Szinérváralja, 1909 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1909-07-06 / 26. szám
törvényeink jóformán meg sem említik, mert hiszen azok az intézkedések, a melyeknek egy mellékesen közbeszurt törvényszakasz alapján a szegények legtöbbje javára már sok-sok év előtt meg kellett volna születniük, ma még csirájukban sem léteznek és még a fölött sem vagyunk tisztában, hogy ebben az országban tulajdonképen ki is tartja kötelességének, hogy ezeket az intézkedéseket megtegye és a hézagot végre kitöltse. Mindezek a mulasztások a magánjótékonyságra is kárhozatos hatással voltak. A közsegélyezés rendezetlenségével párhuzamosan a magánjótékonyság is olyan irályban fejlődött, hogy jótékonyságnak majdnem nem is nevezhető. Alig akad ország, amelyben a magánjótékonyság a szegényeket annyira lealacsonyító formában nyilatkoznék meg, mint miná- lunk. A megállapított napra összecsődi- tett alamizsnakéregetők kellemetlen és úgy a kéregetőre, mint a szemlélőre kínos csoportjai, a nagy dobra vert öltöztetések, a tüdőbetegek részére kolduló gyermekek mindmegannyi fattyúhajtásai a magyar szegényügynek. •'És mit mondjunk még az ugyancsak magyar különlegességként említhető szegényügyi „irnok-referensekről.“ Hazánkban, még pedig nem csak a vidéken, hanem a főváros kerületeiben is a legjobb esetben dijnokokra bízzák a szegényügy ellátását. Ezzek az alsórangu hivatalnokok „gondozzák“ a szegényeket, sőt ők hozzák meg vitás ügyekben rendszerint a jogerős Ítéletet is, mert hiszen hazánkban még nem igen volt eset arra, hogy a szegényügy az első fórumtól feljebb került volna. Ezek az állapotok valóban tarthatatlanok. Ahol az állam még azzal sem törődik, hogy polgárai az Ínségtől és nyomortól megóvassanak, ott javító hatásokról, ideális javak megmentéséről beszélni valóban túlzás volna. A szegényügy Magyarországon teljesen parlagon hever, se szabályozó rendelet, sem pedig az égető kérdéssel foglalkozó irodalom nincsen, százezrek sorsa, temérdek ártatlan exisztenciának elpusztulása nyomja az állam lelkiismeretét. És mégis minden csöndes. Az iparos és a társadalom. — Irta: Csokonai Vitéz Mihály. — A hangzatos nagy iparpártolási mozgalommal kapcsolatosan felvetették azon kérdést a magyar társadalom előtt, hogy miért vannak a kaszinók, klubok ajtai zárva az iparos-osztály előtt? Hazánkban úgyszólván merénylet számba megy a finoman ápolt és a durva munkától kérgessé vált kezeket egybe tenni. Pedig ha egy kicsit betekintünk Anglia, Németország, avagy Bajorország e nagy ipari államok életébe, úgy teljes joggal felvetett ez a kérdés : »Nemesit a munka, becsülést szerez a munka ?« Magyarország társadalma azonban nem ismeri a munkást és igv nincs is érzéke annak nemességét összehasonlítani, avagy együtt említeni az öt, hét és kilenc koronások vérbeli nemességében. Kórusban tiltakoznak az iparos osztály tolakodásától az ő szeszélyeik ajtai előtt. Visszautasítják, mert nincs meg az alapi műveltség, a sima társalgási modor az iparosban. És igazuk van. Mert tény és valóság, hogy iparosaink legnagyobb része nem hogy nem kelhet versenyre, de egyáltalában nem is állhat sorompóba a külföld mellett, társadalmi műveltségben. Ezt tudjuk, elismerjük mi magunk is, akik köztük élünk, érdekeiknek szerény munkásai vagyunk. Ámde ezt a szegénységi bizonyítványt a müveit magyar elem aroganciájának és indolenciájának köszönheti az iparos osztály. A magyar társadalom elitje, a kékvérű felső tízezer még mindig a régi kasztrendszerben mozog. Ebben nevelkedtek és ebben maradnak meg utódaik is. A magyar társadalmi életben az iparos egy médium. Csakhogy fordított spiritiszta rendszerben. Amennyiben akkor ébresztik, amikor szükség van reá, máskor pedig aludni hagyják. Megismerik, sőt meg is szorongatják vaj- szin-kesztyűsen a kérges kezeket, ha jótékony adakozásról és pláne, ha voksról van szó; de a társadalmi életben már tudomást sem vesznek róla. Le kell rombolni végre azt a kínai falat, mely elszigeteli az iparos osztályt az úgynevezett *créme«-től. Hiszen oly rég hangoztatott frázis, hogy a munka nemesin Nos hát, ha nemesit, ez legyen az útlevele az iparosnak a társadalmi életbe. Épen olyan gyémántszem ő, mint más fia e hazának, csak csiszolatlan. Hozzák helyre a félszázados mulasztást a kékvérű és szellemi arisztokraták, nyissanak utat és tért az ipar képviselőinek a körükbe jutásra, fejleszszék szellemi és táradalmi műveltségűket, hogy ezek révén a legkisebbek is a képzettség, az értelmiség nívójára emelkedhessenek. Ha ez megtörténik, ha a magyar társadalom öntudatára jön annak, hogy szabad hazában egyenlőek vagyunk és teljesíti kötelességét, úgy azt hisszük, erős bástyafala lesz az országnak az iparos osztály, amelynek eddig a megvetésen kívül más sem jutott osztályrészül. A kereskedők záróideje. Talán senki se rabja annyira foglalkozásának, mint a kereskedő, aki közvetlenül a fogyasztókkal van érintkezésben. Nemcsak hogy finomnak, udvariasnak, bizonyos tekintetben műveltnek, szolgálatra késznek kell lennie, de megköveteli tőle a társadalom is, hogy a kereskedő ott legyen minden humánus, kulturális mozgalomban, még pedig nemcsak mint szemlélő, hanem mint adakozó és együttműködő. De maga a kereskedő is szinte telhetetlen munkájában önmagával és alkalmazottaival szemben. Ezért igyekszik üzletét minél előbb hozzáférhetővé tenni a közönségnek és szívós makacssággal igyekszik kihúzni a munkaidőt ameddig csak lehet. Nálunk például este 8 óráig. Ez-a rengeteg hosszú idő nincs hasznára a a kereskedőnek, a boltosnak és nincs rá szüksége a közönségnek. Mert a fogyasztást nem fokozzák a kinyitott boltok. Senki sem azért megy az üzletbe, mert már, vagy még nyitva van, hanem, mert valamely irányú szükségletet kell fedeznie. Ezt pedig akkor is megtenné, ha az üzlet nem esti 8 óráig, hanem mondjuk csak 6-ig volna nyitva. És ha esetleg az egyik nap nem volna a beszerzésre ideje, biztosan megteszi a következőn és pedig ugyanannál a kereskedőnél, akihez bizalma, szokása, vagy egyéb ok vezetni szokta. De meg a publikum ez irányban szoktatható is. Amint tudja, hogy a postára csak bizonyos ideig mehet, úgy alkalmazkodik a boltok kiszolgálásának idejéhez is : és napi szükségleteit idejekorán fedezni fogja akkor, amikor a kereskedő rendelkezésére áll. Ezért bizonyos irigységgel nézik a kereskedelmi alkalmazottak, mikor d. u. 6 órakor az iparosok felszabadulnak testi munkájok alól, hogy a nap hátralevő idejét tetszés szerint tölthessék, mig a boltosok csak 8 órakor válnak szabadokká. Azt az ellenvetést nem fogadjuk el, hogy az iparos munkája terhesebb. Minden munkát súlyossá tesz a folytonosság és a hosszú munkaidő. De amint kimutattuk, nincs szükség a boltok nyitvatartásának idejét gummiszerüen nyújtani. De arra meg igenis szükség van az alkalmazottaknak, hogy néhanapján ők is emberi voltukra emelkedhessenek, hogy családjukkal is együtt lehessenek naponkint, hogy a társas együttélés nyújtotta szellemi élvezetekből szintén kivehesse részét. Okos volt Nagy Károly császár, aki úgy osztotta be idejét, hogy három nyolc-nyolc óráig égő gyertya szerint igazodott. Az egyik gyertya a munkáé, a másik a szórakozásé, a harmadik a pihenésé volt. A mai szocialista jelszavak nem újak már. Károly is alkalmazta őket. Igaz, hogy ő császár volt. De akármint nézzük ezt a kérdést, egy bizonyos, az, hogy minden embernek joga van követelni, hogy olyan foglalkozást nyújtsanak részére, melylyel testi és szellemi egészségét megőrizheti. A kereskedőnél tisztára méltányossági kérdés, hogy a közönség, legalább Csorbay: Szó sincs róla! ügy kell tenned, mintha észre sem vennnéd. Sasköy: Jó. Engedelmeskedem. Nos tehál, kezdheted a leczkét. Csorbay: Ha megpillantasz valahol egy bájos nőt, csupán egy futó pillantást szabad feléje vetned. Azután egykedvűen másfelé nézel. A nőnek nem szabad tudnia, hogy tetszik, mert ez szépségének tudatát növeli benne. Ha szítják benne ezt a tudatot, eibizakodottá lesz. A tettetett egykedvűséggel azt a hitet kell támasztani benne, hogy ő tulajdonképpen egészen közepes teremtés, aminőt százával lát az ember, anélkül, hogy csak meg is fordulna utána. Sasköy: Szóval teljes közöny. Csorbay: ügy van. Becses személyének ez a feltűnő mellőzése bántani és izgatni fogja őt. Törni fogja a fejecskéjét, hogy én, te, vagy X miért nem méltatja huzamosabb megbámulásra. Meg van sértve a hiúsága. Haragszik. Felrohan a szobájába és toporzékol. Saskőy: Dühében össze töri a tükröt . . . Csorbay: Harapdálja az ajkait. Sasköy: Migrént kap. Csorbay: Sirógörcsbe esik. Saskőy: És ? Csorbay: Meg van törve a jég. Sasköy: Hogyan ? Csorbay: Hát nem érted ? Felkeltettük az érdeklődését. , Saskőy: Köszönöm szépen. Hisz ilyenformán meggyülöl. , Csorbay: A gyülölségből fakad a szerelem. Sasköy És ezzel a módszerrel biztos a siker ? Csorbay: Száz közül kilenczvenkilencz > esetben. (Visszatérnek a terraszra.) 5 Saskőy: Nézd csak, egy fiatal hadnagy ül ] az asztaluknál! És milyen hevesen udvarol! Csupa szépet mondhat neki. A báróné igézőén mosolyog. , Csorbay: Oda se neki! Tégy úgy, ahogy [ mondtam. Nézd csak milyen gyönyörűen száll le a nap. Mintha belebukna a tengerbe. Sasköy: Csodaszép! (Halkan) Az édesanyja : elmegy. Egyedül hagyja őket. Csorbay: Szamár vagy! [ Sasköy: A hadnagy most közelebb huzó. dott a bárónőhöz. 1 Csorbay : Fodrosodik a tenger. Holnap alighanem borát kapunk. (Halkan) A hadnagy egy kö- . zönséges teve. Halvány sejtelme sincs a szerelem alfájáról. Sasköy: Az angyal, úgy látszik, észre sem vesz engem. Csorbay: Rég észrevette, hogy nem vesszük észre. Saskőy: Bizonyos vagy benne ? 5 Csorbay : Egészen bizonyos. Sasköy Most fölkel. Búcsúzik a hadnagytól. Csorbay : Fölmegy a szobájába. Sasköy: És toporzékol. Csorbay: Úgy van. Saskőy: És összetöri a tükröt és harapdálja az ajkait és migrént kap és sirógörcsbe esik és .... és meg van törve a jég. Csorbay: No látod 1 Sasköy: hs holnap? Holnap megint úgy teszünk? Csorbay: Hogyne! A mig meg nem ismerkedünk vele. És akkor elölről kezdjük. Sasköy: Mit! ? Csorbay: A színlelt közönyt. (Másnap.) Sasköy: Jó, hogy itt talállak. A módszered ugyancsak bevált. A bárónő még az este megszökött. Csorbay: Kivel? Sasköy: A hadnagygyal, aki oly tüzesen udvarolt neki. Az anyját alig lehetett megvigasztalni. A portástól hallottam az esetet. Egy óra múlva az egész fürdő tele lesz a szenzáczióval. Lám. lám, a módszered mégsem csalhatatlan. Sasköy: Mondtam, hogy száz eset közül kilenczvenkilenczben. A bárónő véletlenül éppen a századik volt. Csorbay : Nem, nem. A módszered csődöt mondott és csak azt az egy igazságot demonstrálta, hogy az aszszonyok — kiszámíthatatlanok! Fehér Jenő.
