Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1909-03-09 / 10. szám

Szinérváralja, 1909. Március 9. — 10. szám. Hatodik évfolyam. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilltér soronkinl 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztő­ségéhez Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Háború ? (D.) Puskaporos a levegő. A lapok telistele vannak háborús hírekkel. A tőzs- j déken irtózatos pánik dúl. iMindenki fél, j mindenki megrettent és semmi, de ab- j solute semmi bizonyosság nem szivárog ' ki. Aggódó anyák féltik fiaikat, feleségek férjeiket, mindenki izgatott, mindenki remeg, mert mindnyájunknak félteni va­lónk van. Mars hadisten félelmetes mu- i musként jelenik meg álmainkban s a há- | ború vérfagyasztó réme kisért minden ! léptünknél. Nem a kis szerb nemzettel vívandó küzdelem nevetséges félelme szállott be­lénk, hanem egy általános kontinentális fegyverkezés zöreje riasztja egész Euró­pát. A nemzetek erőpróbája, országok mérkőzése helyeztetett kilátásba, ettől a nagy félelem, a pánik s mindaz, mi ezek­kel együtt jár, az értékek devalválódása, az élelmi szerek drágulása. S mégis kérdőjel még a jövő. Min­dennap más és más alakulás szemlél­hető, a világpolitika intézői már jóelőre tudják a fejleményeket, de mindent szi­gorú titoktartás leple alá rejtenek, hogy a kis existentiák, a családok egyedei hadd rémüldözzenek továbbra is, mit nekik Hekuba, a fődolog az európai koncert zavartalansága, a belbéke, a kon­szolidált állapotok megbojgatása őket nem érinti közelebbről. Millió és millió értékek elveszése kisded játékaikat nem háborgatja. S a társadalom izgatottan, visszafoj­tott lélekzettel lesi a jövendőket. Mohó kíváncsisággal olvassa a hírlapok hábo­rús híreit, a szerb, az orosz politika ala­kulásait. Mindenki a háborúról beszél, mindenki annak lidércnyomása alatt áll. Sokan már egész jövőjüket úgy osz­tották be, mint akinek már semmi várni- valója nincsen. A háború itt van s a jö­vendővel törődjön az, kinek veszteni va­lója van. Pedig még mindig nem bizonyos az, hogy vájjon egyáltalában lesz-e háború. Sőt a beavatottak szerint egyáltalában nem is lesz. Sokan azt suttogják, hogy az egész nem egyéb, mint félelmetes ma­nőver, bizonyos politikai párt elriasztá­sára, bizonvos követelések leszállítására s engedmények kicsikarására. Nem valószínű, hogy ily hatalmas politikai tények, tényleg valamely párt érdekeinek szolgálatába szegődnék, de a jövő majd megmutatja, hogy tulajdon­képen mi igaz a suttogok beszédéből s mi nem. Mindenesetre sokkal üdvösebb lenne, ha tényleg a suttogóknak lenne igazuk s a háború összes fenyegető ré­meivel elmaradna, semmint, hogy tény­leg valóra váljon a háborús eshetőségek bármelyike. Mert lett légyen bár a győzelem még akkora is, melyet a mi hadsere­günk bárkivel szemben elér, nem mér­hető fel azzal az árral, melyet érte fizet­nünk kell. Egyetlen magyar baka eleste több kár a mi szemünkben, mint a hadisar­cok, a zsákmányok milliárdjai s a terü­leti hódítások mértföldjei. S azt hiszem, hogy a nemzetnek ez az aggálya a magas intéző urak szivéig el fog érni s ők is méltányolni fogják az aggódó szülők s hitvesek félelmét s nem engedik a dolgokat odáig fajulni, hogy a háború ijjesztő vérfürdői ismét izgassák a kedélyeket s különösen a mi vidékünket, melynek semmi kedve sin­csen véráldozatokkal is hozzájárulni, bár­mily hóditó törekvésekhez. Az ipartörvény revíziója. Azzal a levéllel, amelyet Szterényi József államtitkár az ipartestületek országos kongresz- szusához intézett, az ipartörvény reviziója uj stádiumba lépett. Eddig az államtitkár által ter­vezett nagy ipari kódex tárgyalása és vitatása körül folytak a csatározások, melyek sorom­póba szólították a kis és nagy ipar, a szerve­zett és nem szervezett munkások ezreit, a szo­ciológusokat, a jogászokat és az érdekeltség még szélesebb és távolabbi rétegeit. Nem szen­ved kétséget, hogy valamennyi oldalról erősen ostromolták az uj erődítési terveket és az építő nem tehetett egyebet, minthogy engedjen az ostroml knak- Visszavonta tehát az egész bás­tyát és csak a felvonó hidat hagyta meg, mely a régi állapotból az újba átvezetni lesz hivatva. Más szóval az előttünk fekvő tervezet gyöke­res átalakuláson fog keresztülmenni, alaposan lesoványodik, mielőtt uj formájában ismét meg­jelenik a magyar glóbuszon. Szterényi József mindenesetre nagyot és szépet akart. Nemcsak régi panaszokat akart javítani, hanem újat is akart teremteni, hogy a szociális törvényhozás terén megelőzze az egész művelt külföldet. Es ha javaslatainak úgyneve­zett szociális részei például valamely nagy ipar­államban jelennek meg, bizonyára több mél­tánylással és elismeréssel fogadják vala ezeket, mint nálunk, ahol a gyáripari és munkásviszo­nyok még nem eléggé konszolidáltak és nem eléggé kiforrottak. Marad tehát a régi keret újabb javítások­kal, kiegészítésekkel, toldással, foltozással. A képesítést egy kissé jobban kell megrendsza­A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. A szolgabiró ur paklizott. — Irta: Sz. Szigetliy Vilmos. — Práznovszky Kázmért úgy kapta örökbe a vármegyénk, hogy senki sem tudta megmondani, mióta örvend közszeretetnek. A szeretet sem megfelelő kifejezés erre, inkább féltek tőle s tisztelték annyira, amennyire a rejtélyes embe­reket szokás. A régi szabású fiskálisok közül való volt s harsogó hangjára még a tekintetes vár­megye is megreszketett, holott nem ártott volna olykor az ügyek mélyére is tekinteni, valahány­szor Práznovszky Kázmér végső argumentumnak azt vágta ki: — Becsületszavamra mondom, hogy az igy van. Az ügyei is kétesek voltak ; egyik helyen azt susogták, hogy alig tud megélni, mások viszont fogadoztak, hogy Práznoszky ugyan kevés port vállai, de amit vállal, azt nem szalasztja ki könnyelműen a kezéből. A megbízó fél is csak úgy menekül, ha ott marad az inge is a fiskális kezében. Tudott azért kedves és ur is lenni, bár a tekintélyét föntartolta és nem ereszkedett le senkihez. A ferbli-kompániája is válogatott embe­rekből állt s leginkább az esperes szerepelt benne — aki Práznovszkynak adta le a stólát — meg a város képviselője, akinek ép úgy nem rándult meg egy arcizma sem, ha vesztett, ha nyert. Szerencsét próbáltak ennél az egyre híre­sebbé váló asztalnál a megye apró nemesei is, mikor a termést hozták be, de az ilyen kísérle­teknek rendszerint inségkölcsön lett a vége, ami annakidején jött divatba. Idők múltával aztán az a babona lelt úrrá az embereken, hogy Práznovszkyval halálos ve­szedelem kártyázni, mert az talán még négy ász ellenében is nyer. Mint ahogy huszonegygyei el­ijesztette egyszer az alispánt, pedig az négy királyt szorongatott.) A ferbli-királyságon kívül volt azonban az öregnek más nevezetessége is: a szépséges Margit leánya. Karcsú, bár kissé asszonyos formájú, aranyhaju szépség, akit a fiatalság alig mert megközelíteni. Egy kicsit gőgös volt és szentül hitte róla mindenki, hogy grófhoz megy feleségül, vagy pedig ahoz, akit megszeret. (A társadalom szabályai szerint a grófot nem muszáj okvetlenül szeretnie.) Ezt az utóbbit maga Práznovszky sem bánta volna, mert amint az ellenségei mondo­gatták, a vén hiú bolond más levegőt is szívna, ha tehetné, főleg ha volna hozzávaló pénze. Akkoriban történt, hogy az egyik Bobday fiú, nevezetesen a központi szolgabiró, belega­balyodott Práznovszky Margitba. Hogy a leány mit érzett, azt nem lehetett kivenni az összetett bizonyítékokból, ilyeneknek tekintvén az éjjeli zenéket, a korcsmái duhajkodásokat (bánatos hangulatban), máskor pedig egy-egy szál különös gonddal őrzött virágot, ami Bobday Miklós gomblyukát díszítette. A valóságban annyi történt, hogy Práz­novszky azt mondta egyszer a kaszinóban a kis szolgabirónak: — A muzsikálást pedig tanácsos lesz abba­hagyni, mert nem szeretem az éjszakai csend- háboritást. — Kicsi vagyok, persze, — mondta a fiú szomorúan. — Hál ami azt illeti, öcsém, nem ártana még egy arasznyit nőnöd. Nem is esett róla több szó, de Bobday Miklós eleget értett ennyiből. — Hát majd igyekszem nőni! — határozta el magában a leközelebbi tisztujitáson meg­pályázta az egyik főszolgabiróságot, — nyolc szavazatig el is jutott vele. Hogy bent járt az egész megye, az urak tiszteletére disz-ferblit rendezett a kaszinó s részint boszankodva, részint menyei kéjjel mu­lattak az emberek rajta, hogy vándorol már megint minden bankó Práznovszky elé. Aki letört, az beállt gibicelni, vagy kivonult inni s hogy az apát urnák is sietős útja támadt hajnal felé, üres lett egy újabb hely. Akkor azt mondta Bobday Miklós:

Next

/
Thumbnails
Contents