Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1909-02-09 / 6. szám

(2) 1909. február 9.

SZINÉR VÁR A LJA

6. szám.

Teendőink.

E cim alatt lapunk f. évi 5. számában »Rab« felsorolja Szinérváralja kulturális hiányait.

Cikkíró azonban a népoktalás legalsóbb tagozatáról, a kisdedővódáról megfeledkezett,. Megfeledkezett, pedig a községünkben levő 400 óvóköteles gyermek óvására, csak egy óvoda van, mely egy is oly rozoga, hogy a hatóság előbb- utóbb kénytelen lesz becsukatni. Megjegyezzük, hogy ezen a régi városháza romjaiból, a körülbelül húsz évvel ezelőtt épült óvoda, már egyszer összeomlással fenyegetett, mikor is a gerendák alátámasztásával valamennyire megerősítették azt. Most, úgy tudjuk, ismét baj van s nem lehetetlen, hogy ezt az egy óvodát is rövidesen becsukják. Az állam, ezt elkerülendő, községünk segítségére sietett. Ingyen telket, 4000 korona államsegélyt, a 2%-os óvodai póladó létesítése folytán felszaporodott összeget és évi 200 korona óvónői lakbért ajánlott fel a kisdedóvóról szóló törvény szerint óvódát a maga erejéből fentar- tani köteles községünknek, de fájdalom, a község azt az évi átalagos 60—80 korona jókarban tartási költséget sem volt hajlandó elvállalni.

Ezzel szemben lássuk, hogy a kisdedóvásról szóló 1891. évi XV. t.-c. mire kötelezi a községeket ?

E törvény 15. §-a szerint minden község, melynek úgy maga a község, mint annak adó- kötelezettei által fizetett egyenes állami adója, együttesen évenként. 15000 forintot meghalad, tartozik a maga erejéből kisdedóvödákat állítani és a törvény rendeletének megfelelően feníartani.

Ezt mondja a törvény.

Az óvókötelesek összeirásából vett azon adat pedig, hogy a 400 óvóköteles 80%-a állandó gondozásban nem részesül, 60%-a pedig oláhajku — azt mondatja velünk és mindazokkal, kik a nemzetiségi vidékeken működő óvódák sikereit ismerik, hogy nem elégedhetünk meg egy óvodával, (a jelenlegi újjáépítésével) hanem Szinérváraljára még két óvoda feltétlenül szükséges.

Ha a község erre nem képes, építsen az állam. (i.)

Rongyos bál.

Az elmúlt szombaton, február 6-án ismét megnyílt a »Korona« szálló nagyterme, hogy vendégéül lássa a mulatókat, akik azért vigadnak, hogy segítsenek. A szinérváraljai szegény- sorsú iskolás gyermekeket segítő egyesület tartotta kabarét előadással egybekötött táncestélyét, amely siker tekintetében nemcsak ennek a még vidámnak mondhatott farsagnak mulatságait, de a közeli években városunkban lefolyt mulatságokét is jóval felülmúlta.

Hiába ! Egy városi társadalomnak csak kis része az, amely a mulatságot egyedül a táncért szereti, a nagyobb rész, ha mulatni kíván, szellemileg is kívánja azt. Nem elég, hogy a zene szóljon, a párok keringjenek s a pezsgős dugók — szerbiai ágyuk módjára — durrogjanak, az igazi mulatóshoz kell egy kis: szellemi eledel is. Ezen szellemi eledelt pedig a szombati bál nem nélkülözte és finom, különleges adagokkal látta el itt igazán csodás számba összegyűlt közönséget. A jótékony céltól eltekintve ez telte biztosítottá a bál anyagi sikerét.

Az erkölcsi sikert felkért műkedvelőink művészi szereplése s az a díszes hölgykoszoru tette teljessé, ami mulatságunkat valódi Mohamed paradicsommá varázsolta. Kár, hogy nem régen testvér nemzetünkké vált Boszniából nem volt itt egy pár államférfi, hogy meglátva a jelen volt szép asszonyokat, leányokat, a diplomata kézzel létrehozott kapcsot még szilárdabbá tették volna.

El nem mulaszthatom jóleső tényként azt is megemlíteni, hogy ismét akadt egy pont, a melynek szolgálatában városunk társadalmát egybeforrva láttuk. Hogy mulatságunkon teljes számban együtt volt a polgárság is és nagy örömmel állapíthattam meg azt is, hogy az úgynevezett úri és polgári elem nagyon szépen megvolt egymás mellett, nem feszélyezte egyik sem a másikat, mulathatott kiki úgy, a hogy kedve magával hozta.

Kereskedőink közül azonban egy rész állítólag azért, mert a mulatságot tartó egyesület a múlt évben a leány ruhákhoz való anyagot Szat- márról szerezte be, távoltartotta magát. Nem akarom hinni, hogy ily kicsinyesség alkalmas legyen arra, hogy valakit a jótékony cél gyakorlásától távol tartson. Nem akarom hinni, hogy épen a kereskedelem haladását előidéző szabad versenynek Szinérváralján a kereskedői körökben ilyen ellenségei volnának. Nem hihetem azért sem, mert tudomásom szerint a leányruhák anyagjának beszerzése elsősorban a helybeli kereskedőknél kiséreltetett meg s miután olcsón alkalmas anyagot az egyesület megbízott hölgyei nem találtak, szerezték be azokat Szatmárról. Ez neheztelésre ok annál kevésbbé lehet, mert hiszen a szegény egyesületnek arra kell törekednie, hogy mentői olcsóbban, mentői jobb ruhákkal láthassa el nagyszámú szegényeit. Birom azonban az egyesület vezetőségének körültekintő intentiot, biztosíthatom a helybeli kereskedőket, akiket az elsőbbség feltétlenül megillet, hogy a jövőben is ők lesznek első sorban megkeresve arra, hogy a szükséges ruhák anyagát szolgáltassák, de remélem azt is, hogy ők viszont gondoskodni fognak arról, hogy az egyesület olcsón, alkalmas ruhákkal láthassa el szegényeit.

Végül, nagy örömömre szolgált, hogy hely— Tudom, hogy másként kellett volna. Talán meg kellett volna házasodni, vagy mi ? Talán a feleség, gyerekek ? De igy mim maradt ? Itt jól érzem magamat. Sokszor szidtam én is a hivatalt, de mégis . . . Most kiesett a talpain alól a föld. ügy van urak.

— Eh! — kiáltott föl az egyik. — Ugv él itt az ember, mint kukacz a földben. Azt hiszi, hogy ott az élet. Nem ismeri a napot!

— Visszajövök, — mondotta Gergely s gondolkodva maga elé nézett. — Még ma megkérem az igazgatóságot.

— Elment az esze! De Gergely ur! — szóltak hozzá több felől, de Gergely hadonászott s hevesen folytatta:

— Dehogy ment el az eszem! Megjött! Gondolkoztam, de flnár elég volt. A legtöbb ember főbe lőhetné magát., ha gondolkoznék. Maguk utálják a hivatalt! Elakarnak menni? Tessék! Tegyék meg! Szabadok! Senkit se tartanak visz- sza! Tudják merre van az igazgatóság, csak szólni kell!

S végignézett a hivatalnokokon, akik megü- tődve álltak egy csomóban, vállat vontak, egyik, másik morgott valamit. A Gergely arca földerült. Szivartárcát húzott elő a zsebéből a hivatalnokok felé tartotta s szelíden mondotta:

— Bolond beszéd urak. Parancsoljanak! Cyujtsanak rá! Nos hát ki ül a helyemen ? . . . Nini, uj térkép a falon ? Az óra is más helyen.

Az ajtó hirtelen kinyilt s egy hamvas arcú fiatalember lépett be. Zavartan állt meg a csoport előtt, kalapját forgatta a kezében, körülnézett, majd fiatalos ügyetlenséggel hajolt meg a hivatalnokok előtt.

— Az uj gyakornok vagyok, kérem szépen . . . Bartos Benő ... Az igazgató ur ide utasiI tott, hogy itt. foglaljam el a helyemet, ebben az osztályban. . .

Gergely a fiatalember vállára tette a kezét, a szemébe nézett s úgy kérdezte tőle:

— Hivatalnok akar lenni fiatal barátom?

— Igen kérem, -— szólt ez félénken s ide- oda ugrált a szeme.

— Nagyon fiatal még, — folytatta Gergely. — Nincs valamire hajlama ? Nincsenek vágyai ?

A gyakornok egészen megzavarodott. Meg- ; ijedt a kérdésektől s zavartan hebegte:

— Az igazgató ur azt mondotta, hogy legszívesebben vesz föl a sok ajánlkozó közül . . . mert százan is ajánlkoztak kérem szépen . . . meg hogy jeles bizonyítványaim is voltak . . . azt hiszem, hogy meg fogok felelni . .. igyekezni fogok kérem szépen.

— Jó, jó. De hogy akar-e, szeret-e hiva: talnok lenni? Napról-napra bejönni? Ugyanazt j i a munkát végezni, napról-napra — egész életében.

Pillanatnyi csend lett. Mindenki hallgatott, j Künn sugárzott a déli nap, de az élet fényét i fölfogta az egymásra torlódó háztömegek szo- ; rongó árnyéka. Az égnek csak egy parányi foltja,

I — mint egy tiszta szem sugaras tekintete, — csillogott át. a szürke falak között.

A gyakornok a földre nézett. Halkan, bátortalanul törte meg a csöndet;

— Ha az ember elvégzi az iskoláit, hivatalba akar jutni. Az anyám is annyira örült, hogy hivatalhoz jutok, hogy egy kis pénzt keresek — sirt örömében kérem szépen.

A hivatalnokok egyszerre megmozdultak. Az egyik Gergelyhez fordult s hevesen kiáltotta;

— No hát tessék elmenni! Mindenki szabad! i De hát mikor az egész világ megbolondult! Mikor | mind be akar jönni! Kimenni egy se!

beli cigányaink kifogástalanul, naay szorgalommal látták el a zenét, ami végét veti végre az idegen cigányok hivogatásának.

A mulatságról részletes tudósításunk a következő:

Pont 8 órakor megjelent a csinosan és ízlésesen feldiszitett színpad függönye előtt Nagy Vincze ur és pár szellemes, élces szóval megjelölve a kabarét mivoltát elmondotta, hogy örömmel jöttek Váraljára, hogy kabarézzanak, a rongyosok felruházását elősegítsék. Áldjon meg érte mindnyájunkat a jó Isten ! (A tudósitó ur kissé önző! Szerk.)

A bevezetés után azután kezdetét vette az előadás, A műsorról a meghívón sajtóhibából (ne haragudjék Wáder ur) ez volt nyomtatva, hogy mulatság estélyén lesz a műsor átadva, holott arra annak kellett volna jönni, hogy Nagy Vincze Conferencier ur által élőszóval lesz minden szám előtt adagonként beadva. Na de be is adta az adagokat alaposan! Minden egyes megjelenése, amint fejét a függöny között kidugva láttatni engedte érdekes arcát, amint szája kinyílott s kiröppent rajta az igazán szellemes pár szó, elég volt arra, hogy a közönség ne csak a következő számot tudja meg, de nevessen is! Na ez volt is azután elég I

Kedves vendégünk, Fábián Lajos ur komikus előmutatványai, dijbirkózása, majd Nagy Vincze ur hipnotizált alakja és Molnár János ur svengálija oly élénk és zajos derültséget idéztek elő, hogy egy jól ismert váraljai, szomszédom a hasát sem birta fogni s ahhoz segítséget kért.

A közönség nem győzte abbanhagyni a nevelést, amikor Nagy Vince ur conferencia tisztéhez illő komolysággal (?) jelentette be a duettet. Csend lett. Ha tél nem volna, jóleső közhelyként közbeszurnám, hogy : »csak a légy dongás hallatszott« a midőn Láng Viktor ur kíséretében megjelent a színen egy bájos leányka, Pujda Margit kisasszony. Egyszerre úgy éreztem, hogy — bár kint tél volt — a természet, rendjét összetörve, a nyári meleg elűzte a telet és annak forró • napja mosolygó leányképében megjelent közöttünk, hogy akinek szive dermedt, azt felolvassza, akinek pedig már megmelegedett, forróvá tegye. S amikor megcsendült a hangja, olvadni kezdett a szív, az ész (pedig ez baj !) Veszni kezdett az erő! Alaposan összekellett huzni a szerelem ellen biztosító ővet, hogy ha már a szív sebektől meg nem is véd, legalább a sebek nagyságát enyhítse. Láng Viktor úrral a Rip van Vinkle bájos zenéjü operettéből énekellek el két kettőst. Mindketten igazi művészek. Hangjok összevágó egyénisége, behízelgő, kellemes lágysága, énekük precisitása teljesen érvényre juttatták az előadott dalok összes szépségeit. Igazán, minden hízelgés nélkül,gratulálhatunk nékiek sikerük teljességéhez.

A következő szám, ha jól emlékszem, mert a referáda íráshoz az élő műsort el nem hozhattam. Molnár János ur okos svábja volt, felkerül a falu esze, a sváb gazda, a nagy városba s ott végigjárva a látnivalókat, betéved Thália templomába is. Olt azután ékes ernyőjét lábai közzé fogva, leül. Hallgat és beszél, többet beszél, mintha szólana. Az előadó ur arcának változásai, mely felett bizton rendelkezik, a némajátékot a legszellemesebb bohózattá avatta. Nevetővé, majd siróvá változott arca múlni nem akaró derültséget idézett elő.

Nagy Vincze a Conferencier megint kidugta a fejét, jelezve a műsor színdarab részének az »Egy pohár viz« vigjátékának következését. A szereplők Nagy Dezsőné úrnő, Vida Emma kisasszony s Domokos István ur voltak, na meg a kis praxi, aki szívességből inaskodott.

Nagy Dezsőné úrnőről újat alig mondhatok. Ismert régi műkedvelőnk, akinek minden egyes szereplése tökéletes sikert aratott. Ezen sikerének pálmakoszorujához azonban tegnap este a legszebb ágat fűzte. Biztos fellépése, a darab szellemébe és szerepébe teljes beleélés, alakítását ismét tökéletessé tette.

Nem is hittem volna, hogy Apponyi miniszter ur a tanítók megválogalásánál arra is gondot fordítani törekszik, hogy ne csak jó tanító legyen az illető, hanem színművész is. Most jött közzénk Vida Emum kisasszony. Tegnapi teljes sikere után »Viváf.«-ot kiáltunk feléje, mert nagyon örülünk azon, hogy műkedvelőink kis száma egy tekintélyes taggal szaporodott. Hisszük, hogy ez nem volt utolsó szereplése, ilyen tökéletes művésznő a jövőben is szívesen rendelkezésére fog állani az embertársaink nyomorát enyhítő jótékonycélnak. Hallom, hogy készül asszony lenni. Adja Isten ! Mielőbb, de úgy, hogy az asszonyi hivatás mellett — műkedvelő is maradjon. Vegye