Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-29 / 44. szám

Szinérváralja, 1912.

Október 29. — 44 szám

Kilencedik évfolyam

___ ___ ™ S3

TÁ

RSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Elől zetési árak: Egész évrs 6 korona. Félévre 3 korona. Nagyedévra 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér.

MK • JE LEN IK MINDEN REDDEN.

Felelős szerkesztő :

fábiAn istván.

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény j valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja" szerkesztőségéhez Szinérváraijára küldendők. Hlrdefésehet mérsékelt árakon hősiünk.

Szegényembernek szegény a szerencséje.

Nálunk még az ág is huzza a szegény embert. Ha van valamelyes kis pénze, az egy-kettőre elúszik, ha égető szüksége volna egy kevés pénzmagra, nehezen jutt hozzá. Megszűnt manapság már a hitelezésnek az a formája, mely szerint hitelezhető pl., oly kisiparosnak is, ki nem rendelkezik fényes üzlettel, nagyobb anyagi vagyonnal, hanem köz- udomásu és ismeretes az illető iparost becsületes és szorgalmas volta s igy boldogulása érdekében mindent el kell követni, hogy segítve legyen rajta.

Pedig hány száz és száz pénzszűkében lévő megszorult ember van az országban. És mennyi közöttünk a jóra- való törekvő munkás ember. De hát gyéren telik a keresetből, nagy família és enni muszáj. Támasza nincs, nem tudja kihez forduljon, vagyha tudna, nem adnak, ürügyekkel, kifogásokkal hozakodnak elő, csak nem mondják nyilt őszinteségei a megszorult embernek: „van, de nem adok| mert féltem a pénzemet.“

Utolsó reménysége volna még a kisembernek a bank vagy a hitelszövetkezet. Sovány remény! A tömérdek számban lévő hitelszövetkezetek nem folyósítanak derüre-borura köl- czönöket. Sajnos, a mai korban a bizalmat nem a személy erkölcsi olda- láról“itélik meg, jhanem ferde módon, a személy anyagi oldaláról. A hitelintézeteknek egy ember nem elég, a kölcsönkérőnek legalább is két kezessel kell birnia.

Ha már nagy üggyel-bajjal felhajszol kétt jótállót a megszorult ember, akkor meg nem bizonyos a kölcsön megszavazása. 'A kezeseket, noha épp oly tisztességes, jóravaló emberek, mint a kölcsön kérő, kevésbbé „jók“-nak találják, kik nem nyújtanak elegendő garanciát a kölcsön összegre.

Az figyelmen kívül marad, hogy a kölcsön kérőnek a legbecsületesebb szándékai vannak. Azzal nem törődnek a hitelszövetkezetek mogorva emberei, hogy mikép gondolkodik és érez a megszorult jóravaló szegény ember, hogy t. i. némi pénzsegély révén boldogulása útját tudná egyengetni, volna kitartása, több munkát vállalhatna és végezhetne, jövedelmét fokozná s igy nagyobb keresetéből pontosan és örömmel fizetné a kis heti vagy havi rá fákat.

Pedig nem is volna oly kivihetetlen, legkiváltkép a vidéken, hogy elősmert becsületes, józan törekvő és jó hírnévnek örvendő szegény kis embereket, ha megszorulnak kisebb összegű kölcsönben részesitnének. Mindjárt megváltoznának a mostoha rósz viszooyok, kettőzött szorgalommal, fokozottabb buzgósággal dolgoznék a segítségben részesült kisember, mert volna kitartása és nem feledkeznék meg kötelezettségéről.

Jellemző, hogy a segény, szerényebb eszközökkel dolgozó kisiparosnak, kiskereskedőnek hányszor kell hitelezni tehetősebb, jobb viszonyok között élő rendelőinek vagy vevőinek, s noha nagyon ráutalva lenne ezekre az összegekre, vár türelemmel, (sokszor hónapokig), mig pénzéhez jut.

így jutunk el aztán ahhoz a pontß „SZINERUfiRflWfi“ CßRCflDfl.

Krónika.

Mit várva-vártam, im beteljesült:

Látom as eget. Oly rég volt derült. Távol ködébe nem veszett a lelkem, Hisz’ benne éltem, benne jártam, keltem. Katarbus. asthma, essz, miazma már Nem küzd a létért, testet öltve jár.

Szép, nyájas őszről nem vériéit a költő, Van itt baj úgyis sok és szembeötlő.

Ha már a test, a gyarló test'beteg,

Mért nyomorítsa meg a lelkeket Pl Maholnap úgyis és nem kell a hárfa; Koboz, lant ki lesz mindörökre zárva, Hiszen ezek oly gyöngék, csöndesek.

Mit ér a szellő ? Fő a fergeteg I A szó: ha erős, hogy dobhártya rezdül;

A kar: hogy tőle sok bátor megrendül,

A szesz: hogy mindjárt asztal alá rántsa A cimborákat uj bemutatásra ;

Ez a valódi, tiszta, szent, dicső.

Jertek ölemre : sip, kerepelő 1 Kérem, ne tessék haragndni érte,

Hogy ide lyukadt gondolatom végre, Hiszen a cél szent, eb a ki tagadja.

Állítja is a honnak nem egy atyja,

Sén, egy késő kor gyönge gyermeke Mért ne élhetnék — mint ők úgy vele ? Ha a finánc jön adót egzekvalni,

A végrehajtó végig licitálni;

A szent közügy, az elhagyott, az árva Reménykedik a honfi garasára;

Papot, tanitót ka fizetni kell,

S végre ids Uhbe gurul a kebel:

Csak tessék — kérem a bal zsebbe nyului, Aztán orditni, kerepelni, zúgni,

Hogy vitustáncot járjon minden részünk. Meg tetszik látni, hogy nem kell a pénzünk I Az idén úgyis kevés lett a máié,

A zab, a búza, krumpli, csalamádé.

Hogy más mint ól meg: ne törődj vele, Pukkadjon meg,'ha nincsen kenyere 1 Ez régi théma, jól tndom magam,

De^ha Pegazusomnak szárnya van,

Hadd menjen|— kérem — sok mérföldeket Az eső miatt úgysem lehetett.

De hogyha igy áll, mint most az idő S a régi kedvem ismét, visszajő: Találkozunk még akárki meglásson Montenegróban (követem alásonl)

Hófény.

Aweskjöldi csúcs már messze mögöttünk maradt, izzó hómezők választották el tőle melyek bevilágították az éjbe, Vacsoráztunk a menedékháa terraszán. A hófúvás megszűnt és csodálkozva bámultunk a pólusra, a honnan időkint ivalakban futott le egy-egy planéta.

Mr. Brosches a vezetőnk unta meg leghamarabb és sürgeti«, hogy feküdjünk le, mert hajnalban tovább szándékoztunk menni, hogy a Pechalig jussunk. Bementünk a menedékház szobájába, hogy nyugvóra térjünk.

Kellemetlen nedves szag tekergeti a levegőben, s elfacsarintotta az ember orrát, amint a tiszta szélmentes éjszakából belépett. Eddig csupa hófúvásban volt részünk, áztunk, fáz- tun«, most pedig a hideg megenyhül kellemes átható volt a levegő s a tüdőnk tágulva itta be odakint. Elhatároztam, hogy a verandán ahzom. Kint maradt Mr. Brosches és ElLn is a gyönyörű, szőke svéd leány, akinek csodálatos fizikumát mindnyájan bámultuk. Gyöngéd és kedves volt, de az izmai acélosak, mindig kitartott velünk, sohasem panaszkodott s ha kérdeztük, hogy fáradt é, csak moselygott.

Premekbe burkolózva feküdtünk le rök- tönzött fekhelyre. Mr. Brosches a következő pillanatban melyen aludt, a bundák, melyek fölösen betakarták, itmikusan emelkadtek mély léiekzése szerint.

Elnéztem őket és nem birtam elaludni. A sok uj benyomás, az éjjeli tájkép felizgatta az idegeimet. Válami különös érzés volt &3