Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1909-09-28 / 38. szám

Szinérváralja, 1909. Szeptember 28. — 38. szám. Hatodik évfolyam.

TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Az aradi Golgotha.

(F. É.) Hatvan esztei^j&^Jej^||y' A magyar szabadságharczot két

idegen nemzet vérengző zsoldoshada gázolt keresztül az ország utolsó reménységén, a nemzet hadseregén, a honvédeken. Elveszett minden. A világosi fegyverletételt követő idők gyászos némaságában csak a mártírok utolsó sóhaja, a halálraítéltek kivégzésére szánt golyók ; félelmetes süvitése, az akasztófák bor- j zongató csikorgása hallatszolt. A nemzet ; méltóságosan szenvedte el irtózatos fájdalmát. Zokszó, panaszhang csak elvétve örvendeztette meg az ország nyakára i küldött vérengző hiénákat.

Hatvan esztendeje épen. A dicső hadsereg tábornokai, minden nemzetközi jog ellenére, a kuliura, a műveltség örök szégyenére, bitón fejezte be dicsőséges életét. Bitófán a nemzet vezérei! Jeltelen sírban a magvar haza hősCJ*/

lelkű fiai.

így festett c kép ezelőtt hatvan évvel A gyáva osztrák, ki ezer csatában, csupán csak hátát mutatta a magyarnak, most az északi medve, az orosz segélyével letörte az ifjú oroszlánt s lihegő bosszúvágyát kéjelegve elégítette ki a íe- láncolt óriáson.

Mind egymásután, méltóságosan léptek a bitó alá. Tudatában annak, hogy ez a gaz merénylet örök életűvé varázsolják valamenn3rit. A mártírok fenséges glóriája ott ragyogott a homlokuk

körül s a halálfélelem egyetlen egyet sem torzított el, még a végső pillanatban sem.

Az aradi Golgotha! Tizenhárom stációja van, épen úgy, mint a megváltó ^olgothájának. De itt a tizenhárom állomást egy-egy vitéz, hazájáért mindent feláldozó mártír jelképezte, a Golgotha útja pedig dicsőséges vérrózsákkal szegélyezve.

Meghalt mind. ki a magyar szabad- j Ságért küzdött. Mint zsiványnyal, úgy végezett az osztrák gyáva zsoldos hada. A túlerő, az idegen ország segélyét igénybe vevő áinok párduc erejének tudatában merészen tekintett ocsmány cselekedete áldozatai felé. Mindent merészelt, mert az oroszlán béklyóba verve, tehetetlenül hevert előtte. Még az orosz szövetséges sem tudta kegyellenségeit végignézni s szégyenkezve vonult vissza medvebarlangjába.

Hatvan esztendeje, hogy az aradi sik mező mártírok szent temetője lön.

S a mártírok sugallata nem csalt. A bitón csúf halállal kiürült* tizenhárom dicső tábornok az örök halhatatlanság országába költözött. Ott élnek ők a nemzet kegyeletében. Ott az ifjak tüzes fantáziával teli lelkűidében, ott az öregek már kihűlő, hunyó parázsként sercegő, de mindenkor forró érzületében.

Ti dicső vértanúi szeretett hazánknak, ti félistenek Ti, akik a semmiből hadsereget tudtatok felállítani. Pénz nélkül felszerelni, gyakorlat nélkül kioktatni s száz meg száz győzelemre vezetni. Ti

örök büszkeségei a magyar történelemnek, örök dicsőségei a magyar nemzetnek. Tekintsetek le reánk, gyönge, erőtlen utódokra s lássátok a csillogó köny- nyeket szempilláinkon. Lássátok a meg- illetődés szent tüzét lobogni lelkűnkben az emlékezés eme megszentelt napján.

Lássátok! S örvendjetek! Örvendjetek annak, hogy tinéktek adatott az a szerencse, hogy örökéletüek lehessetek egy kisded, de érzelmeiben hatalmas nemzetnek; örvendjetek, hogy a ti mar- tiromságotokból tanítjuk meg a fiainkat, az unokáinkat s a késő utódokat, hogy miképen kell szeretni a hazát s minő áldozatokra képes a honfiúi szeretet.

Az emlékezés eme fájó napján, büszkén köszöntünk titeket, tizenhárom tábornokok! Emelt fővel kipirult orcával lengetjük kalapjainkat felétek.

A fekete gyászposztóval bevont dobok ijesztően peregnek.^Most vonul fel a tizenhárom tábornok hófehér pejlován. S a nemzet géniusza ott áll büszkén, boldogan, bátran merészen s tisztelettel hajtja meg előttük a golyózáporban foszlányokká tépett háromszinü lobogót.

Az ország helyzete.

Nem politikailag kívánunk foglalkozni az ország helyzetével és nem akarunk jóslásokba bocsátkozni, mert bizony erre vonatkozóan még az úgynevezett »illetékes tényezők« is a legteljesebb bizonytalanságban tapogatódznak.

Arról akarunk azonban szólani, hogy minő általános bajok következnek be, ha a politikában

A „8Z1NÉRVARALJA" TÁRCÁJA.

Riadó.

— Szilágyi Ferenc költeménye. —

Még szürke szárnyon ránk borul az éjjel, De fönn a bérc az már a hajnalé.

Kögje megmozdul s lomha gördüléssel Indul neki, a lejtős völgy felé.

Elsőbb csak lassan, félve, tétovázva,

Mint aki küzd, de győzni nem remél.

Hisz szirtes utón, rögös félhomályban Oly messze még, amelyre tör a szél.

És lenn a völgynek százados vadonja A kicsi rögnek gőggel int :

— Itt nőttem nagyra örök hatalomban, Engem ural, amerre szem tekint.

Enyém a csermely, mely csobogva csőrren Enyém a vad, mely száguld szabadon; Enyém a föld, enyém az ég fölöttem,

Mert én vagyok az örök hatalom.

Örök vagyok. Megérted-e le koldus.

Ki vakmerőén én felém sietsz?

Vesztedre törsz s bár erőd szemernyi, Merészségedért drágán megfizetsz 1

Egy intésemmel izzé-porrá törlek És ne remélj, de nem lesz kegyelem, Ahonnan jöttél, újra visszalöklek,

Kacagva vigad, gyászos veszteden.

így szól a völgy, de im mely útnak indult, Az apró rög csak folyton nő, dagad.

Hisz itt is, ott is, hófehér pihékkel A bérc lepelje egyre rátapad.

Miként az ár, mely gátját eltiporva Már féktelen hóditó útra kél,

A görgetegnek úgy rohan le sodra S győztes útjában már mit sem kiméi.

Oh, már nem gyáván, birka-türelemmel, Szilaj haraggal vijjuk a tusát,

Elszánt csapattal, harcra kész sereggel Szilánkká törjük a bérc vadonát,

Elég volt már a hitvány szolgaságból,,

A csúf játéknak vége hadd legyen.

Nos kard, ki kard, elő a lobogóval És jelszavunk legyen, hogy Győzelem /

Mese.

(Folyt, és vége.)

Mikor felkerült a fővárosba, alig volt pár garassa. A kisvárosi plébános csekély jövedelméből olykor-olykor egy pár forinttal segélyezte a tanulni vágyó, szorgalmas ifjút, de többet nem tudott tenni érette. Hiába járt valami mellékfoglalkozás után, nem lévén pártfogója, nem is tudott ilyenre szert tenni. Annál pedig büszkébb volt, semhogy alamizsnát kérjen, vagy fogadjon el s igy kénytelen volt a legnagyobb nélkülözések között küzdeni. De mégsem csüggedt, mégis küzdött tovább 1

De ma már tűrhetetlenné lett a helyzete! A plébános segélye nem érkezett meg, hiába várta. Pedig milyen türelmetlenül várta!

Hideg szoba, üres gyomor, — nagy megpróbáltatás 1

Benéz a hentesboltba.

Látja, a mint egy ifjú leányka sürögve- forogva szorgalmasan szolgálja ki a vevőket.

Annak a kis leánykának olyan édes, olyan bizalomgerjesztő arca van, épen olyan, mint a tied, drága feleségem.

A fiatal ember nézi, nézi hosszasan azt az arcot és egy gondolat támad lelkében.

Hátha bemenne a boltba ahhoz a kis leánykához s elmondaná, hogy ő milyen szegény. Szegény, de becsületes. Hátha adna az a kis leány neki egy kis ennivalót — hitelbe, bizony pontosan megfizetné, mihelyt pénze lesz.

S úgy megörült ennek a gondolatnak 1

Már-már megfogja az ajtó kilincsét, hogy