Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-07-13 / 27. szám
(^3 27. szám. SZINÉR VÁR AL A 1909. Julius 13. melyekkel amerikai ügynökök s a hajóstársaságok ágensei elárasztják az országot. Az amerikai államhatalom a maga részéről újabban szintén nagy nehézségeket támaszt a bevándorlás és letelepülés útjába, ha most még a mi kormányunk is erélyesen útjába áll a meggondolatlan kivándorlásnák s kivált ha egyidejűleg parcellázás vagy bérbeadás utján földhöz, különféle vállalatok révén munkához juttatja véreinket, bizonyára rohamosan csökkenni fog azok száma, kik itthon elfecsérelve kis vagyonkájukat idegenben akarnak szerencsét próbálni. A kivándorlásról szóló 1909. II. t. c. főbb pontjait a következőkben foglaljuk össze. A belügyminiszter a Cunard Steam Schip Co. Limited hajós vállalatnak 1904 ben adott engedélyt érvényben hagyja, de a Braziliába és Canadába való kivándorlást a leghatározottabban eltiltja. Azon férfiaknak, kik 17-ik életévüket betöltötték, de természetszerűleg még sor alatt állanak, csak a belügyminiszter adhat engedélyt a kivándorlásra és pedig csak abban az esetben, ha 100—1000 K biztosítékot tesznek le annak garantálására, hogy katonai kötelezettségüknek kellő időben eleget tesznek. Tizenhét éven aluliak, vagy olyanok, kik itthon szülőket, családot hagynának, kiknek megélhetése és keresetképessége kétséges, egyáltalán nem kapnak engedélyt. Minden kivándorlani óhajtó egyén itthagyott hozzátartozói biztosítására bizonyos összeget köteles letétbe helyezni s annak igazolása előtt útlevelet semmi szin alatt sem kap. A kivándorlási ügynökök és azok megbízottai 100.000, illetve 50.000 K óvadékot kötelesek letétbe helyezni s állandóan a hatóság szigorú ellenőrzése alatt állanak. A kivándorlási tanácsa kivándorlók egyéni érdekeinek megvédésére alakult s a kormány és társadalom együttes közreműködésével nemcsak az itthomnaradott család helyzetét, de a kivándorló ottani viszonyait élénk figyelemmel kiséri. A kivándorlási biztosok és közigazgatási hatóságok kötelesek a kivándorlási mozgalmakat folyton ellenőrizni, a kivándorolni szándékozókat felvilágosítani, mindenben kezükre járni s az esetleges visszaéléseket idején feljelenteni, megakadályozni és megtorolni. A községi elöljáróságok nyilvántartást vezetnek azokról, kik otlhonmaradottjaik részére biztosítékot leltek le, az utlevéikérők viszonyairól meggyőződést szereznek s általában a hatóságot a kivándorlási törvény szabta kötelességének teljesilésében hathatósan támogatják. A szőlőmoly. (G. L.) A szőlőmoly nagy kárt tehet a szőlőben. Ez évente kétszer szokott mutatkozni. Az első nemzedék hernyói május elejétől körülbelül junius első negyedéig találhatók, amikor kezdetben a fürt apró bimbóit később a nyiló virágzatot, majd az apróbb, kötődött bimbókat pusztítják. E hernyót a fürtön sohasem lehet szabadon látni, mert amig igen kicsi, addig belefurakodik a bimbóba, miközben azokat igen finom pókszálakkal összekötögeti, későbben pedig részint az elvirágzott virágokból, részint azok elváló hulladékaiból ugyancsak a szájából éregetett pókszálakkal a fürt gerezdei között hosszúkás fészket készít. E fészekben tartózkodik és innen indul ki, hogy kártételeit folytassa. Julius elején teljesen kifejlődött és vagy az eddigi fészekben vagy ritkábban a karó és szőlőtőke alkalmas repedéseiben, de nem ritkán a szőlőkötözésre alkalmazott anyagba (szalma, gúzsba csavart füzvessző, sás vagy rafia között) készített külön hurokban bebábozódik. Bábjából két hét múlva, julius vége felé vagy augusztus havában kikel. A molypille a nappal legnagyobb részét a levelek alsó felére húzódva tölti, csak este röpkéd, miközben párzik és vagy a már félig kifejlődött bogyókra vagy azok nyeleire tojik. Az ebből a petéből kikelő hernyócska, tehát a szőlőmoiy második nemzedéke, augusztusban a bogyókba fürakodik, azokat részbea egészen kirágja, részben csak kikezdi, de szálaival mindig Összefonogatja. Még mielőtt a szüret ideje beköszönt, a hernyó elhagyja a fürtöt és vagy a tőkére vagy a karóra vándorol, hol bebábozódá- sig helyet készít magának, amelyben novemberig vagy deczemberig eleinte mint hernyó vesztegel s csak azután bábozódik be. Ilyen báb alakjában kitelel. Május elején, de ha meleg a tavasz, akkor még áprilisban megjelenik aztán a moly, mely petéit a bontakozó hajtásokba, illetőleg bimbókba tojja; e petékből kél ki az a nemzedék, mely tavasszal és nyár elején a virágfürtöket szokta rongálni. Ahol csak szórványosan mutatkozik, pl. minden 5—10-ik tőkérPTtt-ott egy hernyó, akkor ott elég, ha azt egyszerűen leszedetjük ; ha azonban nagyobb számmal van, ez fárasztó munka lévén, célszerűbb permetezéssel kiirtani. Az ehez szükséges folyadék 3 kilogram puha fekete szappanból, fél kilogram valódi pirethum-porból és 10 liter vízből készül olyanformán, hogy e vízben a szappant feloldjuk, aztán hozzákeverjük a pirethum-port. Az igy nyert folyadékot aztán meg 90 liter tiszta vízzel kell felhígítani. Permetezéskor, amely közönséges peronoszporaper- metező készülékkel hajtható végre, csak a fertőzött fürtöt kell permetezni, a töke többi részeit nem kell bántam. Jó, ha ilyenkor nem a permetező diót használjuk, hanem a folyadékot egyenes sugár alakjában a fürt fertőzött részére lö- veljük. Molyrajzás idején használhatók a molyfogólámpák, ezek egyszerű lámpásokból állanak, amelyek kívülről áttetsző, enyves felületű papirossal vannak bevonva, este a világosságnak repülő molyok nekimennek az enyves papirosnak és oda ragadnak. Tavaszszal szőlőnyitás idején alkalmazható ellene a kéreghántás. Ez abból áll, hogy a tőke felesleges kérgét és az elszáradt csapokat leütjük és a tőkén megmaradt repedésekbe húzódott bábokat hegyes árral megöljük. Ez alkalommal meg kell tisztítani a rajta meghúzódott báboktól a szőlőkarókat is, valamint meg kell égetni a szőlőben maradt megelőző évi kötőanyagot is. A tőkéről levert kérget és fát szintén el kell égetni. Különösen kell vigyázni arra, hogy a kéreghántáskor a kihullott kis bábok a földön ne maradjanak. A szatmár-nagybányai vasút jubileuma. Huszonöt évvel ezelőtt, 1884 julius 5-én nyílt meg a szatmár-nagybányai vasút, mely évtizedes óhajt váltott valóra, hogy Nagybánya gyors és közvetlen összeköttetést nyerjen a szatmári piaczczal s egy napi járó földdel közelebb legyen az ország szivéhez. A megnyitás nagy ünnepségek között folyt le. Két város borult ekkor egymás keblére s mert a vasutmegnyitás mindkét város fejlődését, gazdasági fellendülését egy szebb és biztatóbb perspektívában csillogtatta. S valóban, ha ma, egy negyed század múltán lezárjuk gazdasági számadásainkat, e számadások meggyőző erővel szólnak az elő- haladásról, melyet a lezajlott huszonöt év alatt teltünk. Erdeinknek ezelőtt úgyszólván holt értéket képviselő falömege a tengelyen szállítás idejéhez mérten mesés árakat ért el; kereskedelmünk kilépett az ósdiság keretei közül s ma mindenben lépést tart a nagyobb városok kereskedelmével ; iparunk is óriásilag fellendült a negyedszázad előtti állapotokhoz képest s ma már úgy kereskedelmi, mint ipari szükségleteink kielégítésével teljesen nélkülözhetjük a szatmári, debreczeni, kolozsvári és budapesti piaczokat, melyek ezelőtt kereseti czikkeink beszerzési forrását képezték. Ma már mindent megtalálhatunk itthon. Idegen forgalmunk nem remélt arányokat ért el s ma már közel állunk ahoz is, hogy vidékünk igazi nyaralóteleppé fejlődjék. Látva e rohamos előhaladást, lehetetlen meghatottság és a legmélyebb hálaérzet nélkül gondolnunk egy férfiúra, ki már évek óta alussza csöndes álmait s aki a nagybányai-szatmári vasútnak kezdeményezője, egyik iegkitar- tóbb harezosa volt. Ez a férfiú néhai Törökfalvi Pap Zsigmond. 1877. évben vetette föl a szatmár-nagybányai vasút létesítésének eszméjét s azt a város közönsége nagy lelkesedéssel fölkarolta. Hét évi csüggedetlen buzgalomra, fáradhatatlan munkára volt szükség, mig a vasút létesülhetett s e hét évi kitartó munkássággal rakták le Nagybánya és vidéke igazi fejlődésének alapjait. A társaság valami uj melódián vitatkozott. A szép Rásó Margit váltig erősitgetle, hogy a cigányok hamisan húzzák Lehár »Liebeswalzer« keringőjét, a többség ellentmondott neki. Végre Berkes megemberelte magát s miközben udvariasan bemutatkozott, rövidesen véget vetett a vitának azzal, hogy Rásó Margitnak adott igazat, a mennyiben ez kész volt rögtön azzal is igazolni, hogy eljátszotta előttük a kérdéses keringőt a helyes leiratban. Berkes mesterien kezelte a zongorát. Ha eddig ismeretlenül is tetszett a hölgyeknek, ez után már egyenesen bolondultak utána, ügy beletudta vinni érzelmeit a melódiákba, hogy még cigány is ritkán találja el annyira az alaphangulatot, mint ahogy azt Berkes. Azután minden ment egyenesen kiszabott utján. Berkes és mindenütt Berkes. A fürdői élet ettől a perctől fogva, mintha egészen megélénkült volna. Mert Berkes értette a módját, hogy miképen kell az unalmas óráknak elejét venni. Elsőrangú társalgó tehetség volt. Amit előadott, lett légyen az a legbanáiisabb hétköznapi história, rögtön érdekes lett, mihelyt azt ő adta elő. A fiatalemberek is, noha, mint sportnyelven szokták mondani, kanterben lovagolta le őket, még azok is szerették Berkest, mert ő mindig tudott valami újságot belevinni a társaságba. Hol tennisversenyt rendezett, hol gardenpartival űzte el az unalmat. Ha azelőtt esős idő rémítette Tassifüred közönségét, most előre örültek a hűvös, borús időknek, mert ilyenkor Berkes elemében volt. Tánc, társasjáték egymást űzték s szinte csodálkoztak, hogy miképen tudtak eddig Berkes nélkül ellenni. Az asszonyok és leányok egy hét leforgása alatt kivétel nélkül belé voltak háborodva, mert Berkes senkit sem tüntetet ki valami különösképen kegyeivel. Mindenkivel szemben udvarias, barátságos, kedves tudott lenni, anélkül, hogy ezzel bármelyik is hattérbe szoritottnak látszott volna. Szóval a fürdőre a Berkeséra jótékony leple borult, mely alatt a vigság s jókedv ütött tanyát. A végén mégis úgy látszott, hogy a szép Rásó Margit és a bájos Hólécy Jolán az a két leány, akik mélyebb nyomokat hagytak Berkes lelkületén. Legalább ennek a két gyönyörű fiatal leánynak oldalán találták Berkest még szellemesebbnek, még vidámabbnak, még pajkosabbnak, mint máskor. S a figyelem, ha osztályozható, úgy Berkes figyelme e két hölgy iránt elsőrangú volt, mig a többiek sem panaszkodhattak Berkes gavallériája ellen. Éjjeli szerenád, illatos bokréták, cukor dobozok, rendre, a legkisebb erre kínálkozó alkalmakkor Berkesnél mindennapos volt, úgy, hogy sokan valami ideszakadt s álnév alá rejtőzködő mágnásnak tekintették, kinek zsebei mindenkor telve vannak kincsesei, aranynyal, drágakővel s mindenkor vártak arra a percre, vájjon mikor veti le tulajdonképen inkognitóját s mikor mutatkozik be, mint X. vagy Y. gróf, valamely nagy latifundium majoreszkoja. De ez a várvavárt leleplezés nem történt, hanem ennél valamivel kellemetlenebb. Egy szép napon ugyanis Berkes Gézának teljesen kihűlt helyére bukkantak. A szálloda pincére, mikor hajnali kilenc órakor, ahogy Berkes szellemesen mondani szokta, fel akarta költeni a méltóságos urat, mert Berkes kamarási méltóságát nem titkolta, legnagyobb ijedelmére az ágyat érintetlenül, az ablakot azonban tárva-nyitva találta, nemkülönben a szekrényeket is, melyből mindennemű ingósága Berkes urnák nyomtalanul eltűnt. De eltűnt maga Berkes ur is, valószínűleg az ablakon véve búcsút a kapufélfától. Nagy lett a szörnyüködés a szállodában, mert nem elég, bogy a »méltóságos urc egész ott tartózkodása alatt egyetlen fillért sem fizetett, mindent elutazása előtt ígérve kifizetni, de a szállóbeli főpinezért is megvágta egynéhány százkorona erejéig, mig a bank a chequet elküldi, melyért nem átallot sürgönyözni is. A fürdőt, mint futótűz járta be a hir, hogy Berkes Géza, mindenki kedvence, a szivkiráíy nyomtalanul eltűnt. Nem hagyva egyebet maga után, mint egy csomó adósságot, s néháDy teljesen kiégett, utána pörkölődött női szivet, kik sóhajtozva gondoltak Tassifüred szivkirályara, kinek még ezt a stiklijét is szívesen megbocsátották volna, ha csak visszatért volna. De a legjobban busult a szép Rásó Margit
