Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1909-03-02 / 9. szám

(3) 1909. március 2. SZINÉRVÁRALJ A 9. szám. Beteg emberek irodalma. Szörnyű izgalomban tartják Berlint azok a titokzatos és naponként megismétlődő hasfel- metszések, a melyekből már egész csomó nyíl - ránosságra jutott. A hasfelmetszés a kéjgyilkosság egy neme és olyan beteges emberek perverzitása, a kik mások gyötrődésében és kínlódásában gyönyörű­séget találnak. Ezeket a beteg embereket gyógyí­tani kellene, hogy hogyan, az nem tartozik ide. De a gyógyításhoz tartoznék az is, hogy ezen szerencsétlenek idegállapotát mesterségesen nem volna szabad izgatni, sokkal több e betegek száma, mint amelyről a külvilág tud és a per­verzitás nem mindenkinél lép fel olyan szörnyű formában, mint ez Berlinben megtörtént és tör­ténik. Ma olyan idegzaklatott életet élünk, hogy az emberiségnek csak kis része az, mely nor­málisnak, vagyis egészségesnek mondható. Bizony, kissebb-nagyobb mértékben mindannyiunkban van bizonyos adag perverzitás. És sokáig szuny- nyadhat bennünk, azonban azt folyton lehet fejleszteni és pozitív tények bizonyítják, hogy a hol valamiféle perverzitás egy embernél meg­nyilvánul és az nyilvánosságra jut, ott ép úgy, mint most Berlinben, akár csak egy járványos betegség, hasonló perverz embereknél azonnal utánzásra talál. A perverz emberek mindég találnak valami mentséget a maguk számára és a kiben ilyen érzés ébredőben van, az épen az irodalomban látja szankcionálva hajlamait. Aktuális most nagyon ez a téma. Lehetet­len észre nem venni az irodalomban olyan törek­vést, mely hadat üzen az egészséges életnek, a családi szentségnek, még pedig olyan ravasz for­mában, olyan érthetetlenül értelmetlen, izgató stílusban, olyan vastag hangon, hogy a gyengébb emberek egyenesen megkábulnak attól. Rettene­tes hatással van ez azokra az emberekre, a kik­nek lelkében homályosan setteng valamiféle per­verzitás. Egyenesen rávezeti őket a szunnyadó perverzitás elkövetésére. A mai erkölcstagadó irodalom valósággal neveli a perverz embereket és rávezeti azokat is, a kiknek a legkissebb hajlandóságuk van reá. És a mi a legérdekesebb a dologban, maguk azok az irók, a kik ezt az irodalmat csinálják, mind perverzek, legalább is olyan perverzek, mint azok az alakok, a kiket Írásaikban szerepeltetnek. Igen, igy áll a dolog. Mindnyájáról ki lehet mu­tatni, hogy megromlott idegzetű emberek. És ezt az irodalmat ők modernnek nevezik. A külföl­dön ép úgy, mint nálunk tömegesen lépnek fel ilyen modern irók. Valamennyiről bebizonyítható a rendellenes nemi élet. D’ Anunsio, Gui de Maupassant, Wilde, Rimbaud, Verlain, valamennyi rendellenes nemi botrányaikról híresek. éléből. Én úgy láttam, hogy ezek a szemek sö­tétben, akár a foszforos lemez csillognak, villog­nak. Nem tudtam beléjük nézni. Mikor legelőször megláttam, mindjárt a sze­mein akadt meg a pillantásom. Gyönyörű szem­pár volt. Mély, sötét tüzü, mint a legdrágább kárbunkulus. Hosszú, selymes pillák árnyékolták be szelíden. Nékem úgy tetszett, mintha nehezére esett volna ezeket a pillákat felemelni, oly las­san, oly olvatagon vetette fel azokat. Szinte ár­nyékot vetett arcára. Közöuyös s amellett érdekes dolgokról be­szélgettünk első ismerkedésünk alkalmából. De én csakhamar, az örökkön uj, a mindenkor ér­deket keltő, vonzó, szerelmi problémákra tér­tem át. Még nem tudott semmiről. Tizennyolc esz­tendő úgy suhant el fölötte, hogy a szerelem lángoló tüze még nem perzselte meg szilajon csapongó fantáziája pille szárnyait. Érdekkel, feszült figyelemmel hallgatott. S ez jól esett nekem. Még nem szerettem, — talán nem is fogom szeretni soha — de érdekelt. Ér­dekelt, mint minden lény, kinek benső világa együtt rezg. harmonikus az enyémmel. S ezt éreztem meg benne első találkozásunk alkalmá­ból, azonnal. Egyéniség volt. Saját felfogással. Nem az iskolák ködös tanításai ülték meg a lelkét, noha alkalma volt rá, hogy kiforgassák önállóságából, — hiszen érettségije is volt, — hanem egyéni gondolkozásának szinte megdöbbentő kiforottsá- gát mutatta. Körülrajongták mind az ifjú emberek. Csi­nosak, szellemesek, gazdagok, mint piilehad a A mai modern irodalom nem egyéb, mint szörgyü idegbetegség. Jó hatassal nem lehet ez az olvasókra, sokáig nem is fog élni, mert egy egészséges generatio azt meg fogja semmisíteni. HÍREK. Lapunk azon t. olvasóit, kik előfize- tési díjjal hátralékban vannak, a beállott elseje alkalmából felkérjük, hogy a hát­ralékos összeget szíveskedjenek mielőbb beküldeni, mert lapunk előállítása sok költségbe kerül s mi a nyomdának adósai vagyunk. Gazdag, előkelő' olvasóink között több van olyan, aki évek óta járatja a lapot, de még idáig egy fillért sem fize­tett. Kérjük ezeket, hogy vagy fizessenek, vagy ne fogadják el a lapot. Mi szívesen dolgozunk ingyen, egy fillér haszon nél­kül, de azt már senki sem kívánhatja, hogy munkánkra rá is fizessünk. Lemondás. Sajnálattal értesültünk arról, hogy Szabó Ede, községi aljegyző állásáról lemondott. A szorgalmas, tehetséges tisztviselőt meg kell tartani a községnek 1 Helyettesítés. Péchy Péter avasi járási fő­szolgabíró a vámfalui körjegyzői állásra Bálint Endre reszegepiskolti segédjegyzőt helyettesítette. A tanügy köréből. A vallás és közoktatási miniszter Zagyva József kapnikbányai áll. el. isk. tanítót czinkotahermanntelepi, Szlatinszky Antal huszti áll. tanítót a kispesti áll. iskolához helyezte át, Vasadi Elza oki. tanítónőt a király­házi, Petres Gyula oki. tanítót a kapnikbányai áll. iskolához nevezte ki. Dr. Nyilván Viktor halála. Dr Nyilván Vik­tor, a nagysomkuti ügyvédi karnak egyik köz­kedvelt tagja, e hó 18-án 33 éves korában Buda­pesten hirtelen meghalt. Az elhunytat a család hazaszállította Nagysomkutra, ahol a vasúti pá­lyaudvaron nagy közönség, élén a testületileg megjelent ügyvédi karral, várakozott a koporsó­val érkező vonatra. Innen temetésnek is beillő, megható menetben vonult a közönség a gyász­házhoz, ahol az elhunytat díszes ravatalra he­lyezték, melyet csakhamar a barátok és jóisme­rősök koszorúkkal halmoztak el. A temetés 21-én, vasárnap délután ment végbe a község és az egész közönség impozáns részvétele mellett. Az egyházi szertartást Nyess János nagyváradi ka­nonok és Serb János nagysomkuti esperes vé­gezték az egész vidéki papság segédkezése mel­lett. A koporsót a gyászházból a templomba s onnan a temetőbe az ügyvéd-kollegák vitték. A menetben a széles kiterjedésű tekintélyes csa­lád tagjain kívül ott volt az egész vidék intelli- gentiája, a Teleki grófok, a bírák, a helybeli és virágot. S tényleg, közöttük úgy tűnt fel nekem, mint egyenes növérü, nemes rózsatő. Büszkén, bátran emelkedett ki közülök, mint trónusán a király. S én úgy vettem észre, hogy a nagy udvar, mely lépten-nyomon környékezi, oly távol áll gondolatvilágától, mint a Saturnus csillaga a naptól, senki sem tudott annak közelébe férkőzni. Hideg, okos, kimért udvarias volt minden­kivel szemben. Hangjából még hiányzott a szerel­mesek vibráló skálája, még tágra nyílt szemmel tekintett mindjájunk arcába, senki előtt sem hunyta le azt. Nyár volt. A nagy folyó hatalmas hullámai gyors ütemben csapkodták a mesterségesen ki­kövezett partokat. A meleg sürü párákban szállt a vizek felé. Egyszerű tutajok csendesen úsztak lefelé. A rajtalevők subáikba göngyöltén aludtak, vagy bámulták a csillagos eget. Ott ültünk a pádon. A nádfonatu szalma­székek enyhe pihenőt nyújtottak. A sötétkék ég azúrján milliárd csillag tűzött alá, szinte szik­rázva lobogtak a tiszta menyboltozalon. A csillagokon kezdtük s csakhamar a sze­relemnél tartottunk. A térzene valami divatos, buja keringőt húzott lágyan, sejtelmesen. A han­gulatát szinte megágyazták ennek az estnek. Senki sem volt körülöttünk. Mintha összebeszél­tek volna, valamennyien sétára indultak a gyö­nyörű parkban. S én néztem csillogó, fekete sze­mébe. S beszéltem, mintha idegen férfiú lictióját hallgattam volna, oly gyönyörrel ütötték meg fülemet saját szavaim. S ő hallgatta. Oly áhítattal, hogy nem mer­tem abbahagyni. S egy szót sem felelt. Máskor vidéki ügyvédek nagy része, több pénzintézet igazgatói stb. stb. Megható látványt nyújtott a gyászoló család tagjai között az elhunytnak szép ifjú menyasszonya, kit dr. Nyilván Aurél veze­tett a karján. A templomban több búcsúztató hangzott el. A simái pedig az ügyvéd-kollegák nevében dr. Simon Miksa mondott gyászbeszédet, — A fiatalság nevében dr. Buttyán Simon bú­csúzott el a halottól, kinek hirtelen halála mély sebet ütött az igázán szerető testvér, Dr. Nyil­ván Aurél, helybeli tekintélyes ügyvéd szivén. Nyugodjék békében! A debreczeni kir. törvényszék uj elnöke. A király Kulin Imre ítélőtáblái címmel és jelleg­gel fölruházott erzsébetvárosi törvényszéki bírót a debreceni törvényszék elnökévé nevezte ki. Nem helyezték vissza az elöljáróságot! La­punk múlt számában fentartva közöltük ama kósza hirt, hogy a felfüggesztett elöljárókat visszahelyez­ték. A mende-monda alapja az volt, hogy Uray egy nem hivatalos táviratban értesítést kapott, hogy vissza van helyezve. Ezt ezennel a legha- tározatabban megcáfoljuk, az egész csak hangu­latkeltés volt, a mennyiben a vármegye alis­pánja a felfüggesztést elrendelő határozatot már jóváhagyta. A Nagykárolyban járt küldöttségnek a főispán azt mondotta, hogy ő közigazgatási dolgokban protectiót nem ismer, s feltételezi az eljáró hatóságtól, hogy a mennyiben az elöljá­róságot felfüggesztette, ezek rá is szolgáltak. Kü­lönben megígérte, hogy az iratokat átnézi, de a hírrel szemben, hogy a főispánnál járt urak a község küldötteinek adták volna ki magukat, a társaság egyik tagja kijelentette felelős szerkesz­tőnk előtt, hogy ők privát vállalkozásból jelen­tek meg a főispán előtt s nem, mint a község küldöttei, hanem mint a községi képviselőtestület tagjai mutatkoztak be s adták elő a visszahelye­zésre irányuló kérelmöket. Halálozás. Flóra Péter szatmárhegyi áll. isk. ig. tanító 31 éves korában csütörtök reggel hosszas és kínos szenvedés után tüdővészben el­hunyt. Temetése szombaton d. u. 2 órakor ment végbe nagy részvét mellett. Flóra Péterben egy buzgó és hivatását lelkiismeretesen töltő tanító veszett el. Böjt. Karnevál herceg kitáncolta magát, elhagyta a fényes báltermek illatos levegőjét. A farsangi mulatozást a komoly magábaszáilás váltja fel, megkezdődik a lélek böjtje, az Istenhez térés nehéz munkája. A kalendárium időhöz akarja kötni az emberi érzelmeket, pedig az embes ember marad mindig, telve gyarlóságokkal ér vétkekkel. A megigazulásra segítsen az isteni kegyelem! Köszönetnyilvánítás. A vallás- és közokta­tásügyi m. kir. miniszter a szinérváraljai szegény- sorsú iskolás gyermekeket segélyező egyesületnek az 1908-ik évben is kifejtett közhasznú buzgó működéséért elismerését és köszönetét kinyilvá­beszédes ajka félig nyitva, gyöngyfogsora kival- lant belőle. Tágra nyílt szemmel szinte kéjesen szürcsölte azt, amit mondottam. S nem vallottam szerelmet. Csak beszéltem arról, hogy hogy tudnám én szeretni azt, aki szivemet remegésbe hozhatná, mennyire imád­nám, isteníteném. Gondolata parancs, szeme egy villanása rabszolga készség ... S igy telt el egy óra. A társaság lármás hangon, nevetgélve tért vissza. Csipkelődő tré­fákkal próbáltak kizökkenteni ábrándos hangu­latunkból. S mi álmatagon, egymásra nem is tekintve haladtunk a sétány fehér kavicsos utjain a nya­ralók felé. Útközben, mintha véletlenül történt volna, kezével kezemhez ért. Mintha villámszikra pat­tant volna ki belőle. A kapu előtt búcsúzott a társaság. Én ma­radtam utoljára. S mikor mesterien finom kis kezét hóditó mosolylyal bucsuzásra nyújtotta szinte remegve súgta felém: ... S megremegtettem én a szivét! ? En­gem tudna szeretni. .. ? Rátekintettem félig csodálkozva, szánakozón: — Nem tudom, még nem tudom ... S most lassan, szomorúan csúszott ki ke­zemből kis keze s ő szomorúan, fehéren, mint egy megtört angyal libbent be a kapu sötét bol­tozatján, szinte világított ártatlan sugárzásban.

Next

/
Thumbnails
Contents