Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-17 / 51. szám
Szinérváralja, 1912. December 17. — 51 szám Kilencedik évfolyam SZINERVARALJA TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Ellfltetési árak i Égisz évra 6 korona. Félévre 3 koron*. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára J2 fillér. Nyilltér soronkint 40 fillér. MEtJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : fábiAn István. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlőnk. Bizonytalanság. A kereszténység legnagyobb ünnepe előtt bizonyos ihlattség szokta megszállni az emberek lelkét, — az örömnél nagyobb boldogság: az örvendés biztos reménye. És már maga[ez a remény ünnepi hangulatot kelt, békére, szeretetre sarkalja a létért folyó küzdelemben elfásult kedélyeket. De amíg máskor nyugodtan, örvendve vártuk a szép karácsonyt s kenyeret szerző gondjainkat felváltotta az az amannál sokkalta kedvesebb gondoskodás, mivel lephetjük meg szeretteinket Jézuska szüle- tósenapján^ma még egyáltalán nem tudhat juk, mit fog hozni a karácsony. Téveteg, imbolygó léptekkel közeledünk feléje, félve-rettegve, hogy a zöld tülevelek misztikus sziszegéséből nem a Megváltó születését dicsőítő melódia, hanem halál- sejtelem zug-bug felénk, s a sok tündöklő, fénylő mécs kézül különös ajándék fog vigyorogni reánk : a háború. Fognak-e mégis elsimulni a háborgó hullámok vagy reánk fogják-e zúdítani az orkán dühöngésének összes veszélyeit, pusztításait? Ez a kótsébegejtő gond gyötri hazánk fiait, leányait, ez bénítja meg a forgalmat, ipart, kereskedelmet, az életnekfminden folyamatát. Maga a háború, összes borzalmasságaival, nem lehet oly kínos, mint ez a sorvasztó bizonytalanság1 Nem riadunk vissza a háborútól, melytől a sok rendezetlen viszony helyreállítását várhatjuk, de szenvedünk és nyomorgunk ama készültség állapota alatt, mellyel lesben kell állnunk a minden percben előtörhető; fenevad legyűrésére. r Igaz, negi tréfa a háború, A legdrágábbtól: a sok véráldozattal egészen el is tekintve,[milliárdokat4nyel el, Minden nap, melyen háborút viselünk, legkevesebb 7—8 millió korona költséget igényel. S.ez a horribilis megterhelés ama hatalmas megrázkódtatások után, melyeknek gazdasági életünk különösen a legutóbb lezajlott két év alatt kitéve volt.' "Mégis jobb a bizonytalanságnál, mely immár tűrhetetlenné vált. S ha a háború vége félelmetes lesz is, még ez is jobb a végnélküli félelemnél, Rendet teremteni minden áron: ez kívánsága ma mindenkinek ebben az elkeseredett, sanyargatott országban. S belenyugszunk még abba is, hogy a béke ára: a háború. Nem is a harci kedv ösztökli a békétszerető polgárokat a háború kívánságára, hanem a vágy, hogy az okvetlenkedő szomszéddal örökösen újból felmerülő konfliktusok végre egyszerre s mindenkorra megszüntessenek. És kell távolítani mindent, ami a békés, okszerű munkálkodás^ útját állja, s ha ennek elérhetéséhez más eszközünk nincs : ám legyen háború ! A magyar ott is helyt Jog állan magáért. A belügyminiszter a Zsófia Gyermekkórházért. A Gyermekszanatórium egész országos akti ójának az élén^Hohenberg Zsófia hercegnő és gróf Zichy János vall. és közokt. miniszter állanak. Az ö nevük nem kizárólag disz az Egyesület homlokán, hanem oly nagy erkölcsi tőkéje a mozgalomnak, amelyből táplálkozik az Egyesület egész életereje. Gróf Zichy János miniszteri állásának nagy terhei §mellett személyesen vezeti az immár hatalmasan megnőtt gyeruiek- szanatpriumi mozgalmat is és első sorban neki, A „SZIN&RUáRAI>3A" CflRCÁÜA. Bűnhndés. Hideg, őszi szél fú .. . Künn az eső szakad, Ott, benn a szobában Egy szegény anyának Szive majd meghasad. Egyetlen gyermeke Napok óta lázban. Nincsen már orvosság, Mitől meggyógyulna Több, a patikában. Közel a feszület A beteg ágyához, Térdre hall az anya ... S irgalomért eseDg Az egek urához. És szent fogadást tesz : „ügy segélj Istenem, Ha őt visszadod, Egész életemet Nevednek szentelem 1“ *** Mire éjeit ütött A nagy toronyóra, Édes anyja keblén A gyermek mosolyog ... Megtörtént a csodál Tizenhétszer sárgult A levél azóta... Leányok, legények őszirózsát tűznek Egy új sirhalomra. Gyászba borult asszony Imádkozik egyre, Esküszegésért Istenünk végzését Ki nem kerülhette. Irinyi Sáudorné A sirályok. Sötét van. Sürü, vizes köd fekszik az utcára. Csepereg az eső. JA sárban, a ködben, a homályban úgy megyek előre, mint az alvajáró. Félig behunyt szemekkel bandukolok az esőben. A gallérom föltüröm, a kalapom lehúzom a szememre és faradtan, gépiesen megyek előre, És eszembe jut a nyár. A gondolataim lent járnak valahol Itáliában, A forró, vakító kék ég alatt, ahol legboldogabb voltam életem ben. Az alkonyaitól aranyszínű tenger, a fehé vitorlások és a «irályok, ahogy kiterjesztet szárnyakkal szállnak a tenger fölött,.. A piktorral — aki legjobb barátom — sokat kóssáltunk Velensében. Álmosan és szomorúan csavarogtunk a Szt.Márkus-téren. A piktor busán cipelte festőállványát a hátán. Már esteledett s az ég melegen, mint a sötétkék bársony, borult a Piazetta fölé. A tenger felől reszkető, meleg illat hullámzott erre. A fehér márványoszlopok zöld vonalaikkal remegve olvadtak össze a sötétedő alkonyaiban. — Gyönyörű — mondta rajongva a piktor — gyönyörű ... — Gyönyörű — mondtam én is áhítattal néztem ez estét. Most már sütött a hold is. Olyan volt, mint egy ezüst sarló, amelyet gyémánt petytyek vesznek tkörül. A Szt. Giorgó zöldes tornya sötéten nyúlt föl a csillagok közé. És a viz csobogott és habosán nyaldosta a márvány lépcsőket. A Szt. Márkus kupolájában meg- kondult a harang. — Gyerünk imádkozni, misét hallgatni — mondta a piktor és karonfogott, bevitt a templomba, A tömjónfüst elkábitott. Az orgona föl- harsant, bukott, a kórus ércesen és áhítattal énekelt. A papok fehér stólája remegve fénylett elő a kék tömjén füstből ... — Oda nézz I — súgta és megszorította a karom. Jobbra néztem. Az egyik oltár előtt, egy Mária kép alatt egy fehér ruhás lány térdelt. A két kezét mellén összekapcsolta, a fejét lehajtotta s olyan volt, mint fönn a Madonna. De nem volt szőke, fekete volt, a haja két oldalt simán lefésülve. Az arca halvány, a szája gyengén pirros, de homloka olyan fehér, mint a hó. Néztem. Ekkor felém fordította a fejét. Megérezte tekintetemben a bámulatot és elmo
