Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1909-01-12 / 2. szám

2. szám.

élvezi a maga művészi alkotását, mely jóllehet nem egyéb egy darab összekötött rongynál, hanem meg is teremti müvét; azok a játékok leg kedvesebbek neki, melyek keretébe dramatikai mozgás illeszthető, melyek valamely eseményt jelképeznek. A gyermek képzelő tehetsége any- nyira élénk, hogy a használt tárgyak a képzelt- től való eltérése legkevésbbé hasonlít a valódi tárgy a képzelthez, annál nagyobb a gyermek öröme, mert éppen képzelő tehetségének foglalkoztatása szerez neki élvezetet, esztétikai kellemetességet. Megfigyelhető, hogy az egyszerű játékszer, amihez sokat hozzá kell képzelni a gyermeknek, hogy illúziója teljes legyen, sokkal inkább vonzza, mint a technikailag tökéletes játékszer, mely nem nyújt fantáziájának működési lehetőséget. Ám ily játékok eltévesztették céljukat a gyermeknél, a ki mindenek előtt szellemi képességét akarja foglalkoztatni. Az ilyen játékszerek nem produktiv, hanem fantázia, művészet nélküli kultúra készítményei, s a gyermek, aki azokat oly gyorsan, a mint csak lehetséges, természetes alkatrészeire bontja széjjel, csak megszabadítja magát attól a balga gyámkodástól, melylyel fantáziáját bilincsbe verik és büntetés helyett dicséretet érdemelne.

Anyák, kik ifjú nemzedékük művészi nevelését elő akarják mozdítani, kíméljék meg gyermekeiket az olyan játékszerektől, melyek a fantáziának nem adnak tápot. Vegyenek egyszerű játékszereket; ez tovább marad használatban és állandóbb örömet szerez, mint azok a realisztikus utánzások, melyeket csakhamar sutba dob a gyermek, mert megunja. A gyermek természettől adományozott hajlama következtében nem magukat a tárgyakat, hanem a tárgyak jelképeit kívánja. Amazok közömbösek előtte, mert birtoklásuk megöli a fantázia munkáját. Ezek azonban kedvesek neki, mert szellemi munkát követelnek tőle, hogy valódiakká egészíthesse ki őket. S csak a saját foglalkoztatásában, ebben a művészi fantázia — tevékenységben találja fel élvezetét.

Mi az oka, hogy a szegénység konyháiból annyi neves művész került ki, hogy épp az egyszerű vagy nyomorúságos életmód közt felneveltek sokkal élénkebb, elfogulatlanabb érzéket tanúsítanak a művészet iránt, mint gazdag szülők fiai és leányai, kiktől nem tagadtak meg soha semmiféle kívánságot és kik blazirtan és unottan élik világukat ? Csak a gyermekszobába kell tekinteni és megfigyelni, hol nyujtatik a fiatal fantáziának kedvezőbb működési tér. Bátran el lehet mondani, hogy e tekintetben a szegénység gyermekei sokkal előnyösebb helyzetben vannak, mint a gazdagoké. A materiális szükség kényszeríti a szegény embert, hogy gyermekének egyszerű, igénytelen játékszert adjon. S e mellett jól járnak a gyermekek; megvan nekik az a megbecsülhetlen szerencséjük, hogy fiatlaságukat nem rontották el haszontalan lim-lommal való babrálással, olyan játékszerrel, mely a gyermekeknek oly kedves és kellemes

(2) 1909. január 12.

SZÍNÉ RV ÁRALJA

munkáját helyettük elvégzi. Nem hiába származik a legtöbb művész szegényes vagy legalább kevésbbé jómódú családból.

Színház.

Radó Béla színtársulata állandó érdeklődés mellett folytatja előadásait.

Vasárnap a »Helyre asszony« ment telt ház előtt.

Kitűnő alakítást nyújtott a Helyre asszony szerepében Pécsi Mariska. Igazi tűzről pattant menyecske volt. Dalait meg kellett ujrázni.

Radó Tamás szerepében a publikumot egész este állandó derültségben tartotta.

Vetési Pethő Miklós szerepét kifogástalanul játszotta. Úgyszintén Borsainé, Borsai, Simén- falvi és Gáspár, kik mindannyian hozzájárultak az est sikeréhez.

Hétfőn Hennegius és Dévái »Zsába<-ját adták csekély érdeklődés mellett. A darab magasabb élvezetet nem nyújt. Amolyan bohóckodásra szánt tákolmány. A szereplők ügyes játékukkal igyekeztek a darab fogyatékosságait pótolni, de bizony ez természetesen, minden igyekezet mellett sem sikerült. Vetési, Borsainé, Szakács sok játékügyességet árultak el. Borsai és Radó kacagtató mókáikkal állandó derültségben tartották a közönséget.

Kedden egy nagyon kedves meséjü és ze- néjü operette >A nagymama« került színre telt ház előtt. A darab változatossága s közvetlen hatása lebilincselte a közönség figyelmét s a minden tekintetben kifogástalan, összhangzatos játék tökéletesen kielégítette várakozását. Azt mondhatjuk, hogy a társulattól consonánsabb játékot mostani szereplése alatt még nem láttunk. A maga helyét mindenki derekasan megállta s dicsőségére válik azoknak, akiket mégis kiemelünk, hogy a sok jó között nekik mégis sikerült kitűnni. Eiső helyen kell említenünk Pécsi Mariskát a címszerepben. Ennivaló nagymama volt. Toalettje Blahára emlékeztetett. Hogy kissé fiatal volt? Azt egy még szerelmes nagymamának csak érdemül lehet betudni. Partnere, Vetési (Örkényi Vilmos báró, nyug. ezredes) oly élethűen játszotta fontos szerepét, hogy maga a valódi Örkényi is megirigyelte volna. Szerencsés organumu, képzett színész és nagyon szépen dalol. Frenetikus tapsot aratott a sentimentális vén nevelőnő szerepében (Lange Szeraphine) Radoné, mig Radó a tanár (Todorka Szilárd) szerepét játszotta állandó derültségre keltőén. A növendékek közül Borsainé vált ki közvetlen, kedves játékával. Jól játszott még ezeken kívül Vetésiné, Borsai és Füredi, különösen pedig Szakács, ki Koszta Mihály nyug. evangélikus tábori lelkész szerepében annyi alakítási képességet árult el, amennyit nagyobb színpadokon is ritkán latunk. Kár, hogy az önözésnél az evang. papokat feltüntető két fehér tábláról megfeledkeztek.

Szerdán ismét bohózatot adtak, a »Bernát«- ot. Ebben kitűnt Sziczai Panni szerepében Pécsi.

sohase hagyta cserben. Az volt őrangyala, nemtője. A »majdnem« őrködött fölötte, amikor átúszta a Niagara-zuhatagot, amikor leszállt a Vezúv kráterébe, amikor glecsereken kúszott föl s hírhedt beigantikkal viaskodott életre-ha- lálra az Abruzók szakadékaiban.

— Bizony, majdnem otthagytam a fogamat ...

Megjegyzem, egy foga sem hiányzott. Fakók, plombosak voltak, de teljes számuak. Sőt, jó órában legyen mondva, testén a zuzódásnak ! sehol a legcsekélyebb nyoma sem volt fölfe- j dezhető. Jól táplált, kissé lomha test, savós sze- ! mekkel s néhány szabálytalan alakú szemölcs- ! csel. Az úgynevezett porhüvely nem jelezte, hogy majdnem a legrettenthetetlenebb lelkek egyikét hordozza.

Megvallom, sok élvezetet találtunk előadásában- Egy szavát se hittük, de szívesen hallgattuk. Mert az idők során bizonyos artisztikus módszert sajátított el. Meg tudta festeni kalandjainak milieujét. A részletekben szürkeségre törekedett, a nüanszokban diszkrécióra. Aztán tudott a valószínűségekkel manipulálni. Nápolyi kalandokat akkor hallottunk tőle, ha két hétig Káposztás-Megyeren tartózkodott. Ilyenkor néhány olasz szót is kevert az előadásába : per bacco, corpo di dió .. . stb.

A távolabbi zónákba eső kalandokat olyan időszakba helyeztem, amikor még nem ismertük. Ha nőkről beszélt, csak kezdőbetűket említett.

— Roppant érdekes volt, mikor D. E. őrgróf leányát szöktettem meg. A csónak majdnem fölboruit, az őrgróf majdnem lelőtte, a lovak majdnem elragadtak . . .

Üres kézzel sohase jött közénk. Mikor a fantáziája elbágyadt s a kedve lelohadt, akkor megelégedett jelentéktelen, köznapi veszedelmekkel :

— Alig öt perce, hogy a villamos majdnem elgázolt.

— Ma reggel pisztolypárbajom volt. Majdnem ottmaradtam.

Ha faggattuk, szívesen elmondta a párbaj előzményeit. Színesen, vonzóan, novellisztikus ötletességgel. Hamar belemelegedett. Többnyire neves primadonnákért verekedett, akiket valami léba kaszinói tag megrágalmazott. Ezt ő nem tudta eltűrni.

— Majdnem pofonütöttem azt a grófocs- kát. Becsületemre!! Nem tűrök szemtelenségeket.

És roppant csodálkozott magán, hogy nem tette meg. Mert imádta a színésznőket, noha évekig nem járt színházba.

Az általános képviselőválasztásoknál, vagy ha időközben egy kerület megürült, Cziber Gereben mindig majdnem föllépett.

— Tudjátok, hogy tegnap majdnem leutaztam a kerületbe.

Az osztálysorsjáték húzásánál is majdnem mindig ő ütötte meg a főnyereményt. Azokat a sikkasztókat, akiknek elfogatására nagy dijakat tűztek ki, majdnem mind ő fogta el. Beszélt, vacsorázott, brúdert ivott velük, de a végzetes majdnem kirántotta őket a kezéből.

Radó jobb színész, mint fiskális. Szakács pompás irnok-alak volt. Egészen jól játszott Borsainé és Borsai. Vetési hű maradt önmagához.

Csütörtökön Földes Imre nagyhatású történeti drámájának szép előadásában gyönyörködtünk. A darab hazafias szellemben mozog. Meg- kapóan rajzolja az osztrák császári mandurba bujtatott hazafias magyar ifjú kényes helyzetét. A főszerepet Vetési játszotta oly hévvel és közvetlenséggel, hogy egy-egy jelenete után ellen- állhatlan erővel tört ki a taps és az éljenzés. Radoné, (Karády Erzsébet) az áruló szerelmese kitünően oldotta meg szerepét. Szakács szép játékával ismét gazdagította eddigi értékes sikereit a Szalacsek tiszthelyettes szerepében. Füredi Szilassy századost oly hűen és benső meggyőződéssel adta, hogy az ő szemében megcsillant könyek másokat is könyezésre indítottak. Borsai a jogászt, (Karády Zoltán) Radó Keller Gyula hadnagyot és Siménfalvai Karády Istvánt jól adta.

Pénteken nem volt előadás.

Szombaton Bakonyi Károly »Tatárjárás«-a ment Pécsi Mariska jutatomjátékául zsúfolásig telt ház előtt. A darab az egész országban nagy sikert aratott. Bárha a mi leit házunk nem tisztán a darabnak szólt, mégis el lehet mondani, hogy hóditolt. A szereplők itt is csaknem kivétel nélkül szépen megállták a helyöket. Pécsi Mariska tőle megszokott kedvességgel játszott most is. Tőle gyönge játékot nem is várunk. Mégis azt gondoljuk, hogy a »Nagymama« jelentősebb szerepet biztosit neki, mint a »Tatárjárás«, azért még teljesebb lett volna a siker, ha az előbbit választja jutalomjátékául. Vetési meg- kapóan játszotta Lörentei huszárfőhadnagyot. Borsainé igazán bájos, hízelgő játékával általános tetszést aratott. Radó kaczagtató mozdulatai nem tévesztették el a hatást. Kupiéit többször megujrázták. Hamisítatlan eredetiséggel személyesítette Lahonyai altábornagyot, valamint Bence, béresgazdát Szakács Árpád, ez a tehetséges, fiatal színész, ki minél tovább játszik, annál inkább kibontakozik előttünk, mint a társulat egyik legtehetségesebb tagja. Jók voltak még Vetésiné (Treszka) Borsai (Túri szakaszvezető) és Füredi (Imrédi huszárkapitány.)

Jó lesz gondoskodni arról, hogy a sok »szabadúszó«, meg a karzat tisztelt közönsége ne zavarja az előadásokat. A zenekart valahogy fel kellene stimmelni, mert valamelyik előadás alatt a zenét egy szakértő kutya megugatta. Komolyan szólva, kár ilyen jeles karmestert, mint amilyen Lendvay, egy ilyen rozoga szerszámon kínozni.

A jövő héten kedden Sárosy Nándor, a szatmári színház nálunk is előnyösen ismert jeles tagjának vendégfelléptével színre kerül a >Vig özvegy* Lehár Ferenc világot bejárt operettje, melyben Sárosy Danilá grófot fogja játszani.

— Sajnálom. Majdnem a zsebembe eresztettem a pénzt.. .

A nősüléssel évek óta komolyan foglalkozott s néhány milliomos hajadont majdnem el is vett feleségül. Egyszer a borneói kormányzó özvegyének udvarolt élet-halálra s majdnem oltárhoz vezette. De akkor olvasta a lapokban, hogy Borneóban politikai zavarok ütöttek ki.

— Már majdnem Borneóba utaztam, de meggondoltam a dolgot. Tudjátok, nem szeretek idegen országok belügyeibe avatkozni. Hisz ismertek . . .

A legutóbbi időben szokatlan izgalommal beszélt a legújabb kalandjáról.

— Egy leánynyal ismerkedtem meg Budán. A Gellérthegyen innen .. . Csodás alak, mesés fogak . . . Tudjátok, majdnem kreol-szépség ...

— Majdnem?

— Igen, tudniillik szőke. Majdnem megszöktettem. Az apja hires zenész volt. Majdnem operaigazgató. A nyáron halt meg majdnem... azaz egészen. Félkezü volt szegény. Macso- vánszkynak hitták. Hires lengyel család. Majdnem királyi vér . . .

— Ismertem, — szólt közbe a vendéglős.

— Ah, ön ismerte ?

— Igen, sokszor verklizett az udvarban.

Gereben nem jött zavarba.

— Az a másik ág, a verklis ág . .. Tegnap megkértem leánya kezét... Az anyja igent mondott .