Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-16 / 16. szám

Szinérváralja, 1912. Április 16. — 16 szám Kilencedik évfolyam SZINERVARALJA TÁRSADALMI, ÜAZDASAÜ1 ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. !] Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. |j Felelős szerkesztő : Nyilttér soronkint 4 > fillér. FÁBIÁN ISTVÁN. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. A lapra vonatkozó mindennemű köziem ny és küldemény valamint az előfizet si dijak a „Szinérwáralja" szerkesztő ségéhez Szinérváraijára küldendők. = Hirdetéseket mérséhelt árakon köztünk. = A budapesti bankbukások. Magyarország fővárosában egymás­után két bank bukás, verte fel a gazda­sági élet csendjét. A két bankbukás nagy port vert fel és úgy látszott, mintha egy csomó kisebb exisztenciát rántott volna magával. Ez a veszély azonban elmúlt, de e két egymásután bekövetkezett bank­bukás kétségkívül nagyon alkalmas arra, hogy a budapesti pénzpiacot igen kedve­zőtlen sziliben tüntesse fel. Bármennyire is ellentétben állanak az említett bankbukások általános gaz­dasági helyzetünkkel, a már szinte vég­letekig menő bankalapítások és a sokszor igazán csak papíron keresztülvitt tőke­emelések egész sorozata után tényleg van okunk tartani attól, hogy a pénzpi­ac kedvezőtlen alakulása s ezzel kapcso­latban a hitelek megszorításával olyan időket fogunk átélni, amelyek még egy néhány intézetet fognak elsöpörni. Pedig általános gazdasági helyzetünk távolról sem olyan, hogy a kedvező gaz­dasági konjunktúrák közepette a bankbu­kások ennek ellenkezőjét hirdessék. Az utolsó esztendők jó termései, az építőipar fellendülése s ezzel együttjáró élénk gaz­dasági tevékenység kedvezően befolyásol­ták a pénzintézetek, az ipari és közleke­dési vállalatok üzletme ,étét s ha a most lefolyt közgyűlések jelentéseit veszszük figyelembe, mindenütt a legjobb üzlet­eredményekkel találkozunk. És ha mind­ezek dacára mégis gyors egymásutánban csapnak össze a hullámok a pénzintéze­tek felett, akkor ennek okait nem az általános gazdasági helyzetben, hanem egészen más okokban kell keresnünk. Á bankalapitási tevékenység már régóta beteges jelensége gazdasági éle­tünknek. Hiszen az utolsó évtizedben Budapesten és a vidéken annyi pénzinté­zetet alapítottak, mint amennyit a nyugati államokban történt összes bankalapítások­ból sem lehet kimutatni. Már egymaga ez a tény is ellentétben áll a gazdasági élet törvényeivel, amely az erőt nem a szétforgácsolásban, hanem a tömörülés­ben látja. Az ilyen alapítások természe­tesen akkor látnak napvilágot, amikor az egyéni érdekek hiúsága keres érvényesü­lést s fejlődésnek indulnak, ha véletlenül kedveznek a pénzügyi viszonyok műkö­désűk folytatására s elbuknak, mihelyt a legelső változás áll be a pénzpiacon. Bu­kásuk pedig annál nagyobb hullámokat ver, minél szélesebb körben folytatták tevékenységüket, megfelelő alap hiányá­ban. Az adott körülmények között, mi­dőn még csak a felsőbb vezető körökben volt ismeretes néhány intézet vergődése, nagyon üdvös intelem hangzott el az Osztrák-magyar bank vezetősége részé­ről, midőn a tervbe vett hitel megszorítá­sokkal szükebbre akarte szabni azt a túl­zásba ment bankalapitási és terjeszkedé­si akciót Magyarországon. Hogy az a két egymásután bekövet­kezett bankbukás nem fogja a legkedve­zőbb hatást kelteni külföldön, honnan ép­pen csak az utóbbi időben mutatkozott érdeklődés gazdasági viszonyaink iránt, az teljesen kétségkívül áll. Az ilyen bu­kások éppen alkalmasak arra, hogy a külföld; bizalmatlanságát még a legszilár­dabb alapon álló intézeteinkkel is érez­tessék. A mostani események újból csak előtérbe tolják a magyar részvénytársa­sági törvények reformjának sürgősségét, A mi törvényhozásunknak sem szabad elmaradui az újabb, szükségessé vált re­formok megvalósításától. És mindenesetre aktuálissá tették az események azt, hogy a vidéknek is, egész Magyarországnak a saját érdekében fi­gyelnie, vigyázni kell jó hírnevére és Koczkázatos váltakozásokba, túlzott ala­pítási hadjáratokba bocsátkoznia semmi­esetre sem szabad. A „SZINÉRUÁRAWA“ CÁRCBDA. in a liprril és a szopj' illeni A „Szinérváralja“ eredeti tárcája. Irta: Kosztolányi Dezső, I. Egy sovány, sárga gyermekkar fetkönyö- költ a mosóte'*nő iszamos kávájára. Két tágra- nyitott szem meredt a mosónőre és egy bánatos hang ismételgette: :— Anyám, én tengerész leszek.. . A mosónő nem figyelt a hangra, csak intett a fejével, hogy jól van. A gyermek feje pedig lekonyult és a két tágranyiiott szem még lázasabban ragyogott Víziókat látóit a mosó konyha homályos mélyében. A forrázott ruhák gőzei a nehéz vasalószag, az álmosan gördülő csöppek sistergése egészen megrészegítették Péterkét. Ledőlt egy lócára és félig lehunyta a szemét. Künn az égen éppen ekkor bujt ki a fellegekből a hold. Az ablak, amely a esirkeudvarra nézett, verejtékezett a hőségtől. A hold is éppen csak hogy berémlett a zöld füstölgő ködből. Egyéb­ként az udvar álmos és egyhangú volt. Tyú­kok kapirgáltak, feküdni készükVcsibék csipegtek. egy ember árnya tűnt fel, egy eltévedt vonat hosszú hosszú füttye sirt fel az égbe. Péterke fejében láz cikkázott s a szive hangosan vert: — A tenger... a tenger, . . A szoba pedig egyszerre kitágult. Még érezte az olcsó mosószappan émelyítő szagát, de a szájaszöglete már mosolygott. A habok locsogása de'ejes fél-álomba ringatta. Valahon­nan egy kis szellő jött és meglebegtette izzadt fürtje t Már ott táncolt a szilajon tajtékzó óce­ánon. Vékony lapát lengett a kezében. Verte a dühös habokat A kötélén száradó sárga szoknya a szelektől hatalmasan kipuífadt és Péterke mosolyogva rohant tovább a sárga vi­torla szárnyán aranyországok, bíbor partok, buján zöldelő erdők felé. — A tenger.. . pötyögött féláiomban .. . a tenger ., . 11. Később Péterke hosszú, magas és karcsú íiu lett. Kissé sápadt is; élőké ően, büszkén és dacosan sápadt, mint azok, akik a koplalásba fakulnak belé. Ez a magas és halvány hu még mindig a tengerről álmodozott. Imádta az örökifjú, eresarcu vizet. Most azonban senkinek se beszélt terveiről, mert látta hogy az emberek közönyösen haladnak el mellette és nem törőd­nek vele. A Dunapartra lopódzott ki esténként, oda, ahol a kőpart megszűnik és a porba lehe- veredve bá nulta a vizet. Ha hazament, újra elkezdődött a játék. Húsz éves volt és még sem unatkozott rá. A párnák csücskei az ajtóra ijesztően magas ár­nyékot vetettek. Az egyik árbóevastagságuvá dagadt, a másik enyhén lengett, mint a kötél némelyik szeszélyesen fodrozódott, ringott és tajtékzót akárcsak az eleven viz. Péter ilyenkor bebújt a párnák közé, Fülére húzta a paplant és úgy képzelte: az egész ház egy óriási hajó, amely a bizonytalan vizek hátán hánykolódik. A szel künn sivalkodott. Mikor felnyitotta a szemét, sötétben reb­bent el mellette a kispárna árnyéka. Péter fel­ült ágyában : —■ Egy sirály . . Azután gyertyát gyújtott és előkereste könyvét. A könyv, amit olvasott: Robinson Crusoei volt. III. Anyja lassanként megöregedett. Finom, fehér bőre kicserepesedett. Szemei vörösek lettek a gőztől s állandóan könnyeztek, — Mit télenkedel ? — kiabált Péterre ak szomorúan ült az aztalnái. — Eredj dolgozni! Péter előkereste ács szerszámait és beállt a műhelybe. Egy hét múlva már újra otthon feküdt. Nem bírom .. . nem bírom ki. . . Az anyja csapkodta a kezeit: — Mi lesz belőled ? Szerencséden, mi lesz belőled ?

Next

/
Thumbnails
Contents