Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-15 / 7. szám
Szinérváralja, 1910. Február 15. — 7. szám. Hetedik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szára ára 12 fillér. Nyiltlér soronkint 40 fillér. .MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = A tanuló ifjúságról. (sj.) Nap-nap mellett halljuk felhang- zani, hogy a mai ifjúság erősen degenerálódik; a múltakhoz képest úgy testi, mint szellemi fejlődése hanyatlást mutat. Az a mesés legendakor, mely a régi nagyszombati, pápai, pesti, pataki, debreczeni, nagy- enyedi, miskolczi, egri, iglói, losonczi, sel- meczi diákság alakját környezte, már csaknem szétfoszlóban van. Az emberiségnek általános jellemvonása az, hogy »laudator temporis acti«, szereti dicsérőleg emlegetni »a régi jó időket.« De csak a tényekből kell konstatálnunk s látjuk, hogy ez a mondás, ha nem általánosságban véve is, de a modern társadalmi élet számos jelenségére vonatkoztatva, több egy banális frázisnál. Régebben az ifjúság' még pajkosabb és szilajabb volt — ezzel argumentál a múltak vádlója. Csakhogy az emlitelt tulajdonokat nem róhatjuk fel nekik hibákként, sőt éppen a vidám életkedv, pajkos elevenség az, ami az egészséges ifjú léleknek jellemző sajátsága s aminek a jelenben sok helyen tapasztalt hiánya nevez- f hető beteges tünetnek. Aztán tekintetbe kell vennünk, hogy a diákság nagy percentje számára hajdanta mostohábbak voltak az életviszonyok, mint ma. A létfeltételek korlátoltabb mértékben állottak rendelkezésükre, ezért némileg utalva is voltak rá, hogy helyzetükön leleményességük által könnyítsenek s az élet ridegségét élénk kedélyesség által fűszerezzék. Az bizonyos, hogy igy alkalmuk nyílt korán megismerni a való életet. A küzdelmekben lelkűk megacélosodott, önbecsérze- tük kifejlődött. Tudták értékelni a fáradságot, szenvedést. Az is való, hogy az ifjak pajzánságá- nak akkor megvoltak a határai, amelyeket csak nagyon szórványosán léptek át. Óvakodtak a bűnöktől. Lelkűk ártatlanságát megőrizték, ami a züllés lejtőjétől távol tartotta őket. A mai fiatalság korán elveszti lelki tisztaságát; a rossz társaság, esetleg rossz nevelés, a körülmények, korunk divatos áramlata megfosztják bensejét attól a nemes zománctól, mely kell, hogy megvédje minden ártalmas behatástól. Az ifjú lelke épp olyan fogékony a jó, mint a rossz iránt s az erkölcsi rossznak csirái mégis mintha könnyebben találnának utat szivéhez. A természet az a mester, mely szépre, jóra, igazra tanít. Ennek kebelén érezték jól magukat régi ifjaink szabad idejükben. -- Itt szerezték meg lelkűk, testük üde frisseségét, itt talállak a játékokban egészséges szórakozást. Ma az ifjúság nagy percenlje elébe helyezi ennek a kávéházi dorbézolást. Nem ritkán van alkalmunk látni zsenge korú ifjakat a füstös kávéházakban, mulatóhelyeken. Éjjeleket virrasztanak át ital, kártya, mulatozás mellett, magukba sziva a rossznak csiráit, megismerve a bűnt, mely fenyegetően nyújtja feléje karjait. A napokban záródott le hazai tanintézeteinkben az iskolai év első fele. A tanulók bizonyítványt nyertek róla, hogy miként feleltek meg iskolai kötelezettségüknek, hogy a reájuk kirótt tananyagban milyen előhaladást tanúsítottak. A diák letöltötte a félévet, a professzor latba vetette a kalkulusokat és osztályozott a tanítvány előmeneteléről és magaviseletéről. Aztán kezdődik az uj félév s az iskolai élet halad a régi nyomon, — hogy milyenen: fentebb szólottunk róla. Vissza lehet-e varázsolni a régi nagy időket a mai ifjúsággal, mely ideges, koravén elemekből álló társadalmunkat oly kevéssé látszik felfrissíteni, sőt annak betegsége csiráival jóelőre inficiálja magát. Tudnák-e azt a magasabb ideálok lelkesíteni, ki a világi örökkel idejekorán betelve elveszti életkedvét, ambícióját — és sivár lelkére a pesszimizmus szürke köde nehezül. Kor szüli az embert — azt mondják. Ha jönni fog egy uj kor, mely száguldó viharként fogja megtisztítani társadalmunk fülledt, nyomasztó levegőjét, felriasztja talán ifjúságunkat is hipnotikus álmából. Es az öntudatra ébredt magyar ifjúság méltónak fog mutatkozni elődeihez. Csak késő ne legyen az ébredés! i 4 A ,,SZINÉRVÁRALJA^ TÁRCÁJA. Rablótámadás a fővárosban. Bibulusné asszony, amióta Széli Kálmán ráthóti simentháli tenyésztéséről olvasott, hol oly nagyra fejlesztették a tenyésztés ördöngős tudományát, hogy szigorú esztétikai mérlegelés után elő vagyon Írva, hány czentiméterre szabad kiszélesednie a homlokcsontnak, minő hosszúra szabad nyulniok a szarvaknak, minő formákat érjen meg a láb, a hátgerincz; mondom, hogy amióta Bibulusné asszony mindezeket álmélkodva olvasá, elhatározta, hogy csekély személyemet is külsőleg gyökeresen át fogja alakítani. Ezen célját pedig az okszerű táplálkozás által akarta megvalósítani. Önagysága úgy találta, hogy életem napjai amily rohamosan fogynak, ezzel szemben egyenes arányban gyarapszik gömbölydedségem. Az okszerű táplálkozás alatt tehát azt tessék érteni, hogy a pecsenyefélék asztalunkról száműzettek s az én számomra a rózsásra sütött, ropogós- bőrű kappan már csak a dajkamesék országában létezett. Természeti igazság, hogy az akczió reakcziót szül. A reakczió nálam abban nyilvánult meg, hogy pártot ütve elhatároztam : juszt is, a spenóton és a száraz lencsén még jobban hizni fogok. Nem én mondom, Arany János mondja, tehát elhiheti bátran kiki: Tudod, mi az erő? Akarat, mely előbb vagy utóbb, de győzelmet arat. (Nem esküszöm meg, hogy éppen igy mondta, de valamelyes- képp ilyenformán.) Nálam az erős akarat megvolt s igy nem is utóbb, de előbb győzelmet arattam. Ügy híztam, hogy Demeter bátyámuram, ki örökös szepegésben élt, mert vérbősége folytán a guta már három éve kerülgette, látva az én gyarapodásomat, egészen megnyugodott. Ha van igazság a földön — gondolá — akkor úgy is nekem kell először sorra kerülnöm. Addig meg az örökös aggódással mit epeszsze magát? Az okszerű táplálkozás, mely egyúttal a konyhapénzből egy gyönyörű struccztollas kalapot juttatott Bibulusné asszonynak, csúfos kudar- czot vallott. De Széli Kálmán ráthóti titkos tudománya csak nem hagyta nyugodni. Csípőre tett kezekkel jelentette ki, hogy mindaddig nem nyugszik, mig úgy nem fogok kinézni, mint egy fess, karcsú huszárhadnagy. Szerencse, hogy magas homlokom van, különben a hajamszála ég felé meredt volna. — Utóvégre, ha az egyik oktalan baromnak lehet boldogulni, monda bosszúsan Bibulusné asszony, miért ne lehetne a másik eszes lénynyel ? Ha primadonna természetem volna, talán némi czélzást fedeztem volna fel e mondókában, de hát miért legyek én okos ember létemre rébuszfejtő? Házam úrnőjének ekkor támadt az az ötlete, hogy bicziklire ültet, sportsmannt nevel belőlem. A sporttal már ezelőtt is foglalkoztam: vadászkalapot és kutyakorbácsot viseltem vasárnap délutánonkint, de Bibulusné asszony szerint minden sportnak koronája a biczikli. (Ez azasz- szony alighanem biczikliügynöknek csapott fel.) Ugyan kérem, ne mosolyogjanak, mit nem tenne meg egy jó nevelésű férj, ha angyalajkak parancsolják? így vedlettem én át, az utcza népének nagy gaudiumára, bécsi köszörűssé, de azzal a szilárd elhatározással, hogy azért juszt se leszek olyan, mint egy fess, karcsú huszárhadnagy. Az első napokban csak azt próbálgattam, hogy hogyan kellemesebb a hasravágódás; a második héten pedig ez ismereteimet hasznosítottam kitűnő sikerrel; a harmadik héten egyszerre csak elindultam egymagám minden vészfék, akarom mondani, vészkötelék nélkül. Én nem tudom, mit érezhetett a vasút feltalálója, midőn legelső vonata elrobogott; de hogy én mit éreztem, midőn a nyeregben legelőször szabadjára engedtek, azt még úgy sem tudom. Mintha a szédülésig vegyes érzelmek leptek volna meg; mintha ingó-bingó léghajón a fellegekig magasztosultam volna; mintha hegyszakadékok szélén imbolyognék arasznyira a Ha fáj a feje, Béretírás-pasztillát, w mely 10 perc alatt a legmakacsabb migraint és fejfájást elmulasztja. — Ara 1 korona 20 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. Készíti Beretváa Tamás, gyógyszerész Kispesten. Orvosok által ajánlva. Három doboznál ingyen postai szállítás.