Szinérváralja, 1912 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-02 / 1. szám

* inérváralja, 1912. Január 2 — 1. szám Kilencedik évfolyam TÁRSADALMI, GAZDASÁG! ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP ( Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona- Negyedévre I korona 50 fillér. Egyes sz>m ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40fillér. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN I S TV MEGJELNIK MINDEN KEDDEN. Á N. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény valamint az előfizet si dijak a „Szinérváralja“ szerkesztő­ségéhez Szinérváraljára küldendők. Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = .. - • -------------- ■ v­/ % Ú JÉVKOR. Fordul az év. Lassan nehézkes lép­tekkel elérjük az egyik év végét, hogy magunkat felfrissítve rohanjunk tovább az ujjal. Olyan bolondok is vagyunk, mi emberek. Előre akarunk nézni; az egész életünk abban telik el, hogy visszatekintünk, rek- riminálunk. Különösen most az év fordulásakor tűnik ez ki. Nagy életet betöltő célt tűz ki magának gyerek, fiatalember, családfő, nem­zet, mindenki. És mintha uj életet, uj erőt adna az, hogy a négy szám közül az utolsó megváltozik, hogy az 1-es helyett 2-est írunk, felemelt fővel, merev lábakkal lépnek át az emberek az uj esztendőbe. S mikor a legelső apró csálódás éri őket, akkor megállnak és visszanéznek a múltba. Sajnálják azt a kis erőt, amivel előre törtek és busán nézik a múlt évet, szinte visszakivánják azt, amit már a vége felé türelmetlenül iparkodtak elkergetni, hogy jöjjön megint egy uj. S ez az első kis csalódás megroppantja a meredt hátat, lenyomja'a fenntartott fejet és meghajlítja az egyenes lábakat. Lehor- gasztott fejjel, meggörnyedt háttal, rozoga 1 lábakkal lépve előre várjuk megint az uj évet, mindig az újat. Fordul az év. Meleg szobában, pezsgős poharak kö­zött ugrik hozzánk az 1912. Fehéren, tisztán. A fekete karácsony után a havas, fehér újév jön. S az a sok szállongó pihe, mintha el akarná takarni a sok fekete piszfollamely itt maradt a régi évből és amely'cSunyává tenné az uj esztendőt. Háború, harc, vérontás, ez az 1911. év jellemvonása, és küzdelmek, katasztrófák, kínok, és szerencsétlenségek. Ilyen szomo­rúan távozik tőlünk az ó-év. S ki tudja, mi mindent hoz az uj, amikre már elkészültüuk és ami még várat­lanul fog találni bennünket. Lehet,, hogy mire az újévnek is ó-évre fog változni a neve, ezek a szomorúságok mind apró incidenseknek fognak látszani azokhoz ké­pest, amik még jönnek. Elmegy az ó-év és jön az uj, S abban az egy pillanatban amikor az óra üti a tizenkettőt, benne van az embe­riség élete, benne van az ember élete. Ez a pillanat, megtestesíti az emberek­nek a változatosság utáni vágyát. Hogy mindig valami uj, valami más kell az embe­reknek, mindnyájunknak. Azután az embéri élet nagy komédiája. Öröm telt szívvel \V^unk egy-egy előre látott, eíöretudotl víg öröinethozó esemény­re. S mikor eljön, néhány perc alatt elmúlt, eltűnt, és mibennünk csak az a melencho- likus emlék marad meg, hogy most valami szerencsés dolgot éltünk meg. De nemcsak az ember. Az egész em­beriség élete benne van abban a pillanatban. Üt az óra. Eltűnik egy év, helyébe lép egy másik és mi éppen csak magunkba szuggerálunk valami különös érzést. Nem érzünk semmit és a világ is forog tovább nyugodtan háborítatlanul. Épen, mintha •4 • egy ember, egy nemzett meghal. A túlélők * valami meghatotságot, erőszakolnak mai gukra, azután elfelednek mindent és mennpk vissza a napi életbe. * * * Fordul az év. Üt az óra, Halad az idő, halad a viHo- előre. Minek nézzünk hátra? ■ ~ Nézzünk előre a sötétségbe, és ha nem látunk benne semmi jót, hát legalább is kívánjunk egymásnak egy jobb újévet! Felhirös előfizetésre. Szerény kis lapunk 1912-ben kilencedik év­folyamába lép. Nem ami érdmünk, hogy a »Szinér­váralja« nyolc évet átélt. Léteiét, életét a köz­szükségnek köszönheti. Tudjuk n Tyon jól hogy a mi előkelő közönségünk nem magáért a lapért, hanem a közérdekért támogatott eddig bennünket. Hisszük, hogy ez az előkelő közönség ezután még fokozottabb mértékben fog áldozni a közoltárán. A miénk csak a munka. Nyereségre nem számítunk, hiszen nem is nyereségvágyból alapit- tatott a »Szinérváralja«. A lap az egész olvasó- közönségé. Mi csak érdektelen napszámosai vagyunk a közönségnek. A lap színvonalának emelése érdekében áll minden olasónak, mert a lap mintegy tiiköt szerepel. Tükre az olvasóközönség gondol­kozásának és Ízlésének. Ennek a szempontnak figyelembe vételét kérjük azoktól, kikét az Isten nemesen érző szívvel a a szív érzelmeit helyeseu kifejező tollal áldott meg. Az anyagi támogatás nagy mértékben' hoz­zájárul a lap fentartásához. Örömmel tapasztaltuk, hogy az utóbbi időkben különösen az iparosok értettek meg bennünket és nem késtek előfizeté­sükkel támogatni nehéz munkánkban. Kérjük ezt a szives támogatást továbbra is. Mi ígérjük hogy községünknek és vidékének minden becsületes érdekét tőlünk telhetőleg előmoz­ft „SZINÉRVARftLJfl“ TÁRCÁJA. A BftLEK. Ördögadta teremtette, hát kellett ez nekem ! Ily szavakkal robogott be Péter bácsi, az öreg, de nem vén pénzügyi tanácsos, a „háromszoknyás békához“ címzett vendéglő helyiségébe s haragtól kipirulva ült le megszokott rendes helyére. Az asz­tal körül már számosán ültek asztaltársasága tagjai közül. Mi az mi történt. — hangzott föl kórusban, —mi hevesitette fel ennyire Péter bácsit ? — Ugyan hagyjatok békében, most nincs kedvem a mesélgetéshez. — De kedves Péter bácsi, ne vegye annyira a szivére akármi — nő baleset is érte. Alszunk egyet rá, azután hopp és a boszuság elrepül, akarta vigasztalni a fiatal segédtitkár, Kenessey Ábris. — Azután hopp és elrepül! Elrepül a , . . majd mondtam valamit, de nem az én haragom. Képzeljétek csak, mi történt velem. A tisztességben megöszült, azaz de hogy is megöszült, egy szál ősz hajam sincs (természetesen mert festi) hiva­talnokkal. Balekot fogtak bennem, bennem, kinek eddig az volt a büszkeségem, hogy nem született még az az ember fia aki becsapott volna. De hát hogy történt az eset, mondja el, hangzott minden felöl és oly óriási zaj és zsibon- gás kerekedett, hogy a vendéglő többi vendégei is figyelmesek lettek már a sarok asztal körül tör­téntekre. Végre Péter bácsi a közóhajnak engedve az ő jóízű zamatos hangján elkezdte a tör­ténet előadását el nem mulasztva időnként, egy — egy jót huzni a mellette álló jégbehütött budai karcósból. Hát fiuk, hogy mindjárt az elején kezdjem a dolgot, a minap szép csendesen elindultam, hogy szokott sétámat megtegyem. Egyszerre a mellék utcából egy gyönyörű száp asszony sietett kifelé. A sietségben csinos kis karambolt rögtönöz­tünk, Az én cilinderem azonnal lerepült fejemről, szerencsémre egy udvarias úri ember szives volt mindjárt réátaposni, úgy hogy az akkor kereke­dett forgó szél kárt nem csinált benne. A feltűnő szép asszony bocsánatot rebegett, a mit én ter­mészetesen, bár busán tekintve tönkre nyomorított köcsögömre, készséggel megadtam. Ő tovább ment, én követtem. Ö rám mosolygott ér viszonoztam. Ö befordult egy mellékutcába, én utána. — Nó most jön az öreg ágyú, a dolog karikája, vágott közbe Ábris, a segédtitkár és a nagy kíváncsiságtól úgy rángotta fel és de sze­möldökeit, mintha nem is az övéi lettek volna- Péter bácsi pedig tovább folytotta a históriát. „ —• Ö befordult egy rnellék utcába én utána Határozottam formás lábai voltak, és ez még nagyobb kitartásra ösztönzött, — Ábris a segédtitkár, megint mozgósítást végzett szemöldökeivel. A hallgatóság kíváncsian leste Péter bácsi szavait, Péter bácsi tovább folytatta : — Tudjátok fiuk, hogy micsoda kurázsi la­kik bennem, azt is tudjátok hogy nem higanyt töltöttek az ereimbe. Én tehát fiatalos merészség­gel — e szoknál Péter bácsi kevélyen pödrött egyet bajuszán, — odaléptem hozzá és bemutat­koztam. Fiuk ! Mikor engedte, hogy kezet csókol­jak, olyan gondolatok támadtak bennem, mint egy tűzhányóban. Ekkor ő rámnevetett. Micsoda fogak. Micsoda parányi kis szájacska ! . . . Karomat nyúj­tottam, 0 elfogadta. Fiuk mfcpoda kezecske ! Puha mint a tenger fővénye. Micsoda körmöcskék ! . . , Ah ! . . , És az egész hallgatóságon vágigmorajlott egy fuvolaszerü „ ah „ ! Péter bácsi összeszori- totta öklét és elbeszélése fonalát. — Diktum, faktum megkérdeztem tőle hogy n«m tál dkozhatnék-e véle máskor máshol és hosz- szab ideig ? Vártam a menydörgést, de az, elma­radt. O csacsogva válaszolt: Kérem jöjjön el lakásomra akár holnap is. A férjem ügyvéd és a délelőttöt a törvényszéken tölti. Csak jöjjön el, sziveseu látom, mert maga tetszik nekem. — Fiuk úgy éreztem magam, mint egy angyal! Nem mint két angyal ! . . . Később elvál­unk. Önagysága egy kalapüzletbe ment, én meg méregettem tovább az utcát. Ma délelőtt azután tott voltam nála !

Next

/
Thumbnails
Contents