Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-02 / 14. szám
Szinérváralja, 1912. Április 2. — 14 szám Kilencedik évfolyam SZINERYARALJA TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes sz\m ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK Ml NDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : fAbiAn is tv An. S HÉ is i üteiife. A kereskedő gyakran esik abba a hibába, hogy saját hivatásának és saját osztályának közgazdasági jelentőségét ke- kevesebbre becsüli, mint amennyit az megérdemel ; amíg elismerését sohasem tagadja meg más nagy foglalkozási ágak kulturmunkája előtt, addig azzal nem törődik, hogy azon eredmények létrehozásában milyen része van magának a kereskedőnek. Bár egyénileg mindenkit kielégíthet az a felemelő tudat, hogy kötelességét teljesítette, azokkal a támadásokkal és mellőzésekkel szemben, amelyekkel még ma is lépten nyomon találkozunk és amelyek sok esetben megnehezítik a kereskedőnek eredményes működését, a kereskedőnek joga és kötelessége, hogy felszólaljon és rámutasson arra, hogy nagy közgazdasági feladatok elérésénél a kereskedő közreműködése épp oly kevéssé mellőzhető mint más produktiv osztályoké, azt nem szabad megnehezíteni, hanem minden állami és kormányhatósági intézkedéssel elő kell mozdítani. Így vagyunk ma azon összefüggő kérdések nagy tömegével, amelyeknek megoldását Serényi Béla gróf földmive- ésügyi miniszter, a mai Magyaiország egfontosabb feladatául tűzte ki. A magyar mezőgazdaság fejlődése nem tartott 1 lépést a szükséglet emelkedésével. A miniszter programmja két szóban volt kifejezve az, hogy: Többet termeljünkI Az a programm, amelynek helyességéről és nagy fontosságáról mindnyájan megvagyunk győződve, komoly kötelességeket ró minden társadalmi osztályra. A mi korunkban a nemzetek versenyében is az a győztes, amelyik legtöbb jószágot tud termelni és a társadalmi osztályok közül az érvényesül legjobben, amelyik a termelő munkának legnagyobb részét vállalja megára. Magyarországot földrajzi fekvése kiimája, földjének termékenysége, bányáinak relativ szegénysége és a nyugatra fekvő országok előrehaladott ipara még hosszú időn át fogiák arra kényszeríteni, hogy mezőgazdasági termelésének fokozásával szérezzen piacot ipara és kereskedelme számára is. Viszont a számban és kultúrában gyarapodó nép fino mabb élelmi szükségletei az utóbbi években óriási mértékben ' növekedtek, kezdődő iparunknak több olyan nyersanyagra van szüksége, amit csak a mezőgazdaság nyújthat neki. Minálur.k a mezőgazdaság fejlődése szabja meg az ipar és kereskedelem emelkedésének határát. Erőteljes ipar és kereskedelem Magyarországon csak szilárd mezőgazdasági fundamentumra helyezhető. Egy szigetország, mint Anglia, amelynek hajói az egész világ A lapra vonatkozó mindennemű köziem ny és küldemény valamint az előfizet si dijak a ,,Szinérváralja“ szerkesztő ségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = élelmiszereit és nyersanyagait viszik a brit kikötőkbe és műhelyekbe, iparát úgyszólván korláilanul fokozhatja anélkül, hogy a mezőgazdasági termelés ennek útját állná. Nekünk azonban csak egy kikötőnk van, az is távol a világtengertől, földünk belsejének kincsei nem vetekedhetnek angol, német, az amerikai bányák gazdaságával, népünk csak most kezdi lassú léptekkel követni a nagyiparos nemzeteket, ezért nekünk a mező- gazdasági felépítményre kell tekintettel lennünk, akkor is, ha a felülépitményt akarjuk erősíteni. A mezőgazdasági termelés fokozása azonba i nem érhető el a kereskedők igen nagymérvű közreműködése nélkül. Van nálunk sok kitűnő gyakorlati gazda és sok kiváló tudományos szakember, akik más-más téren kísérleteznek, hogy lehetne-e jobb talajmüveléssel, a szárazság ellen való célszerű védekezéssel, az altalajnak a megporhanyitásával, az istálló trágyának jobb kihasználásával, műtrágyák alkalmazásával és egyébb eszközökkel a növényi és állati terméseinket fokozni. A mezőgazdasági tudománynak sok olyan megállapított igazsága van, amelyek már egyáltalában nem is képezhetik vila tárgyát. Emellett mégis azt látjuk, hogy a gazdáknak zöme, kis-, közép, és fi „SZlNÉRUÁRAIiDA“ CÁRCA3A. Illúzió. Megyek a te országodba, fényes tarka illúzió. Csalogat a mámor, a fény a sok édes gyönyörűség, mert szebb, dicsőbb vagy a valóságnál, mely szürkén huzódi'« meg a közönséges emberi körben. Benned, általad szebb a szerelem is, drágább a boldogság is, könnyebb a szomorúság is, áldozatot meg, úgy látszik, nem kívánsz — miért ne vágynám hát a te országodba. Ott van a költészet, az istenek nyelve; a költészet, mely közös nyelve az örök szép természet minden bájának, ott van az erdőn, a mezőn, a földön, égen, a végtelenben, a nappal fényességében és az éjszaka rejtelmességé- ben ; beférkőzik a nemesen érzó emberek szivébe is és érezteti a te áldott erődet, kellemedet, hatalmadat, illúzió. Ott van az ábránd, mely szárnyaidon hozza el mind, amire vágytunk és amit nélkülöztünk. Visszahozza a százszor elsiratott múltat az elveszett nyugalmat és felidézi bubánatos, történetét az első szerelemnek. Ott van a melancholia, a te levegőd, kedves illúzió. Aki ez a levegőt leikébe szívja, a boldogtalanságban keresi boldogulását. Aki so káig, unos —unatlan él ebben a légkörben, beteg lesz és várja az érzéketlen nyugalmat, a halált. A melachólia testvére a betegségnek, a betegség szomszédja a halálnak. Az ifjú szerelmes a te levegődet s/.ivja, csábitó illúzió, azért vágyakozik gyakran a halálra. Akármit gondoljanak rólam az emberek, bizony szeretem a te országodat, illúzió, és gyakran felkereslek s élvezem minden gyönyörödet, mintha attól akarnék elpusztulni. Megyek- megyek a te országodba, fényes, tarka illúzió Mentein és közbeszövődött egy történet. * Úgy tettünk, ahogyan titkos találkáinkban megbeszéltük. Egy szép májusi alkonyon csol- nak ringott a hullámon, a folyamnak a szigettel szemben levő padjára kikötve. A szigeten magasra nyúló fák sürü lombjai csaknem egy árnyékká folytak már össze ás nyugaton egy-két felhőfoszlányon látszott még egy kis pirosság Az is eltűnt és a folyam zúgása is mintha erélyesebb lett volna, mikor mind- aketten a parthoz értünk, hol a kikötött csolnak ide-oda himbálózott, A nő halvány volt, nekem csak a szivem vert hevesebben és az evezőt sem tudtam átfogni, mikor egymás mellé ültünk a csolnakban. Megindultunk a sziget sötét árnya felé. Olyan sötét volt az az árnyék, hogy annál sötétebbet csak a szemünkből lehetett volna kiolvasni. Nem is igen néztünk egymásra, csak a vízben táncoló csillagokat bámultuk; egy megfordított részét annak a világnak, honnan menekülnünk kellett, mert társadalmi rend ellen szerettük egymást. A míg lassan a sziget felé eveztünk, a nő az ölembe dőlt és mélyen fel-felzokogott, mig halkan, teljes odaadással, szinte lázasan suttogta : — Tied vagyok most már örökre! — Csókolj meg és menjünk. Két ég között csókoltam az ajkát és mentünk a sziget ormára, mert éppen — a csolnak- ból emeltem ki szerelmesemet, mentünk szorosan átölelve egymást. A nő roskadozva bár, de határozott szán" dékkal tartott velem a sziget egy magaslatára* Ott volt egy pad, födve vén fák ágaitól körülvéve sokféle virágos illatos bokorral: oda ültünk szerelmünk utolsó éjjelén. Körülöttünk nyoma sem volt élő lénynek, csak a sziget közepéből hallattszott ki a mulatók zaja. Olyanok lehettek, kik keveset csalódtak az életben, s akaratuk szerint szerethettek. A folyam habjai összecsaptak a sziget élén, mig közbe a fák gályái zúgtak valamit a költészet, az illúzió nyelvén, de mi már arra sem hallgattunkÖsszebújtunk a kis pádon és szívtuk egymás ajkát búcsúképpen, utoljára, teljes szabad | Ságban, s biztos tudatában a ránk következő
