Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-16 / 7. szám
(2l 7. szám. SZINÉRVARALJA 1911. Február 14. nyei pedig nem ritkán egyoldalúak, elfogultak, tudománytalanok. E téren még sok a tennivaló. Újabban két igen derék tanitó-ember lépett a küzdők sorába, két testvér: Borbély György, a zalaegerszegi főgimnázium tanára és Borbély Sándor, a váczi orsz. siketnéma-intézet igazgatója. Már régebben bátran és kitartóan har- czolnak, mindenik a maga körében, a magyar nemzeti vagyon megmentése és gyarapítása érdekében, a magyar ipar- védelem ügyéért. Tudják és hirdetik, hogy csak gazdaságilag független nemzet lehet igazán szabad és önálló, hogy minden magyar embernek elsősorban a maga háza küszöbén kell felállítani az önálló vámterület sorompóit s a maga eszményében kell megállapítani az önálló nemzeti bankot. Most a veszélyeztetett édes anyanyelv védelmére keltek a tudomány, a meggyőződés, a lelkesedés fegyvereivel. A legszerencsésebb formát választották. A legközönségesebb, tehát egyszersmind legveszedelmesebb idegen és magyartalan szók, szólásformák, kifejezések, szerkezetek, szóelrendezések közül bemutatnak vagy 150 szemenszedettet, kimutatják a magyar nyelv szellemével, természetével, ‘törvényeivel ellenkező voltukat, érthetetlen, nevetséges időtlenségüket, rámutatnak törvénytelen származásukra s megmutatják a helyes magyar kifejezéseket. Nem száraz tudományossággal, nem nehezen érthető szakszerűséggel irt tanulmányok ezek, hanem népszerű, könv- nved stilusu tárczaczikkek, érdekkeltő, elmemozditó, élvezetes olvasmányok. A mindig érdekes és szellemes előadás majd vaslogikával bizonyít, majd negédesen humorizál, majd az irónia,szatíra,szarkazmus, a jogos felháborodás, sőt néha a hazafias túlbuzgóság ostorával sújtja a bitorlókat, mindig meggyőződésből, tehát meggyőzően és győztesen. Nemcsak az észhez szólnak e czikkek, hanem a szívhez is; nemcsak meggyőznek, hanem Levette kalapját és beszélni kezdett, szemét egy tenyérnyi felhőre irányítva. O’Cally a földön fekve találta. Fülét a gyepre szorította. Hallgatódzott. Talán valami távoli vonatrobogást vezetett oda a föld. A doktor nem ment oda hozzá. Nem zavarta. Maga is majdnem könnyezni kezdett. V. Stephen keble csak agy dagadt arra a ; gondolatra, milyen tisztelettel fogják üdvözölni ! az üdülésről megtért urat a szolgák, a hivatalnokai, a családja és a többiek, akiknek udvarlását élvezte azelőtt. Elhatározta magában, milyen szavakat felel majd a gratulálóknak. Látta az örvendező arcokat, mikor majd tudtukra adja, hogy Isten segedelmével a legnagyobb szerencse érte a világon. Majdnem felkiáltott örömében, mikor az utca éktelen lármáját meghallotta. Sugárzó arccal ment az áílomásfőnök elé. Ez lesz hát az első, akinek elmondja a gyógyulását. .. — Jó reggelt, uram! — mondta kezét nyújtva. Az állomásfőnök, akinek sok borsot tört már az orra alá a panaszkönyvben, mosolyogva hajlongott előtte és tisztelettel mormogott: — Ahá, megjöttél hát, vén kutyaházi! Hogy loptak volna el! Stephen ur meghökkent. Nem akart hinni a fülének. Majdnem elárulta magát a megszon- tyolodott arcával. Lehajolt hamar a táskája fölé. — Gyönyörű napunk van ma, kedves Simmons ur! — mondta lihegve és visszafojtott lélekzettel várta a feleletet. —■ Szép ára a te kidülledt békaszemed! meg is hódítanak. Élet, hév, lélek van bennök. A könyv értékét emelte jeles Írónk, Bérezik Árpád programmszerü bevezetése s idevágó érdekes czikke. Az a mintaszerű mód, amelvlyel ezt a nehéz és fontos feladatot megoldották a szerzők, kívánatossá teszi, hogy ilyen módon : rendszeresen összefoglaló, kimerítő nagy munkában dolgozzák fel az idegenszerűségek és magyartalanságok egész anyagát. Meg vagyok győződve, hogy becsü- | letes és hasznos dolgot mivelek, mikor a Borbély testvérek könyvét a legmelegebben ajánlom mindazoknak, akiknek nem közömbös a nemzeti nyelv ügye. Herrmann Antal dr. Ne házasodjunk! . (F. É.) Valamikor, a régi jó időkben, talán i még meg is kövezték volna azt, aki nyíltan és I merészen ki merte volna mondani azt, mit mai j cikkünk címéül választottunk. Ha meg nem is kövezték volna, de mindenesetre átadták volna az illetőt a közmegvetésnek, annyira fura, any- : nyira erkölcstelennek tartották azt annak idején, hogy legyenek még olyan férfiak, avagy pláne olyan nők, kik nem akarják a szent házasság boldogító bilincseit magukra ölteni. S ha a regi I jó időkben ez igék fennen hangoztatóját a maguk módja szerint megbüntettek, mi magunk is azt állítjuk, hogy biz azt akkoriban meg is érdemelték az illetőt, mert a házasélet gyönyöreinél, megfizethetetlen örömeinél szebbet, jobbat, hasznosabbat az istenek nem teremtettek s azok megvetöje vagy erkölcstelen, vagy szamár s mindkét esetben megérdemli a fenyítéket. Csakhogy mindez a régi jó időkben volt igy. Akkor volt a házasélet, ha nem is szinültig, de legalább félig, vagy legrosszabb esetben harmadáig tejfel s ily esetben megérdemelte, hogy fenékig ürítse azt ki az ember. Ma azonban, amikor már mindent meghamisítanak, ma már a házasság ugyancsak kevés tejfelt tartalmaz. Csak úgy a legtetején úszkál valamelyes fehér szinü sűrűbb folyadék, melyet az ártatlanul naiv felek tejfelnek néznek s ettől a maszlagtól meg- kótyagosodva azután hullanak be a házasság ma már ijjesztően sötét vermébe. Mert bármint szépítsük is a dolgot, a statisztika, ez a legbecsületesebb tudomány nem téveszthet meg bennünket, sem senkit, aki látni, Hogyne volna szép nap, amelyiken téged visszahozott a bűnöd ! Te... Stephen elnyargalt onnét, mintha főbeütötték volna. A kijárat felé szaladt. Vörös volt a rémülettől és a szégyentől. Egy hordár utána kiáltott röhögve: — Hé, hé, fösvény vizugró, mi lesz az én borravalómmal? Stephen szeretett volna visszafordulni, ősz- szetiporni az egész világot, de csak futott egy taxikocsi felé. Becsapta magára az ajtót. VI. Belökte a csapóajtaját a hivatalos helyiségnek Szinte rémülten nézett szét. Köszönt. A hivatalnokok felugráltak. A székeket nyikorogva lökték hátra s a túlsó sarokból ide hallatszott egy hang, félhangosan: — No, már megérkezett a vén tolvaj megint! A kézbesítő inas vigyorogva szólt egyik Írnokhoz: — Itt jön a rinocérosz! Aztán csak úgy röpködtek, mialatt bevonult a külön szobába: — Szegény fejünk, vége a kényelmes kaszinózásnak ! — Jó reggelt, öreg uzsorás! — Csöppet sem örvendek, hogy viszontlátom! Remélem, még beteg! Szegény Stephen azt se tudta, hová nézzen. Már megátkozta az orvost is, aki elrabolta tőle a nyugalmas süketséget. VH. Délben szokott vendéglőjében ebédelt a j Trafalgar-téren A pincér hajlongva bókolt előtte, j — Mit parancsol, nagyságos ur? Ajánl- I tapasztalni s szemlélődni óhajt. A statisztika, melyet sokan száraz tudománynak neveznek, azok, kik az igazságot nem szeretik, a statisztika megmutatja, hogy a házasságkötések számának ijjesztően nagy arányát képezik ma már a válóperek s ami még borzasztóbb, nagy százalék jutott a szerencsétlen életmód által előidézett tragédiáknak is. Hogy hány csendes dráma játszódik le a lefüggönyözött, külvilágtól légmentesen elzárt falak között, erről még a statisztika sem tud számot adni, de a mindennapi életben lejátszódó események hűen beszámolnak ezekről is s igazolják azt a tételt, hogy ne házasodjunk, amig ... S itt van a gordiusi csomó, mely még megoldásra vár. Meddig van ez az amig?! Hol kezdődik s hol végződik?! Ez az örök probléma, mely megoldásra vár s melyet megoldani eddig egyetlen egy társadalomtudománynyal foglalkozó szociológusnak sem sikerült s nem is fog sikerülni sohasem. Mert a mai kor emberei épen azok, melyek nem ismerik a határokat. Nem ismerik a határokat a jómódot illetőleg s nem ismerik a határokat a nélkülözések terén sem. Mindenben s mindenkor a szélsőségekben mozognak s e szélsőségek kívánják azután azokat a nagy áldozatokat, melyeket mindezekért a határtalanságokért fizetni kell. Hogy ma már a kereset nem áll aráuyban a szükségletekkel, erről azt hisszük, talán megemlékeznünk sem szükséges. Mindenki jól tudja, hogy a legkisebb százalékát az embereknek képviselik azok, akik jövedelmeik arányában költekeznek. Mindenki erején felül kénytelen hódolni a »Noblesse obiigenek.« Mindenkinek represen- tálnia keil. A diplomás ember úgy él, mintha ezer hold fekete föld a Bánátban termelné részére a búzakévéket. A földbírtakosnak, kinek ezer holdat juttatott a vak szerencse, mágnás allűrökkel pompázik embertársai előtt, mindenki a világnak él, azt szemléli, hogy vájjon mit tart felőle s elhiszi-e, hogy tényleg olyan viszonyai is vannak, mint aminőket külszínre mutat. S ha azután a szerencsétlen családfő beléroppan a nagy megterheltetésbe, mint a rosszul megtervezett hid a túlsúlyba, akkor kész az eleven szomorujáték, melynek szenvedő-hősét ő képviseli. A leányok már a szülői házban hozzászoknak ehhez az életmódhoz. Tisztelet a kivételeknek ! S akkor természetesen egy cseppet sincsenek megelégedve, ha esetleg a bázaselet- ben nem folytathatják továbbra is ott, ahol a szülői házban abbanbagyíák. S a boldogtalan házaséletek száma igy napról-napra növekszik, mert már az alapjuk elhibázott s megjavítani egyáltalában nem lehetséges. S ezek a sajnálatos állapotok egyelőre nem hatok egy porció romlott pástétomot. Nagyon ízletes és jól fog esni — az örökösöknek . . . Miközben a szokott pecsenyéjét eddegélte, elment mellette nehány ismerőse, akiket intéssel üdvözölt és hallania kellett a szavukat. — Igazán nagyszerű, mennyire süket ez az ember. Mondhatsz ennek a szemébe akármilyen sértéseket, nem érti meg. — Azt hiszem, elegen csúfot űznek belőle. — De úgy ám! Megérdemli! Miért olyan szívtelen, vérszivó pióca? Stephennek, ha sohasem eddig, de ma nem Ízlett a marhapecsenye. VIII. Stephen kocogtatott a lakása ajtaján. Belülről hallatszott a hangja valakinek: — Klári, Pisti, itt a vén medve! Ne neked, csönd! Ne neked, nyugalom! Ne neked, jó étvágy! Ekkor kinyílt az ajtó és Stephen belépett. A cseléd üdvözölte. — Milyen kár, hogy hazajött a nagyságos ur! Mért nem történt vasúti összeütközés! De jó volt, inig szabadok voltunk! Ekkor előkerült a kisebbik fiú és megállt apja előtt. — Csak volnék már annyira, hogy magam megkereshetném a kenyerem! Ügy itt hagynám ezt a házat, az apámat, aki minden, csak nem apa. Mabel, a leánya, kezet csókolt neki. — Ezzel a kézzel vertél meg engem, mig kis gyerek voltam. Es most még nem tudom, mi lesz az ifjúságommal, hogy fogod megkeseríteni !
