Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-09 / 2. szám
•2 szám. (2) SZINÉRVÁRÁLJA 1912. Január 9 a közönség tetszése mellett mondotta el. Ezután óvónéni az ö kedves modorával jelentette ki a gyermekek előtt, hogy ő úgy érzi, hogy nemsokára itt lesz az angyalka, tehát kezeiket imára téve álljanak föl s mondják el imájukat: Imádkozzunk gyermekek. A szent perc már közeleg, Az angyalka hozzánk jö. Áldott legyen, áldott ő! Az utolsó sor elhangzása után a félhomályban levő teremben görögtüz fénye mellett az olaszfal közepét eltakaró függöny felgördült, s mindenki meglepetésére hófehér ruhában, arany szárnyakkal, aranytól csillogó gyönyörű eleven angyalka állott a függöny mögött. A gyermekek átszellemült arccal tekintettek az angyalkára, de csakhamar mégis kérdezték tőle, hogy mit hozott nekik? Az angyalka elmondta: Arany diót, cukorkákat; Sok, sok, pici gyertyaszálat, Hajas babát, kis báránykát Ha jók lesztek, karácsonyfát. A gyermekek örömtől repeső szívvel fogadták meg; Mind jók leszünk kisangyalkánk, Csak hozd el a karácsonyfát. Ekkor a világosság gyérülni kezdett, a függöny legördült, s az a kedves göndör- hajú kis; angyalka, ki az égieknek is gyönyörűségére válhatot volna, eltűnt. Igazán megható volt a kis jelenet. A közönség, a gyermekek lélekzetüket visszafolytva gyönyörködtek a bájos angyal-jelenésben. Kis Klárika, a páratlan szép gyermek a helybeli állatorvos 5 éves leánya, személyesítette az angyalt, kinél bájosab angyal nem is lehetett. Az angyal eltűnése után a gyermekek kivonultak egy másik terembe, hol elénekelték a „Mennyből az anyai“ cimü karácsonyi éneket. Mig a gyermekek énekeltek, eltávolították az olaszfalakat s a pazarul feldíszített, pénzecskéje is volt. Hanem akárhogyan mesterkedett is Hajdú uram, nem tudta őt a házasság szent berkébe ugratni. Hol egy, hol más kifogása volt a kiszemelt leányzó ellen Bojtorjánnak. j| És mivel ő’nem volt Mihály bpcsi fia, bár az épen úgy szerette öt, mintha az lett volna, nem parancsolhatott rá, hogy muszáj ebben is engedelmeskednie. Sok kísérletezés után végre derült arccal toppan be a tanuló szobába az öreg nr és a gyerekeket kikergetve, igy szói: — Most találtam csak egy faintos leányzót! Fiatal, szép, jó száz hold földje is van, aztán meg a takarékban is fülel jó egy pár ezer korona. — Jaj, kedves bátyám, nem lehet! — Csak nem ütötte meg a kaszakü a dolgodat ? Beteg vagy ? — Fájnak a szemeim. — Ugyan ? ! Aztán mi baja a szemednek ? — Kettőt látok egy helyett mindenből. Aztán, hátha egy helyett két anyóst látnék ?! Az lenne még csak a baj! — Lári-fári. Semmi baj. A kis lány egészen árva. Senkije sincs. Az alispán a gyámja. Mert jó famíliából való ám. * — Hát hiszen utóvégre is, nem bánom, ha megnézzük. De hátha kudarcot vallunk ? — Nem keil félni! — Rögtön fogatok'és megyünk. Elmentek, megnézték. Mi tagadás benne, bizony helyre kis menyecske pöndörödött volna Juliskából. Aztán mintha nagyon is szívesen beszélt volna Bojtorjánnal. Hazatérve kérdi az öreg: — No öcsém, mit szólsz hozzá ? Egyelőre semmit. Hanem ha egy hétig nem gyönyörű harácsonyfa gyertyáit megnyitották. Ekkor csengő szóra ismét átjöttek a gyermekek, s nagy meglepetésükre ott állott az angyalka által igért fényes karácsonyfa. A gyermekek az óvónéni hegedű kísérete mellett elimádkozták a „Tegyük össze két kezünket“ cimü imát, Kölesei Margitka kedves hangon szavalta el „Itt vagy te szép karácsony“ cimü versikét, Dávid Erzsiké ragyogó arccal mondta el: „Jaj de pompás fa, a karácsonyfa“, Ezután együttesen énekelték el az: „Itt ragyog, itt csillog“ cimü éneket, majdCzompa Katalin szavalta el bátran, kedvesen : „Szép vagy szép vagy karácsonyfa“ Benedikt Bella — a csöpség — énekelte: „Itt a szép karácsonyfa“ Áranovics Sanyika csengő hangon elmondott versét a közönség tapssal fogadta. Ezután következett egy kedves kis játék „A jó gyermekek karácsonya“ A mama szerepét Irinyi Margitka elragadóan kedvesen töltötte be; kis fia Láng Ferike, kis leánya Benedikt Kéné bátran, ügyesen játszottak, szívesen lemondottak a sok szép ajándékról a szegény árva javára. Megható volt az árva köszöneté: Áldja meg az Isten Mind a két kezével, Aki szive szerint Jót tesz a szegénynyel. Nem bánja, tudják-e ? Ad az erszényéből; Nem nézi, látják-e? Szel a kenyeréből! * * * • * A ki a didergő árvát betakarja, A szegény özvegyet megsegíti, szánja; Könyekettörölget selyem kendőjével ; Áldja meg az Isten mind a két kezével. Az árva gyermek szerepét Fehér Józsika ügyesen játszotta. Ezután még egy búcsú ének következett, mely után a drága, háborgat vele Mihály bátyám, mához nyolc napra megmondom. — Hát jól van, öcsém. Aztáu csak okosan gondold meg. Olyan csinos vászoncseléd, hogy keresve sem találnál különbet. Nem mondom, hogy Bojtorján nem gondolkozott a dologról. De nem olyan értelemben, amint Mihály bátyámnak tetszett volna. Mert a tanár ur összehasonlította Juliskát, a gazdagot, Erzsikével a szegénynyel, aki Imre urfi szivét betöltötte, mosolygó képével, szőke borzas fürtjeivel, ezüstös kaczajával; abban a szívben ugyan szemmiféle más lakó nehogy évi lakását, de közönessg hónapos szobát sem kaphatott volna. Eközben fel-felkeresíék őt az öregasszonyok, akik hordták a hirt, hogy Juliskn szívleli ám a tanár urat, örömest megy hozzá, szereti... Így telt el a hét. Alig virradt, betoppan azöreg ur: — No, mi a válasz öcsém ? — Ez ni! — és átnyújtott egy szélet papirt, melyről Mihály bácsi olvassa, amint következik: „Fehér gulya kolompja szól a réten, nagygazda lány üzent hozzám a héten : — Szegény legény, ha a szived szeretne, gazdaságom mind a tied lehetne. — Nagygazdalány, ne üzengess hiába ; másnak virít az én szivem virága. Szegény leány csak, de annak a szivével a kerek föld gazdasága nem ér fel “ Mihály bácsi a papirost földhöz vágva nagymérgesen mondá: No öcsém bolond voltál, bolond vagy, az is maradsz! Ezzel becsapta az ajtót és elrohant. * Hanem azért mégis ő volt Bojtorján Imre násznagyja, mikot az Erzsikéjét oltárhoz vezette. * finom cukorkák, s ajándékok kiosztására került a sor. Jutott bőven mindenből, még az iskolás gyermekek is kaptak. Ä vendégeknek szives megjelenésükért, az óvónőnek páratlan ügyességére valló kedves előadásáért a felügyelő-bizottság elnöke mondott köszönetét. A közönséget meglepte az apróságok tudása, bátorsága, kedves, hangsúlyos, közvetlen előadása. A gyönyörű eredményért köszönet és hála a fáradhatatlan s a pici gyermeki lelket annyira ismerő óvónőnek : Irinyi Sándornénak. FARSANG. Változnak az idők és velők változnak az emberek. Hajdan a mulatság időszakát a kalendárium irta elő és ezt az időt elnevezték .farsangnak. Ma már mulathatunk, amikor jól esik, főleg pedig, amikor mulatságra telik is. A hagyományokat azonban mégsem tagadjuk meg teljesen, különösen, ha azok kedvünkre valók. A farsang tél idejére esikl amikor szívesebben húzódunk meg fedé, alá, az esték hosszak, és az unalom kisér- tetét kell elűznünk. Erre legalkalmasabbnak bizonyul a bál, mely ma már nem any- nyira táncmulatság, mint inkább társalgás, enyelgés, udvarlás, házasulási alkalom, — zenekiséret mellett. A fődolog 'itt az ismerkedés-; a fiatal hölgyek meg akarnak ismerkedni a nagy sokaságu szemek szegzett tekinteteivel, a fiatal emberek bókolási trückjeivel és sok egyébbel, ami mind arról jó, hogy hol könnyedén, hol meg az árral küzdve beevezhessenek abba a kikötőbe, hol jutalmul egy fökötő vár reájuk. Az urak meg gyanútlanul lépnek a báli terem sikamlós parkettjére, fölényesen lenézik. Terpsychore istennőt és nem keresnek ott egyebet egy i kis méznél, melyből jóllakni nem, csak kissé torkoskodni akarnak. Nem veszik észre, vagy legalább úgy tesznek, mintha nem vennék észre azt a nagy hálót, melynek egy-egy bogja örökös foglyul ejtheti őket. Hát hiszen régente is megtörtént, hogy báli teremben szerelemre lobbantak az ifjak; de azért a bál még nem volt házasságköz- vetitő intézmény, mint ma. Akkor is voltak — nem ugyan annyira mint ma — bálok, melyeken inkább társalogtak, mint táncoltak, az álarcos bálok. A hölgy hamis arcot kötött igazi szép arczára; igazán hamis ai zz is az az álarcz, mert a hamis arcz tulajdo- nosnöje azért jól tudja, hogy amiért arczát eltakarja, maradt még elég, ami nyilvános tanúságot tesz szépségéről, a nyak, a kéz, a könnyed, kecses mozdulatok, mind megannyi házi tolvajok, s ha mindezeket is el tudja takarni, ügyesen elváltoztatni, maradnak. „a lélek ablakai“, a szemek, delejes csillag- fénynyel, titokbontó varázszsal, amit akarva sem lehet álarcos véka alá rejteni; milyen gyöüyörüség tehát e két világító láng elől- lobogása mellett körülvitorlázni ezt a nagy - világot, szemügyre venni itt egy uj érdekes jelenséget, ott egy rég nem íátott csinos alakot, s itt is, ott is egyaránt élénken felkelteni maga iránt az érdekeltséget és azután eltűnni 'ismét ama tudat mellett, hogy egykét hét múlva újra találkozni fognak egy másik bálon, mert azok az érdekes alakok bizonynyal ott lesznek. Ma már sokkal ritkábbak az álarcos
