Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-07-27 / 29. szám
Szinérváralja, 1909. Julius 27. — 29. szám. Hatodik évfolyam. Előfizetési árak; Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Negyedévre 1 korona 50 fillér. Egyes szám ára 12 fillér. Nyilttér soronkint 40 fillér. MEGJELENIK MINDEN KEDDEN. Felelős szerkesztő : FÁBIÁN ISTVÁN. A lapra vonatkozó mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési dijak a „Szinérváralja“ szerkesztőségéhei Szinérváraljára küldendők. = Hirdetéseket mérsékelt árakon közlünk. = Nem minden a vagyon! (F. É.) Régi és elcsépelt közmondások, néha, mint a mesebeli főnix-madár újraélednek s kikelve hamvaikból, messze bevilágítanak az élet sötét útvesztőibe. Nem egyszer hallhatjuk azt, hogy a pénz nem minden, — de sok. De eklatán- sabb, szembetűnőbb példáját e régi közmondásnak senki sem szolgáltathatta a múltban, mint a napokban történt ön- gyilkosság, amidőn a pénzvilág legismertebb uralkodójának, Rotschild Albert báró fiának öngyilkossága. Oh hányán vannak, kik életük egy- egy válságos percében vágyva ne gondoltak volna arra a mérhetetlen boldogságra, amit az nyújthat, hogy ő pénzkirály fia lehetne. — Ha én Rotschild lehetnek! — hangzik fel a vágyó keblekből. íme a Rot- schild 21 éves fia boldogtalanságában megöli magát. Elhajítja az életet magától, mint az az ágrólszakadt koldus, ki már semerre sem lát kiutat az életből, kinek már semmiféle reménynek még csak halvány sugára sem int a távolból s akinek az egyedüli menekvést a gyávaság, az élettel való megküzdés lemondása nyújt. A Rotschild fia megvált az élettől, mert szive hevesebben dobogott valakiért, aki nem lehetett az övé. Nem lehetett az övé mérhetetlen gazdagsága dacára, annak ellenére, hogy a mai reális világban minden megvásárolhatnak látszik s annak dacára, hogy a Rotschildok minden földi dolgot megvehetnének, legalább a köztudat szerint. Rotschild nem tudta megvenni a boldogságát. S mert nem tudta elérni azt, amit a Teremtő sokszor a legutolsó zsákhordónak is juttat, elhajította magától életét, mint egy értéktelen, fületlen gombot. S ebben — noha a családra nézve mérhetetlen fájdalom — az egész emberiségre bizonyos jóleső megelégedést találunk. Mert látjuk, hogyha az élet a javakat igaz; ságtalafiul is osztja el az egyé^enUafipéíí között,igazi boldogságból, avagy bol- 'dogtalanságból egyaránt mindenkinek kiadja a porcióját. Nem minden a vagyon! S ez megnyugvást szerezhet sok, sok, az élet küzdelmeiben kifáradt embertársunknak. Ha sok előny, sok könnyebbség rejlik a vagyon, a pénz mindent kiegyenlítő hatalmában, mégis, a romanlicizmus léteiét igazoló momentum, hogy vannak még olyan dolgok is a földkerekségén, melyeket a legszegényebb ember igen, egy Rotschild azonban nem tud megszerezni. S ezek a dolgok oly nagy jelentőségűek, hogy miatta egy mérhetetlen vagyonnal, ifjúsággal, egészséggel megáldott Rotschildnak meg kell válnia az élettőh ‘ Ti szegény emberek, kik oly nagy számmal vagytok elszórva a föld kerekségén, ti vagyontalanok, ti minden gonddal, nélkülözéssel küzködők, vájjon ezek után is úgy vágyódtok a Rotschildok nagy vagyona után?! Vájjon most is hajlandók vagytok-e cserélni azzal a boldogtalan apával, ki szeretett gyermekének önkezével véget vetett hulláját kellett meglátnia. Avagy cseréltek-e azzal az ifjúval, ki hosszú, kínos tépelődések, gyötrődések után önkezével oltotta ki életét?! Nem cserélnétek. Nem cserélnétek már csak azért sem, mert mi mindannyian boldogság után vágyódunk, mert ez az egyetlen, ami az élethez fűz, mert ez az egyetlen dolog, amiért érdemes élni. Ne kívánjuk soha a mások boldogságát, mert nem tudhatjuk, hogy a fényes külső, a csillogó pompa, minő mérhetetlen fájdalmat, kínt és gyötrődést takar. Az „Astra“ gyűlése. A »Román Közművelődési Egyesület« szat- már ugocsamegyei fiókjának hetekkel ezelőtt hirdetett közgyűlését fokozott kíváncsisággal vártuk, hogy lássuk, mit akarnak, mit csinálnak román testvéreink ezen a gyűlésen. Sokan felforgató törekvésekre gondoltak különösen azért, mert előre tréfálkoztak azzal, hogy »ellensúlyozni« fognak. Hát a tréfa nem vált be, mert románjaink megmaradtak az adminisztráció megásott medrében. Nem tört ki semmi agitatio, semmi rendellenesség. Megbeszélték a maguk ügyesbajos dolgait anélkül, hogy a magyarság ellen a legkisebbet is vétettek volna. Ha követtek el valamit, ami a magyarságot sérti, az csak a meghívón történt, amikor a legszebb magyar neveket oláhra ferdítették. Nagybányát »Baia-Mare«- ra, Szinérváralját »Seini« (Szinérváraljá)-ra hamisították, mit a törvény tilt. Arról, hogy Kerekest «Gherechesiu«, Tatárt Tatari névre keresztelték, nincs mit beszélni, hisz ők mindent román szemüvegen néznek. Nem tudjuk, a rendezőség hibája-e, vagy csak a cigányé, de megtörtént, hogy a magyarság előtt annyira ellenszenves »Gott erhalte« a gyűlést követő banketten elhangzott. A történeti hűség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy midőn a banketten jelen volt két magyar ember tiltakozását észrevették, magok a román fiatal emberek siettek beszüntetni a notórius muzsikát, a »Gott erhalte«-t, bár akadt két-három túlzó atyafi, mindenáron tüntetni akarván, aki felállt a »Gott erhalte« alatt. Midőn azonban látták, hogy példájokat senki sem követi, leültek ők is a babéraikra. Egyébiránt álljon itt részletes tudósításunk. Julius 25-én délelőtt istentiszteletet tartottak a gör. kath. templomban, hol Berinde Elek, helybeli lelkész pontifikáit. 11 órakor kezdődött a gyűlés a Korona-szálloda nagytermében Suta György, barlafalui főesperes elnöklete alatt. Az A „SZINÉRVÁRALJA“ TÁRCÁJA. Mese. Valahol messze, Mesebeli csudás tündérkertbe — Hol gyöngy ragyog rózsás eriltakelyhen S himes pillangók tarka szárnya lebben. Hol örök a fény és örök a mámor, Tavaszi tűzben hajnalhasadáskor, Egy bus poéta véletlen betévedt. Május volt. Fénylő, rózsás, napsütéses. A kert izzó, piros tüzekben égett . .. Rőt mályvaszirmok, vérvörös virágok Hintették be a széles utakat. A rózsák kelyhe harmatcsepptől ékes, Fojtó, vad mámor tölti be a léget ... S bódult, aláhanyatló lepkepárok Csókján szerelmes, égő vágy fakad. És szólt az ifjú : — Egy rózsát letépek ! Pirosak, sárgák, csodaszép fehérek Kinálgatják dús, ékes szirmukat . . . És ő csak megy tovább... Keres, kutat Egy rózsát, mely szebb, szebb mindannyinál. Száz hüs lugas szelid enyhet kinál... S <5 nem pihen meg, csak keres, keres: Talán ez?...Nern, nem! Ez talán! Nem ez! A legszebb rózsát sehol nem leli, S szemében felcsillognak könnyei. És megy tovább., . Lassan leszáll az alkony. Hüs őszi szél dalol a fák között... Bus alkonyórán meghaltak a rózsák ; S valaki sir ... sir a rózsák fölött. Ragyog az Elet nagy virágos kertje, Mézét kinálja száz csókos szirom... S mi sóvár szemmel, rózsákat keresve, Futunk a fényes, pompás utakon, Száz édes álom karjait kitárja, Száz vig gyönyör felénk üdvöt kinál... S mi csak megyünk tovább... Keresve, várva Egy rózsát, mely szebb, szebb mindannyinál. S fölöttünk halkan leborul az este. Az alkony árnya mindent eltemet... Rózsát, dalt, álmot. .. S mi reggelre kelve: Sírunk a hervadt, tört rózsák felett. Kendi Zoltán. Asszonyszerelem. — Irta: Simkó Géza. — A kis gyermek azután gagyogni kezdett. Hogy örvendett az első szónak: Most is a fülébe cseng: —Pa—pa. Azután az első lépés! Az a rózsás, mosolyó arczu kis baba milyen komolyan emeli fel apró lábacskáit . . . Most leteszi a földre . . . Bizonyára megütötte a kis sarkát, mert mosolygó arcocskája elváltozik, elpityeredik. Boldogok voltak ! Azután? . . . Az a másik asszony! Elrabolta tőle minden boldogságát, minden örömét! Talán szebb volt, jobb volt, mint a felesége? Nem. És mégis hálójába került. Elhanyagolta érette családját, tönkre tette életét s miért ? Azért, hogy megcsalja őt! A szegény feleség pedig némán, szó nélkül tűrte férje hűtlenségét. Gondolta, majd jóra fordul minden. Gyakran napokon keresztül nem ment haza s ha attól a másik asszonytól hazakerült, mo ■ górva, durva volt. Nem szerette már a gyermeksirást, futott tőle. S ha felesége mégis engesztelődve közeledett feléje, durván eltaszitotta magától, sőt egyszer meg is ütötte! . . . E durva tette után, midőn másnap haza ment, nem találta otthon a feleségét és gyermekét. A szegény jó asszony haza ment szüleihez.
