Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-23 / 30. szám
30 szám (3) SZINÉRVÁR alja 1912 julius 23 tai alapján elkészítsék a végleges szöveget. Ilyen konferencia nem csak Budapesten lesz, hanem Kassán, Debrecenben, Szegeden, Győrött, Koloszvár és Zágrábban is. A konferenciák célja egyrészt az, hogy megismertessék a pónzügyigazgatóságokkal a pénzügyminisztériumnak az uj adó törvényekre vonatkozó intencióit, másrészt, hogy a pénzügyigazgatósá- megtehessék gyakorlati megjegyzéseket. Azt hiszik, hogy a végérvényesen megállapított végrehajtási rendelet szeptember végén már megjelenhetik. Mégis csak legjobbak és legolcsóbbak a Máriavölgyi természetes savanyuvízek. Kapható: Neumann Testvérek Markovits vallja, hogy gyermekének azt a nevet kívánta adni, amely névre a kiigazítás kéretik és amelyet az illető a fölmutatott okmányok szerint gyermekkora óta tényleg használt. Oly esetekben, mikor a szülők már nincsennek életben és igy tanú vallomást nem tehetnek, a folyamodó azonban a személyazonosság kellő igazolása után a föntebb megjelölt módon valószínűsíteni tudja, hogy ifjúkora óta állandóan azt a nevet használta, amelyre utónevét a születési anyakönyvben kiigazítani kéri, az utónévre vonatkozó anyakönyvi bejegyzés téves volta igazoltnak tekinthető’az esetben, ha két megbízható tanú hit alatt vallomásával igazolja, hogy folyamodó gyermekkora óta úgy a szülői házban, mint azon kívül is mindig azon néven neveztetett, amelyre ónevet kiigazítani kéri. Megjegyzi végül a iniszter azt is, hogy ezen körrendeleté alapján útónér-kiigazitási ügyük újra fölvételét kérhetik nem még akkor, amidőn egy leányért elhagytam hitemet, nevemet. Bár lennék ma is az a szegény Turteltaűb ‘Izidor, bár ne csaptam volna föl urnák, hiszen ma már a jegyzők szolgák, nem tudják, mikor szakad a nyakukba egy fene nagy ur „munkatárs“, aki rosszab a fizetett kémnél akinek összes munkája közül egyedül a főnöke elleni adatgyűjtés viseli magán pontosság jellegét... E naptól elkezdve nevelte Gerlice Izidor segódjegyzőkké a saját leányait, hogy öregségében a kisegítők rémálmai nélkül hunyhassa délutáni álomra szemét. (Vége.) Főmunkatársak: dr. Kaba Tihamér és dr. Katona Sándor Lázár, Virágh Sándor és Pólyák Sándor, urak üzletében. — Az izraeliták utónevei Fontos rendeletet adott ki a vallás- és közoktatási miniszter, amely .izraelita polgártársaink körében örömet fog okozni. Köztudomású ugvanis, hogy a régi izraelita anyakönyvek fölötte rendetlenül voltak vezetve, gyakran előfordult, hogy a rabbik kü- lönösösen a megbízottak által eszközölt bejelentéseknél, a szülök áltál adni szándékolt név helyett jóhiszemű tévedésből, feled*kenységbői de néha egészen önkényesen is más néven anyakönyvezték a gyermekeket mint azt a szülők akarták. így különösen gyakran előfordult az is, hogy az idegen anyanyelvű rabbi félreértvén a szülők által magyarul, bemondott nevet, más utónevet jegyzett be, vagy hogy a be- mondotFmagyar’utónév helyett valamely hasonló hangzású héber rituális biblia nevet irt be az anyakönyvbe ; sokszor előfordult az is, hogy a rabbi akár szándékosan, akár felejdékénységből mellőzvén a tényleg 'bemondott nevet, azt a születési anyakcnyvben a minden zsidó ujszü* lötnek adni szokott héber utónévre hangzásra némileg hasonló másik utónévvel helyetesitette, figyelmen kívül hagyva, vagy esetleg nem is tudva, hogy a héber neveknek semmiféle magyar utónév nem felel meg Különösen gyakran fordultak elő ily hibák azért is, mert a névadás tényét, mely többnyire a családi körben ünne péiyesen folyt le, nem mindg követte azonna az anyakönyvbe való bejegyzés ténye, ‘hanem különösen akkor, amikor az anyakönyvvezető nem íz anyakönyvelendő szüleiétési helyén la kott, az anyakönyvezés sokszor csak napok sőt hetek múlva történt meg. Minthogy már most a vallás és közoktatásügyi miniszter -arról győződött meg, hogy a születési anyakönyvi és polgári életben használt utónév között a téves vagy hiányos bejegyzés folytán mutatkozó eltérés az érdekelteknek nagyon sok nehézséget sőt károkat is okoz, a kiigazítás elrendelése pedig az eddig érvényben volt szabályok szerint igen nagy nehézségbe ütközött, sőt sok esetben egészen lehetetlen volt, részben odamódositotta a vonatkozó rendeletét, hogy oly esetekben, amikor az érdekelt fél a személyazonosságát kellően igazolva, közép, vagy felsőbbiskolai bizonyiványokkal vagy valamely tanintézetben nyert oklevéllel, kinevezési okmánynnyal vagy más, a kérelem támogatására alkalmas hiteles közirattal igazolni vagy valószinüsiteni tudja, hogy a polgári életben ifjúkora óta állandóan a't az utónevet használta, amslre u*ónevét kiigazítani kéri, az utónévre vonatkozó bejegyzés téves volta igazoltnak tekintendő már az esetben is, ha a szülők vagy azok egyike is hit alatt | ezen rendeletnek a rendeletek tárában való közzétételétől számított egyéven belül azok is, kiutó nevük kiigazítása iránt előterjesztett kérelmükkel eddig a minisztérium által el lettek utal- siiva. Az ilyen újra fölvett ügyekben azonban az elsőfokú határozatok jóváhagyd« végett minden esetben fölterjesztendök a miniszterhez. CSARNOK Kisegítő munkaerő. Irta: k. Kiss Klára. (Folytatás.) Mert hogy minden hivatalnak megvan a napfényt és szellőztetést nem tűrő sötét kamarája,“azt nagyon jól tudta a vizsgálatot vezető szolgabiró, azért amennyire tőle telhet jóakarattal járt el, csupán néha hozta ki sodrából az a vért lázitó mosolygás és cinikus megjegyzés, mely a 'fegyelmi alatt lévő ember ajkán vonoglott és elhangzót, valószínűleg a tiszta lelkiismeret ^reklámjaként. De a humanizmus minden órzéses emberben legyőzi az egyéni impessziókat. Lassan, lassan elsimult a dolog. A kihallgatásra egyenkint becitált emberek mukkanni sem mertek, ellenséges indulataiknak kifejezést adni nem veit merszük, pedig egymás között nevetve mondogatták: — elcsapják a jegyzőnket, fölkötik a cudart 1 De azután olyat is fogadunk a milyent akarunk ... Dehát se fel nem kötötték, de még el sem csapták, hisz alig lett volna miért. A jelenlegi községházát 6 mint magánember építette, hagy mennyi téglát használt hozzá az az ő dolga, hogy pedig a község menynyiért vette meg tőle az kégazös dolga, sikkasztásról szó sem lehet. Hogy a választásoknál meg nem engedett módon korteikedett volna, nem bizonyult reá, a túl élvezett 20—30 koronáknak pedig valami tűrhető címet adtak, hogy a jegyző nem köteles saját költségén a felek dolgaiban utazgatni joga van a költséget fölszámítani stb, A berkesi gazdák tehát nem fogadhattak uj jegyzőt, hanem továbbra is meg kellett inslál- niok a régit 111. Gerlice Izidor végre egypár száz forint büntetés pénz árán megúszta a pocsolyát a járásbíróság és törvényszéknél is és amidőn az utolsó tárgyalásról hazajövet belevetette magát irodai támlás székébe, mély keserűséggel följajdult: — Teremtő Isten! Nem akkor voltam én csapni való bolond, amikor azzal a hasonló őrttlt- irnokkal kikezdtem, hanem még előbb, ha1011/912 tkvi szám. Árverési hirdetmény. Avasujváros község egész határán — k- véve a Radvánszky tagot — a község tulajdonát képező s általa gyakorolható vadászati jog 1912 évi augusztus 1-től hat egymásutáni következő evre Avasujváros községházánál 1912 augusztns 6=án d. e. 10 órakor nyilvános árverésen haszonbérbe fog adatni. Kikiáltási ár évi 200 korona. Az árverési feltételek Avasujváros községházánál a hivatálos órákban megtekinthetők. Avasujvároson 1912 évi julius 14-én Csilléry Ferencz s. k. Nagy Elek s. k. körjző. k. biró Méhészek! A kik megbízható helyről, tiszta méhviaszból készült mülépet óhajtanak beszerezni, forduljanak bizalommal szatmári Szabó István méhészetéhez Pankota (Arad megye), mely méhészet amerikai hengerpréssel készített bármely méretű mülépnek kilóját csomagolva 5 K- 60 fillérért szállítja utánvéttel, amig viaszkészlete ki nem fogy. ras Építkezéshez való Mész elsőrendű minőségben kapható nagyban éskicsiben Pólyáknál Szinérváralján a román templommal szemben €§y jó családból való 13 — 14 éves fiú tanulóul felvÉfEfih HQ lapunk könyvnyomdájában. HO