Szinérváralja, 1910 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-06 / 36. szám
1910. Szeptember 6. két megállapítani nem lehet, mivel a kriptába j utoljára 1865-ben temették el a család utolsó tagját s igy az olt lévő értéktárgyakról senki se tud felvilágosítást adni. A tettesek a lopás j után értékesíteni akarták a drágaságokat, de félelmükben csak elcsaldizták potom pénzen, mert még zálogházba se merték becsapni. A csendőr- j ség befejezte a nyomozást és az iratokat áttette j a szatmári ügyészséghez. Elsülyedt hajók kiemelése a vizfenékről. A ' hajók elsülyedését megakadályozandó, a hajók I kettős fenékkel bírnak és a hajótest kereszt és hosszválaszfalak által egymástól vízmentesen j elzárt cellákra van osztva. Az egyes cellák között való összeköttetést légmentesen elzárható ajtók eszközük. Ha az ajtók el vannak zárva, egy, legfeljebb két cella telhet meg vízzel a hajótest sérülése esetén. Az ajtóknak azonban az utasok kényelme szempontjából a közieke- j dés céljaira nyitva kell lenniök és a veszély : pillanatában keletkező pánikban igen gyakran ■ nyitva felejtik az összes ajtókat. Ha azonban a hajó mégis elsülyed, a rakomány és hajótestet mindezideig csak aránylag kis mélységekből lehetett megmenteni. A búvárok munkája ugyanis már 60 méter mélységben rendkívül nehéz a 6 légnyomásnak megfelelő viznyomás következtében. Más módot kellett tehát találni. Nagy acél pontonokat sülyesztettek a fenékre a hajó közelében, ezeket láncokkal összekötözték a hajótesttel. A pontonokat kiszivattyúzták, ezek fölemelkedtek, magukkal vonva a hajót. Ámde ehez igen bonyolult és drága berendezések kellenek (szivattyúk, csővezetékek stb.) Motognon francia mérnök az elsülyedt hajókat saját rendszere szerint úgy emeli ki, hogy a viz alatt gázokat fejleszt, melyekkel hatalmas kaucsuk-tömlőket tölt meg, melyek elegendő mennyiségben alkalmazva, a hajót kiemelik. A gáz, amelyet e célra használ, az acetylén. Calcium carbiddal töltött lég- és vízmentesen elzárt vashengereket bocsát a fenékre. A hengereket csövek kötik össze a hajó mellé sülyesztett és a hajóhoz erősített kaucsuk- tömlőkkel. A calcium carbiddal egyesülve acetylént fejleszt, mely a tömlőket felduzzasztja és a hajótestet felemeli. Montognon hasonló elv alapján mentőkészülékeket is készít, melyek ugyancsak kitünően beváltak. Korán érett. Rózsa Ilona, 12 esztendős nagykárolyi cselédleány egy életerős, egészséges fiúgyermeknek adott életet és ezzel megteremtette az anyaság világrekordját. A legfiatalabb anya és az újszülött jól érzik magukat. A leány szülei a szatmári ügyészsénél feljelentették az apát, aki ellen megindult a bűnvádi eljárás. Kivándorlók letartóztatása Fiúméban. Jekei- falussy magyar kivándorlási biztos nemrég ellenőrzés céljából ismét Fiúméban járt és elrendelte, hogy a fiumei kikötőben mindama kivándorlók ellen alkalmazzák az uj törvény kedik. öt perc alatt háromezer méterrel. Füleiben zúgást érzett, orrából megeredt a vér — a levegő megritkulása folytán. Összes erejét összeszedte s megrántotta a másik foganyut. De a gép csak emelkedett, egyre emelkedett. Valahogy a szájához kapta a konyakos üveget, de nem tudott már belőle inni, minden ereje elhagyta, a fejét nem tudta fölemelni. Csak nézte üvegesedő tekintettel, hogy folyik a vér már a szájából is. Aztán a magasságmérőt nézte. Az tízezer métert mutatott. S mintha valami gonosz démon sugdosna a fülébe. A megölt mérnök hangján beszélt: — A xandium kedves uram ? Annak titkát nem adjuk olyan olcsón. Mr. Green holttestét harmadnap megtalálták vagy ötven mértföldnyire a fölszállás színhelyétől. Hogyan került oda, senki sem tudta megmagyarázni, valamint azt sem, honnan vette magát az a revolvergolyótól ütött seb, amelyet a torka táján fölfedeztek. A léghajónak és mr. Philipsnek semmi nyoma. Ha lezuhantak volna, a hajónak roncsaira rá kellett volna bukkanni. Tán még most is repülnek a légürben és mr. Philips, a bankár lehet, hogy fel is fedezte már a xandium titkát? De annyi bizonyos, hogy földi életében sohasem veszi hasznát. 01tai Aladár. SZINÉR VÁRALJA teljes szigorát, kiknek útlevelei nincsenek rendben. Ennek következtében most nap-nap után több kivándorlót letartóztatnak s szabadság- vesztésre és pénzbírságra Ítélik őket. A múlt héten nem kevesebb, mint hatvan kivándorlót tartóztattak le, kiket büntetésük letelte után haza fognak toloncolni. Hamis pénz. Vármegyénkben a hamis 5 koronások nagyon elszaporodtak. Szilágysomlvón és Mátészalkán 340 darabot foglalt le a csendőrség. A hamisítványok igen ügyesek, nehezen ismerhetők föl. Osztrák veretüek, 1907. évszámmal ellátva. Hat grammal könnyebbek a valódiaknál. Legyünk tehát óvatosak az öt koronások elfogadásában. A nyíregyházi Sóstó fürdőn nagy építkezések lesznek. A polgármester sokat járt ebben az ügyben, mig végre megengedték a városnak, hogy a kies Sóstón nagyobbszabásu építkezéseket eszközöljön. A miniszter jóváhagyta a terveket s a pályázatot a napokban kihirdetik. Szövetkezeti választás. A helybeli ipari és gazdasági hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja, a f. hó 4 én tartott igazgatósági ülésen a szövetkezet jogi ügyeinek ellátására dr. Székely József ügyvédet választotta meg, ki a választást elfogadta. Gratulálunk. Választmányi ülés. A szatmárvármegyei általános tanítóegyesület f. hó 10-én d. e. 10 órakor, a szatmárnémetii Rákóczi-uteai áll. elemi iskola tanítói szobájában rendes választmányi ülést tart. Öreg asszony nem vén ember. A tavaszon temettük el Brán László volt 48-as honvédet. A felesége, ki túl van a hetvenen, ismét rabjává lett a szerelemnek és eljegyezte magát egy vincellérrel, ki fiatalabb, mint a menyasszony. Riadalom. Ebben a rettenetes kolerás világban nagy riadalmat okoz egy-egy gyanús megbetegedés. Mutter György szinérváraljai lakos augusztus 30-án hirtelen rosszul lett s a Kossuth- téren a városháza előtt összeesett és nyomban meghalt. A kolerahirek lavinaszerű növekedése folytán csakhamar közszájon forgott, hogy Mutter és még négy ember kolerában meghalt. A vizsgálat kiderítette, hogy Szinérváraiján koleragyanus beteg nincs és szegény Mutter atyánkfiának sem volt egyéb baja, minthogy alaposan berúgott és szeszmérgezést kapott. Táncvigalom. A szinérváraljai gör. kath. templom építése javára 1910. augusztus hó 28-án a helybeli »Korona-szálló* nagytermében rendezett táncvigalom alkalmával befolyt és illetékes helyre át is juttatott 234 K 90 fillér tiszta nyereség. E szép eredményt ezúton is megköszönjük a pártoló közönségnek, de különösen azoknak, akik részben ■felüifizetéseikkel, részben jegyük megváltásával támogattak. Jegyeiket megváltották: Ujfalusy Miklós cs. és kir. kam., Papolczy Béla 20—20 K, dr. Bajnóczy Géza 10 K, Kepes testvérek, Koroknay Károly, Páblé Antal 5—5 ; K, Gyarmati Sándor, Irinyi Sándor, Wilkovics Miksa, Szilvásy Dániel, özv. Jaczkovits Gáborné, Frank József, Danka Antonia 2—2 K. Felülfizettek: Dr. Székely József, Bárány Béla, dr. Cur- tutiu Kornél, Hubán János esperes, Muresán János, Kora György, dr. Tatár János, Drágos Ágoston, Mocsirai Papp András 5—5 K, Losonczy Gyula, Gönczy Adolf, dr. Klein Samu, Ferencz Gyula 3—3 K, dr. Székely Farkas, dr. Lelegian László, dr. Stan Miklós, Kerekes István, Demeter Mihály 2—2 K, N. N., Baska György, Butean Emil, Ku- liffai Mihály, Marinescu Aurél, özv. Cionka Já- nosné 1—1 K. Az egyházi tanács nevében is köszönetét mond a rendezőség. Az utcák olajozása és a kolera. Emberi gyengeség az, hogy az óvintézkedésekhez csak akkor nyúlunk, amikor már itt van a veszedelem. A kolera rémével kapcsolatban az utcák porának lekötésével is igy vagyunk. Városaink lakossága és a mindenkori helyi sajtónak egy része szidja,J,becsmérü a poros utak olajjal való lekötését, mert nincs bizony annak pacsuli szaga. És eljött végre a kolera réme és az orvosok elrendelték az utca porának sürgős eliminálását. Bezzeg nem jut eszébe senkinek, hogy a kolera veszedelmét föléje helyezze a bűzös fertőtlenítő hatású utca-olajozásnak. Legutóbb Kassán volt az érintett szagok miatt sok tennivalója a közönség köréből cimü rovatoknak. A közelgő kolera hire azonban minden »közérdekből* való felszólalásra megfelelt. Budapest székes36. szám. (3) főváros — hála okos vezetőinek — e téren is jó példát mutat, mert az utak kék-olajjal való öntözését a legszélesebb alapon eszközölteti. Csak a Stefánia-ut képez kivételt, melyet valami uj anyaggal való portalanítás céljából hagytak megeredeti poros mivoltában, élénk ellentétben a milleniumi oszlop környékével, mely olajozott és teljesen pormentes. — Már a legtöbb fürdőhelyen olajjal kötik le az utca porát, ami már ezer meg ezer esetben jónak és elég gazdaságosnak bizonyult. Iparosok adójának törlése. A közigazgatási bíróság legutóbb kimondotta, hogy az iparüzleteknél nem az iparigazoivány, hanem az illető iparral való foglalkozás esik III. osztályú kereseti adó alá. Az adót tehát az üzlet beszüntetésének és nem az iparigazolvány visszaadásának napjától kell törölni Ez a rendelkezés azért fontos, mert iparát beszüntető kisiparosra eleddig mindaddig kirótták az adót, mig igazolványát a hatóságnál vissza nem mutatta. így pl. hosszas betegségben kimúlt falusi iparoson sokszor egy évvel is több adót megvettek, mint ameddig űzte iparát. Az oroszlán karmai között. Beszterczén a jégpályatéren felállított sátorban néhány nap óta egy állatseregletet mutogattak. Amikor az utolsó előadásukat tartották, időmegtakarítás szempontjából már az előadás tartama alatt bontogatni kezdték a sátrat és eltávolították a korlátokat, amelyek a közönséget elválasztották a vadállatok ketrecétől. A közönség az előadások ulán a kijáratok felé tolongott, miközben egy Alpert Mária nevű 16 esztendős leányt nekiszoritottak az oroszlánok ketrecének. Az egyik oroszlán hatalmas talpával kicsapott a rács mögül és a szerencsétlen leánynak letépte a bal mellét, azonkívül bal karját is összemareaDgolta. A közönség a rémületes látványra iszonyodva menekült kifelé, az alkalmazottak pedig a sikoltozó véres j leányt kimentették az oroszlán karmai közül. 1 Sérülése életveszélyes. Gyermekzászlóaljak. A honvédelmi miniszter újabban leiratban utasította Szatmárvármegye főispánját, hogy ott, ahol a viszonyok megfelelnek, elő kell mozdítani a czéllövő gyermekzászlóaljak létesítését. Ép e czélból a honvédparancsnokságoknak kötelességük felvilágosítást adni a közigazgatási tisztviselőknek. A zászlóaljak szervezésénél közös bizotlságok fognak működni, melyeknek tagjai közigazgatási tisztviselők, tauférfiak, katonák és sportemberek sorából kerülnek ki. Főmunkatársak: dr. Kaba Tihamér és dr. Katona Sándor. A Szatmárvármegyei Takarék- pénztár Részvénytársaság tulajdonát képező SZINÉRVÁRALJA nagyközségben lévő házában egy korlátlan italméréssel és teljesen \ berendezett (bebutorozott) VEN- ! I DÉGrLŐ 1911. év január 1-től A vendéglőhöz tartozik egy nagy kávéházi helyiség, egy étterem, egy, az uj-társaskör által a vendéglőstől bérelt helyiség, a vendéglős lakása, 6 vendégszoba, kuglizó, jégverem és egyéb melléképületek. Bővebb felvilágosítás nyerhető a Szatmárvármegyei takarékpénztár igazgatóságánál Szatmáron, valamint a fiókintézet vezetőségénél Szinérváraiján.