, egyetlen az egész világon. Egyetlen csókot nem mindenki ad, nem mindenki kap. Elhallgatott és újra érezte azt a csókot.
