Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-24 / 52. szám
52 szám. (3) SZÍNÉRVÁRALJA 1912 december 24 kincsökkel a jövő 1913-ik évben is támogatni szíveskedjenek. ELŐFIZETÉSI ÁR. egész évre 6 K fél „ 3 K negyed „ 1 K 50 f Lapunk mai számához címzett utalványt mellékeltünk az előfizetési pénzek beküldésére. Az előfizelések megújítását tisztelettel kéri a „Szinérváralja“ kiadóhivatala. Lapunk előfizetőinek, mun katársainak és barátainak boldog karácsonyi ünnepeket kivánunk. A király adománya. A király a vámfalui református egyházközönségnek, leégett temploma felépítési költségeihez, magánpénztárából 200 korona segélyt adományozott. Eljegyzés. Mándy Gizikét, mándi Mándy Zoltán, szinérváraljai birtokos és neje született Schweicer Xandrin leányát eljegyezte győrszi- geti Némay Ferenc, méneskari huszár főhadnagy, Némay Ferenc. nyug. huszára zredes fia. Gratu1 álunk, Előléptetés. Bodnár György szatmárvár- magyei kir. tanfelügyelő a VII. fizetési osztály 3-;k fokozatába az 1904 §vi I. t.-c értelmében őt megil’ető személyi pótlékkal jelenlegi állomáshelyén előlépett. Áthelyezés. Grabovszky Béla csendőrhadnagyot, a nagybanyai csendőrség parancsnokát Nagykárolyba helyezték át. A Szamos uj szerkesztője. A Szatmáron megjelenő Szamos czitnü napi'apot legújabban felelős szerkesztőként Dénes Sándor jegyzi. A megycgyiilésen. 1913. évi fősorozásra polgári elnökökül <s orvosokul a következőket jelölték ki: Erdődi járás- Élnök dr. Nagy Sándor orvos dr. Lacbeta Brúnó. Szinérvára jai járás. Elnök. Ilosvay Aladar orvos dr. Schönpflug Béla. Avasi járás. Elnök. Ilosvay Aladár, orvos dr. Sönpflug BélaNagybányai járás Elnök Torday Imre orvos dr. Hercihger Ferenc. Nagybánya varos Elnök Torday Imre orvos dr. Gondos Mór. Fehérgyarmati járás. Elnök Jékey László, orves dr. Csató. Nagykárolyt járás Elnök N. Szabó Antal, orvos Sönpflug Béla, Nagykároy vá os. É'n'ik Madarassi Gyula, orvos dr. Schönpflug Béla. Mátészalkai járás. Elnök Tosvai Aladár orvos Schonpflug Béla. Szatmári járás. Ernők Pékhy István, orvos dr. Csuka Mihály. Nagys >mkuti járás Elnök Tordai Jmre, orvos dr. Gondos Mór. Uj lap. Fehérgyarmaton karácsony első napján uj társadalmi hetilap indul meg „Fehér- gyarmat“ címmel. Felelős szerkesztője Dr. Hunwald Izidor, ügyvéd Uj laptársunkat üdvözöljük s hosszú életet kivánunk neki. Helyreigazítás. Lapunk múlt heti szá nában közültük a nagybányai ref. egyházmegye uj tisztikarának névsorát. A viiagi tanácsbirák közül a nyomda tördelés közben kihagyott két előkelő nevet Kimaradt Csaba Adorján, főispán és Szilágyi Tihamér, kit1 járásbiró neve, Kik szintén c .ak nem egyhangúlag lettek világi tanácsbirákká megválasztva. Követendő példa. Gerber Béla, gyógyszerész az Újévi köszöntők megváltása cimén 10 koronát adott a szinérváraljai ref. egyház javára A jótékonycélra tett adományért köszönetét m rnd az egyházi elöljáróság, Megbüntetett tauitó. Anderkó Sándor erdőszádai gör. kath. tanítót a magyartanitás elégtelensége, a vizsgáló tanfelügyelővel szemben tanúsított tiszteletlensége és a magyar állameszme ellen elkövetett fegyelmi vétségek miatt a vármegyei fegye mi választmány 200 korona pénzbírságra Ítélte. Alaptalanul meghurcolt tauitó. Nagy feltűnést keltett atim k idején, hogy títefucz Elek, kányaházai tanítót magánokirat hamisításért vád alá helyeztek. Meg voltunk győződve róla, hogy a vul alaptalan és csak sajaaiatos tévedésről lehet szó. Örömmel jelenthetjük, hogy föltevésünket a kir. ítélő {tábla végérvényesen igazolta, midőn Stofucz Eleket a vád és következményei alól felmentette. Az ítélet jogerős. Már nem okoz fejtörést, hogy lehet jó és olcsó hangszert vásárolni, mert mindenki tudja, hogy Wagner a „Hangszer-Király“ országszerte elismert elsőrendű hangszer áruháza, (Budapest, József körnt 15) mind m elképzelhető hangszert a legjobb megelégedésre szállít, még pedig: a legújabb találmányu szabadalmazott „Varázs fuvolát“, tokkal, dalokkat, iskolával és egy mesés ajándékkal együtt csekély 4 koronáért, egy pompás kiállítású, hatalmas hangú hangverseny-beszélőgépet 5 drb legújabb tetszésszerint választható, vadonatúj dupla lemezzel é > óriási felszereléssel együtt, mindössze 40 koronáért. Kérjük a saját érdekében ingen és bérmentvo egy nagy fényképes hangszerárjegyzóket. Szőlőbirtokosok figyelmébe 1 Szőlősgazda olvasson szőlészeti naptárt! Megjelent a „Szőlészeti és Borászati Lap Naptara“ a jövő 1913-ik évre, te jesen uj tárgyilagos, hasznos tartalomul d. Főbb rovatai: A naptár és havi jegyzéklapokon Kívül Havi teendők a sző.őben és a pincében. Szőlészet. Borászat. Különféle. Hasznos tudnivalók. Természetes életmód Állat védelem. Szórakoztató. Vásári jegyzék stb. Ára egy korona, — Szőlősgazdáink különös ügyeimébe ajánljuk. Az egy korona előleges beküldése után bérmentve küldik, vagy egy korona 25 fillért ajánlottan. Á naptár szerzője kinél az meg is rendelhető: Maurer Janos Kecskéméi. Hirdetmény. A nagyméltóságu rn. kir. töldmivelésügyi minisztérium anyagi támogatásával a Szetmár megyei Gazdasági Egyesület a varmegyei lótenyésztési bizottmánnyal Karöltve 1 ódijazas l rendez ; éspedig: Csengerben 1912. évi december hó 28 án d. e. 11 orakor (Kiosztandó dij 300 kor.) Fehérgyarmaton í912. évi december hó 30 án d. e. 11 órakor (Kiosztandó díj 400 kor.) Dij áztatnak : a) hiba nékül választott csikóval elővezeiett katonai mértéknek megfelelő, öröklési hibáktól ment kancák. I. dij 50 kor., II. dij 35 kor., ill. dij 25 kor., IV. dij 20 Kor. V. dij 20 kor. b) öröklött hibáktól ment jó kondícióban levő oly 3 éves kanca csikók, melyek jószármazással birnak, tenyészcélokra alkalmasak s legalább 150 cm. magasak. 1- díj 6d korona II. dij 40 korona III díj 30 korona IV. dij 20 korona. .Díjazva csak szatmáimegyei ki8tanyésztők lovai lesznek, nagyobb tenyésztők oklevéllel tüntethetők ki. Díjazásból hidegverü lovak kizárva. A dijak a helyszínén bélycg>»entes nyugta eileneben lesznek kifizetve. Szatmárnémeti 1912. december hó. Do , hidy István varm. lóteny. bizottmány elnöke. Böszörményi Emil dr. várm. gazd. egyl.yüeln k. Világossy Gáspár varm. gazd egyl. tiikár. Szat.námegyc lakosaiuakszama az 1910. évi népszámlálás adatai szerint 361.740. Jará- sonkint csoportosítva : Ávasi járás 24,365 cseengeri j. 28.899. erdődi j. 3 l,7 i 1, íehérgyar- mati j. 31631 mátészalkai j. 45.191, nagy banyai j. 30.584, nagysarolyi j. 43.756, nagysomzu i j. 30 093, szatmárnémeti j. 34.093, szinérvaral- jai j. 28.136 Felsőbánya r. t. város 4422, Nagybánya r. t. v. 12.877. Nagykároly r. t. v. 16.G78. Betegsegélyzo vagy temetkezési segéíyzó egyesületeket szervezni óhajtó tanítók, leké- szekuek útmutatást alapszabályt ós bármely íelvilágositast teljesen ingyen ^készséggel nyújt a „Gondviselés“ Országos Központi Segéiyzo Társulat Budapest Vitt. km Baross-utca i0 sz. Főmunkatársak: dr. Kaba Tihamér és dr. Katona Sándor 9-56/1912 iksz. Árverési hirdetményi kivonat. A szinérváraljai kir. jáiásbirósag nini tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a dr. Ssle- gián Las do ügyvéd áltál képiselt Satui areana tak. és hitelintézet sunér varai jai bej. cég végrehajtatnak Ibk Atjci terepi lakos végrehajtást s .envedő elleni ügyében a kérelem következtében az árverést 2160 korom tőkekövetelés ás ennes. 1912 agusztus 25 napjától járó 6 százalék kamatai 85 koron* 15 fi 11. perbeli 60 korona 90 fillér végrehajtási mar megállapított valamint a jelenlegi 68 kor. 90 fillér és a meg felmerülendő Költségek kielégítése végett az 1881 évi LX. t.-c. 145 § alapján és 147 § értelmében a szatmarnémetii kir, törvényszék szmérvá. aljai kir. járásbíróság területén levő Terep községben fekvő a terep 161 sz. heteiben A *{• 1 sor 136/a hrsz. ingatlanból (hsz, udvar, Kert a belsőségben) végr. szenvedő neveti ál ó 1/2 részre 219 korona, ugyanezen tjicvben A f 3 sor 779/b hrsz. ingatlanból (szántó a Stibui dűlőben) végr szenvedő nevén álló l/2-ed részre 216 kor. a terepi 215 sz. betétben A f 1 sor 76 hrsz. ingatlanra (.haz, udvar, kert a belsőségben) 35a kor. a terepi 363 sz. betetben A f 1 sor 499/6 hrsz ingailanból (rét, a Dumbráva dü- lőbcu) végr. szenvedő nővén áJó 7/14-ed részre 180 korona kikiáltási árban elrendelte. az árverés megtartására határnapul 1913 évi február hu 19 ik napjának d. u. 2 óráját helyéül pedig Terep községházát tűzi ki azzal, hogy az ingatlanok a kiaiatasi ár 2/3-adán ami eladatni nem fognak. Aiverezni sz ndekozok kivéve a Vghn. 21 § aban emüte.teket tartoznak az ingatlanok becsaranak 20 szá'-alékat készpénzben vagy az 1881 évi LX. t,-c. 42 §-áoan jelzett árfolyammal számitolt óvadékkepes értékpapírban a kiku dött kézéhez letenni vagy a bíróságnál történt előleges eliiolyazéséről kiállított szabály- szem elismervényt átszoigáltatni. Az aki a kikiá tási árnál magasabb igéiéit tesz, ha többet ígérni senki sem akar, köteles a Vghn. 25 §-ában foglalt jogkövetkezmények terhe alatt nyomban a kikiáltási ár száza éka szerint megállapított bánatpénz az általa ígért ár ugyan annyi százalékáig kiegészíteni. Vevő köteles a vételárat három egyenlő részletben és pedig az e,sőt árverés jogerőre emelkedése napjától számított^ 15 nap alatt, a másikat ugyanazon naptól számított 30 nap alatt a harmadikat ugyanazon naptól számított 45 nap alatt az árverés napjától számított 5 százalékos kamatokkal együtt az 188i évi dec. hó 6-ikán 39425 1. M. sz. a kelt rendeletben előirt módón a szinérváraljai kir, »adóhivatal mint bírói leiétpénztárnal lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog be- számitatnt. Szinérváralja 19i2 novemher 28 an Pemehazi s. k. kir. «Ibii ó. A kiadmány hite léül. Szupkay, telekkönyvvezető. 4046/1912 tkv,5z. Árverési hirdetményi fcivouaf. A sziaérvaraljai kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a kir. államkincstári vógrehajtatónak Bábán János ós neje Orga Mária remetemezői lakos végrehajtást szenvedők elieni ügyében a kérelem követ- keztébon az árverést 21 korona 88 tiliér adókövetelés ós ennek 6 százalék kamatai 7 kor. 20 filter végrehajtási már megállapított valamint a jelenlegi 13 korona 30 liier es a még felmerülendő költségek kielégítése végett az 1881 evt LX t.-c. 144 §-a alapján ós 147 § eiaeiuiüban a szatmarnémetii kir. törvényszék szinérváraljai kir. járásbíróság területén levő Szamosveresmart községe eu fekvő a számosve- resmarti 71 sz. betathen A. I. 1056, 1134/1 ingatlanokra (szántó, rét, az Egtres dűlőben) 649 korona kikiáltási árban elrendelte. Az árverés megtartására hatarnapul‘,1913 évi március hó 4 ik napjának d. e. 10 óraját helyéül pedig tízamosveresmart községházát tűzi Ki azzal, hogy az ingatlanok a kikiáltási ár 2/3-adan aiul eíadatni nem fognak. Árverezni szándékozók kivéve a Vghn. 21 §-ában említetteket tartoznak a* ingatlanok becsaranak 20 százalékát készpénzben vagy az l8sl évi LX. t.-e. 42 §-ában jelzet; árfolyammal számított óvadéKKópes értékpapírban a kiküldött közéhez letenni vagy a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről Kiállított szabály- szerű elismervényt átszoiga itatni. Az aki a Kikiáltási árnál magasabb ígéreteit tesz. ha többet ígérni senki som akar, köteles a Vghn. 25 §-aban foglalt jogiiövotkez- ményok terhe aiaw nyo nbau a mkiütasi ár szazaiéra szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ar ugyanannyi sziáaióiaig Kiegészítem,