Szinérváralja, 1911 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-19 / 3. szám
1911. Január 17. 3, szám. (3) Nagylelkű adomány. Pokol Elek bányatulajdonos 360 koronát adományozóit a borpataki szegény iskolás gyermekek részére, mely ösz- szeget az állami iskolák gondnoksága a g. kaih. karácsony alkalmával osztotta szét. A gondnokság egyidejűleg fölterjesztést tett a íanfelőgyelőség- hez, hogy Pokol Elek az iskola-gondnokság tagjává neveztessék ki. — Itt említjük meg, hogy a g. kath. karácsony alkalmával Pokol nagyszabású karácsonyfa-ünnepélyt is rendezett, mély alkalommal igen sok ajándékot osztott ki a bányamunkások között. Helyreigazítás. Lapunk f é. 1-ső számában »Kedélyes tolvajok« cim alatt hozott hírünkre vonatkozólag a károsult maga úgy adja elő a valót, hogy október 30-ára virradó éjjelen feltörték a pincéjét és onnan elemeitek egy hordó bort és két üveg ecetes ugorkát. Rá egy hónapra ismét feltörték a pincét, de ekkor csak egy üveg ecetes ugorkát vittek el. Holmi üres hordókra, burgonyára és zöldségre nem volt szükségük. Nagyon savanyu lehetet az életök ezeknek a tolvajoknak. Épül az állami iskola. A szinérváraljai állami elemi népiskola 8 tanteremmel újra építését a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter elrendelte. Végre-valahára talán elérjük, hogy a régi »ecetgyár« nem fog éktelenkedni a magyar népoktatás tisztes arcán. Adózó közönség figyelmébe! Mindazok, akiknek ingatlana árverésen eladatott, de a telekkönyvi átírás az 1910. év végéig még nem történt meg ezen körülményt január 20-ig jelentsék be az elöljáróságnál, hogy7 az adók a vevőre átírhatók legyenek, január 21-iki bejelentések már nem vétetnek figyelembe. Elöljáróság. Meghívó. A misztótíalui református egyház elöljárósága folyó évi január hó 22-én az áll. óvóda által bérelt helyiségében, temploma tetőzetének bádoggal ujonan fedése céljára zártkörű Táncmulatságot rendez. Belépő díj: személyjegy 1 korona, családjegy 4 személyre 3 korona. Kezdete este 6 órakor. Felülfizeté- seket köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. Etelek- és italokról gokdoskodva van. Talált tárgyak. A »Rongyos-bál« helyiségében egy boa és egy legyező találtatott. Igazolt tulajdonosa Irinyi Sándor, egyesületi aleí- nöktől átveheti az állami iskola helyiségében. Az országos vásár e hó 9-én és 10-én nagyon gyenge érdeklődés mellett folyt le. Sertést és szarvasmarhát felhajtani nem volt szabad, a lóvásár pedig nálunk rendszerint csekély érdeklődést vált ki. Uj napilap Szatmáron. Szatmáron immár a második napilap fog megindulni február 1-én. Az uj lap, amely függetlenségi és a 48-as párt orgánuma lesz, »Északkelet« címet fogja viselni, és irányitója a kerület országgyűlési képviselője, Kelemen Samu lesz. A hegyi szőlők adója. Arad vármegye törvényhatósága nagyjelentőségű mozgalmat indított. A mozgalom célja a hegyi szőíőadók leszállítása. E tárgyban megkeresték támogatás végett vármegyénk törvényhatóságát is. A mozgalom vezetői azt akarják keresztülvinni, hogy a hegyi szőlőket kedvezőbben adóztassák meg, mint a sik szőlőket. Erre az szolgált okul, hogy amióta a sik területen is megindult a szőlőtermelés, azóta a hegyi szőlők egyáltalában nem képesek versenyezni velük és értékük azokéval szemben csökkent. Tudomásul. Mély tisztelettel hozom a nagyérdemű vidéki közönség becses tudomására, hogy Nagybányán a Kossuth Lajos-utcában levő Lendvay-téren. a »Nemzeti Szálló« helyiségében megfelelő istálló és kocsiszín áll a t. vidéki közönség fuvara rendelkezésére. A vendéglő kitűnő magyar konyhával van ellátva, valamint hamisítatlan italok mindenkor kaphatók. —- Tisztelettel a vendéglős. Tót kőmivesek szövetkezete Budapesten. Az építési szakmában kedvelt tót kőmivesek közül mintegy háromszázan termelő szövetkezetté akarnak alakulni. A tömörülés célja az, hogy a kőmives termelőszövetkezet az építőmesterektől minden, a kőmives szakba vágó munkát, előre megállapitot egységárakért elvállalja. A tót kőmivesszövetkezet élére -— jelenti a Műszaki Világ — Mahrer Lajost választották meg, aki maga is felvidéki és mesterségére kőmives lévén, a tót kőmivesmunkáSZINÉRVÁRALJA sok teljes bizalmát birja. Ezen kőmives-szövetség létrejövetele építészeinknek azt az előnyt fogja nyújtani, hogy a törvényszékileg bejegyzett szövetkezet egységárai az építési költségek kiszámításánál biztos, fix számítási alapot nyújtanak és — tekintve azt, hogy az építési munkánál a kőmives a legközvetlenebbül érdekelt fél — a munka is gyorsabb és megbízhatóbb lesz. Termesszünk több répát Ma már a kisgazda sem nélkülözheti télen a répát, amennyiben a répa télen át állatainak a legkitűnőbb takarmányt szolgáltatja. A legkitűnőbb takarmányt szolgáltatja pedig azért, mert az egyetlen vizdus takarmány, amelyet az állatok télen kapnak, amely vizdus takarmányra nemcsak a teheneknek van nagy szükségük, a tejelő képességét a répa nagy mértékben fokozza, hanem szüksége van minden egyéb állatnak is, főleg akkor, ha nagy menyiségü szalmát, kukorica szárat kell fogyasztaniok, amelyeknek emészthetőségét magas víztartalmánál fogva lényegesen elősegíti a répa. A répa termesztésére a legjobb földet választjuk, amelyet lehetőleg mélyen kell szántanunk és jól megtrágyáznunk, hogy nagy terméseket adjon. A Magyar-Óvári növénytermelési kísérleti állomás a szuperfoszfátozott takarmány répánál 6000 fcg.-ig, a foszforral trágyázott és Chilisalétromozott répánál 13400 kg.-ig s végül a káli foszfátos és Chiiisalétro- mozottnál 17400 kg.-ig menő termés többleteket ért el kát. holdanként. Rovara Frigyes Félen, (Pozsony m ) 1908-ban a következő termés többleteket érte el: Trágyázatlan földön 9700 kg, istálló trágyával trágyázott földön 13000 kg., istálló trágyával és 2Ó0 kg, szuperfoszfáttal trágyázott földön 18000 kg , istálló trágyával, 200 kg szuperfoszfát és 133 kg. kálisóval trágyázott földön 21000 kg, istálló trágyával, kálifoszfáttal és 80 kg. Chilisalétrommal trágyázott földön 28000 kg. takarmány- répát nyert kát. holdon; 1909-ben a trágyázat- j lan takarmány répával szemben a szuperfoszfá- ; tos és Chilisalétromozott föld 13200kg.-al adott ! többet katasírális holdon. Ezekkel a példákkal ; csak azt kívánjuk bizonyítani, hogy nincs nö- I vény, a mely jól megtrágyázott földben nagyobb termés többleteket adna, mint éppen a répa Miután pedig a gazdának nem lehet az a célja, hogy nagy területet vessen be répával, s ezt a nagy területet kapáltassa folyton, hanem egyedül az kell hogy a célja legyen, hogy minél kisebb területet foglaljon le répával, hogy minél kissebb területet kelljen állandóan kapálnia. Oda kell törekednie mindenkinek, hogy ne csak mélyen megművelt, de jól megtrágyázott földbe vessen répát, hogy igy kis területről aránylag igen nagy mennyiségű répa termése legyen. Főmunkatársak: tlr. Kaba Tihamér és dr. Katona Sándor. MAGYARÁZAT. Hogy mennyire köztudomású a közönségnek az a tény, hogy koleraj ánrány ! veszélyének esetén a tisztaság mellett ! legjobb óvszer ESTEBHÁZI-COtHAC, annak legjobb bizonyitéka a rendkívüli fogyasztás. — Hivatalosan, közjegyzőileg meg van állapítva, hogy az Esterházy cognac- gyár két Egrot féle főzőkészüléke 1,752.000 liter bor termelő képességet foglal magában. Ez az óriási szám legjobb bizonyitéka annak, hogy a közönség tudja, inivei védekezzék a kolera ellen. Ez a magyarázata a rendkívüli fogyasztásnak. Az Esterházy-cognac mindenütt kapható Központi iroda: BUDAPEST, V., Csáky-utca 14. sz. Meghivó. Az tiasiiléli IilitAliAizlir lésziimiitrmá! Avasfelsőfaluhan ll-il évi rendes fiözfyüiéseí 1911. évi február hó 8-án d. e. 10 órakor saját helyiségében tartja meg, melyre a részvényesek üszleieítei meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: 1. Kéttagú hitelesítő-bizottság választása. 2. Az 1910. évi zárszámadása és mérlege, valamint az igazgatóság és felügyelő-bizottsági jelentések bemutatása, egyúttal ezen jelentések tárgyalása és az igazgatóság és felügyelő-bizo Itság részére a felmentvény megadása. 3. A tiszta nyeremény felosztására vonatkozó tervezet. 4. A kibocsátott 10000 korona részvénytőkének teljes b.-fizetésének jelentése. 5. A ciklus lejárata folytán 3 felügyelőnek 3 évre való beválasztása. Kelt Avasfeisőfaluban, 1911. január hó 11 én. Az igazgatóság. Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy a Burghoffer Jáposné Vendéglőjét 1911. január hó l-től átvettük. A vendéglőt és vendégszobákat a mai kor igényeinek megfelelően teljesen újonnan berendeztük. A vendéglő összes helyiségeinek tiszta és gondos kezelése, kitűnő magyar konyha, tisztán kezelt sikérlói bor és mindennemű italok pontos és szolid kiszolgálása által igyekezni fogunk a nagyérdemű közönség becses pártfogását kiérdemelni. Vidéki vendégeink fogatai részére újonnan épült kocsiszín és istálló áll rendelkezésre. Amidőn a „Korona-szálló“ bérleti ideje alatt a nagyérdemű közönség részéről tapasztalt szives pártfogást megköszönjük, további nagybecsű jóindulatokba ajánlva magunkat, szives pártfogásukat kérjük tisztelettel 1 Stern Hő vérek.