Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-17 / 38. szám

Szinérváralja, 1912.

Szeptember 17. — 38 szám

Kilencedik évfolyam.

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK Ml N D E N K ED DEN.

Felelős szerkesztő :

FABIAN ISTVÁN.

A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valarint az előfizetési dijak; a „Szinérváralja“ szerkesztő-, ségéhez Szinérváraljára küldendők.-J •

= Hirdetésehet mérsékelt árahon hözltinh.

A földbirtokok teher« mentesítése.

Ma már a müveit népek sorompói mögé álltunk, az ő dolgaikat kell nekünk is magunkévá tennünk, az ő kulturális törekvéseikkel muszáj azonosítani magunkat, ha számot akarunk tartani arra, hogy besorozzanak a szomszéd kultur- nációk a maguk atyafiságába. De ősi faj jellegünk eme fattyúhajtását, a meg- hasonlást, csak nem tudjuk lerázni magunkról. Íme itt van egy égető kérdés, olyan nagy jelentőségű dolog, amely nemzeti életünk gyökerét érinti: kellene, hogy az egész ország, mint néhány meghitt jobarát összefogjon, hogy egyesült erővel küzdjék ki maguknak az i eredményt. És tessék, az országban párt- i tusák vannak napi renden, felbolygatott j jogrend és eszeveszett kavarodás.

A fontos kérdés nem más, mint földbirtokunk tehermentesítésének a kérdése. Egy ügy, mety évről-óvre fenyegetőbben követeli, hogy már végre rendes medrébe tereitessék. Mi előbbre valónak tartjuk a közjogi kérdések megoldásit, melyek ebben a szép országban aligha lesznek valamikor megoldhatónak mondhatók, előbbre valónak a magunk életkérdésénél, amit pedig megoldanunk kell, ha élni akarunk ezen a föld- darabon, melyhez bennünket egy ezredév csatol. A hivatott faktorok tétlenül nézték a zavaros pelitikai helyzet közeppette a kis ós középbirtokosok vergődését, de úgy rémlik, hogy most már talán, mert talpunk alatt ég a talaj, mostanában mégis észre tértek a vezető eleinek és serényen hozzálátnak amennyire lehet anyaga horderejű kérdés megoldásához.

Néhány esztendő előtt a gazdák egyik nagy gyűlésén erről az életbe vágó ügyről minden tekintetben meg- szivlelést érdemlő beszédet mondott, Bernát István.

Szerinte a viszonyok mai állásában gondolni sem lehet arra, hogy a földbirtok teljes tehermentesítést nyerjen. Ma már csak arra keli es lehet szorítkozni, hogy módot találjunk a magyar föld terhein annyira könnyíteni, hogy a megélés és a kibontakozás lehetősége legyen megadva. Ez a kijelentés nagyon szomorú, rágondolunk arra a hivatásra,

amit nálunk a birtokos osztály a múltban betöltött. Ha visszaidézzük azokat az • idő két, amikor ez az ország biztosította í számunkra a függetlenséget, ha ■ kellett | karddal is, ámde ez nem volt lehetséges I csak addig, «ng bizton és önérzettel támaszkodhatott földjére a magyar. Mihelyt ez a biztonságérzet is ingani kezdett, mihelyt másoknak is beleszólása lett az anyaföld javaiba, a függetlenség i> alább- alább szállt, vagy jobban át és . át származót hitelintézetekre, uzsorásokra, idegenekre Csakhogy ha orvosolni óhajtjuk a bajokat, ha radikális utón akarjuk helyrehozni a mulasztottakat, akkor le kell vetnünkjrfiindel álszemérmet és pőrén kell megné.nünk a sebet, mely betegségünk, bajaink okozója. Ha kendözgetjük, ha folyton-folyvást olyan gyógyszerekkel élünk, melyek csak ideig-óráig húzogatják betegségünkét, akkor az a veszély érhet benaünket, hógy az elharapódzott sebet csak operációval tudjuk eltávolítani. Éppen így áll a mi ügyünk is. Ha nem mutatunk rá azokra a fekélyekre, melyek a mezőgazdaság, illetve a főldbirtokosság züllését okozzák, ha nem akarjuk nyíltan bevallani az okot, mely ezt az okozatét létesítette, bizony

fl „SZÜSÉRUfiRfiLDfi" CfiRCfijP,.

A Renegát.

Irta Farkas Pál.

Hét óra után Tusnády ajtaján váratlanul csöngettek. A következő pillanatban az inas kissé zavart képpel nyitott be a dolgozószobába.

— Nagyságos ur. ..

Tusnády az Íróasztala előtt ült. Nem tekintett föl, csak úgy szólt hátra.

— Már mondottam, hogy senkinek sem vagyok idehaza.

— De nagyságos ur kérem egy hölgy ...

— Mindegy, küld el őt is.

— De nem olyanféle, akit el lehet küldeni.

Tusnády most mégis csak hátrafordult.

— Ismered talán ?

— Igenis, nagyságos ur.

— Hát kicsoda ?

— A Németh nagysága.

— A főmérnök ur felesége ? ... Bocsásd be. Vagy megállj, előbb csavard fel a villanyt. Átkozott rendetlenség van ebben a szobában. Mindegy, most már úgy sem segíthetsz rajta. Nyisd hát ki azt az ajtót.

A fiatalembert láthatólag nagyon felizgatta ez a látogatás. Izgatottsága csak fokozédott, mikor a váratlan vendég megjelent a küszöbön. Német Jolán az úgynevezett feltűnő szépségek közzé tartozott. Bár a legegyszerűbb angol ruhákat hordta, mindig volt banne valami különös. Különben erősen modern elveket vallott sokat beszelt a nők egyenjogúsításáról és ne, hány feminista folyóiratra is előfizetett Akik ismerték, azt mondták róla, hogy érdekes asz- szony, aki komplikált lelki életet él. Ebben a komplikált lelki életben ő is erősen hitt. Ross- szat azonban senki sem tud róla.

És most mégis e jött Tusnády lakására. Este hét óra után jött és sűrűn lefátyolozva. Az ajtóban megállt és bizonytalan pillantást vetett maga körül. Aztán egy lépéssel mégis közelebb jött. A fiatal ember eddig egy szót | sem szólt. Most azonban egy ugrással az asz- szony mellett termett és szenvedélyes ölelésre tárta ki a karjait. De Jolán egy hirtelen mozdulattal megakadályozta ebben.

— Nem, nem akarom — mondotta határozottan, majdnem nyersen.

A másik megállt. Figyelmesem megnézte az asszonyt, aztán leült az Íróasztalhoz.

— Rendelkezésére állok, nagyságos asz- szonyom —• hangja már száraz volt és nyugodt. Csak a keze reszkedett egy kissé.

Jolán nem ült le. Amikor meggyőződött, hogy újabb támadástól nem kell tartania, lassan az Íróasztal elé állt.

— Hogy van szegény barátom — kérdezte csöndesen.

— Csodálkozom —szólt Tasnády

— A látogatásomon csodálkozik? Magam ssnG értem, hogyan tehettem meg ezt az ő- rűltséget. De mikor mz estilmpokban olvastam, hogy mi történt magával, úgy éreztem, hogy el kell jönnöm.

— Úgy? már elolvasta őket? — kórezdte a férfi fanyarul. — Mit szól az alcímekhez.

Aztán kiterített egy nagy ivet, amelynek tetején az volt: A renegát.

— Azt hiszem, a legközelebbi tíz évbe ez lesz a hivatalos nevem.

Jolán kissé előrehajolt:

— Mit log most tenni?

— Semmit. Itt maradok és nem csinálok semmi renttivüli dolgot. Nem lövöm maga mat agyon és ^ nem tűnök el. Ennyi az egész.

— Ennyi az egesz ? És mást nem tud mondani annak az asszonynak, aki kockára tette a hírnevét azért, hogy maga a mai estét ne töltse egyedül ?

Tusnády ajkai körül az iménti fanyar mosoly jelent meg.

— Diiztingváljunk asszonyom. Annak az asszonynak, akit őszinte szenvedély kergetett volna fel hozzám, aki ebben a szomorú órában önkéntelenül elárulta volna eltitkolt szerelmet, annak talán lett volna más mondani valóm Js. Talán. De ön nem az az asszony, önt sem az érzés, sem a szenvedély nem hozta ide — hanem valami más.

—■ Valami más? És ugyan micsoda?

— Pontos meghatározását ennek a micso- dának nem tudom megadni — mondotta a fiatalember néhány pillanat múlva. — Nevez, hemém önmagunkkal való színjátszásnak vagy saját magunk előtt való póznak is. Annyi bizonyos, hogy ma este már két embert aptam rajta. Az egyik ön volt.

— És a másik ?

— A másik pedig én magam, Igen, igen, én magam. És most egész szintén el